2026. november 21.
Türkinfo Blog Oldal 1460

A néprajzos keletre ment

Anatóliai kutatóútjáról tért vissza a napokban Bartha Júlia turkológus, a szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzosa.
A Kelet-kutatót törökországi útjának céljáról, eredményeiről kérdeztük.

— Törökország kifogyhatatlan kincsestár számomra, annak ellenére, hogy már túlvagyok az ottani világot összefoglaló, Lále — Tulipán című nagymonográfiám megjelenésén — mondja Bartha Júlia, s hozzáteszi: — Most is „fűzték a bocskorom”, ahogy a törökök mondják, ha nagyon mehetnékje van valakinek. Amikor hosszabb ideig nem tudok eljutni oda, már nagy hiányérzetem támad, mert ez az ország minden évben tud valami újat mutatni magából.

— Konkrét meghívás alapján, vagy csak önálló elhatározásból indul most útnak?

— Folyamatosan vannak meghívásaim a törökországi tudományos élet képviselőivel való jó kapcsolataimnak hála, de most teljesen a saját fejem után mentem. A hagyomány és árucseretermékek viszonyát vizsgáltam, különös tekintettel annak anatóliai emlékeire.

— Ez kicsit elvont területnek tűnik, vagy ottani kutatásainak eredményét szélesebb körben is lehet majd kamatoztatni?

— Sok olyan dologgal találkoztam, melyek nálunk is megtalálhatóak. Csak éppen nem tudjuk, hogy másutt milyen hosszú múltra tekinthetnek vissza, aminek vizsgálatával esetleg a gyakorlatban is használható elgondolások születhetnek majd. Például az ottani úgynevezett hánok és bedesztenek, a már évszázadok óta létező hatalmas árudepók nem mások, mint a nálunk modernebb formában az utóbbi évtizedekben elterjedő logisztikai bázisok. De ennél is fontosabb a kisipar, népművészet kutatása, mert az Törökországban gond nélkül túlélte a modern kor kihívásait, s ma is a népesség nagy részének nyújt biztos megélhetést. Ha összevetjük hazánk és Törökország reagálását a kínai tömegáruk megjelenésére, azt látjuk, hogy ez őket egyáltalán nem rendítette meg. Amellett, hogy a kínaiak nem tudták kiszorítani a hazai ipar termékeit, józan megfontolásból bevették a török textilipar áruit a saját kínálatukba, aminek azok a jobb minőségű részét adják. A törökök a behódolás helyett meglovagolták a kínai konkurenciát, mert egy, az otthoniakat támogató józan gazdaságpolitika állt mögöttük.

— Bízik abban, hogy ebből a gyakorlatból idővel itthon is átveszünk valamit?

— A török világ nem csak hódítóként jött már hozzánk, hanem sokszor és sokat adott is nekünk. Olyasmit, amit zokszó nélkül átvettünk, mert jónak bizonyult. A velük való találkozás óta színes a népviseletünk, ízletesebb a konyhánk, de ami szintén fontos, az Európába irányuló török kereskedelmi útvonal rajtunk keresztül, Erdélyen át vezetett, aminek haszna nagyban hozzájárult a Tündérkertnek nevezett fejedelemség akkori virágzáshoz. A példa előttünk áll, csak oda kell rá figyelni. Ennek reményében igyekeztem egy gazdag ország gazdag lehetőségeit mostani utammal is jobban felmérni, aminek eredményeit, tapasztalatait szeretném mihamarabb bemutatni az itthoniaknak.

Szathmáry István, www.szoljon.hu

A magyar nyelv török kapcsolatai

A magyarság török kapcsolatai népünk 2 és fél – 3 évezrednyi önálló élete során időnként rendkívüli jelentőséggel bírtak kultúránk és nyelvünk fejlődése szempontjából. E kapcsolatok még az Urál-hegység tájain kezdődhettek, s különböző intenzitással zajlottak Kárpát-medencei honfoglalásunk után is. Túlnyomórészt e kapcsolatok hatására vált a magyarság nomadizáló állattenyésztő-földművelő néppé.

Talán már az ősugor közösség kapcsolatba kerülhetett török nyelvű népekkel. Erre utalhat esetleg egy-két jövevényszó, de az Urál déli lejtőin lassan a hegység európai oldalára áthúzódó ősmagyarok már bizonyosan találkoztak török nyelvű, s hozzájuk hasonlóan vándorló életmódot folytató csoportokkal. A korai magyar–török kapcsolatokról történeti források nem adnak hírt, egyes török jövevényszavaink tanúságát s a régészeti adatokat kombinálva juthatunk arra a következtetésre, hogy ez a kapcsolat valahol az Urál déli lejtőin kezdődhetett. A kapcsolatok további menetét már a történeti források segítségével is vizsgálhatjuk. Krónikák mesélnek a magyarok vándorlásáról, Levédiáról és Etelközről, a kabarokról és a besenyőkről. A híradások szerint egy darabig a kazárok uralkodtak a magyarok felett. Idegen uralomról vall a magyarok külső elnevezése is, amely az onogur-törökök népnevéből származik. A nyelvtudomány saját adatai mellett a 19. század 2. felében még csak a történeti forrásokra támaszkodhatott a nyelvi jelenségek vizsgálata során. A nyelvészek számára kézenfekvő volt a következtetés, hogy a krónikákban említett korszakból és földrajzi környezetből származnak a magyar nyelv török eredetű szavai.

A török nyelvi kapcsolatok kutatása akkor került előtérbe, amikor Vámbéry Ármin megjelentette Magyar és török–tatár szóegyezések című tanulmányát. A szerző ekkor még elfogadta a magyar nyelv finnugor eredetét, és úgy vélte, hogy nyelvünk csak „második fokon” mutat rokonságot a török-tatár nyelvekkel.

Fotoğraf: Pixabay: https://www.pexels.com/tr-tr/fotograf/harfli-kahverengi-scrabble-tahtalari-278887/

Budenz József választanulmánya szintén a Nyelvtudományi Közleményekben jelent meg. Budenz egyetemi évei alatt turkológiai tanulmányokat is folytatott, így egyenrangú partnere volt Vámbérynek a kérdéskör vizsgálatában. Budenz már korábban is foglalkozott a csuvas nyelvvel, így nem okozott számára gondot annak bebizonyítása, hogy a magyar nyelv török jövevényszavai egy olyan nyelvből származnak, amelynek egyetlen, máig létező rokona a csuvas. Megfigyelése szerint török jövevényszavainkban egy világos hangtani jelenség, az ún. rotacizmus árulkodik erről.

Budenz József a csuvas nyelvre irányította a nyelvészek figyelmét: Gombocz Zoltán, Munkácsi Bernát és Mészáros Gyula is tanulmányokat publikált e kérdéskörről. A magyar kutatás kezdettől fogva azt a véleményt képviselte, hogy nem a csuvas nyelv volt az átadó, hanem annak valami őse vagy közeli rokonnyelve.

1902-ben jelent meg Kazanyban N. I. Asmarin: Bolgárok és csuvasok című tanulmánya. Művében Asmarin a volgai bolgárok népétől származtatta a csuvasokat. Egy bizánci történeti forrás szerint Kr. u. 670 körül, a fejedelem halála után Magna Bulgáriából, a bolgár őshazából a fejedelem fiai elvándoroltak, saját országot alapítani. A Volga és a Káma találkozásának vidékére betelepülő népcsoport alapította meg a tatárjárásig fennálló volgai bolgár birodalmat. Asmarin tanulmányának megjelenése után a magyar tudósok apránként kidolgozták az ún. bolgár-török elméletet. Németh Gyula a már említett és rövidesen ismertetendő, rotacizmus néven emlegetett hangváltozást felismerte a krónikákban szereplő török törzsnevekben is. Úgy vélte, hogy az ogur népnév az oguz népnév rotacizmust tartalmazó változata, ezért minden olyan török népet vagy törzset, amely -gur végű elnevezéssel szerepel a krónikák lapjain, bolgár-töröknek nevezett (onogur, utigur, kutrigur). A bolgár-török elméletet természetesen az is erősítette, hogy a magyarok külső elnevezése az onogur (= tíz ogur, vagyis ‘tíz törzs’, eredetileg ‘tíz nyíl’) népnévből származik. A nyelvészek mellett a történészek, régészek és néprajzosok is elfogadták a bolgár-török elméletet, tehát azt a feltételezést, hogy az onogur törzsszövetségben a magyarok valaha szoros kapcsolatban éltek egy bolgár-török néppel, s honfoglalás előtti török jövevényszavaink e kapcsolat emlékei a magyar nyelvben.

A bolgár-török elmélet akkor kezdett megrendülni, amikor nyelvészeink különböző etimológiai szótárakat írván kategorizálni igyekeztek a honfoglalás előtti török jövevényszavainkat. Kiderült, hogy a szavak jelentős hányada nem kapcsolható a csuvas nyelvhez, illetve annak valamely elődjéhez. A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára (TESz) 33 bizonyosan csuvasos típusú ótörök jövevényszót tartalmaz, 9 valószínű csuvasos típusú szót, ezzel szemben 148 szót egyszerűen ótöröknek nevez, 43-at pedig valószínűleg ótöröknek. Ligeti Lajos véleménye szerint „a bolgár-török elmélet gyakorlati alkalmazása csődöt mondott”, ezért azt javasolta, hogy a „bolgár-török” jelző helyett a szakma térjen vissza a „csuvasos jellegű” kifejezés használatára. Mi a különbség a kettő között? Amennyiben bolgár-törökként minősítünk egy jövevényszót, akkor azt erősen kötjük a mai csuvas nyelvhez és annak vélt elődjéhez, a bolgár-török nyelvhez. Ha azonban csak csuvasos jellegűnek nevezünk egy szót, akkor egyrészt arra utalunk, hogy az adott szó hangtanilag nem köthető teljes mértékben a csuvashoz és elődjéhez, de a többi török nyelvvel összevetve a szó ismeretlen átadónyelve inkább a csuvashoz állhatott közel, másrészt utalunk a történelmi környezet bizonytalanságára, sokszínűségére, a sztyeppövezet gyorsan változó törzsszövetségeinek bonyolult etnikai-nyelvi viszonyaira. Ligeti Lajos arra is felhívta a figyelmet, hogy az onogur kapcsolatok favorizálása mellett nem szabad elfeledkeznünk a magyar–kazár, magyar–kabar kapcsolatokról, amelyeknek szintén lehetnek nyelvi nyomai. A nomád népek társadalmi viszonyainak jellemzésére még visszatérünk, most azonban tekintsük át, hogy egyes török jövevényszavaink milyen jegyek alapján minősíthetők csuvasos jellegűnek.

Összefoglaló művében Ligeti Lajos 13 csuvasos hangtani sajátosságot sorol föl. Ezek közül néhányra álljon itt példa:

Rotacizmus

Ez talán a legjellegzetesebb, legkönnyebben felismerhető hangváltozás. A köztörök9 nyelvek szóbelseji -z hangja helyett a csuvasban és a magyar nyelv csuvasos jellegű jövevényszavaiban -r hangot találunk:

m. ökör ~ csuv. văkăr ~ kt. (köztörök) öküz, ögüz
m. sár ~ csuv. šur ~ kt. saz
m. szűr- ~ csuv. s%r- ~ kt. süz-
(Ide sorolható még pl. borjú, görény, gyűrű, iker, tenger, térd szavunk is)

Lambdacizmus

Kevés példával adatolható hangváltozás, csuvasos jellege vitatott. A köztörök nyelvek szóbelseji -š hangja helyett a magyar és csuvas változatokban -l hangot találunk.

m. süllő ~ csuv. šălă, šala ’Lucioperca’ ~ kt. tiš-aq
m. dél ~ kt. tüš (a csuvas alak nem ismert)

Köztörök szókezdő s-, csuvas és magyar szókezdő š-

Ez a hangfejlődés a mongolban is végbe ment, a csuvas fejlődéstől függetlenül. A régi magyar jövevényszavak e jellegzetességét a szakirodalom csuvasos vonásnak ismeri el.

m. söpör ~ csuv. šăpăr ~ kt. sipir-
m. serte ~ csuv. šărt ~ kt. sïrt
m. sár ~ csuv. šur ~ kt. saz

Őstörök szókezdő y-

E hang az ócsuvas nyelvi korszakban Q-vé változott, majd ősmagyar kori dzś- átmenetet keresztül vált a magyarban gy- hanggá. A mai csuvasban folytatása ś-. Gyakori változás, kb. 20 darab gy-vel kezdődő török jövevényszó ismert a magyarban.

m. gyümölcs ~ csuv. śim%ś ~ kt. yim ï š
m. gyertya ~ csuv. śurtă ~ kt. yarut- ’világít’
m. gyom ~ csuv. śum ~ kt. yoŋ10

Régi török jövevényszavaink csoportjába sorolja a kutatás mindazon török szavakat, amelyek a magyar nyelvbe kerültek a legrégebbi időktől a 14. század végéig. E szókészleti réteg kb. 250 szóból áll. Többségük több-kevesebb csuvasos jellegzetességgel bír, de régi török jövevényszavaink között vannak köztörök jellegűek is. E szavak tehát több nyelvből vagy nyelvjárásból eredhetnek. Jelentésük szerint csoportosítva összehasonlíthatók finnugor eredetű szavainkkal. A két szókészleti csoport a magyarság életmódjának, kultúrájának egymást követő fázisait testesíti meg. A magyar nyelvben előfordulnak kun és oszmán-török eredetű szavak is. Ezek átvételének ideje természetesen a honfoglalás utáni időszakra esik, így őstörténeti jelentőségük nincsen. A magyar nyelv török kapcsolatainak bemutatásával az a célunk, hogy rávilágítsunk: a legkorábbi török elemek is másodlagosak nyelvünk finnugor elemeihez képest. Ezért a szókészleti csoportokban nem szerepeltetünk kun és oszmán-török átvételeket.

Török szókészleti csoportok (forrás: LL: 237−320.)

Lovasnomád életmód

gyeplő, balta

Törzsi rend, nomád társadalom

gyula, kündü, karcha, kapu, sereg, tábor, bilincs, törvény, tanú

Népnevek

besenyő, nándor, böszörmény, káliz, bular (belár)

Vallás, hiedelemvilág

báj, ige, igéz, boszorkány, ünnep, egyház, búcsú, gyónik

Állattartás

barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz

Földművelés

arat, búza, árpa, őröl, ocsú, kölyű, eke, sarló, tarló, borsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió, kökény, kender, csalán, tiló, csepű, orsó, szőlő, bor, seprő, csiger

Halászat

gyalom, vejsze, tok, süllő, gyertya (‘éjszakai halászathoz használt fáklya’)

Solymászás, madarászás

sólyom, keselyű, ölyv, turul, karvaly, tőr (‘háló, hurok, csapda’)

Mesterségek

ács, szűcs

Közlekedés

tengely, szál (‘tutaj’)

Kereskedés

bársony, gyöngy, bors, tár, szatócs

Természeti környezet

tenger, sár, szél

Állatvilág

oroszlán, bölény, gödény, túzok, ürge, borz, bögöly

Növényvilág

gyertyán, kőris, katáng, kóró, gyékény, gyom, bojtorján, kökörcsin, üröm

Család

gyermek, kölyök, iker

Test, testi tulajdonságok

térd, boka, gyomor, köldök, tar, csipa, szeplő

Lakás, eszközök

sátor, cserge, karó, szék, teknő, bölcső, koporsó

Ruházat

süveg, saru, ködmön, csat, tükör

Igék

gyűl, dől, szór, szűr, csavar, söpör, arat

A magyar nyelv török szavai kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak: a magyar–török együttélés időszakának tanúi. Általuk képet alkothatunk e kor életmódjáról, mindennapjairól. Finnugor és török szavaink összehasonlítása világosan mutatja, hogy a török hatás későbbi, másodlagos. A török szavak jóval fejlettebb életmódra és kultúrára utalnak, mint finnugor szavaink.

A finnugor alapszókincs ismertetése és jellemzése Az alapnyelv szókészleti csoportjai című fejezetben található. Az ott található értékelés szerint „a magyar nyelv finnugor eredetű szavaiból azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy az alapnyelvi népesség halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott. Ez a középső kőkor (mezolit) társadalmi szintjének felel meg. Ugyanakkor néhány szó − fazék, vaj, köles − már a kerámiakészítésre, állattenyésztésre, földművelésre, tehát inkább újkőkori (neolit) társadalmi-gazdasági szintre utalhat.”

Az ősmagyarság gazdasági−kulturális fejlődése a török jövevényszavak alapján

A törzsi rend és nomád társadalom szócsoportja a társadalmi tagozódásra, a vezetők és alávetettek csoportjainak kialakulására, hadsereg és elnyomó szervezet működésére utal.
Az állattartás szavaiból arra következtethetünk, hogy az állatokat nyáron legelőn, télen istállóban (ól, karám) tartották. A különböző állatfajoknak és az egyes fajok különböző korú és nemű egyedeinek megkülönböztetésére szolgáló szavak sokoldalú, kifinomult módszerekkel rendelkező állattenyésztésre utalnak.
A földművelés szavaiból ekés gabonatermelésre, szőlő- és kertkultúrára következtethetünk.
A lakókörnyezet, az életmód színesebbé, gazdagabbá válására következtethetünk a lakás, az eszközök, a ruházat szavaiból.
A közlekedés és a kereskedelem szavai arról tanúskodnak, hogy elődeink bekapcsolódtak a kelet-európai távolsági kereskedelembe. A kereskedők Skandinávia és a muszlim világ közötti folyami és szárazföldi utakat járván találkoztak a sztyeppövezetben élő magyarsággal is.
A kulturális fejlődés mellett a török jövevényszavak a megváltozott földrajzi környezetet is tükrözik:

Az állat- és növényvilág szavai egyrészt sztyeppi környezetre, másrészt mocsaras-zsombékos tájakra utalnak. E két jellegzetes növény- és állattársulás együtt megtalálható a mai Oroszország és Ukrajna területén, a nagy folyók (Volga, Don, Dnyeper) torkolatvidékénél. E tájakon a történeti források szerint elődeink vándorlásuk során áthaladtak, ott rövidebb-hosszabb ideig tartózkodtak. E szavakat tehát a levédiai–etelközi tartózkodás bizonyítékainak tekinthetjük.
Vajon mikorra datálható a magyar–török együttélés, és hány fázisáról beszélhetünk? Török jövevényszavaink átvételének ideje és helye bizonytalan, mivel a tudomány máig nem tudta megbízhatóan rekonstruálni a magyarság Kárpát-medencébe vezető útjának menetrendjét és állomásait. A kapcsolatfelvétel első színtere a Dél-Urál vidéke lehetett. Ekkor még a magyarság nem különült el az obi-ugoroktól. A magyar nyelv első török jövevényszavai a manysi és a hanti nyelvben is megtalálhatók, az ugor nyelvi egység korából származnak. E szavak körébe a hattyú, a hód és talán az ír tartozik. E kapcsolat a kevés nyelvi emlék alapján szórványos érintkezésnek képzelhető el.

Feltehetőleg már az ősmagyar korban is érkeztek török jövevényszavak a magyarba. Az átadó török nyelv ugyanaz lehetett, amelyből ugorkori török jövevényszavaink is származnak. Sem a kort, sem a nyelvet nem lehet pontosan behatárolni. E szórványos török hatás valószínűleg még Nyugat-Szibériában érte az ősmagyarságot.

Nyugat-Szibériából az Urál európai oldalára történt átvándorlása során önállósult az ősmagyar etnikum. Első tartózkodási helyét, Magna Hungáriát még a 13. században megtalálta Julianus: a volgai bolgárok egyik városában találkozott egy magyar asszonnyal, aki útbaigazította. „…egy magyar nőt talált, aki … erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat… Megtalálta pedig őket [a magyarokat] a nagy Etil folyó mellett.” Magna Hungária, a magyar őshaza tehát valahol a Volga partján, a mai Baskíria területén helyezkedett el, az erdőövezet és a sztyepp határán. E területről ismertek olyan régészeti lelőhelyek, amelyek az őshazában maradt magyarokhoz köthetők. A leletek kb. egyidősek a honfoglalással, illetve kicsit későbbiek annál. A magyar–török kapcsolatok színtereit keresve a következő kérdés, hogy az Urál európai oldalára, az őshazába átvándorló magyarság környezetében mikor bukkantak fel az első török nyelvű népek. A dél-uráli régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a magyar őshaza szomszédságában már a Kr. u. 3-4. századtól éltek nomád állattenyésztők, feltehetőleg török nyelvű csoportok. E csoportok hatása azonban elenyésző ahhoz képest, amely a volgai bolgárok betelepülésével érte a magyarokat.

A bolgár törzsek felbukkanása a Volga–Káma vidékén legkorábban a 8. század végén történhetett, írott forrásokból idejét megállapítani nem tudjuk. A muszlim geográfusok és Bíborbanszületett Konstantín bizánci uralkodó műveiket kb. a 10. század közepén alkották meg. Írásaikban azt rögzítették, hogy a magyarság kettészakadt, s keleten maradt csoportjai egyrészt a bolgárok mellett, másrészt Perzsia határvidékein élnek. Al-Balkhí így ír a magyarokról: „Két fajtájuk van. Az egyik fajta a guzzok végein, a bolgárok mögött lakik. … A bolgárok alattvalói.”

A régészeti leletek alapján azonban igazolni lehet, hogy a bolgárok a 8. században már megjelentek a finnugor népek szomszédságában. A volgai bolgár temetőkben található emlékanyag és a rekonstruálható temetkezési szokások a legszorosabb kapcsolatokat mutatják a honfoglaló magyarság tárgyi emlékanyagával és hagyományaival. Ebből következik, hogy a Volga–Káma vidékére érkező bolgárok kapcsolatba kerültek az őshazában élő magyarokkal. Az itt zajlott magyar–török érintkezéseket bizonyíthatja múltidőrendszerünk törökös jellege, azáltal hogy ez a rendszer más finnugor nyelvekből is kimutatható. (A magyar múltidőrendszer török kapcsolataira rövidesen kitérünk.)

A magyarság útja az őshazából a Kárpát-medencébe régészeti módszerekkel egyelőre nem rekonstruálható, az ehhez szükséges leletek igen szórványosak. A vándorló magyarokhoz köthető csekély számú sírlelet leginkább Etelköz lokalizálását segíti elő, igazolva a Bíborbanszületett Konstantínnál szereplő helymeghatározást (lásd a következő bekezdésben). Az őshazától a Kárpát-medencéig vezető útvonal régészeti dokumentumait több kutató is összefoglalta.14 Régészeti adatok segítségével magyar–török érintkezést valószínűsíteni jelenleg csak Magna Hungáriában és a vele szomszédos volgai bolgár birodalom területén lehet. Ez ellentmond a szókészleti adatokból levont következtetésnek. Amint fentebb olvasható, a növényeket és állatokat jelölő régi török jövevényszavaink inkább a Volga, a Don és a Dnyeper folyók mocsaras tájai felé mutatnak.

A magyarság útjáról, vándorlásáról a történeti források egymásnak ellentmondó, ezért nehezen értelmezhető adatokat tartalmaznak. A tankönyveinkben szereplő Levédiáról és Etelközről mint a vándorlás állomásairól Bíborbanszületett Konstantín művéből értesülünk: „A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, melyet első vajdájuk nevéről Levediának neveznek… Ezen a helyen … folyik a Chidmasz folyó, melyet Chingilúsznak is neveznek. Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig… Amikor a türkök [= magyarok] és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. …a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre… Néhány év múlva a besenyők rátörtek a türkökre, és fejedelmükkel, Árpáddal együtt elűzték őket. … A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak [tehát Etelközt], az ott levő folyók neve szerint hívták. A folyók a következők: első folyó az úgynevezett Varuch, második folyó az úgynevezett Bug, harmadik folyó az úgynevezett Trullosz, negyedik folyó az úgynevezett Prút, ötödik folyó az úgynevezett Szeret.”

Az őshazából útra kelt magyarok 9. századi történelmére néhány krónika elejtett megjegyzéseiből és áttételesen a magyarok jelenlétére utaló régészeti leletekből tudunk következtetni. A Don mellékfolyóinak és a Dnyeper medencéjének vidékéről több elrejtett éremkincs is napvilágra került. Az arab dirhemeket 805–813 között rejtették el. Erdélyi István szerint talán éppen az ekkor ideérkező magyarok elől. Ez idő tájt a Don alsó folyásánál a kazár birodalom erődítmények építésébe kezdett. A régészeti feltárásokból megismert Majackoje és Cimljanszkoje gorogyiscse erődjeit kemény támadások érték. Az utóbbit 813 után, de még 829/830 előtt a támadó ellenség megsemmisítette. Ekkor a kazár kagán Theophilos bizánci császártól (829–842) kért segítséget. A hajón érkező bizánci különítmény erődöt emelt a kazárok számára, amely Sarkel (‘fehér vár/erőd’) néven szerepel a leírásokban. A történészek az erődök elleni támadásokat a magyarok megjelenésével kötik össze. A történeti forrást olvasva pedig nagyon valószínűnek tűnik, hogy Sarkel erődje a magyarok ellen épült. Ilyen áttételes történeti–régészeti bizonyítékaink tehát vannak a magyarok megjelenésére a Don alsó folyásánál. E területen a magyar nyelvbe kerülhettek azok a török jövevényszavak, amelyek a sztyeppi, valamint mocsári növény- és állattársulásokra utalnak. A két bekezdéssel fentebb említett ellentmondás tehát így feloldható.

A feltehetőleg a Don és a Dnyeper között megtelepedő magyarok keleti portyázásait a doni átkelőknél épített erődökkel igyekeztek a kazárok megakadályozni. Nyugat felé azonban szabad volt az út. A Dontól a Kárpátokig terjedő területen a magyarok különféle török nyelvű népekkel kerülhettek kapcsolatba, köztük a bolgárokkal is. A magyarok a bolgárok szövetségeseiként 837/838-ban felbukkannak az Al-Dunánál. Ekkor kerülnek a morva fejedelmek látókörébe: Rasztiszlav majd Szvatopluk hívására 862-ben és 881-ben Kárpát-medencei portyára indulnak.

A honfoglalás előtt mintegy két évszázadnyira tehető a magyar–török érintkezés: a 8. században még a Volga menti őshazában, a 9. században pedig a Fekete-tenger melléki sztyeppvidéken jött létre olyan kapcsolatrendszer, amely intenzív nyelvi érintkezéssel járt, s amelynek révén nyelvünkbe kerülhettek régi török jövevényszavaink.

A nyelvészeti−történeti összefoglalások korábban figyelmen kívül hagyták azt a lehetőséget, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezvén, új lakóhelyén is találhatott török nyelvű közösségeket. A magyarok előtt a népvándorlás több hulláma is elérte ezt a területet. A hun birodalom székhelye valahol a Dél-Alföldön helyezkedett el. Attila és népének nyelve azonban adatok híján nem tanulmányozható. A hunok után 568-ban az avarok telepedtek meg a Kárpát-medencében. Származásuk, nyelvük szintén vitatott. Többségük vitán felül valamilyen török nyelvet beszélt, de a fennmaradt csekélyszámú személy- és méltóságnévből nyelvük jellege nem határozható meg. A történeti források alapján valószínűsíthetjük, hogy az avar birodalomba keletről folyamatosan újabb és újabb betelepülő néptöredékek érkeztek. E betelepülések közül a legnagyobb 670 táján zajlott, s kapcsolatban volt a Fekete-tenger melléki Magna Bulgária felbomlásával. Tehát ekkor feltehetőleg bolgár-török népesség érkezhetett hazánkba. E bevándorláshoz fűződik László Gyula kettőshonfoglalás-elmélete: véleménye szerint ekkor onogurok érkeztek, akik valójában magyarul beszéltek. Állítása talán sohasem lesz bizonyítható, hipotézise azonban ráirányította a figyelmet a Kárpát-medence 8-9. századi történelmére. Régészek, történészek, antropológusok együtt kutatják, megélhette-e a magyar honfoglalást az avar birodalom utódnépessége. A nyugati történetírók büszkén számolnak be az avarok elpusztításáról, eltúlozván uralkodóik sikerét. A régészeti leletek azonban azt mutatják, hogy a 9. században jelentős létszámú népesség élt a Kárpát-medencében, szlávok s az avarok utódai vegyesen. Az antropológia már korábban, hagyományos vizsgálati módszereivel azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az Árpád-kor népességét túlnyomórészt a helyi lakosság utódai alkották. A genetikai vizsgálatok új módszere is arra az eredményre vezetett, hogy a honfoglalók által hozott idegen gének aránya az Árpád-kori népességben gyorsan csökkent, tehát a betelepülők és az őslakók keveredése igen nagy mértékű volt. Ily módon tényként kezelhetjük, hogy az Árpádok államának alattvalói között jelen voltak a honfoglalók által itt talált népcsoportok leszármazottai is. 14. század előtti régi török jövevényszavak tehát Kárpát-medencei etnikai érintkezés következtében is kerülhettek nyelvünkbe.

A magyar-török nyelvi kapcsolatok mélységére utalhatnának a magyar nyelv alaktanába beépülő elemek – ha lennének ilyenek. Egy másik finnugor és egy másik török nyelv hosszantartó, több száz éves kapcsolatának eredményeként ismerünk ilyen jelenségeket: a cseremisz nyelv csuvas eredetű esetragjairól Bereczki Gábor publikált tanulmányt. A magyarból azonban csak soványka példákat tudunk felhozni:

Kor és kép szavunk török átvétel. E szavakból névutó keletkezett a magyarban, majd idővel raggá kezdtek válni. A szabad morfémák kötött morfémákká alakultak át. A korból képzett határozószók: ekkora, akkora, korán, korántsem. A kor feljegyzett régi képzett alakjaiból: kort, koron, koránt, korosként. A kép régi változataiból: képpen, képtelen, képes, képest. A kor és kép magyar származékai belső fejlődés eredményeként jöttek létre, de ugyanez a fejlődés az eredeti török szavaknál is kimutatható. A török analógia, a kétnyelvűség állapota feltételezhető a magyar szavak alakulásában. E bonyolult jelenségsorban egyszerre található tükörfordítás és az alaktani elemekben jelentkező idegen hatás.
A napjainkban feledésbe merülő magyar múltidőrendszer nagyon hasonlít a permi és cseremisz időrendszerre, amit már a 19. század végén észre vett Simonyi Zsigmond. B. A. Szerebrenyikov azonban felfedezte a rendszer török kapcsolatait is. Bereczki Gábor saját kutatási alapján úgy véli, hogy ez a múltidőrendszer török hatás az említett finnugor nyelvekben. Eredetileg azt fejezte ki, hogy a mesélő szemtanúja volt-e az eseményeknek vagy sem. A cseremisz nyelvben a párok első helyén a szemtanúsági, a második helyén a nem szemtanúsági múlt található napjainkban is. A rendszernek ez lehetett a lényege. A magyarban a török hatás elmúlta után alakulhatott ki az igealakok folyamatos–befejezett oppozíciója:
1 Folyamatos Befejezett
1. mene ment
2. megy vala megy volt
3. ment vala ment volt

Ha ez a török eredetű nyelvi jelenség nemcsak a magyarban, hanem más finnugor nyelvekben is megtalálható, akkor arra is gondolhatunk, hogy az átvétel nagyjából egy időben és egy helyen történt: a Közép-Volga és a Káma mentén, a 8-9. században, amikor ott megjelentek a Magna Bulgáriából érkező bevándorlók, s még az ősmagyarok is azon a vidéken éltek.

Ugyanerre gondolhatunk egy tükörjelenség kapcsán is: az égtájak elnevezésében rejlő rendszer szintén török eredetű a magyarban. Ez a rendszer más finnugor nyelvekben, a mordvinban, cseremiszben, votjákban is megtalálható: napkelet – napnyugat; éjoldal (éjszaka, észak) – napoldal vagy nappaloldal (a magyarban ezt török jövevényszó jelöli: dél).

A török alaktani elemek hiánya a magyar nyelvben a magyar–török kapcsolatok minőségét jelzi: a kapcsolat intenzív volt, de nem érte el azt a szintet, hogy ilyen elemek átvételére sor kerüljön. Az érintkezés nem volt huzamos.

A tükörfordítások szintén olyan nyelvi jelenségek, amelyek két nyelv intenzív egymásra hatására utalnak. Azt mutatják, hogy egy ideig kétnyelvű közösségek, kétnyelvű családok is léteztek. A magyarság esetében erre történeti bizonyítékunk is van. Bíborbanszületett Konstantín szerint a kabarok „a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket [magyarokat], és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a türkök másik nyelvét is”.

A magyar–török tükörfordításokat Ligeti Lajos gyűjtötte össze, a példákat később Bereczki Gábor gyarapította. Tükörszó általában akkor keletkezik, amikor az eredeti szó valamiféle toldalékot is tartalmaz, amely módosítja a tő jelentését:

egyház (tkp. ‘szent ház’)
ünnep < idnap (tkp. ’szent nap’, a török nyelvekben a vasárnap neve)
kútfő (forrás, eredet)
fogas = süllő (< bolgár-török *šilliγ, jelentése ugyanaz: ‘fogas’)
megalszik (a tej és a vér)
házas (férjezett vagy nős)
vagyon (gazdagság)
féreg (farkas és csúszómászó)
E szavak mindegyike rendelkezik olyan török nyelvű mintával, amely a magyar szóban megtestesülő logika szerint fejezi ki a szó által jelölt fogalmat, jelenséget, cselekvést vagy élőlényt.

A törökből átvett tükörfordítások száma eltörpül a német eredetűek mellett. Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van című tanulmányában majd húsz német összetett szó magyar tükörfordítását közli, s ennél is több tükörkifejezést és -szólást. Nyelvünkben szláv tükörszók és tükörjelentések is vannak, szintén másodlagos nyelvi kapcsolat eredményeként.

A fentiek kijelölik a magyar–török kapcsolatok helyét és jellegét a magyar történelemben: a magyarság kultúrája és nyelve szempontjából jelentős folyamat volt, egyes kisközösségekben kétnyelvűséggel. A történelmi körülmények miatt a török hatás hullámokban érte a magyarságot. E kapcsolatok között mindig volt annyi idő, hogy a magyarság asszimilálni tudta a vele együtt élő török nyelvű csoportokat.

A termelőgazdálkodásra való áttérést tárgyalva azonban ne feledkezzünk meg a fejlődés korábbi fázisairól sem: a Skandináv-félszigettől Nyugat-Szibériáig húzódó erdőövezeti sávban a finnugor ősnépesség a Kr. e. 3-2. évezredben már megismerkedett a földművelés kezdetleges formáival. Őseink tanítómesterei a tőlük délebbre élő ősiráni népcsoportok tagjai közül kerülhettek ki. Később, a Kr. e. 1. évezredben a Nyugat-Szibériában élő ősugor népesség szintén ősiráni hatásra továbbfejlesztette tudományát, és megismerkedett a lótartás-lótenyésztés fortélyaival is. Az egységes ugor közösség feltehetőleg azért vált ketté ebben az időszakban ősobi-ugor és ősmagyar ágra, mert az éghajlati változásokra eltérően reagálva különböző kisebb-nagyobb csoportjai elvándoroltak egymás közeléből. Az észak felé vándorlók az obi-ugor ősnépességet alkották, a dél felé vándorlók pedig a magyarok elődei voltak.

forrás:http://finnugor.elte.hu/

___________________________

Jegyzetek

Vámbéry Ármin: magyar és török–tatár szóegyezések. Nyelvtudományi Közlemények VIII, 1870. 109–189.
Vámbéry Ármin: I. m. 114.
Budenz József: Jelentés Vámbéry Ármin magyar–török szóegyezéseiről. Nyelvtudományi Közlemények X, 1871. 67–135.
Budenz József válaszában rámutatott Vámbéry tévedéseire és tudatos ferdítéseire. Vámbéry Ármint a bírálat nem késztette önkritikára, sőt sértődöttségében nézeteit továbbfejlesztve 1882-ben publikálta A magyarok eredete című könyvét, amelyben már a magyar nyelvet és népet török származásúnak tartja. E mű nagy vihart kavart, kibontakozott az ugor–török háborúnak nevezett vita, amelynek áttekintése tudománytörténeti fejezetünkben található.
Asmarin, N. I.: Bolgari i csuvasi. In: Izvesztyija Oscsestva Arheologicseszkovo i Etnograficseszkovo Insztyituta pri Imperatorszkovo Kazanszkovo Unyiverszityeta XVIII, 1902. 1–132.
Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986. 11.
Ligeti Lajos: I. m. 11–12.
A török nyelveket két alcsoportba sorolják: a) köztörök nyelvek; b) bolgár-török nyelvek. A bolgár-török alcsoport nyelvei túlnyomórészt kihaltak, az egyetlen ma is beszélt bolgár-török nyelv a csuvas.
Ligeti Lajos: I. m. 12–48.
Julianus barát és napkelet felfedezése. Vál., bev. és jegyz. Györffy György. Bp. 1986. 68.
A Bolsije Tigani mellett feltárt temetőben található legkésőbbi pénzérmét 900-ban, tehát már a magyar honfoglalás után verték. Fodor István: Leletek Magna Hungáriától Etelközig. In: Honfoglalás és régészet. Bp. 1994. 62.
Balkhí: A baszdzsirtok [= magyarok]. In: Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 19752. 95.
Bálint Csanád: A 9. századi magyarság régészeti hagyatéka. In: Honfoglalás és régészet. A honfoglalásról sok szemmel I. (szerk. Kovács László) Bp. 1994. 39–46.; Fodor István: leletek Magna Hungariától Etelközig. Uott: 47–65. További művek találhatók Bóna István bibliográfiájában: Etelköz 9. századi régészeti emlékeiről. In: A magyarok és Európa a 9–10. században. Bp. 2000. 96–98.
Bíborbanszületett Konstantín: A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak. A birodalom kormányzása, 38. In: Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 19752. 118–120. (Györffy György szemelvényeket közöl a műből, a teljes kiadás: A birodalom kormányzása – ford., szerk. és bev. tan. Moravcsik Gyula – Bp. 1950.)
Erdélyi István: A magyar honfoglalás és előzményei. Bp. 1986. 31–31.
Az események leírása Bíborbanszületett Konstantín művének 42. fejezetében olvasható. In: Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 19752. 123–124.
Bóna István: I. m. 11–13.
A személy és méltóságnevek, ha esetleg tartalmaznak is valami specifikus nyelvi jegyet, mégsem minden esetben jelezhetik egy nyelv szűkebb rokoni kapcsolatait, mert gyakran nemzetközi kultúrszavak, az egyes népeknél párhuzamosan zajló társadalmi fejlődés miatt általában átvételek valamely más nyelvből.
Éry Kinga: Comparative Statistical Studies on the Physical Anthropology of the Carpathian Basin Population between the 6-12th Centuries A. D. Alba Regia, 20. 1983. 126.
Bereczki Gábor: Tschuwasische Kasussuffuixe im Tscheremissischen. In: Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70. Geburstag. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica, Bd. 12. Wiesbaden, 1979. 65–69. (Másodközlése in: Ünnepi könyv Bereczki Gábor 70. születésnapja tiszteletére. Urálisztikai tanulmányok 8. Bp. 1998. 147–150.)
Áttekintésünk Bereczki Gábor következő tanulmányain alapul: 1) A török nyelvek hatása a magyarra. In: Mémoires de la Société Finno-Ougrienne, 185. 1983. 59–72. (Másodközlése in: Ünnepi könyv Bereczki Gábor 70. születésnapja tiszteletére. Urálisztikai tanulmányok 8. Bp. 1998. (207–216.) 2) Mivel gyarapította nyelvünket a török hatás? In: Forrás, 1983/7. 73–77.
Bíborbanszületett Konstantín: i. m. 39. In: Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 19752. 120.
Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. III. Magyar Nyelv, 1976. 134–135.
Kiss Lajos: Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Nyelvtudományi Értekezések, 92. Bp. 1976.

Isztambul nagyító alatt – Baku Eszter

Az Európa Kulturális Fővárosa szerepére készülő Isztambul építészeti szempontból is többet nyújt a jól ismert műemlékeknél. Baku Eszter írása a kortárs török építészet mesterei, a Tabanlıoğlu Architects munkáiról, a város urbanisztikai változásairól és számtalan egyéb isztambuli érdekességről.

Amikor az építészethez alapvetően vonzódó ember Isztambulba indul, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy életre szóló impressziót kapjon a hajdan Konstantinápolynak nevezett csoda memorandumaiból, s egyfajta képet alakítson ki az elmúlt száz év, de főleg a modern építészet produktumaiból, a lélekben való felkészülést azonnal a könyvtárban kezdi. (Legalábbis én így kezdtem…) S ekkor szomorúan tapasztalja, hogy mindent, ami az 1900-as évek után történt építészet s egyéb művészeti ágak terén Isztambulban a saját érzékszerveivel kénytelen megtapasztalni, mert úgy tűnik, török építészetről szóló szakirodalomnak híján vannak a magyar könyvtárak. A felkészülési fázis második szakaszához az ismerősök kikérdezése tartozott, akik isztambuli élményeikből adtak nekem egy csokorra. S ekkor követtem el azt a hibát, amit Platón barlangjában a tudatlan emberek – már-már elkezdtem elhinni, hogy Isztambulban a régi világ lenyűgöző maradványain s a Nagy Bazáron kívül semmi igazán izgalmas nincsen. S ami igazán hab volt a tortán, amikor végső elkeseredésemben az internet keresőihez fordultam segítségül, vajon mi okosat tudnak mutatni kortárs török építészet, esetleg kortárs isztambuli építészet kulcsszavak megadásával… az eredmény gyakorlatilag siralmas volt. Utóbb kiderült, hamis tükör volt ez a városról, mert Isztambul lenyűgöző hely mind építészeti, mind kortárs művészeti szempontból, hogy a városrendezési tervekről és koncepciókról már ne is beszéljek.

Isztambul népességét tekintve ma 15 milliós város, területét nézve pedig egy Budapest-Győr átmérőjű körön helyezkedhetne el (természetesen az adat csak megközelítés), egyszóval felfoghatatlanul nagy város, sokszorosa az ókorban egyik legnépesebbnek tekintett Konstantinápolyának. Éppen ezért nem lehet teljes képet adni az olvasóknak, bármennyire is szeretnék, Isztambul kortárs építészetéről és tendenciáiról, csupán impressziót nyújthatok a címben megjelölt nagyító segítségével fókuszálva egy-két problémára, vagy éppen néhány számomra izgalmasnak tűnő épületre.

A várost alapvetően két különálló, európai és ázsiai részre tagolja a Boszporusz, melyen 1988 óta két híd, a Boszporusz-híd és a Fatih Sultan Mehmet híd ível át (mindkettőt Freeman Fox & Partners tervezte). A két oldal nemcsak árfekvésében, építészetében is igen különböző. Már korántsem helytálló az a sztereotípia, miszerint a két városrészt összekötő hajójáratok utasai nagyrészt birkák és kecskék, na meg az őket kísérő pásztorok. Az általam kiemelt területek az ázsiai oldalon vannak: a robbanásszerűen fejlődő történelmi városrész, Üsküdar s a tőszomszédságában fekvő apró negyed, Kuzguncuk.

A cikk folytatását itt olvashatják >>>

http://epiteszforum.hu/

Atatürk halála – 71. évforduló „A törökök atya álma valóra vált. És ezt sose fogják elfelejteni, akár mi is történjék.”

November 10. 09:04
Ez is olyan, mint a többi reggel. Az emberek futnak, hogy elérjék a buszokat, hajókat. A taxik dudálnak, mint mindenki más, az árusok pedig igencsak hangosak. Semmi jele, hogy 1 perc múlva kezdődik a megemlékezés. Most nincsen ujjongó tömeg, zászló is csak egy van, az is félárbocon. Az egyetlen jel, hogy a mai nap egy kicsit más. De egyébként egy teljesen átlagos munkanap. Munkanap akkor is, ha hétvégére esik. Ő azt szerette volna, hogy a törököknek, a lányaiknak és fiainak legyen egy saját országuk, ami az övék és ők építik. A törökök atya álma valóra vált. És ezt sose fogják elfelejteni, akár mi is történjék. Ma van a napja, hogy erre emlékezzenek.
A különleges alkalomból néhol büszke ifjakat látni, amint katonai díszruhában állnak egyes fontos épületek bejáratánál, fontosabb tereken és utakon. Ők reggel óta kint vannak.

November 10. 09:05
Megszólal a sziréna. Nem egy helyen, hanem mindenhol. Megállnak az emberek. Megállnak a buszok, a taxik, a dolmuşok, a hajók, mindenki. Nem rohan senki. Nem ez a néhány perc számít. Vagyis pontosan ez a néhány perc az, ami igazán számít. Nem kéri senki. Nem kéri azt se senki, hogy szánjanak a törökök egy teljes napot az emlékezésre. Nem kéri senki, hogy menjenek el egy helyre, hogy leróják a tiszteletet. Nem kötelező. De úgyis megteszik. De még ez a néhány perc minden évben, ez sem kérés. Mégis mindenki megteszi. Ettől senki nem lesz kevesebb, csak több. Pár perc cserébe mindazért, amit kaptak.

November 10. 09:06
A sziréna szomorú hangja még mindig szól. Itt, és mindenhol Törökországban. Mintha sose lenne vége. Hisz sose lesz vége annak a fájdalomnak és veszteségnek, hogy valakit, aki nagyon fontos volt végleg elvesztettek. Bár már alig él valaki, aki személyesen ismerte a nagy embert, Atatürköt, az emberek tudják mit tett. És tudják mit köszönhetnek neki. Elég csak körbe nézniük a szomszédokban. És azt is tudják, mit veszítettek.
Megjelennek az elő könnycseppek.

November 10. 09:07
Egyszerre van csend és zaj. Semmi más nincs, csak a sziréna. Sose lesz vége. Ő se lesz már soha többé. Senki se lesz, ki hozzá hasonló.
Elegáns öltönyös emberek Mercédeszben és szakadt ruhás virágárusok lehajtott fejjel könnyeznek. Mint ahogy a büszke katonák és rendőrök is. Az emberek lehajtott fejjel állnak. Minden áll egy helyben. Nem úgy, mint egy kimerevített filmben. Az emberek állnak, nem pedig megfagytak mozgás közben. Állnak és befelé fordulnak. A hajók is állnak. És közben kürtölnek.

November 10. 09:08
Elhaltak a kürtök és a sziréna is. Mindegyik, mint egy utolsó lehelet. Csend van. És még mindig mindenki áll. Egyik-másik helyről felhangzik a török himnusz, mígnem a dal annyira felerősödik, hogy mindenki egyszerre énekli.

November 10. 09:15
Ez is olyan, mint a többi reggel. Az emberek futnak, hogy elérjék a buszokat, hajókat. A taxik dudálnak, mint mindenki más, az árusok pedig igencsak hangosak. Semmi jele, hogy percekkel ezelőtt volt egy megemlékezés. Csak a zászló lobog félárbocon…

A cikk folytatása itt olvasható >>>

http://isztambul.info/blog

 

Mustafa Kemal Atatürk

Kemal Atatürk

(török: „Kemal, a törökök atyja”), eredeti nevén MUSTAFA KEMAL, másképpen MUSTAFA KEMAL PASA (szül. 1881. Szaloniki [Thesszaloniki], Görögország – megh. 1938. nov. 10. Isztambul, Törökország), katona, államférfi és reformer, a Török Köztársaság megalapítója és első elnöke (1923-38). Modernizálta országa jogi és oktatási rendszerét, és ösztönözte az európai életforma átvételét (latin betŰs török ábécé és európai stílusú névhasználat).

Ifjúsága és neveltetése. Apja, Ali Riza a orosz-török háború (1877-78) idején a szaloniki helyi milícia hadnagya volt.

Ali Riza meghalt, amikor Mustafa még csak hétéves volt, ennek ellenére komoly hatással volt fia jellemének alakulására. Mustafa születésekor apja a kardját a gyermek bölcsője fölé függesztette, és ezzel a katonai szolgálatnak szentelte. Ali Riza gondoskodott arról, hogy fia nevelése modern, világi iskolában kezdődjék, nem pedig egyháziban, ahogy anyja, Zübeyde Hanim szerette volna. Ali Riza ezzel elindította fiát a modernizáció útján, amiért Mustafa örökké hálás volt neki.

Mustafa a középiskolában, matematikatanárától kapta a Kemal – jelentése: „a tökéletes” – ragadványnevet. 1895-ben a monasztiri (ma Bitola, Macedónia) katonai iskolába került. 1899 márciusában az isztambuli katonai akadémia hallgatója lett. Harmadéves korában részt vett egy II. Abdülhamid szultán despotizmusa elleni titkos újság szerkesztésében. Leleplezése ellenére lehetőséget kapott tanulmányai befejezésére, és 1902-ben, 450 társa közül az első 10 között, hadnagyként végzett. Ezután a vezérkari akadémia hallgatója lett. Tanulmányait 1905-ben, az 57 fős évfolyamból ötödikként, századosi rangban fejezte be. Ő volt a birodalom egyik vezető fiatal tisztje.

Katonai pályafutása. Katonai karrierje már a kezdetekor csaknem véget is ért. Tiszttársaival, titkos összejöveteleken, a birodalomban elkövetett politikai visszaélésekről folytatott eszmecserét. Feljelentették őket, és a csoport tagjait szétszórták a birodalom különböző részeibe. Mustafa Kemal az 5. hadsereghez, Damaszkuszba került. Itt ismét titkos csoport, „A haza és szabadság szövetsége” szervezésében vett részt.

1907-ben Szalonikibe helyezték, ahol csatlakozott az egyik legfontosabb kormányellenes csoporthoz, az Egység és haladáshoz (Ittihad veterakki), amely kapcsolatban állt a nacionalista és reformista „ifjútörök” mozgalommal.

Az isztambuli reakciós gárdacsapatok 1909. április 13-án kitört lázadására válaszként, a Szalonikiben állomásozó csapatok és tisztjeik – köztük Enver (Enver pasa), Mustafa Kemal későbbi vetélytársa – április 23-án bevonultak a fővárosba. Az Egység és haladás lemondatta II. Abdülhamid szultánt.

Mustafa Kemal állásfoglalásával, mely szerint a katonáknak ki kell vonulniuk a politikából, még jobban maga ellen hangolta Envert és az Egység és haladás vezetőit. A fiatal tiszt ezután katonai ügyek felé fordult, gyalogsági kiképző kézikönyvet fordított németből törökre, presztízse a hadseregen belül egyre növekedett.

1912-ben, az első balkáni háborúban, melynek során az Oszmán Birodalom európai területeinek nagy részét elveszítette, a Dardanellákat védő Gallipoli-félsziget parancsnoka volt.

A második balkáni háború (1913. június-július) után Mustafa Kemal bulgáriai katonai attasé lett. Itt alezredessé léptették elő.

Az Oszmán Birodalom a központi hatalmak oldalán lépett be az I. világháborúba. Mustafa Kemalt a Gallipoli-félszigeten szerveződő 19. hadosztály élére állították. Az 1915 februárja és 1916 januárja között lezajlott gallipoli ütközetben visszaverte a szövetségesek partraszállási kísérleteit és megvédte a Dardanellákat. Repesztalálat érte, de a repesz megakadt a zubbonya zsebében lévő órában. „Isztambul megmentőjének” kiáltották ki, és 1915 júniusában ezredessé léptették elő.

1916-ban az orosz frontra küldték. Tábornokká nevezték ki, és egyúttal a pasa címet is megkapta. Ő volt az egyetlen török tábornok, aki a keleti fronton győzelmet aratott az oroszok felett. Később az év folyamán átvette a délkelet-anatóliai 2. hadsereg parancsnokságát. 1917-ben Mustafát Szíria és Irak oszmán tartományaiba, az Egyiptomból előretörő brit csapatok ellen küldték.

A harcnak az 1918. október 30-án aláírt mudroszi fegyverszünet vetett véget. Enver és társai Németországba menekültek, a szultán pedig a szövetségesek felé fordult.

Nacionalista mozgalom és függetlenségi háború. A szövetségesek (franciák, olaszok, görögök) már a békekötés előtt befolyásuk és ellenőrzésük növelését tűzték ki célul, és anarchiától tartva, a rend helyreállítását követelték a szultántól. Mustafa Kemal a 3. hadsereg főfelügyelőjeként teljhatalmat kapott Anatóliában.

1918 decemberében a szövetségesek elfoglalták Isztambul egy részét és katonai közigazgatást vezettek be, majd további török területeket szálltak meg.

1919. május 19-én Mustafa Kemal partraszállt Samsun fekete-tengeri kikötőjében. Ezt a napot tekintik a modern török történelem kezdetének (amikor egyszer később Mustafa Kemalt életrajzi adatairól kérdezték, születése napjaként 1919. május 19-ét adta meg). Mustafa Kemal – mellőzve hivatali feladatát a rend helyreállítására – Amasyába ment, ahol beszédet mondott és a szultánt a szövetségesek foglyának nevezte. A szövetségesek követelésére a szultán leváltotta és köröztette (Mustafa Kemal maga is lemondott), de Erzurumban Kazim Karabekir tábornok rendelkezésére bocsátotta az irányítása alatt álló 15. hadsereg 18 000 katonáját.

1919. július 23-ra Kazim Erzurumban összehívta a jogaikért küzdő szervezetek kongresszusát. Mustafa Kemalt a kongresszus elnökévé választották. A hat keleti tartomány által elfogadott záródokumentum (a „nemzeti szerződés”) deklarálta a mudroszi fegyverszünet idején fennállt oszmán határok sérthetetlenségét. Ideiglenes kormány alakult, melynek feje Mustafa Kemal lett. A Sivasba összehívott nemzeti kongresszus ratifikálta az okmányt. Mustafa Kemal leleplezte az ellene irányuló kormányakciókat. Új kormány alakult, amely rokonszenvezett a nacionalista mozgalommal, és visszaadta Mustafa Kemal katonai rangját.

További belpolitikai harcok után az isztambuli kormány lemondott. Választásokat tartottak, és a Nagy Nemzetgyűlés által kinevezett ideiglenes kormány székhelye az Isztambultól 480 km-re fekvő, szultáni és szövetségesi befolyástól is mentes Ankara lett. Az isztambuli nacionalista kormányt a szövetségesek megbuktatták, és az új reakciós kormányzat távollétében halálra ítéltette Mustafa Kemalt. A Nagy Nemzetgyűlés viszont 1920. április 23-án Mustafa Kemalt választotta elnökéül.

1920. augusztus 10-én a szultán aláírta a sévres-i szerződést, amely jelentősen csökkentette az oszmán állam területét, és Örményországot függetlenné nyilvánította. Mustafa Kemal elutasította a szerződést, és szovjet katonai támogatással a görögök és az új örmény állam ellen vonult. A magára maradt Örményország kapitulált. Az alexandropoli és moszkvai béke kijelölte Törökország keleti határait az Arpa és az Aras (Araksz) folyónál.

Az Ankara felé előnyomuló görögöket 1921. január 10-én az első, majd 1921. március 27. és április 1. között a második Inönü menti csatában megállították. Az 1921. júliusi görög támadás azonban visszaszorította őket a Sakarya folyóhoz. A nemzetgyűlésben Mustafa Kemal – Kazim által vezetett – ellenzéke, a vereségben bízva, azt követelte, hogy ő vegye át a háború irányítását. Mustafa elvállalta, és a Sakarya menti ütközetben, 1921. augusztus 23. és szeptember 13. között legyőzte, majd az 1922. augusztus 26-ától szeptember 9-éig tartó offenzíva során Izmirig szorította vissza a görögöket.

1922. november 1-jén Mustafa Kemal javaslatára a nemzetgyűlés megszüntette a szultánságot. A szövetségesekkel folytatott tárgyalások 1923. július 24-én a lausanne-i szerződésben a Marica folyóban szabták meg Törökország európai határát.

A nacionalisták október 2-án elfoglalták Isztambult, és október 29-én kikiáltották a Török Köztársaságot.

A Török Köztársaság. Mustafa Kemal ezután életét annak szentelte, hogy országát Európába vezesse. Ezt szolgálta az 1924. augusztus 9-én megalakult Köztársasági Néppárt. 1925. március 23-án felszámolták a kalifátus XVI. sz. óta fennálló intézményét, ezt az egyházi iskolák és bíróságok megszüntetése követte. A reform fontos lépése volt az arab helyett a latin ábécé kötelezővé tétele 1928 novemberében, és a nyugati típusú családnevek felvétele 1934-ben. A nők 1934-től választók és választhatók lettek. Eltörölték a többnejűséget, a házasság és a válás pedig polgári jogi aktus lett. Mustafa Kemalnak a nemzetgyűlés az Atatürk („a törökök atyja”) nevet adta.

Élete vége felé eltávolodott az emberektől, és az isztambuli Dolmabahçe Palotába, a szultánok korábbi rezidenciájába húzódott vissza. Mindig sokat ivott és keveset evett, és ez kikezdte egészségét. Májzsugorodását későn ismerték fel, és 1938 novemberében meghalt.

Forrás: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/ataturk.html

Dobó István a hős egri vár kapitányának ismeretlen élete

Előzmények

Dobó István ízig-vérig a 16. század szülötte. Egyidős azzal a korral, amely
a magyar történelem egyik legsúlyosabb sorsfordulóját hozta magával. A
középkori Európa egyik legjelentősebb birodalmának területi egysége s vele a
független magyar külpolitika lehetősége évszázadokra szertefoszlott. Az ország
középső része másfél évszázadra török uralom alá került, a megmaradt országrész
politizáló erőit pedig megannyi viszály osztotta meg. A romlás genezisét sokan
sokféleképpen magyarázták, abban azonban mindenki egyetért, hogy az 1526-os
esztendő jelentette a fordulópontot. Az oszmánoktól elszenvedett vereségnél is
tragikusabb következménnyel járt az, hogy a mohácsi csata hősi halottjai között
ott volt a fiatal magyar király, II. Lajos is. Helyébe az ország nemeseinek
egyik tábora Habsburg Ferdinándot, a másik pedig Szapolyai Jánost választotta
királyává. A kitört véres háborúban a Sza­polyai-párt 1528 tavaszán kiszorult
az országból. Ekkor János király végzetes döntésre szánta el magát, az
oszmánoktól kért katonai segítséget. Szulejmán szultán szívesen állt új „szövet­ségese”
rendelkezésére. Az oszmánok ettől kezdve részeseivé váltak a magyar
belháborúknak.

Dobó István a mohácsi csata után távol tartotta magát a poli­tikai ügyektől.
Visszavonultan élt a Szapolyai érdekszférába tartozó Ung megyei birtokain.
Bátyja, Ferenc viszont Szapo­lyai lelkes hívei közé tartozott. Annak
kíséretében 1532. június 24-én részt vett Szulejmán szultán pesti fogadásán is,
amikor az másodszor is Magyarországra jött János király megsegíté­sére. Nevével
Lodovico Gritti meggyilkolása kapcsán is találkozunk. A velencei kalandort,
aki a szultáni érdekeket képviselte Magyarországon, s akit János király még
kormányzóvá is kinevezett. 1534 nyarán Medgyes­-nél bekerítették, majd elfogták
és megölték. .Dobó Ferenc által megszerzett pénzt nagyon óhajtotta a király is,
mert a királyi felséget illette meg. Hogyha a király nem halt volna meg,
mindenképpen kicsikarta volna Dobó Ferenctől, s azon felül megfenyítette volna.
De János király nem érte meg Péter napját. Dobó Ferenc visszavonult Ruszkára, s
testvéreivel együtt a frissen szerzett családi vagyon felett őr­ködött.

Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd pártjai között V. Károly
közvetítésével 1538-ban Váradon megegyezés jött létre, amelynek értelmében
Szapolyai halála után Ferdinánd örökölte volna annak országrészét, s ismét egy
korona alatt egyesült volna az ország. Ám az eddig nőtlen öreg Szapolyai János
hamarosan megházasodott. A lengyel király húszéves lányát, Jagelló Izabellát
vezette oltárhoz, aki 1540. július 7-én fiúgyermekkel – II. Jánossal, János
Zsigmonddal – ajándékozta meg. Nem sokkal ezután meghalt János király. Az
özvegy királyné és tanácsadói a csecsemőt királlyá koronáz­ták, s ezzel
felrúgták a váradi egyezményt. Habsburg Ferdi­nánd természetesen hadat indított
ellenük. Izabella királyné és tanácsadói a törökökhöz fordultak segítségért. A
Buda alá érkező szultán tanulságos leckét adott török-barátságból.

Az ő kezükből ragadta el az ország fővárosát, Budát, s csatolta
birodalmához. Izabellának, az özvegy királynénak és a csecsemő János
Zsigmondnak a Tiszántúlt és az erdélyi vajdaságot rendelte országrészül.
Ezzel hosszú időre, három részre szakadt Szent István állama.

A magyar kálvária beteljesedése azáltal következett be, hogy (bizonyos
áthagyományozott politikai reflexek és a kényszerhelyzet következtében) a
széthulló ország megmentése érdekében két, egymással szöges ellentétben álló
elképzelés született. Az ország nyugati és északi vidékeire visszaszoruló
Habsburg vagy királyi Magyarország elutasított bármilyen együttműködést a
törökökkel. Véres háborúkban ki is vívta magának a „kereszténység
védőpajzsa” hangzatos, megtisztelő címet. A Szapolyai-hagyományokból
kinövő erdélyi fejede­lemség pedig a politikai kényszerhelyzet szabályainak
megfe­lelően oszmán vazallus lett. Mindig voltak azonban olyan poli­tikai erők
Erdélyben is, amelyek a sztambuli kötelék alóli sza­badulást akarták; csakhogy
a Habsburgok képtelenek voltak ehhez elegendő haderőt biztosítani, s a két
országrészt újból egyesíteni. Ennek következtében a moldvai és a havasalföldi
vajdák által sakkban tartott erdélyiek könnyen hajlottak a visszatáncolásra.
Jobb a töröknek önként alávetni magunkat, mint a szultán meghódítottá, válni
vallották sokan. Rit­kán is volt béke a királyi Magyarország és Erdély között.
Határviták, árulások, nagyhatalmi érdekek okoztak újabb és újabb háborúkat.
Gyakori török fogság, sok rejtélyes szökés, harc, háború és halál jellemezte
ezt a kort. Szinte nem volt az országnak olyan szöglete, ahol ne lett volna
valamiféle katonaság. A városok nyugalmát és a békés paraszti munkát mindenütt
fegyvercsör­gés s a vele együtt járó hatalmaskodás és erőszak zavarta meg. A
magyar végvári kapitányok éppen úgy raboltak és fosztogat­tak, ha érdekük úgy
kívánta.

A Dobó testvérek: Ferenc, István és Domokos is ízig-vérig e kor gyermekei
voltak. Kivették részüket a törökök elleni harcokból, Domokos a török fogságot
is meg­járta. Gondosan építették szerednyei várukat. Híres borkeres­kedők
voltak, akik megannyi hordó szerednyei bort szállítot­tak Lengyelországba. Ha a
helyzet úgy kívánta, kegyetlenül elbántak szomszédikkal. Mindent megtettek
annak érdekében, hogy újabb birtokokat szerezzenek. Dobó Istvánt kortársai
pénzsóvár, „fukar” embernek tartották.

Az egri várkapitány

A belháborúk és a véget nem érő hatalmaskodások közepette a török veszély
egyre kézzelfoghatóbbá vált egész Magyaror­szágon. 1542 nyarán a birodalmi
hadak még Pestet sem tudták visszafoglalni, megtorlásul a szultán 1543-ban
újabb hadjá­ratot indított Magyarország ellen. A győzedelmes oszmán hadaknak
sikerült a Duna vonala mellett egy széles sávot meg­hódítaniuk, s így az
uralmuk alatt lévő területek már a Szerém­ségtől Esztergomig nyúltak. Kezükben
volt több kelet-dunán­túli vár, így Pécs, Szekszárd, majd Székesfehérvár is. A
követ­kező évben a hódoltsági terület mind kelet, mind nyugat felé tovább
szélesedett. Nyugaton az oszmánok már elérték a Bala­tont, Keleten pedig
elesett Nógrád és Hatvan. Ezzel megnyíl­tak az utak a felvidéki hegyek és a
Tisza felső folyása felé. Hozzá kellett fogni Felső-Magyarország védelmének
megszer­vezéséhez. Az látszott a legcélszerűbbnek, ha az egri várat erő­sítik
meg. Egyrészt azért, mert a korábbi erődítési munkálatok következtében eddig is
a környék legerősebb vára, másrészt, mert a felvidéki hadműveletek stratégiai
kulcspontja volt. A Tisza melléki nemesek jól tudták ezt. Az egri vár megerősí­téséről
1544. július 6-án Sajószentpéteren gyűlést rendeztek. Itt kötelezték magukat,
hogy az egri püspökség egyházi ti­zedeinek beszedési jogát – melyet korábban
lefoglaltak – visszaadják a királynak, hogy a befolyt pénzből-a király a várat
megerősíttethesse. A pénz beszedésével az uralkodó Dobó Ist­vánt bízta meg.

Dobó, mivel jól tudta, hogy stratégiailag mennyire fontos Eger, mindent
megtett, hogy a püspökségi jövedelmeket ren­deltetésének megfelelően használja
fel. Megerősítette a fala­kat, új vádműveket építtetett, s a várat igyekezett
korszerű fegyverekkel ellátni Mivel a püspökség területének nagy része már
török uralom alatt volt, Dobó tizedszedői időnként össze­csaptak a törökkel. A
budai pasa gyakran panaszkodott is a várkapitányra és embereire. Dobó azt is
nagyon jól tudta, hogy Eger védhetősége érdekében az Alföldön is több straté­giai
pontot meg kell erősíteni, főként a Tisza-vidéket őrző Szolnokot. A törökök
állandó tiltakozásai közepette 1550 nya­rán el is kezdődött Szolnokon egy új
vár építése a korábbi föld­vár helyén. Élére Salm Miklós gróf Zay Ferencet és
Balassa Jánost rendelte várnagyul.

A védőmunkálatok közben ismerkedett meg Dobó Sulyok Balázs királyi
főkamarással és leányával, Sulyok Sárával, akit a már nem éppen fiatal – több
mint negyvenéves – egri kapi­tány 1550, október 10-én feleségül vett. A
házasság értelmi szerzője Dobó István öccse, lehetett.

A Sulyok lányok nemcsak jól mentek férjhez, hanem a három nagy hatalmú
nemesi család közti szálakat is szorosra fűzték. A szolnoki várépítés idején
gyakran időzött Balassa János Egerben, egy időben ő volt a szolnoki vár
parancsnoka. Az erdélyiekhez húzó sógoruk, Bocskai György révén pedig a
Balassák és a Dobók állandó kapcsolatban álltak Fráter György és Izabella
királyné környezetével.

A meglett korú Dobó István és a fiatal Sulyok Sára házassá­gából két gyermek
született: egy leány, Dobó Krisztina, kinek kegyeiért később sokan versengtek a
Felvidéken, s aki végül unokatestvére, Balassi Bálint felesége lett; s egy fiú,
az örökö­sök nélkül elhunyt Dobó Ferenc.

1552 szeptember 9 és október 18 között zajlott az Eger várának ostroma

Az egri diadal nagy fontosságú esemény volt a 16. századi Magyarországon,
amely addig csak vereségeket tudott elköny­velni. A kétezres védősereg győzelme
ismét önbizalmat adott a reményt vesztett magyarságnak. A történteket –
melyekben kiemelkedő szerep jutott Dobó Istvánnak-Tinódi Sebestyén, a kor jeles
énekmondója, már pár hónappal az ostrom után versbe foglalta. Távol állt tőle
minden túlzó dicséret, a szerep­lők isteni tulajdonságokkal való felruházása.
Dobó István sem vált lantján hérosszá, csak egy volt az egri vitézek közül.
Tinódi a történeti húségre törekedett. Szinte minden sora hiteles forrás. Már
régen beigazolódott, hogy eseményleírásait a történészek csak megerősíthetik.

Az egri győzelem azonban nemcsak a magyarságnak, hanem az egész Habsburg
dinasztiának fontos volt. Miközben tőrök csapatok dúlták a Duna-Tisza táját, V.
Károly súlyos vereséget szenvedett II. Henrik francia király és a protestáns
német választófejedelmek csapataitól. Maga a császár is csak nagy nehezen
kerülte el a fogságba esést, maroknyi kíséretével az Alpok úttalan útjain
menekült ellenfelei elől. A protestáns fejedelmek már azt tervezték, hogy a
Habsburgokat leteszik a német-római császári trónról. Ferdinándnak végül is
sikerült fegyverszünetet kötnie a lázadókkal, méghozzá úgy, hogy a protestáns
hadak Móric szász választó vezetésével Magyaror­szágra jöttek és bekapcsolódtak
a törökellenes háborúba. Az egri ostrom idején Győr mellett táboroztak. A
németországi vereségek következtében a Habsburgok tekintélye nagy csor­bát
szenvedett. Ezért az egész dinasztia számára nagy jelentő­ségűvé vált az egri
győzelem.

A török elvonulta után Dobó István azonnal megkezdte a falak kijavítását.
Ehhez azonban nem kapott kellő segítséget. Sem a királytól, sem a felvidéki
megyék gönci gyűlé­sétől. Mindezek után november 25-én várnagytársával, Mek­csey
Istvánnal együtt azzal a kéréssel fordult Ferdinánd király­hoz, hogy mentse fel
őket tisztségük alól. Hiába kérlelte a király nevében Zay Ferenc és Sforza
Pallavicini, Dobó 1553. január 11-én az egri vár kulcsait átadta a királyi biztosoknak,
illetve Mekcsey Istvánnak. Mekcsey még két hónapig, míg gondos­kodtak új
kapitányról, elvállalta a vár ügyeinek intézését.

Egri győzelem után

Dobó István azonban, nem sokáig ülhetett nyugton, mert Ferdinánd király
kinevezte erdélyi vájdának, csakhogy abban a zűrzavaros időben inkább nyűg
volt, mint megtisztelés. 1552. évi hadjárat döntötte el véglegesen az erdélyi
ügyek alakulását. Szulejmán szultán nem volt hajlandó Erdélyről lemondani, és
felszólította az erdélyi rendeket, hívja vissza Izabellát és János Zsigmondot.
A budai pasa segédcsapatai betörtek Erdélybe, ezért az erdélyi rendek
Székelyvásárhelyen, ugyanakkor Sándor moldvai vajda seregei is megindultak a
Kárpátok felé. Dobó István azonban a frissen toborzott csapataival úrrá lett a
helyzeten.

1556 tavaszán lázadás tört ki, a János Zsigmond párti főurak megtámadták a
Habsburg adminisztrációt. A lázadás élére Balassa Menyhért állt. Az erdélyiek a
Felső-Magyarország felé eső várakat is ostrom alá vették. .Dobó helyzete egyre
tarthatatlanabbá vált. Vajdatársa, Kendy Ferenc pedig a háta mögött megegyezett
a lázadókkal. Dobó embereivel a szomosújvári várba vonult, innen kért segélyt
Ferdinándtól. 1556 novemberében szabad elvonulás fejében föladta a várat. Még a
vár elhagyása előtt tudomására jutott, hogy ellenségei el akarják fogni,
nehézséget az is fokozta, hogy felesége vele volt. A rágalmak és hamis eskük
legnagyobb támogatója Kendy Ferenc vajda társa volt. A másik rosszakarójának,
az Izabella királyné és János Zsigmond táborában lévő Perényi Gábort, ha hinni
lehet a korabeli forrásoknak a fogságba került Dobó Domokost átadja a
törököknek 1560-ig a Héttoronyban raboskodott. Dobó István kolozsvári
bebörtönzése azonban a két erdélyi politikusnak Balassa Menyhért és Petrovics
Péter számára nem tűnt hasznosnak, akik elérték, hogy az ügyben bírósági
tárgyalást tartsanak. Dobót bűnösnek találták, s feleségével együtt
visszavitték Szamosújvárra, ahol bebörtönözték. 1557. november 15-én sikerült
megszöknie. A szultán rögtön követett küldött Erdélybe és követelte, hogy
Dobónét és gyermekeit adják ki, de Izabella királyné elfogadta a Dobó család
tagjait, de a szultán kérését nem teljesítette.

Dobó kiszabadulása után személyesen indult Augsburgba az ott tartózkodó
császárhoz, Dobót az udvarban nem marasztalták el, ellenkezőleg, nagy jutalmat
kapott. Az uralkodó neki adta a lévai és a véglesi várat a hozzá tartozó
uradalmakkal, ezen kívül 7000 arany zálogösszeg lefizetése ellenében két
mezővárost juttatott számára.

Dobó István Léván nagy építkezésbe fogott. Biztonságosabbnak érezhette ezt a
várat, mint az erdélyi-Habsburg háború frontvonalába eső Ruszkát és Szerednyét.
Dobó István a sok királyi adománynak igen csak hálás lehetett. 1562 évi
törökellenes harcokból is kivette részét. Kinevezték sógora Balassa János
helyett bányavárosi főkapitánynak, ezt a tisztet 1565-ig viselte, most már az
ország első főurai közé tartozott

Út a kegyvesztés felé

Bár Dobó országos tisztségeket töltött be, évtizedek óta tartó birtokperében
nem tudott számára kedvező döntést kicsikarni, és testvérével az egyik pert el
is vesztették. De már abban az időben is voltak lehetőségek az ügyeket elhúzni,
amivel a Dobó testvérek éltek is. A pereskedés egyik résztvevője Perényi Gábor
elhunyt, mivel nem volt örököse így birtoka a kincstárra szállt. Így most már
Dobónak a kincstárral, vagyis a királlyal került összetűzésbe. Időközben
Ferdinád helyet Miksa került a trónra, aki elhatározta, hogy rendet teremt a
magyarországi birtokain. A kúria bíráinak hozott döntésben sok tekintettben
Dobónak adott igazat, ami a kamarának nem tetszet. Dobó Istvánt letartoztatták
de sikerült megszöknie, és a jó megerősített lévai várába menekült.

Miközben a törökök pusztították hazánkat, a királyi Magyarország és Erdély
határán véres háborúk dúltak. Habsburg és a Szapolyai-ház dinasztikus
szembenállásán kívül az volt a tét hol húzódjon a két ország közötti határ.
Izabella királynő és János Zsigmond kitartottak a számukra kedvezőbb tényleges
helyzet mellett. Ezen a területen élő nemesség hol az egyik hol a másik oldalra
állt. A hírhedt Balassa Menyhért, aki többször is megváltoztatta pártállását.
János Zsigmond a későbbi erdélyi és lengyel királyt, Báthory Zsigmondot Bécsbe
küldte tárgyalni, de ott börtönbe zárták. A belharcok nem várt eredményt hoztak
az agg Szulejmán szultán hadjáratot indított a Habsburgok ellen, vagyis magyar
területek ellen és abban az évben elesett Gyula és Szigetvár is.

Magyar nemesség hangulatáról úgy látszik nem csak a török szultán, tudod, ha
nem a bécsi udvar is. 1569. október 12-én a pozsonyi országgyűlés utolsó napján
Miksa király a nála járt főrendek közül lefogatta Dobó Istvánt, az egri hőst és
sógorát Balassa Jánost, a másik országos hírű vitézt. A történelmünk
legrejtélyesebb históriái közé tartozó, egyesek szerint csak feltételezett,
mások szerint valóban létrejött összeesküvés részleteiről a mai napig keveset
tudunk, alig maradt róla feljegyzés. A történészek számtalan olyan ügyet tártak
fel, amelyekben soha el nem követett bűnökért hurcolták meg az embereket. A
vádirat szerint Bocskai Györgytől indult volna ki a szervezkedés alapgondolata,
aki 1568 tavaszán azért kereste fel Dobó Istvánt, hogy az erdélyiekkel való
titkos levelezés módjáról kioktassa. A vádirat azt is tartalmazza, hogy
szerednyei várában Dobó István Bocskai jelenlétében eskette fel János Zsigmond
hűségére. A vádirat minden értesülésnek helyt adott, sőt még annak is, hogy
Dobó István élénk levelezést folytat János Zsigmonddal. Miksa nem csak hadakat
vezényelt az erdélyi határra, hanem megpróbálta őket Bécsbe csalogatni. Dobó
István régi barátai közül is többen javasolták, hogy személyesen menjen Bécsbe
és tisztázza magát. A magyar nemességnek igen jó kapcsolati voltak
Lengyelországgal. Dobó Istvánnak is megvoltak a kapcsolatai, nem csak
politikai, ha nem üzleti szerepük is volt. Miksa megtiltotta a bor
kereskedelmet Lengyelországgal, ennek egyik oldalon sem örültek, a tilalom
ellenére is megpróbált bort küldeni. Máig igazán fel nem derített terület azt
látszik bizonyítani, hogy Dobó közvetlen kapcsolatot kereset a Lengyel
királlyal. Dobó nagyobb pénzösszeget átjuttatott Lengyelországba. A velencei
követ egy jelentésében az olvasható, hogy 300, 000 aranyra taksálható az
átjuttatott összeg. Bécsben igyekeztek a magyarországi rebellisekről minél több
hírt összegyűjteni. Az udvar egyik legfőbb informátorra azonban a kor egyik
jeles szélhámosa Kenderessy István volt, aki maga ajánlotta fel szolgálatait.
Kenderessy, de nem talált megfelelő bizonyítékot akkor Ő maga kreált, he kelet
leveleket hamisított ez a tevékenysége élete során végig kísérte. Kenderessy ha
kelet átment Lengyelországba is, hogy Dobó István oda átküldött pénze után
kutakodjon. A hamisítások leleplezésére Erdélyben került sor, De már csak Dobó
és Balassa letartoztatása után. Erdélyben élő Bocskai György 1570. januárban
elfogadta Kenderessy egyik ügynökét, és arról vallatta, hogy ki árulta be a
magyar főurakat, az ügynök megadta a nevet. Kenderessy nem csak a Dobó –
Balassa összeesküvésben hamisított leveleket és vett részt törvénytelen
konspirációkban. Kapcsolatban állt a budai pasával, akinek éppen úgy
felajánlotta a szolgálatait, mint annak idején Miksának. A hűtlen kalandort
végül elfogták, és börtönbe fejezte be életét.

A kort és politikai helyzetet bemutatva térjünk vissza a letartoztatáshoz. A
rendek szerint, aki János Zsigmonddal összejátszik, az országot végveszélybe a
megmaradt részeket török uralom alá juttatják. A király a főrendeket a királyi
várba hívatta, és a főrendek legnagyobb megdöbbenésére a király letartoztatta
Dobó István és Balassa Jánost, a király bejelentette, hogy bizonyítékai vannak
a két főúr hűtlenségére. Ugyanazon a napon másvalakit is letartoztattak
Pozsonyban Bakfark Bálintot, aki évekig élt Lengyelországban neves lant
művészt. A vádak szerint dalaival sértegette az uralkodót. Akik tudtak a Dobó
és Balassa ellen felmerült gyanúról, azonnal megszakítottak minden erdélyi
kapcsolatot, ezt követően egyikük sem tett olyan lépéseket felső
Magyarországon, mely veszélyezhette volna a Habsburg uralmat.

A Dobó – Balassa összeesküvés története érthetetlen a nemzetközi politikai
események ismerete nélkül. János Zsigmond háborújának terve, s vele együtt a
magyar főurak Dobó István, Balassa János, és Homonnai Gáspár szervezkedésének
sikere a szultán udvari politikai tervein állt vagy bukott. II. Szelim szultán
engedélye nélkül az erdélyiek nem kezdhettek újabb Habsburg ellenes akcióba.
Jól tudták ezt Gyulafehérvárott is. János Zsigmond emberei különösen Szulejmán
szultán embereivel tartottak igen jó kapcsolatot, ezen kívül, követei igen jó
beszélték a török nyelvet is. De Szulajmán a szigetvári hadjárat alatt meghalt,
János Zsigmond emberei abban bíztak az új szultán, folytatja apja külpolitikai
örökségét. De az oszmánoknak ekkora már legalább hat nagyobb fronton kellett
szembenézniük az ellenséggel. A siíta perzsákkal vívták életre halálra menő
harcokat 1555 óta azonban békében éltek Tahmaszp perzsa sahhal. Különösen nagy
szolgálatot tett a sah Szulejmánnak 1562-ben, amikor hosszas tárgyalások után
500,000 arany fejében engedélyezte, hogy a szultán hóhérai meggyilkolják
Perzsiába menekült lázadó fiát. A magyarországi török végvári vonal katonái jól
tudták a legfélelmetesebb fronton teljesítenek szolgálatot, Szelim szultán
atyjával ellentétben belátta hódításai nagy véráldozattal, járnak. A Bécsi udvar
nagy örömére beleegyezett Magyarország ketté (illetőleg három részre)
osztásába. Az oszmánok harmadik fő arcvonala Földközi tenger nyugati medencéje.
A negyedik frontvonal a Földközi tenger keleti medencéjét jelentette, az ötödik
háborús zóna az Indiai óceán felé való terjeszkedés. De szinte ugyanakkora
terjedelembe foglalkozhatnák az oszmán birodalom belső konviktusával is, de a
magyar politikába még a Don torkolatában folyó orosz tatár harcok is
beleszóltak.

Magyarország már akkor is a nagypolitika kereszttűzében állt. V. Károly
Spanyol királytól A francia király európai politikája ( ilyen volt János
Zsigmond francia házassági terve is) és még a kis Velencei hatalom is mind
kénye kedve szerint akart a magyar politikába beleszólni mindig a pillanatnyi
érdek szerint..

De térjünk vissza Dobó István és Balassa János hoz, a fogság alatt a két
főúr szolgáit akarták hamis tanúvallomásra, akik erre nem voltak hajlandók.
Balassa Jánosnak sikerült megszöknie, Miksa Mindent megtett Balassa János
elfogadtatására, de végül sikerült neki Lengyelországba átmenekülnie.

Miksa nem merte vállalni, hogy katonái megsértsék a határt, mert félt a
lengyel rendektől, a másik ok, hogy lengyel trón várományosának tartotta magát.
Más utat választott inkább lefoglaltatta Balassa János magyarországi vagyonát.

Az öreg Dobó nem merte vállalni a szökést, de Balassa János szökése után egy
évig nem fogadhatott látogatót. Egy év elteltével a király hozzájárult Dobó
felesége meglátogassa. Dobó bűnperének tárgyalása egyre jobban húzódott, mert a
vádirat nem volt kellő képen megalapozott.

A politikai fordulat következet be Erdélyben Miksa és János Zsigmond
szerződést írt alá, amelyben megegyeznek mely terület János Zsigmondé. Miksa
bajor hercegnőt ígért János Zsigmondnak, aki nem volt hajlandó hozzámenni az új
vallást felvet János Zsigmondhoz. A fejedelem 1571. március 14-én hirtelen
meghalt. Az erdélyi ügyek nem úgy alakultak ahogyan Miksa szerette volna, de
aduként továbbra is a kezében volt Dobó István, akinek sorsával az új fejedelemnek,
Báthory istvánnak is foglalkozni kellett.

Miksa nem örülhetett Báthory István fejedelemmé választásának, mert 1565-ben
mint János Zsigmond követét a nemzetközi jog durva megsértésével fogságba
vetette. Dobó István fogvatatásával, Báthoryt zsarolni lehetett Bekes aki idáig
János Zsigmond oldalán a Habsburgok ellen lépet fel, most olyan hevesen támadta
Báthory –t és teljesen alávette magát Habsburg Miksának. Bekes 1573 lázadást
robbantott ki. A sikertelen lázadás után a királyi Magyarországra menekült, ahol
megkezdte a szervezkedést a fejedelem ellen.

Időközben egyre gyorsabban változott a magyarországi helyzet is, Miksának
egyre kényelmetlenebb volt a Dobó Balassa ügy, fiát Rudolf főherceget magyar
királlyá akarta koronáztatni. 1571. november 11-ére hívták össze a magyar
országgyűlést. Az országgyűlés gondját viselte a fogságban levő Dobó Istvánnak,
a bujdosó Balassa Jánosnak és Homonnai Gáspárnak.

1572. április közepéig elhúzódó országgyűlésen határozat született arról,
hogy Rudolfot meg kell koronázni. Április 16-án megnyílt a pozsonyi börtön
ajtaja és Dobó István szabadon engedték. Dobó István fia Ferenc, Ferenc
nagybátyja hamarosan el is mentek Bécse, és megköszönték a kegyelmet Nem
sokáig, örülhetett Dobó István a szabadságnak május végén a szerednyei várban
meghalt a pontos időpontot, nem lehet tudni.

1575-ben fia díszes vörös-márvány síremléket állítatott atyjának. Az idők
során többször megrongálódott, a kijavított síremlék fedőlapját 1833 nyarán
Egerbe szállították. Dobó István földi maradványai ma is Ruszkán nyugszanak.
Szerény emléktábla őrzi emlékét.

A nemzet hőse az intrikák és a nagypolitika áldozata lett, a történetírásunk
elhanyagolta a Dobó -Balassa féllé összeesküvést, holott az a fordulópont a
magyar nemesség és a Habsburg ház közötti viszonyban A Habsburg – dinasztia
magyarországi berendezkedése nehéz helyzet elé állította mind a magyar
rendeket, mind magát a monarchiát. A rendek görcsösen ragaszkodtak a magyar
törvényekhez, a magyar államisághoz, saját jogi szuverenitásukhoz. Az uralkodó
pedig azon volt, hogy saját uralmát növelje. Külpolitikáját is a dinasztikus
érdekeinek rendelte alá. Inkább harcolt a nyugati fronton a franciákkal s német
fejedelmekkel, mint a törökkel a Duna völgyében.

Összeállította:

Bacsa Vilmos

Bartók Béla 1936-os törökországi kutatóútjának eredményei – Kobzos Kiss Tamás

Kobzos Kiss Tamás előadása

a ZETA Bartók konferenciáján 2006. május 27-én

Bartók anatóliai gyűjtése már a hetvenes években foglalkoztatott. Szerencsére akkor már hozzáférhető volt két olyan kiadvány is, amely ezt a Bartók életében meg nem jelent, a Columbia University könyvtárában őrzött fontos anyagot közölte. Igaz, mindkettő angol nyelven. Vikár László és Adnan Saygun tanulmányaival Budapesten az Akadémiai kiadónál, Benjamin Suchoff elemzésével pedig az Egyesült államokban jelent meg a török gyűjtés ugyanabban az esztendőben, 1976-ban.
A nyolcvanas évek közepén (a gyűjtés 50. évfordulójára gondolva) igyekeztem közben járni abban, hogy a gyűjtés hangzóanyaga a genfi AIMP („Archive International de la Musique Populaire”) segítségével megjelenjen, majd az akkor létrejött Radiotonnál és a Hungarotonnál próbálkoztam, sikertelenül. Mégis, erőfeszítéseim talán hozzájárultak ahhoz, hogy 1996-ban, a hatvanéves évfordulóra a Hungaroton megjelentette a teljes anyagot.
Azt is el kell itt mondanom, hogy a törökországi gyűjtés egészen a kilencvenes évek közepéig nem keltett igazi érdeklődést, ekkor azonban megjelentek Sipos János népzenekutató közlései, amelyek mintegy 1500 újonnan gyűjtött dallam segítségével új megvilágításba helyezték ezt a kérdést.

Most pedig lássuk Bartók anatóliai gyűjtésének előzményeit.
Bár a magyar történelem korai írott forrásai számos esetben utalnak a magyarság török származására, és ennek sok pártfogója akadt a modern tudomány kialakulásának kezdeti időszakában Magyarországon (elég, ha Vámbéry Ármint említjük), a nyelvtudomány a XIX. század második felétől az intenzív szibériai nyelvészeti gyűjtőmunka eredményeinek hatására a finnugor származtatás irányába vitte a kutatást. A magyar népzenekutatást is befolyásolta ez az irányultság, talán azért is, mert Kodály Zoltán is nyelvészeti tanulmányokat végzett a Zeneművészeti Főiskola előtt.
Bartók összehasonlító zenei munkássága korán, 1906-ban megkezdődött, amikor felkereste az akkor Magyarország területén élő szlovákokat. Nem sokkal később elkezdődött román gyűjtése is. Távolabbi területekre is eljutott, 1913-ban Biskra vidékén gyűjtött arab dallamokat. Sajnos az I. világháború, majd az azt követő, Magyarország területi megcsonkítását okozó trianoni békeszerződés hosszú időre megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy a szomszéd népek körében gyűjtsön, azonban nem adta fel azt a törekvését, hogy a magyarság zenei múltját tovább kutassa. Segítséget nyújtott ebben Robert Lach osztrák népzenekutató fonográffal a világháborús hadifoglyok körében végzett gyűjtése, amelynek egy része lejegyzett formában a húszas években Bécsben megjelent. E gyűjtés nyomán került napvilágra a finnugor cseremiszek kvintváltása, és mivel a régi magyar népzenének is alapvető sajátsága ez, kézenfekvőnek tűnt a magyar népzene finnugor eredete. Bartókot is nagyon foglalkoztatta ez a kérdés, annyira, hogy elkezdett oroszul tanulni, és gyűjtőútra készült a Volga menti cseremiszekhez.
(A feltevést csak a Kodály ösztönzésére 1958-79 között megvalósult nagy finnugor-török gyűjtés cáfolta meg, amelynek során bebizonyosodott, hogy a kvintváltás délről, a csuvas területről került a cseremiszekhez, és csak mintegy 80 kilométeres körzetben létezik.)
Mindenesetre Bartók kortársainál jóval nyitottabb volt az összehasonlító zenefolklór területén, és amikor 1936-ban az Isztambulban tevékenykedő Rásonyi László jóvoltából felmerült egy törökországi gyűjtőút lehetősége, az akkor már nem fiatal és nem is egészséges tudós boldogan mondott igent.
A gyűjtés rövid időkeretét még szűkítette Bartók Ankarában bekövetkezett betegsége, így mindössze 10 nap maradt terepmunkára, amelyre elkísérte három kutató: Necil Kâzim és Ulvi Cemal az ankarai zeneiskolából, valamint a fiatal Ahmet Adnan Saygun, akiből Törökország talán legnagyobb huszadik századi zeneszerzője lett. (1986-is törökországi tanulmányutam során találkoztam vele, és ő is arra biztatott, hogy mindent tegyek meg a hangzóanyag kiadásáért.)
Ferid Celal, a Halkevi ankarai vezetője és Ali Riza, az adanai múzeum igazgatója is sokat tett a kutatóút sikeréért, biztosítva a megfelelő körülményeket.
Az első két nap, november 16-a és 17-e még Ankarában vettek fel énekeket, 18-án este indultak Adanába, ahol 19-én és 20-án szintén falusi származású énekesektől felvett anyaggal töltöttek meg néhány fonográfhengert. Bartók alig várta már a falusi gyűjtést. Az első helyszíni felvételre 21-én került sor, amikor Mersin vilayetbe mentek, de nem ment jól a munka, mindössze két éneket sikerült felvenni. Annál nagyobb volt Bartók öröme másnap, november 22-én, amikor eljutottak Osmaniyebe. Bartók erről 1937 januárjában tartott rádióelőadásában számolt be:

Délután 2-kor érkeztünk Osmaniyebe; 4-kor már kivonultunk egy parasztház udvarára. Magamban nagyon örvendeztem: végre helyszíni gyűjtés, végre egyszer parasztházba megyünk! A ház gazdája, a 70 éves Ali Bekir ođlu Bekir nagyon barátságosan fogadott. Mikor kora iránt érdeklődtünk, büszkén mesélte nekem – persze csak tolmács útján – hogy habár foga nincs, mégis mindent megrág és habár már 70 éves, olyan fürgén járja a hegyeket, mint a nyúl. Hamarosan kiderült, hogy ő maga is játszik hangszeren, a kemençének nevezett, rebab formájú vonós hangszeren, amin persze ősi szokás szerint gordonkaszerű fogással kell játszani, habár a hangszer csak akkora mint a hegedű. Hangolása is olyan, mint a mi hegedűnké, csak éppen az é húr van d-re hangolva.
Az öreg minden szabódás nélkül, kint az udvaron rázendített egy nótára, valami régi háborús elbeszélésre:

ŤKurt pasa çikti gozan
Akil yetmez bu düzene…ť

Alig hittem füleimnek: uramfia, hiszen ez mintha egy régi magyar dallamnak változata volna. Örömömben mindjárt két teljes hengerre vettem föl az öreg Bekirnek énekét és játékát. Közben lement a nap – és abba kellett hagyni a munkát, amíg az öreg és házanépe meg nem vacsorált. T. i. éppen akkor volt a Ramazán bőjti hónap; ilyenkor egy álló hónapon keresztül napkeltétől napnyugtáig sem enni, sem inni nem szabad az igazhívőnek – amint a Korán virágos nyelven mondja: akkor érjen véget a napi bőjt, amikor a fekete fonalat a fehértől már nem lehet megkülönböztetni. Már pedig ennek a vidéknek a népe még nagyon vallásos, a falvaknak még úriformájú előljárói is szigorúan bőjtölnek. Úgyhogy ezek a bőjti napok bizony néha egy kis galibát okoztak gyüjtő terveinkben. A második, Bekirtől hallott dallam – megint csak egy magyar dallam rokona: hisz ez már szinte megdöbbentő, gondoltam magamban. De ezt a dallamot már a ház férfiszobájában énekelte, ott, ahová asszonynak nem szabad belépnie. Később az öregnek fia is, meg más odagyült emberek is előállottak egy-egy nótával: az egész este szép és szeretem-munkával telt el. Csak éppenhogy asszonyénekest nem lehetett keríteni semmi áron, útitársam minden igyekezete ellenére sem.

Ezzel a találkozással egy csapásra elindult az igazi gyűjtőmunka, amely Bartók számára fontosabb volt, mint a komponálás. Aznap még Tabaklarban gyűjtöttek, itt találtak rá az 51 éves Kýr Ismailra, aki cura irizva-val, kis méretű, hosszú nyakú pengetős hangszerrel kísérte két énekét. A nap programjába még egy Gebelibe tett kirándulás is belefért, ahol Mustafa ođlu Mehmettől egy táncdallamot (Oyun havasi) vettek fel. Másnap, 23-án Çardakban is igen eredményes volt a gyűjtés, 18 dallammal. Itt újabb hangszeres anyagot tudtak felvenni, táncdallamokat zurnán (töröksíp), davul (nagy dob) kíséretében. Erről is élvezetes beszámolót ad Bartók említett rádióelőadásában.
A gyűjtő utat megkoronázta az a Tüysüz helységben felvett anyag, amelyet a tecirli nomád törzsnél sikerült rögzíteni a fonográffal. 11 dallamot vettek fel a sátorban.
A teljes anyag, 87 dallam 64 hengert töltött meg, 14 faluban 27 énekest és hangszerjátékost sikerült felvenni.
Hazaérkezése után Bartók folyamatos levelezésben volt Saygunnal, aki segített a szövegek értelmezésében, és a török népzenével kapcsolatosan is értékes információkat nyújtott Bartóknak. Nehéz évek következtek, amelyek nem kedveztek az anyag publikálásának. Végül Bartók a politikai helyzet miatt kénytelen volt a kivándorlás tervével foglalkozni. Komolyan gondolt a törökországi emigrációra is, Saygun közbenjárására erre komoly esély mutatkozott, de a háború eszkalációja (és talán az időközben Törökországba emigrált Hindemith is) megakadályozta a terv megvalósulását.

Lássuk most Bartók következtetéseit a gyűjtött anyaggal kapcsolatosan:
1. Az anyag nyilvánvalóan legrégebbi, legkarakterisztikusabb és leghomogénebb része, mely 43%-ot tesz ki, négy soros, 8, ill. 11 szótagos parlando (uzun hava) ritmusú, dór, eol vagy fríg hangsorú dallam, ereszkedő szerkezettel – a dallam első része körülbelül az oktáv felső, második része az alsó részében helyezkedik el), a magyar népzenében jól ismert pentatónia jellegzetességeivel (a második sor vége b3, 4, 5, vagy 8). Ezek kivétel nélkül a nomád yürüköknél kerültek elő.
2. ennek az anyagnak egy része, a 8 szótagos sorokból álló dallamok (I. osztály) azonosságot mutatnak a régi magyar 8 szótagos dallamokkal. Mind a 15 első osztályba tartozó dallamnak van magyar megfelelője. Jellemző a gazdag díszítés is. A 11 szótagos dallamok is szoros kapcsolatot mutatnak. Ez a török és a magyar anyag azonos, Nyugat-Közép ázsiai eredetére mutat, és arra, hogy legalább másfél évezredesek, hiszen az anatóliai nomádok és a magyarok vándorló elődei12-15 évszázada együtt éltek, később pedig távol kerültek egymástól. (Bartók hangsúlyozta, hogy ennek a gyűjtésnek metodikai szempontból is nagy jelentősége van, mert ilyen fajta kormeghatározást korábban senki sem végzett.) Lehetne ugyan ellenvetést is tenni: Magyarország a XVI. Század közepétől 150 esztendeig oszmán megszállás alatt volt. Elképzelhető lenne, hogy ezalatt a magyar zenét is érték török hatások. Ez a lehetőség azonban kizárható, mert a megszállás kizárólag katonai jellegű volt – írja Bartók. A megszálló katonaság és a falvak lakossága között nem volt érintkezés.
3. Fontos előadási stílusbeli hasonlóságok is vannak, pl. az, hogy az énekes hangterjedelmének legfelső határán kezdi el az éneklést. A kitartott hangoknál jelentkező vibrátónak is vannak magyar párhuzamai az archaikus anyagban.
4. Mind a régi stílusú magyar, mind az anatóliai török népdalokban gyakori az a magyarral szomszédos népeknél egyáltalán nem jelentkező sajátság, hogy a verssor valamilyen „dekoratív” motívummal kezdődik, melynek látszólag nincs köze a fő szöveghez, de alaposabb elemzéssel kimutatható a mélyebb értelem.

Az azonosságokon kívül különbségek is adódnak:
1. a török népdalok soha nem érintik a VII. fokot, míg a magyar népzenében ez gyakori jelenség.
2. a magyar dallamok tisztábban mutatják a pentatóniát. A török dallamoknál viszont van egy speciális jelenség, amit Bartók korábbi tapasztalatok híján nem írhatott le pontosan (bár ő is utal rá több ízben, hogy az énekes a szükségesnél alacsonyabban intonál). Ez a Saygun tanulmányában alaposan elemzett speciális makám rendszeren alapuló szisztéma, amelyben gyakori a 2. és 6. foknak az európaitól eltérő intonálása.
3. A kvintváltó szerkezet, vagyis a dallam 5 hanggal lejjebb történő ismétlése a második részben, nem jelentkezik, talán egy dallam mutat erre utaló jeleket. A régi magyar népzene egyik legfontosabb jellegzetessége ez a struktúra, melynek kis mértékű jelenlétét Sipos János az anatóliai anyagban is igazolni tudta.
Az anyag maradék részét, vagyis mintegy 57 százalékot Bartók meglehetősen heterogénnek találta, és ez nem is véletlen, hiszen ezekben idegen, városi hatás is kimutatható, és sok a hangszeres dallam.
A Bartók halála óta eltelt 60 esztendőben a magyar népzenekutatás jelentős fejlődésen ment keresztül, az általa ismert mintegy 13 000 dallamnál nagyságrenddel többet ismerünk, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete mintegy 200 000 dallamot őriz. Bár Bartók tudományos eredményeit a legkevésbé sem ingatták meg az újabb kutatások, a rendszerezés elve finomodott, számos új típust leírtak azóta. A szótagszám alapján történő osztályzás jelentősége is csökkent.
A legrégibb magyar dallamokat alapvetően két csoportra osztják a kutatók: az egyik a m-r-d hármashoz és különböző bővítményeihez kötődik, a másik inkább diatonikus jellegű. Mindkettő gyakori a török siratókban is (ađit). Az első típus Bartók gyűjtésének számos darabjával tart szoros rokonságot. Török kapcsolatot mutatnak a pentaton ereszkedő – leggyakrabban kvintváltó dallamok is. Csak legújabban fordult a kutatás figyelme az ún. „tetraton” vagyis négy hangból álló dallamok felé, ezek csak egy szűk, elzárt területen, Gyimesben és Moldvában jelentkeznek, de ott gyakoriak. Az anatóliai anyagban is előfordul ez a szerkezet.
Láthattuk tehát ebből a rövid áttekintésből is, hogy Bartók törökországi gyűjtésének mind a magyar, mind a török tudományos élet számára forradalmi jelentősége volt.

forrás: parlando.hu

A Magyar – Török Baráti Társaság 2009. évi könyvkiadásáról

Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a Magyar-Török Baráti Társaság érdekes kiadványokkal lepi meg a török-magyar kulturális kapcsolatok és a közös történelmi események iránt érdeklődőket. A várható újabb fejleményekről F. Tóth Tibort, a legutóbbi kiadványok szerkesztőjét kérdeztük.

– Milyen kiadványok megjelentetésére számíthatunk?

– Örömmel számolhatok be arról, hogy R. Várkonyi Ágnes Zrínyi Ilona „Európa legbátrabb asszonya” című kötetét, a nagy törökországi érdeklődésre tekintettel, négy színes melléklettel bővítve ismételten kiadhattuk. Az utánnyomáshoz Hiller István kultuszminisztertől kértünk támogatást és a Nemzeti Kulturális Alapnál elkülönített miniszteri keretéből meg is kaptuk azt. A kötet második kiadását különösen az tette indokolttá, hogy a nagy sikerű izmiti és isztambuli bemutató után a kötetet, jövő tavasszal, Tekirdağban (Rodostóban) is bemutatják. Az isztambuli magyar főkonzulátus által javasolt magyar kötődéssel bíró városokban ugyanis, így Rodostóban is 2010. március 29. és április 4. között író-olvasó találkozóra kerül sor, amelyen R. Várkonyi Ágnes akadémikus, történész professzor vesz részt az Európai Bizottság „Cultural Bridges” elnevezésű projektje keretében.

Ez év tavaszán vette kezdetét az „EU Literature Goes Turkey/Turkish Literature Goes EU” elnevezésű irodalmi programsorozat, ebben török, német, osztrák, olasz, görög, bolgár, román, belga, svájci és magyar résztvevők működnek együtt. Az isztambuli Goethe Intézet projektje keretében mintegy 48 kortárs szerző 24 törökországi helyszínen mutatja be saját interpretációjában török nyelvre lefordított kötetét. Tehát fontos kérdés volt, hogy a megrendezésre kerülő író-olvasó találkozón, a II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai emlékét őrző rodostóiak is hozzájuthassanak a kötethez. A kötetet a közelmúltban elhunyt fordító, Yılmaz Gülen emlékének ajánljuk. A rodostói rendezvényre meghívót kapott a szervezőktől Kobzos Kiss Tamás ének-, zeneművész, valamint Tasnádi Edit műfordító is, aki a fordítást az eredetivel egybevetette. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a kötet kitűnő török fordítója, Yılmaz Gülen barátunk e nemzetközileg is kiemelkedő fontosságú eseményen már nem vehet részt.

-Milyen új terveik vannak?

-A magyar Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma támogatásával sikerül kiadnunk Hóvári János esszéit Rodostói emlékek és tanulságok, Beszédes Kálmán, Rodostó magyar képírója címmel. Az előbbiben a Rákóczi-emigrációról, Rodostóról, a korabeli rodostói életviszonyokról, a magyarok városrészéről és a Rákóczi-emlékmúzeumról ír a szerző, az utóbbiban Beszédes Kálmán akadémiai képíróról, aki 1891. és 1892. között mintegy 70 ceruzarajzot készített a rodostói magyar emlékekről. A kötet tartalmazza is az említett rajzokat.

– Mit lehet tudni a szerzőről?

– Hóvári János történész-turkológus, címzetes egyetemi docens, külpolitikai szakértő, a történettudomány kandidátusa. Dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében tudományos kutatóként, majd a pécsi egyetemen. 1992 óta a Külügyminisztérium munkatársa, 2000. és 2004. között nagykövetünk Izraelben, 2007. és 2008. között a szlovén külügyminisztérium tanácsadója közel-keleti ügyekben az EU elnökséget illetően. Jelenleg nagykövetünk Kuvait Államban.

A Hűtlen Dobó című könyve 1987-ben jelent meg. Számos tanulmánya jelent meg a magyarországi török hódoltság, valamint a balkáni és a közel-keleti térség aktuális viszonyairól.

– Ki volt Beszédes Kálmán?

-Akadémiai festő, grafikus volt, aki Dunaföldvár szülöttje. 1839. augusztusában született és Isztambulban halt meg 1893. májusában. A festészetet Pesten, Bécsben, majd a király adományozta ösztöndíjjal Olaszországban tanulta, ahol éveken át festéssel és a művészet remekeinek másolásával foglalkozott. Arcképeket is festet: Széchenyi István; Klapka György; Ghazi Oszman pasa, a plevnai hős; Szilágyi Dániel stb. Olaszországból visszatérve egy ideig Magyarországon tartózkodott, majd Konstantinápolyba költözött, ahol a tűzoltóság szervezése körül szerzett érdemeket és különböző intézményekben tűzvédelmet oktatott. Sokat fáradozott és nagy elismerést érdemelt ki a Rákóczi-hamvak hazaszállítása és a rodostói templom, a Panaghia Rheumatocratira restaurálása ügyében.

Külföldi tárcacikkei a Fővárosi Lapokban, az 1880-as években kedves olvasmányai voltak a magyar közönségnek. A Konstantinápolyból hazakerült, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában lévő hagyatéka, a többi között az említett ceruzarajzok sok-sok részletét mutatják az azóta már megsemmisült, rodostói Rákóczi- és Bercsényi-háznak és rögzít több török magyar emléket a 19. század utolsó évtizedéből. A lehangoló helyszínt látva, Beszédes maga így írt munkájáról: „Sokszor méláztam bús érzéssel a komor, roskadozó fejedelmi lak és a többi emlékezetes helyek képén. Lerajzolgattam azokat pontosan, minden oldalról, szorgalmasan, néha sietve, mert olykor úgy tűntek fel előttem, mintha oly sok idő viharai után csak azért állanának még roskadozó lábaikon, mintha még engemet vártak volna, a magyar képírót, a ki vékony papírjával és rajzónjával megóvja őket a teljes enyészettől.”

– Hogyan került a két kérdéskör egy kötetbe?

-Beszédes Kálmán előbbi gondolatai adták az ötletet, hogy az Isztambulból hazakerült hagyatékában található rodostói ceruzarajzaival együtt adjuk ki Hóvári Jánosnak az Írószövetség Lapjában, a Magyar Napló 2008. márciusi számában, rövidebb formában már közölt írását. Egyben felkértem Hóvári Jánost írjon Beszédes Kálmán életéről is. A szerző örömmel tett eleget a felkérésnek és igen rövid idő alatt elkészült az életrajzzal, és kicsit átdolgozta a Rodostói emlékek és tanulságok című esszéjét is.

– Hogyan sikerült a hagyatékban lévő rajzokat is közölniük?

– Szögi László, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója rendkívül készséges volt és az első szóra hozzájárult a rajzok közléséhez, és rendelkezésünkre bocsátotta azokat digitalizált formában. Együttműködésünket korrekt szerződés keretében rendeztük. Rövidesen közös budapesti bemutatóra készülünk. Az eredeti tervek szerint a kötetet a rodostói Rákóczi Múzeum felújításának megnyitója alkalmából mutattuk volna be Törökországban, de sajnos a múzeum megnyitása, az eredeti időponthoz képest, különböző okok miatt későbbre halasztódik. Természetesen nem mondtuk le a rodostói bemutatóról sem, és arról sem, hogy a kötetnek szeretnénk megjelentetni a török nyelvű változatát is.

– Mikorra várható a budapesti bemutató?

– Úgy tervezzük, hogy erre november hónapban kerülne sor. Próbáljuk megnyerni a budapesti Török Nagykövetség közreműködését is, továbbá rendkívül megtisztelő volna, ha a bemutatón képviseltetné magát Tekirdağ (Rodostó) város is.

Törökország – Szíria 2009. (Kirgizke utazásai)

kirgizkeMár több éves álom és terv volt, hogy eljussak Szíriába, melyről annyi jót olvastam, hallottam ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. A repjegyek viszont meglehetősen borsos árúak voltak, hiába vadásztam az akciókat. Egyszer csak jött az isteni szikra: közelítsük meg Szíriát Törökországon keresztül. Tavaly nagyon jól sikerült a törökországi utunk, így nagy lelkesedéssel vágtunk bele a tervbe. Nem mondom azt, hogy minden úgy sikerült, úgy történt, ahogy azt álmodozásainkban elképzeltük, de hát ilyen egy valódi út valódi története… Összességében örülök, hogy mindkét országba eljuthattam, s Törökországot különösen a szívembe zártam.

Az út részletes leírását itt találjátok >>>

http://kirgizkeutazasai.blog.hu/

Kis Moszkva Törökországban

5 napos tanulmányútra kaptam kiküldetést Törökországba. Izgalmasan indult az utazás, mert soha nem voltam még Törökországban. A repülőgép Bécsből indult Antalya-ba, mivel ebben az időszakban Mo-ról nincs közvetlen járat oda. A reptérre autóval mentem ki. Az elektronikus jegykezelés a törököknél még nincs teljesen tökéletesítve, ezért jó hogy 15:30-ra kiértem a reptérre, mert 18:15 -re sikerült kiderítenem, hogy kell papír alapú jegyet is kapnom és még éppen be tudtam chekolni.

Az utat a SunExpress török járattal tettem meg, kaptunk egy kis dobozos kaját, benne tészta, oliva öntet, meg pár zöldség, italválaszték alkoholmentesből szinte bármi. Az út 2 és fél óra volt.

A leszállás után 15 EUR-ért kaptam egy vízumpecsétet az útlevélbe, és már mehettem is ki az antalyai éjszakába. Egy hivatalosnak tűnő taxi társasághoz mentem, ahol rögtön a nyakamba ugrottak, hova akarok menni. Mondtam a szálloda nevét. Megkérdeztem mennyiért visz el. Ez nagyon fontos, hogy előre tisztázva legyen a díj! A szálloda a reptérről kb. 20 percre volt autóval, igaz a soför kb 100-120-al ment végig, pedig külvárosi rész volt. Érdekes, hogy a pirosnál azért megállt….Megérkeztünk a szállodához. 20 EUR volt a díj, számla nélkül. A szálloda monumentális épületkomplexumokból áll. Aki járt Moszkvában, az bizonyára ismeri a Kreml, Blazseníj székesegyház méreteit. Ugyanezt kell elképzelni 1:1 méretben. A Kreml szolgál az étteremnek, konferencia helyiségeknek, szabadidős sportoknak (bowling, billiárd, stb…). A hagymakupolás székesegyházban különféle éttermek vannak, (olasz, mexikói, stb..). Ezek csak este működtek, akkor pedig fizetősek voltak. A szálloda egyébként All Inclusive. A normál szobaár 300 EUR, mi rengeteg kedvezményt kaptunk talán azért, mert szezon előtt voltunk és csoporttal. A szoba a szokásos európai színvonal, tiszta, rendes, légkondival, műholdas TV-el, ingyen kiiható minibárral, hajszárítóval, törölközőkkel, ingyen széffel. Az 5000 szoba 3 épületben helyezkedik el, amiket az udvaros fedett folyósok kötnek össze. Az épületek között 25 fokos vízű szabadtéri medencék, amik szintén össze vannak egymással kötve, és egy 50m-es fedett uszoda van. A tengerpart nagyon közel van, kb 2-3 perc séta még a legtávolabbi szobából is. A tengerpart homokos, gyerekeknek kitűnő! A víz viszont elég gyorsan mélyül, de azért lehet pancsolni. A parton a napozó ágyak, szivacsmatraccal (!) ingyenesek, sőt vannak függőágyak is, amikbe óriási nagy párnákat tesznek bele a kényelem fokozására. Van külön cári teaház, ahol egész nap lehet ingyenes teákat kapni. Esti programról mindig gondoskodott egy-egy fellépő zenekar. Ami kicsit furcsa, hogy a hely ekkor tele volt oroszokkal, és hát a környezet is erősen emlékeztet Moszkvára. (Hogy minek megy egy orosz a török tengerpartra egy kis Moszkvába nyaralni eléggé érthetetlen…) Az All Inclusive ellátás háromszori svédasztalos étkezést jelentett, rengeteg salátával és gyümölccsel, tortával, édességgel kevesebb hússal. Sört, bort, üdítőket egész nap ingyen lehetett inni.Alapvetően aki nem nagyon válogatós minden igényét kielégíti a felkínált étel.

Teljes beszámoló >>>
www.ongo.hu/

16,474FansLike
639FollowersFollow