2026. november 21.
Türkinfo Blog Oldal 1461

Francis Ford Coppola: Csodálja Törökországot az ismert rendező

Coppola elmondta, hogy egyelőre nem azért látogatott Törökországba – ahol épp most fejeződött be az ország legnagyobb filmfesztiválja –, hogy filmet forgasson, de nagy csodálója a török filmművészetnek, és érdeklődve figyeli az utóbbi években e téren elért sikereket és fejlődést. A neves olasz-amerikai filmrendező Ertugrul Günay török turisztikai és kulturális miniszterrel is találkozott Ankarában, akivel hosszú eszmecserét folytattak a rendező munkásságáról és a török filmekről.

Günay a találkozó után elmondta, hogy reméli, hogy Coppola majd Törökországban készíti egyik következő filmjét. A 70 éves filmrendező újságírók kérdésére kijelentette, hogy egyelőre nem szerepel tervei közt egy törökországi forgatás, de sosem lehet tudni. Mindenesetre ha forgatna is filmet Törökországban, azt helyi színészekkel készítené el. Coppola hozzátette, hogy Törökországban eddig még csak Isztambulban járt, mostani ankarai látogatása pusztán turisztikai jellegű, szeretné élvezni a várost és megnézni a nevezetességeket.

Francis Ford Coppola-t a kritikusok minden idők egyik legnagyobb amerikai filmrendezőjeként tartják számon. Olyan mesterművek fűződnek a nevéhez mint A Keresztapa-trilógia, a Magánbeszélgetés vagy az Apokalipszis most c. filmek.

Nagy Gergely/Kitekintő

A magyar nyelv török kapcsolatai – Dr. Molnár Csikós László

Török nyelvű népekkel talán már az ugor korban kapcsolatba kerülhetett a magyarság. Az Urál déli lejtőin a hegység európai oldalára áthúzódó ősmagyarok bizonyosan találkoztak hozzájuk hasonlóan vándorló életmódot folytató török nyelvű csoportokkal. A korai magyar-török kapcsolatokról történeti források nem adnak hírt, de egyes török jövevényszavaink és a régészeti adatok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a kapcsolat az Urál déli lejtőin kezdődhetett.

A kapcsolatok további menetét már történeti források segítségével is vizsgálhatjuk. Krónikák mesélnek a magyarok vándorlásáról, Levédiáról és Etelközről, a kabarokról és a besenyőkről. A híradások szerint egy darabig a kazárok uralkodtak a magyarok felett. A magyarok külső elnevezése is idegen uralomról vall, amely az onogur törökök népnevéből származik. A nyelvészek számára sokáig kézenfekvő volt az a következtetés, hogy a krónikákban említett korszakból és földrajzi környezetből származnak a magyar nyelv török eredetű szavai. A török alaktani elemek hiánya a magyar nyelvben a magyar-török kapcsolatok minőségét jelzi: a kapcsolat intenzív volt ugyan, de nem érte el azt a szintet, hogy ilyen elemek átvételére sor kerüljön.

A magyar nyelv török szavainak művelődéstörténeti jelentőségük van, ezek a magyar-török együttélés időszakának tanúi. Általuk képet alkothatunk ennek a kornak az életmódjáról és mindennapjairól. Finnugor és török szavaink összehasonlítása világosan mutatja, hogy a török hatás későbbi, másodlagos. A török szavak jóval fejlettebb életmódra és kultúrára utalnak, mint finnugor szavaink. A török jövevényszavakból meghatározott kulturális fejlődés mutatkozik meg. A törzsi rend és a nomád társadalom szócsoportja a társadalmi tagozódásra, a vezetők és alávetettek csoportjainak kialakulására, hadsereg működésére utal (gyula, kündü, karcsa, kapu, sereg, tábor, bilincs, törvény, tanú).

Az állattartás szavaiból arra következtethetünk, hogy az állatokat nyáron legelőn, télen istállóban tartották. A különböző állatfajoknak, és az egyes fajok különböző korú és nemű egyedeinek megkülönböztetésére szolgáló szavak sokoldalú állattenyésztésre utalnak (barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz). A földművelés szavaiból ekés gabonatermelésre, szőlő- és kertkultúrára következtethetünk (arat, búza, árpa, őröl, ocsú, kölyű, eke, sarló, tarló, borsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió, kökény, kender, csalán, tiló, csepű, orsó, szőlő, bor, seprő, csiger). A lakókörnyezet, az életmód színesebbé, gazdagabbá válására következtethetünk a lakás, az eszközök, a ruházat szavaiból (sátor, cserge, karó, szék, teknő, bölcső, koporsó; süveg, saru, ködmön, csat, tükör). A közlekedés és a kereskedelem szavai (tengely, szál, bársony, gyöngy, bors, tár, szatócs) arról tanúskodnak, hogy elődeink bekapcsolódtak a kelet-európai távolsági kereskedelembe. A

kulturális fejlődésen kívül a török jövevényszavak a megváltozott földrajzi környezetet is tükrözik. Az állatvilág és a növényvilág szavai egyrészt sztyeppi környezetre, másrészt mocsaras-zsombékos tájakra utalnak (oroszlán, bölény, gödény, túzok, ürge, borz, bögöly; gyertyán, kőris, katáng, kóró, gyékény, gyom, bojtorján, kökörcsin, üröm). Ilyen területek vannak egymás szomszédságában a mai Oroszország és Ukrajna területén, a nagy folyók (Volga, Don, Dnyeper) torkolatvidékénél. E tájakon a történeti források szerint őseink rövidebb-hosszabb ideig tartózkodtak. Ezeket a szavakat a levédiai-etelközi tartózkodás bizonyítékainak tekinthetjük.

Dr. Molnár Csikós László, www.fokusz.info

Egeresi Zoltán: Törökország ma

Az 1923 után meginduló radikális reformok az élet szinte minden részére kiterjedtek, és nem hagyták érintetlenül a vallást sem. Francia mintára bevezették a szekularizmust, amely teljes intézményi szétválasztást (Törökországban valójában állami irányítást, a vallási rendek feloszlatását, kalifátus eltörlését stb.), miközben a politika területéről is száműzték a vallást a modernizáció jegyében.

Az 1950-es évektől azonban vallási politikai mozgalmakból megszülettek az első iszlamista pártok, melyek retorikájukban a keleti orientációt, és egy vallásosabb (vallási alapokon nyugvó) társadalmat követeltek. Több tényező közrejátszása miatt (iráni forradalom, kötelező vallásoktatás stb.) az 1990-es évek folyamán megerősödtek ezek a mozgalmak, s a Necmettin Erbakan vezette a Refah Partisi 1996-ban kormányra is került; ezt azonban 1997-ben egy „posztmodern” puccs keretében a hadsereg lemondatta, majd feloszlatta utódjával, a Fasilet Partisival együtt.

Ezután a tagok egy csoportja megalakította az Adalet ve Kalkinma Partisit (Igazság és Fejlődés Pártja), amely kihasználva a 2001-es gazdasági válság miatti elkeseredést, a legtöbb szavazatot megszerezve kormányt alakított: a miniszterelnök Recep Tayyip Erdoğan lett. Az új párt – melyet a múltja miatt a török közvélemény, és a hadsereg jelentős része iszlamistának tart – legitimitása érdekében teljesen új retorikát fogalmazott meg, melyben saját magát „muszlim demokrataként” definiálva az EU-s csatlakozást hirdető politikába kezdett.

A pozitív, demokratikus intézkedések ellenére a török társadalom egy jelentős („modern”, „szekuláris”) rétege nem hajlandó elfogadni a kormány(párt)ot, és rejtett iszlamista programot lát. Ennek köszönhetően minden olyan törvény, mely a szekuláris rendet kikezdheti, nagy ellenállást szül. Ennek köszönhetően 2008-ban kis híján feloszlatta az AKP-t az alkotmánybíróság, mivel az egyetemeken a fejkendő viselését engedélyező törvényt fogadott el. Abdullah Gül (szintén AKP-tag, Erdogan régi harcostársa) 2007-ben történt köztársasági elnökké választása szintén nagy belpolitikai feszültséget szült. 2008 folyamán pedig egy kormányellenes összeesküvés szálait kezdték felgöngyölíteni (Ergenekon-ügy), amibe a hadsereg több magas rangú tagja, tábornokai is belekeveredtek. A per, melybe 50-150 ember belekeveredett már, még nem ért véget; valószínűsíthető, hogy újabb nevek fognak még feltűnni. Persze a török társadalom egy része a kormány boszorkányüldözését látja a történtekben…

Mint a fentiekben láttuk, az AKP hatalmon maradása folyamatos legitimációt igényel; ezt alátámasztandó már megválasztása után rögtön nagy reformintézkedésekbe kezdett: több emberi jogi nemzetközi egyezményt ratifikáltak, eltörölték a halálbüntetést stb., melynek hatására az EU 2004-ben Törökországot késznek nyilvánította a csatlakozások megkezdésére (mellékesen jegyezzük meg, hogy Törökország 1959 óta folyamatosan aspirál a csatlakozásra, azonban a korábbi tárgyalássorozatok folyamatosan megszakadtak a rendszeresen bekövetkező katonai puccsok miatt). 2005 októberében a csatlakozási tárgyalások meg is kezdődhettek; azonban nem fogalmaztak meg céldátumot, ami lassítja a folyamatot. Az acquis communautaire átvétele lassan halad, és mindeddig csak 11 fejezetet nyitottak meg, és csak egyet zártak le (kutatás és fejlesztés).

Továbbá Ciprus kapcsán (melynek hajóit továbbra sem hajlandók fogadni a török kikötők) 8 fejezetet zároltak, ami alapvetően teszi kétségessé a tárgyalások sikerességét. Azonban eddigi fejleményeket nem kell lebecsülni: több olyan kérdés kerül(t) újratárgyalásra, amely eddig a török társadalomban tabu volt. Így például a török nemzetiségpolitikában jelentős változásoknak lehetünk tanúi az elmúlt hónapokban. Ennek a magját a kurd kérdés jelenti, ám mielőtt áttérnénk erre a témára, érdemes néhány szót ejteni Törökország etnikai viszonyairól.

A 20. század elején a világháború és a függetlenségi háború eredményeképp Anatólia lényegében elveszítette keresztény lakosságának döntő részét. A lausanne-i béke értelmében kisebbségi jogokat pedig csak a nem-muszlim lakosság, az örmények (kb. 60 ezer fő), a görögök (kb. 100 ezer fő) és a zsidók (kb. 50 ezer fő) kaptak (egy kb. 13 milliós országban). Az Atatürk alatt elfogadott alkotmány pedig (francia mintára) az összes állampolgárt töröknek nyilvánította. Etnikai szempontból azonban továbbra sem lett homogén az állam, ellenkezőleg, a Balkánról és a Kaukázus vidékéről Anatóliába telepedő cserkeszek, bosnyákok, albánok telepedtek be, melyek a már ott élő egyéb csoportokkal együtt több milliós népességet alkottak. A bevándorlók nagy része beolvadt a törökségbe, azonban ennek ellenére a kb. 73 milliós országból csak kb. 51 millió ember számítható a törökök közé (még kb. 5 millió főt tesznek ki az egyéb türk népek; azeriek, türkmének stb. aránya).

A kurdok – egyébként gyorsan növekvő – számát kb. 13-14 millióra szokás tenni, de pontos statisztika nem áll rendelkezésre. A törökországi kurd probléma a függetlenségi háború idejére vezethető vissza, amikor Atatürk a vallási azonosság és a közös ellenségkép (görögök, örmények, angolok, franciák stb.) felhasználásával sikeresen megnyerte a kurd törzsek döntő részét, akik fontos szövetségesét jelentették a háborúban. A győzelem után a teljesen nyugati mintára formált országban a kurdok egy erőszakos török nacionalizmussal, és a szekularizmussal találták szembe magukat. Ennek eredményeképp még Atatürk idejében több felkelésbe kezdtek, melyet azonban véresen levertek.

A II. világháború utáni évtizedekben nyugalom volt az ország keleti részein, azonban 1978-ban, Abdullah Öcalan vezetésével megalakuló Kurd Munkáspárt (Partiya Karkerên Kurdistan) 1984-től megkezdte fegyveres harcát a függetlenségért. Az 1990-es évek közepén aztán az állandó fegyveres összecsapások nyomán a török kormány drasztikusabb intézkedésekbe kezdett, és több százezer falusit kényszerített lakhelyük elhagyására. Ennek eredményeképp a kurd területek nagyvárosai felduzzadtak, és milliós kurd közösség alakult ki az ország nyugati részén, elsősorban Isztambulban és Ankarában. Az intézkedéseket több törökországi és nemzetközi emberi jogi szervezet ellenállása kísérte, és a kurd kérdés a nemzetközi politika színpadára lépett.

Végezetül az 1990-es évek végén a telepítési politika megállt, de a spontán elvándorlás a kurd régiókból azóta is folytatódik, ugyanis az állandó harcok miatt az országrész fejlődése megrekedt. Abdullah Öcalan 1999-es elfogása (a kenyai görög nagykövetségen!) után a PKK nem adta fel a harcot, s Irak 2003-as lerohanását követően az iraki Kurdisztán területéről kiindulva állandó támadásokat intézett a török hadsereg ellen; ennek eredményeképp a határ mindkét oldala operációs területté vált…

Részletek >>>
Egeresi Zoltán

Törökországi utinapló 2009. augusztus 12-17.

augusztus 12-13. UTAZÁS ÉS ÉRKEZÉS NAPJA

Buszunk egyhangú monoton zúgással falja a kilométereket. Az udvari határállomáson fogom fel, hogy ismét utazom Törökországba, ezúttal oldalbordaként, a Bartók Béla Vegyes karral. 24- órás út, ha a négy határ őrei és fináncai is úgy akarják, és ha semmi nem jön közbe. Az útvonal Horvátország –Szerbia – Bulgária, hogy azután a török határt is átlépve Isztambulban ismét érezhessük bejkozi emberek testvéri vendégszeretetét. Belgrádban –nekünk Nándorfehérvár marad- már a délutánba érkezünk. Ez az első komolyabb pihenő. Két órát töltünk a vár történelmi falai között. A parkon át, árusok sorai között érünk a legendás falak közé, ahol magyarul is olvashatjuk Hunyadi János történelmi győzelmét, a Konstantinápolyt is elfoglaló II Mehmed török szultán felett. Hát igen, furcsa játéka ez a sorsnak- közel 600 évnek kellett eltelnie, amíg az eredetileg a két, egy tőről fakadó rokonnép török és magyar- felismerve közös érdekeit ellenségből fokozatosan baráttá vált. Így azután kissé meghatódva állunk a várfalon a Száva folyóval szemben, ahol Kapisztrán János keresztesei váratlan húzásukkal és Hunyadi segítségével győzni tudtak a sokszoros túlerővel szemben, s ezzel kivívva az akkori Európa csodálatát. Egy közös fénykép a várfalon azután folytatódik a kissé kényelmetlen utazás, csak néhány benzinkútnál állunk meg hogy megmozgassuk elgémberedett csontjainkat és kiengedjük a fáradt gőzt. Lassan beköszönt az este, majd az éjszaka. .Videofilmekkel és nótázással próbáljuk elütni a múló időt, aztán lassan elcsendesül a busz, győz az álom a kényelmetlenségek felet, ám ez sem tar sokáig, mert időre megszakítják a határok útlevél ellenőrzései. Kora reggel érünk a török határhoz, mely az előzőkhöz képest modern és tiszta, s bár rengeteg a nyugatra induló vendégmunkás meglepően rövid idő alatt szabad utat kapunk. A felvirradó Nappal fokozatosan megváltozik a táj képe, kopár domboldalak, gyér mediterrán növényzettel, melyet csak néhány falu és kisváros házai és minaretjei tesznek változatossá. Tíz óra körül érkezünk Rodostóba, ahol Rákóczi és hű kurucai, köztük Mikes Kelemen hallgatta a tenger mormolását és ette haláláig a száműzöttek keserű kenyerét. A város kedvesen fogad, miután felismerik buszunkról honnan érkeztünk az emberek mosolyogva integetnek, s mivel nem tudjuk hol a múzeum a rendőrség parancsnoka felvezető autót biztosít, ami levezet a tengerpartra, ahonnan visszanézve feltűnik a már jól ismert épület, Rákóczi egykori ebédlőháza a múzeum. Különös érzés fog el, egyrészt apámat látom magam előtt fiatalon, aki ezelőtt 77 évvel Atatürk magyarjaként 1o évet töltött ebben a csodálatos országban, s neki adatott meg, hogy 1931-32-ben, amikor a magyar állam megvette az épületet a belső festőmunkálatokat elvégezhesse Másrészt Ali Kabult a múzeum igazgatóját két évvel ezelőtt a mohácsi emlékparkban személyesen kalauzolhattam, aki nagyon jól beszél magyarul. Vajon találkozunk-e ismét? A székely kaput átlépve előttünk az épület az ajtón túl a múzeum előszobájában Ali egy idegen úrral beszélget. Ráköszönök magyarul néhány tapogatódzó mondat után felismer, sőt az idősebb úrról kiderül, hogy a rodostói tiszteletbeli magyar konzul, aki szintén ott volt Mohácson. Így azután a kölcsönös barátság és találkozás jegyében grátisz mehetünk a házba. Az első teremben a híres száműzöttek képei és zászlók, és Ali mesél. Az emeleten a tárlókban korabeli fegyverek használati tárgyak képek. Itt volt a konyha Mikes szobája és a fejedelem fogadószobája a legendás Rákóczi székkel, amit saját kezével készített. Miközben a relikviákat nézem, bevillan apám képe is, aki napokat-heteket töltött itt annakidején, gondolkodva és dolgozva a falak belső díszítésein. Köszönöm a Sorsnak hogy láthattam és hogy megadatott ez a csodálatos élmény. Lassan bejárjuk a termeket visszaszivárgunk a nagyterembe, a kórus feláll, Péter a karnagy beint, felcsendül a bujdosók dala, aztán a himnusz és a kuruc kor legendás dala a Csínom Palkó Azután búcsúzunk. A fejedelemtől, Alitól a háztól. Mivel sofőrjeinknek kötelező ez alvás két órát töltünk a Márvány-tenger partján. A bátrabbak Farkas Gyuri, Winterlitz Feri és természetesen Klárika néni – nála ez hagyomány- nem bírnak ellenállni a tenger csábításának, ők alámerülnek mi pedig térdig járva vizében kagylókat és köveket gyűjtünk, halászokkal és egy pelikánmadárral barátkozunk, és folyamatos alkudozásban vagyunk a bennünket ostromló parfümárusokkal. Aztán még megnézzük az egykori magyarok utcáját, amit a fejedelem híveinek biztosított a török kormány még állnak, de látszik rajtuk a múló idő. Két óra körül indulunk, tovább a cél most már Isztambul Négy óra körül feltűnnek a hatalmas metropolisz külvárosai, hatalmas építkezések mindenfelé ,új utak , egyformára épített, sorházak városnegyedek sora kíséri végig a várost övező külső körgyűrűt melyek között újra és újra előbukkannak a minarettek karcsú tornyai. Kissé hitetlenkedve fogadjuk el, hogy lassan húszmillió embernek ad munkát és otthont az a rohamosan fejlődő metropolisz. Újabb két óra után feltűnik a Bejkozt jelző tábla, s csakhamar a felvezető személyautó is. Az új hídon átkelve elhagyjuk Európát itt a házrengetegeket felváltják a ligetek és fák közé bujtatott városrészek, időnként felbukkan a tenger is, hogy azután újra előtűnjön .A dombok közt megbújó szűk és meredek utcás látszólag különálló kisvárosok halmaza igen ez Bejkoz Isztambul hasonlóan gyorsan fejlődő régi-új közel 300000 ezer főt számláló városrésze, a testvérvárosunk. Csakhamar feltűnik a színház számomra már jól ismert épület és a polgármesteri hivatal előtt álló Atatürk szobor, megérkeztünk. Megállunk- az új képviselőtestület Mohácsról már jól ismert alpolgármesternője és néhány képviselő barátságos mosollyal fogad, itt van Semiha is, néhány diákkal és sportolóval, akik néhány nappal előttünk érkeztek meg mohácsi kirándulásukról. Rövid ismerkedés után átkísérnek a tenger mellett fekvő étterembe. Gyors vacsora sok zöldséggel, hallal és vízzel majd irány a szállás. A kórus a városrész új egyetemének kétágyas kollégiumában kapott helyet, míg hét fős delegációnkat a város zöldövezetéhez tartozó és kiránduló központjának számító Polonejköz egyik hangulatos panziójában helyezte el a városvezetés.

augusztus 14. KIRÁNDULÁS NAPJA

Ebben a szép környezetben felgyorsul az idő, az éjszaka pillanatok alatt elrepül. Reggel 9 órakor Coskun bej és a kis mikrobusz vezetője a panzió udvarán fogad, s alig félóra múlva már az énekkarral együtt fogyasztjuk a reggelit. Ezúttal az úti cél az európai óváros megtekintése. Egy óra múlva buszunk az óváros egyik fontos központján, a Hippodrom téren fékez, mely már a bizánci időszakban is amolyan „ forum románumnak „számított. A török időszakban is fontos politikai események színtere volt, pl. itt verte le Mohamed szultán a janicsárok lázadását 1826-ban. A Vilmos kút mellett található Isztambul három meghatározó épületegyüttese A Topkapi Szeráj az Aya Szófia és a Kék mecset. Látogatásunk első állomását az Ágyúkapunak fordítandó Topkapi palota együttest még II Mehmed szultán kezdte el építeni majd a nagy hódító Szulejmán tovább bővítette. A szultánok lakóhelye volt 4oo évig. Szinte város a városon belül. A főkapun Ahmed kútja mellett lépünk a külső udvarba csodaszép park több száz éves fákkal és épületekkel. Azután jön a középső udvar a fogadószobával és a kincstárral. Termeiben felbecsülhetetlen értékű szőnyegek, ékszerek, díszes fegyverek, a szultánoknak küldött egykori ajándékok kápráztatják el az idelátogatót. Végül a „Boldogság Kapuja” vezet a legbelső udvarba, ide a szultánokon és az eunuchjaikon kívül nem tehette be a lábát élő férfi, Itt volt a hárem is tele titkokkal és intrikákkal. Ma turisták tarka, sokszínű kavalkádja, borítja az udvarokat. Van itt mindenféle náció fehér, fekete és ferdeszemű sárga és kattognak a fényképező gépek. A füvön nagy tömegben törökök sziesztáznak, van, aki farmerban és kalapban, úgy európai módra, ám a nők jelentős része a régi hagyományt követi a 3o fokos melegben. Zárt kabát és kendő mögé rejti arcát, miközben a fátyol és a csador csak a tüzes fekete szemeknek enged kitekintést. Még ámulnék sok csodán, ám Semiha hangja hallatszik. Irány az Aya Szófia! Az Isteni Bölcsesség temploma a világ egyik legszebb építménye, alapjait még Jusztiniánusz császár rakta le. 1453-ban a Konstantinápolyt elfoglaló Mehmed mecsetté alakítja és minarettel látja el, majd 1935-ben Kemál Atatürk javaslatára múzeummá nyilvánítják. 56 méter magas kupolája alatt eltörpül az ember. A lámpák sárga fényében hatalmas oszlopok és szultáni tugrák közt haladunk a „Föld köldöke” mellett. A templom emeleti oldalhajójában a mohácsi Fogadalmi templomból jól ismert Piroska hercegnő néz le ránk. Szent László lánya, aki Iréne néven, a bizánci Komnénosz János feleségeként lett a bizánci szentek egyik legnagyobbikává. Mivel rohan az idő, menetközben változik a program. A Kék mecset helyett az elsüllyedt palotát nézzük meg. A bizánci korból származó több ezeréves egykori ciszterna hatalmas oszlopai ma is vízben állnak titokzatos vörös fényben öltöznek, vizében halak fickándoznak, fantasztikus képét adva egy eltűnt világnak Ámulnánk tovább, de nincs idő, még vár reánk a „Miniatűr Türk „csodája, ahova az egykori török birodalom és a mai Törökország kiemelkedő műemlékeit gyűjtötték össze makettek formájában. Indulnánk, de Farkas Gyuri hiányzik, aki nem bírt ellenállni a vásárlás csábításának és elkeveredett az emberekkel zsúfolt tér tarka forgatagában. Induló buszunk menetközben fedezi és veszi fel. Így a menetközben kijelölt mentőcsapat hiába keresi, s csak később érkezik, de mindenki megvan és ez a lényeg. A makett csodák után irány haza étterem és a szokásos vacsora, a már, megismert barátokkal, azután hajókirándulás a tengeren a bejkozi – éjszakában. Fantasztikus a látvány, távolban a körülölelő város színes fényei, fejünk felett a fényben úszó Galata híd, magyar nótákkal fűszerezve, mert a kórus most is hű marad önmagához. Azután egy nem várt meglepetés a kedves vendéglátóktól tűzijáték a tengeren a tiszteletünkre Így az is érthető, hogy kissé fáradtan, de mégis feldobódva indulunk vissza a szállásunkra.

augusztus 15. A VÁSÁRLÁS ÉS A FELLÉPÉS NAPJA

Már a reggeli is meglepetéssel kezdődik nem a megszokott helyen és menüvel. Ezúttal a városrész egyik elit éttermében kapjuk és a bejkozi önkormányzat szűk vezérkara fogadja a csoportunkat, a két polgármester helyettessel az elmaradhatatlan Coşkun bejjel és most találkozunk először a város új polgármesterével Yücel Celikbilek úrral, aki kedvesen köszönt és hogylétünk felől érdeklődik. Szavaira delegációnk vezetője Hoppál Péter karnagy válaszolt, majd Mórócz Sándor a Mohácsi Városvédő és Városszépítő Egyesület nevében törökkori török és magyar pénzekkel köszöntötte. S a kórus nem lett volna kórus, ha nem énekelt volna –természetesen a barátságról. A hivatalos protokoll és a finom reggeli után ismét buszba szálltunk, irány a már ismert Hippodrom tér és a Kék mecset. A mecsetet a zsitvatoroki –békét megkötő Ahmed szultán építtette, bizonyítván: lám mi törökök is tudunk csodákat építeni. Az épület sajátosan kék színű díszes üvegablakaival,finoman megmunkált kőcsipkéivel és imafülkéjével valóban egy ma is működő csoda. Ahol a turisták statisztálása mellett, vallásukat gyakorló, imaszőnyegen térdeplő buzgó igazhitűek imádkoznak arcukkal Mekka felé leborulva. A mecsetet tovahagyva következett a nap fő attrakciója ,bevásárlás a Nagy Bazárban,mely a város másik nevezetessége. Az első ami mellbe vágja az embert az a hatalmas tömeg a másik az a tarka sokszínűség és gazdagság ami benne fellelhető… Van itt minden a filléres bóvlitól a számunkra megfizethetetlen ékszerek és pompás szőnyegek sokaságáig. És zajlik a vásár. Itt textilkereskedő árulja portékáját, átellenben bőrdíszműves csalogat: Gyere magyar, nem kell venni, csak nézd meg…! Odébb kínai csodamütyűrök keverednek aranyláncokkal. Természetesen mi sem tudunk ellenállni, folyik az alkudozás, mindenki vesz valami emléket pénztárcájának megfelelően. Mivel a mi pénztárcánk nem vastag és különben is válság van elsősorban a tea és a fűszerkereskedőknek okozunk kisebb örömet, bár a textilárusok sem panaszkodhatnak. Közben nem feledkezünk meg a Seliha által kiadott jelszóról sem. Két óra múlva a bazár túloldalán „Eminönünél” találkozunk! A megadott időre mindenki ott van csak Péterék kis csoportja és Seliha és stábja hiányzik. Röpke háromnegyed óra után, hála a mobiloknak kiderül, hogy a megadott Eninönü nem is az igazi, azaz félre lettünk informálva Újabb félóra után jön a felmentő csapat és a buszunkhoz vezet, mivel sokat csúsztunk időben a vásárlóközpont megtekintése holnapra marad, mi pedig rohanunk vacsorázni, mert ma este fellép a kórus. Bejkoz egyik parkjában hatalmas a tömeg. A rendőrségi kordonon keresztül tudjuk megközelíteni a szabadtéri színpadot.,még szerencse ,hogy előzékeny vendéglátóink külön szektort biztosítottak számunkra. A fellépés apropója egy sajátos török ünnep, a „körülmetéltek napja„. A színpad és az ülőhelyek között jellegzetes fehér ruhában és díszes sapkában öltözött kisfiúk ülnek szüleikkel. Már vidáman mert a „fájdalmas műtét már korábban megtörtént. Ma őket köszönti a műsor, őket ünnepli a tömeg és a képviselőtestület. A polgármester beszéde után ajándékot kapnak a színpadon Azután egy török táncegyüttes lép fel majd a kórus. A felcsendülő dallamokat érdeklődve hallgatja a közönség, de az érzékelhető, hogy ez a fajta kóruskultúrát itt nem nagyon ismerik, Ennek ellenére a magyar népdalok hamar belopják magukat a nézők szívében és a műsor végén felcsattan a nagy taps A szereplést követően a polgármester emlékplakettel köszöni meg a kórusvezető munkáját, és hasonlót adnak át m Winternitz Ferencnek is, akinek fotókiállítása egy hétig volt látható a városban.

augusztus 16. TESTVÉRVÁROSOK NAPJA

A délelőtt a szokásos reggelivel indult, azután buszba szálltunk és kirándulást tettünk a Camilica Hillre. Ez a városrész egyik magasan fekvő pontja éttermekkel, bazárokkal, ajándék és képeslap árusokkal, és nagyon szép kilátással. Kihasználva a lehetőséget kattogtak a fényképezőgépek, majd elfogyasztva szokásos szendvicsebédünket és a meglepetésnek számító desszert jégkrémünket meglátogattuk a Cevahir AVM bevásárlóközpontot is. Ezt a pécsi Plázához tudnám hasonlítani csak sokkal elegánsabb és drágább. Így itt elsősorban nézelődtünk és megvettük a még hiányzó édességeinket és a kuriózumnak számító török sört már a hazaútra gondolva .Igaz voltak olyanok is akik a már lecsengett bundák helyett, a most divatba jött testreszabott selyemöltönyök közült választottak maguknak. Innen a Híidirv pasa palotájába mentünk át. Ez egy csodálatos parkkal körülvett épület 18-19-ik századi bútorokkal, melynek egy részében egy elegáns étterem üzemel. Parkjában több százéves fa és csodálatos virágok láthatók. Így aztán nem is vettük észre a múló időt, de jött az ukáz: menni kell vacsorázni, mert utána ismét fellépésünk lesz. A helyszín ugyanaz csak a tömeg nagyobb, és egy másik sajátos török ünnepen veszünk részt, a fiatal házasok csoportos polgári házasság kötésén. A tegnapi gyerekek helyén ma asztalok álltak. Az asztaloknál az ünnepi díszben a párok, a sötét estében szinte világítanak a fehér menyasszonyi ruhák, mellettük oldalt a felhalmozott nászajándékok garmadája. Az önkormányzat képviselői sorba járják a párokat, gratulálnak. A polgármester ünnepi palástban, sorban összeadja őket, s a párok a rokonok és az ünneplő tömeg előtt mondják ki a boldogító evet, evet –igen szót. Ezt követte az ünnepi műsor melynek ünnepi színfoltja a népviseletet ünnepi ruhával felcserélő magyar kórus volt melynek népdalait nagy tapssal helyenként együttes dúdolással fogadta a lelkes közönség.

augusztus 17. A BÚCSÚZÁS NAPJA

A hagyományos reggelit követően, már összecsomagolva és a buszba pakolva az önkormányzat irodaházában kissé szomorúan, de ünnepi díszben gyülekezett a csapat. Egyszer minden véget ér és mi most búcsúzunk kedves vendéglátóinktól. Az ünnepi záró fogadáson Celinbilek polgármester úr, meleg szavakkal köszönte meg a kórusnak a vendégszereplést és az élményt, s reményét fejezte ki, hogy továbblépünk a megkezdett úton .A képviselőtestület jelen lévő tagjai, akiknek zöme már járt mohácson lelkesen helyeselt. Az alpolgármester asszony szerényen megjegyezte, hogy ő is kórust vezet és számára nagy élmény volt ez a találkozás. Hoppál Péter válaszában megköszönte azt a sok csodát és élményt, amelyben részünk volt és azt vendégszeretetet, amellyel egész ottlétünk alatt mindenhol találkoztunk, és a kapcsolat folytatásában bízva búcsúzott. A kölcsönös ajándékozásokat követő en még egy közös fotó készült, majd jött az utolsó előtti bejkozi program. Seliha és a fiatalok kíséretében vendéglátóink elvittek a Fekete- tenger ismert fürdőhelyére Sile Beach-ba. Ez egy kis öböl, kopár sziklákkal körülvéve, szikrázó homokpaddal és ember nagyságú hullámokkal. A Nap ragyogóan sütött, pillanatok alatt előkerültek a fürdőruhák és valamennyien kipróbáltuk a hullámok erejét ,fantasztikus élmény volt. Alig akartunk elszakadni a parttól, de a vendéglátók kedves gesztusként még egy ünnepi búcsúvacsorát is rendeztek a tiszteletünkre, ahol végleg elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól. Megvallom fent a buszon, már útban hazafelé furcsa érzések kavarogtak bennem, és mint kiderült társaimban is. Alig egy hetet töltöttünk Isztambulban a „titokzatos kelet” előszobájában, egy kicsit meg” ismerhettük az „Ezeregyéjszaka” csodáit ez már önmagában felejthetetlen élmény volt, ám ezen túl, bepillanthattunk egy rokon nép hétköznapjaiba, barátságok születtek, megismerhettük, személyesen tapasztalhattuk azt a megkülönböztetett kedvességet és vendégszeretetet, amelyről ez ideig csak hallottunk – ez volt az igazi élmény. Köszönjük bejkozi barátaink! Köszönjük Törökország!

Nagy Kálmán

A Nagy Építész: Szinán Pasa

1588. július 17-én halt meg Szinán pasa, a legjelentősebb török építész, akinek hatása évszázadokig szinte minden török vallási és egyéb épületben tükröződött. Anatóliában született görög, keresztény szülőktől 1489. április 15-én. Akárcsak apja, ő is kőfaragó és ács lett, de 1512-ben elvitték janicsárnak és át kellett térnie az iszlám hitre. A hadsereg építész-tisztjeként, majd a tüzérség vezetőjeként részt vett Nándorfehérvár bevételében, a mohácsi csatában és I. (Nagy) Szulejmán keleti hadjárataiban. Ő irányította a várak gyenge pontjai ellen az ágyútüzet, erődítményeket, hidakat, sőt hajókat is tervezett, keresztény templomokat mecsetekké alakított át. 1539-től haláláig Isztambul főépítésze volt, keze alatt egész sereg hivatalnok dolgozott és megszervezte az építészképzést is.

Szinán fél évszázad alatt (ez volt az Oszmán Birodalom fénykora) 476 épületet tervezett, ezek közül 94 nagymecset és 52 kisebb mecset, 57 iskola, 48 közfürdő, 35 palota, 22 síremlék (türbe), 20 karavánszeráj, 17 szegényház, 8 híd, 7 medresze (iszlám főiskola), 6 vízvezeték, 3 kórház volt. Pályafutásának kezdetekor a török építészet nagyon gyakorlatias volt: a bevált és biztonságos mintákat másolta, koncepció nélkül. Szinán, aki katonai pályafutása során számos épületet tanulmányozhatott, fokozatosan alakította ki stílusát, amelyben a hagyományokra épített, de számos újítást is alkalmazott.

Első jelentős építészeti feladata a Sehzáde volt, amelyet Szulejmán szultán legkedvesebb fia emlékére építtetett. A négyzetes alaprajz fölötti központi kupolát négy félkupola és sok kisebb kupola szegélyezi, melyek egységes térhatást hoznak létre. A szultán dicsőségére emelt Szulejmanije sokak szerint Szinán legjobb alkotása, terveit a Hagia Szofia inspirálta. A birodalom legnagyobb mecsetjének központi kupoláját 32 nyílás töri át, a csatlakozó épületszárnyakban négy medresze, kórház, orvosi iskola, konyha és étkezde, fürdők, üzletek és istállók kaptak helyet.

Maga Szinán az edirnei Szelim-mecsetet tartotta főművének: a hatalmas központi kupola nyolc vastag oszlopon nyugszik, köztük árkádos terek találhatók, itt áll a muszlim világ négy legmagasabb minaretje. Maga Szinán azzal büszkélkedett, hogy a mecset kupolája felülmúlja a Hagia Szofiát, de a kettő nagyjából egyforma.

Szinán alkalmazta először a kupolák, félkupolák és támfalak rendszerét, melyek a nagy kupola nyomását felveszik, s kívülről is harmonikus képet adnak. Alkotásai megtalálhatók a Balkántól Szíriáig és Jeruzsálemig, Magyarországon a szegedi várban állottak (mára elpusztult) építményei. Vele érte el tetőpontját a klasszikus oszmán építészet, s elhivatott utód híján később már csak épületeit ismételték. A Mimár Kodzsa (törökül Nagy Építész) 1588. július 17-én halt meg, hamvai a Szulejmanije közelében, egy általa tervezett türbében nyugszanak. Az ő arcképe díszítette a régi török líra bankjegyet, neveztek el róla krátert a Marson és egyetemet Isztambulban.

Vladár Tamás

Pécs török szemmel: Beszélgetés Horváth Viktorral, a Török tükör című regény írójával

A török hódoltság korában, Pécsen játszódó regény az idei könyvhéten jelent meg. Méltatói közül sokan Gárdonyi Géza művének, Az egri csillagoknak a tükörképét látják benne, hiszen a mellékszereplők között fel-felbukkan néhány ismerős arc abból a regényből, és a cselekményben is találhatók összekötő kapcsok.

Kérdés: A regény születése folyamán milyen késztetések hajtottak éppen a török elbeszélői nézőpont felé? A magyar történelemnek éppen elég sötét korszaka van, amelyekbe ha az ellenfél szemszögéből pillantunk, sokkal izgalmasabb, eseménydúsabb, akár félelmetesebb sztorit lehet kerekíteni. Miért pont Ísza bin Juszúf, miért pont török?

H.V: Van egy baranyai népmonda, fél oldal az egész, régóta vágytam arra, hogy azt megírjam. Ez a monda a hódoltság korában Pécs környékén játszódik, ez a magja a regénynek. De könnyű volt ezt a nézőpontot választani a másik kultúra, az alternatíva lehetőségének varázsa miatt. Hiszen ezzel a kultúrával mi tartósan érintkeztünk, és a szülővárosom a kellős közepében volt ennek az érintkezésnek. De miért beszélsz sötét korszakokról? Bármelyik korszak lehet sötét, és bármelyik szép, ez tényleg attól függ, honnan nézzük, ki a hős. Lehetséges, hogy az egész probléma csak absztrakció, az utókor, a történelem, a politika kreációja, miszerint Mohács után jön a sötét. Márpedig Mohács után semmi nem változott: a magyar főurak tudomást sem vettek a törökről, épp úgy az egymás elleni intrikáikkal foglalatoskodtak, ahogy előtte.

Kérdés: Ahhoz, hogy egy idegen, sőt az akkori helyzetben ellenség bőrébe a lebukás kockázata nélkül belebújhass és hiteles hangon szólalj meg, nyilván alapos felkészültség és kellő óvatosság szükséges. Milyen lényegesebb előkészületeket, forráskutatást igényelt az, hogy ezt a különleges nézőpontot hitelesen fölvehesd?

H.V: Olvastam. Oszmán történetírókat, deftereket, magyar főurak, oszmán főtisztviselők levelezését, korabeli hitvitákat, és elég sok a korról szóló kortárs tanulmányt. A legértékesebb források a tudományos adalékok a tanulmányokból, de a stílushoz, a korfestéshez, a hangulathoz a primér művek, elsősorban a Korán és az Ezeregy éjszaka kellettek. És nemcsak az oszmán vonatkozásúak, hanem minden, ami a premodern ember gondolkodásához, világérzékeléséhez közelebb visz.

Kérdés: A regény lapjain olyan otthonossággal bukkannak fel Korán-idézetek, mintha gyakorló muzulmán szerzőről lenne szó. Írás közben nem aggasztott a kérdés, hogy ezt a muzulmán olvasó is így fogja-e látni?

H.V: De nagyon. Ám épp úgy aggasztottak a magyar történészek, kultúratörténészek, hadtörténészek. Viszont aggályos pontosságból jó esetben tudományos mű születhet, regény nem. Kutattam, közben úgy éreztem, hogy egyre kevesebbet tudok, tehát egyre többet kell kutatni, és azon vettem észre magam, hogy ha ez így megy, az egészből nem lesz semmi. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt, elkezdtem írni. Ha a Koránból és a mai muszlim hitéletből indulunk ki, akkor megbéklyózott volna az aggodalmaskodás. Viszont amint kinyitottam az Ezeregyéjszakát, felsóhajthattam: hiszen azt a művet áthatja az iszlám. Annak ellenére, hogy a hősök folyton bort isznak, képeket festenek és nézegetnek. Magában a Koránban is megtalálhatók a tiltások melletti egérutak.

Kérdés: Őszintén tudsz azonosulni azzal a gondolattal, hogy a szultán a békét, biztonságot és igazságot hozta Magyarországra?

H.V: Minden birodalomnak szüksége van valami ideológiára a hódításhoz. Ez emberektől és uralkodóktól független. A birodalom absztrakt organizmus, élőlény, ami növekedni akar, és ehhez épp úgy eszközül használja az embereket, uralkodókat, mint az ideológiákat – és mindig kiválasztja a legmegfelelőbbeket. Szulejmán tehetséges és nagy uralkodó volt, úgy, ahogy pl. számunkra Mátyás. Mindketten alkalmasak a mítoszképződésre, és ahogy ez a folyamat beindult, a tudósok számára is egyre nehezebb leválasztani a mitikus elemeket a valóságról.

Kérdés: A gyűrű motívuma Gárdonyi Géza regényére, az Egri csillagokra utal. Hogyan emlékszel vissza az Egri csillagok nyújtotta olvasmányélményre?

H.V: Gyerekkoromban nagy élmény volt. Felnőtt fejjel viszont nem lehet komolyan venni, hiszen a mai világérzékelésünkkel, közösség-, nemzet-, és létélményünkkel nehézkesen olvasható. Gárdonyi a saját korának posztromantikus nemzeteszményét vetíti vissza a 16. századba. Ma pedig egyszerűen szalonképtelen: a magyarok irreálisan, éterien tiszta félistenek, a törökök szörnyetegek. Aki olvas korabeli történetírókat, az tudja, hogy az akkori magyar politikai arisztokrácia nem volt jobb, mint a mai, és a törökök sem rosszabbak, sem jobbak nem voltak nálunk. Úgy viselkedtek, ahogy egy hódító birodalom katonái, hivatalnokai viselkednek – ahogy a magyarok is viselkedtek, amikor a magyar állam éppen hódított.

Kérdés: Manapság sokat támadják a kötelező olvasmányokat, és okkal, hiszen a mai általános iskolásoknak lényegesen nagyobb megpróbáltatást jelent a nagy lélegzetű epikus művek befogadása, mint a korábbi generációknak.

H.V: Nem is ez a gond, hanem az, hogy intoleráns, élhetetlen másság-érzékelésre nevel. Nem a normális inkluzív, hanem az agresszív exkluzív identitást erősíti az emberekben. Én általános iskolában tiltanám, középiskolában kötelezővé tenném – a megfelelő kommentárral. A mai gyerekeknek nem a nagyobb lélegzetű epikus művek befogadása problémás (erre vannak bizonyítékok), hanem a hiteltelenné vált művek befogadása.

Weber József

„Több út vezet el Istenhez. Én a zene és a tánc útját választottam.”-Mevlana Celaleddin Rúmi

A Kerengő Dervisek rendjét Mevlana Celaleddin Rúmi, a 13-ik században élt perzsa származású filozófus és költő alapította, aki Bálkhban született. Ez a város a mai Afganisztán területére esik. Rúmi apja muszlim teológus volt, akit száműztek a városból, s ekkor a család hosszú útra indult néhány tanítvánnyal együtt. Rúmi vándorlás közben is gyarapította tudását. Járt Bagdadban, Mekkában, Medinában, Jeruzsálemben, és Damaszkuszban is. A bolyongás évei után a kis – ázsiai szeldzsuk fővárosban, Konyában telepedtek le.

Mevlana itt tanult és tanított is egyben. Ismerte az iszlám jogot és hagyományokat, az indiai, perzsa és arab irodalmat, de tanult görögül is és a dzsámikban nagyszámú hallgatóság előtt prédikált. A szúfizmusba, iszlám misztikába egyik tanítványa vezette be, ám élete döntő fordulatot akkor vett, amikor megismerte Sámsz-i Tábrizi vándordervist, aki rendkívül nagy hatást gyakorolt rá. ‘ Több út vezet el Istenhez. Én a zene és a tánc útját választottam.” E gondolat jegyében alapította meg Rúmi a Kerengő Dervisek rendjét. Táncuk nem evilági tánc, hanem liturgikus szertartás, amelyben minden mozdulatnak jelképes jelentése van. Nincs olyan létező, amire ne lenne jellemző a körforgás, ami az atomokat alkotó elektronoktól és protonoktól a távoli csillagokig, közös struktúrális jellemzője minden létezőnek. Az ember léte, az őt alkotó atomok és testének alkotóelemei is magán viselik a körforgás jegyeit. Ezek azonban mind természetes, öntudatlan körforgások. Azonban az ember értelmet hordoz, ami valójában megkülönbözteti más létezőktől és föléjük emeli őt.

A Kerengő Dervisek, a SEMAZENEK az emberi tudatot is részévé teszik e mindenre kiterjedő körforgásnak. A SEMA szertartás /sema jelentése: ég, mennyország/ a szellem spirituális felemelkedése, egy misztikus utazás. A SEMA különböző részeinek más más jelentése van. A szertartás a Prófétának szóló dicshimnusszal kezdődik, aki a szeretet és az előtte élt összes próféta képviselője. Az értük szóló dícséret egyben Isten magasztalása, aki megteremtette őket. A dicshimnuszt dobok hangja követi, amely a Teremtő isteni kinyilatkoztatását szolgálja. Ezután egy hangszeres improvizáció következik, ami a mindennek életet adó Első Leheletet jeleníti meg. Ekkor a dervisek üdvözlik egymást és háromszor körbesétálnak. Ez a testekbe és formákba rejtett lelkek köszöntését jelképezi.

Felsír a ney, e fúvós hangszer magányos hangja, amely az Istentől elszakított, önmagába burkolózott embert szimbolizálja, s amely egyben felszólítja a Semazent-t, a dervist, önmaga kinyitására. A dervisek levetik fekete köpenyüket, így fejezik ki, hogy megszabadultak saját énjüktől. Fehér ruhát viselnek, a szemfedő jelképét. Meghajlanak, majd egyenként a szertartást vezető shejk elé járulnak, hogy engedélyt kérjenek a táncra. Az alázatosság szertartása ez. A sejk megcsókolja minden dervis süvegét, így ismeri el minden résztvevő egyenlőségét. A dervisek ekkor elkezdenek forogni úgy, hogy forgásuk középpontjában a szívük van, és a shejk körül, aki a sugárzó napot jelképezi.Mialatt kitárt karokkal táncolnak, jobb kezüket az ég, bal kezüket a föld felé fordítják. A jobbról balra végzett szív körüli forgással az egész emberiséget magukhoz ölelik szeretetükkel, minden hitbeli, származásbeli megkülönböztetés nélkül.

A SEMA szertartás négy tiszteletadásból áll:

-Az első tiszteletadás az ember igazságra ébredése érzéseiben és gondolataiban.

-A második az ember elragadtatását fejezi ki Isten mindenhatósága és a teremtés ragyogása láttán.

-A harmadik a szeretetben való felolvadás örömmámora és az értelem, az ész feláldozása a szeretetnek. Az extázisnak ez az állapota a Buddhizmus legmagasabb foka, amit Nirvánának, -az iszlám misztika Fenafillah-nak nevez.

-A negyedik tiszteletadás: A kerengő dervis hosszú utazásának végeztével visszatér feladatához, a Szolgálat állapotába. Szolgálja Istent, a szent könyveket és minden teremtményt.

A tiszteletadások végeztével, egyben utoljára a Korán egy részének felolvasása marad. „Istenhez tartozik Kelet és Nyugat, bármerre is fordulsz, mindig az ő arcát látod. Mert ő mindent magába foglaló, mindent tudó.” A SEMA szertartás egy fohásszal végződik az összes próféta és minden ember lelki békéjéért. Ekkor a dervis cellájába vonul és csendben meditál. A perzsa eredetű dervis szó elsődleges jelentése: küszöb. Átvitt értelemben jelenti azt az embert, aki a lélek káprázatának, az extázisnak a küszöbén van.

Lejegyezte: Hannah Hande Berger, egy 1996-os konyai utazás során

Réthly Antal: Tevékenységét Kemál Atatürk államfő magas kitüntetéssel ismerte el

Réthly Antal (Budapest, 1879. május 3. – Budapest, 1975. szeptember 21.)

forrás: sanattanyansimalar.com

Apja gőzhajó kapitány volt a Dunán. A gyenge fizikumú ifjút anyja lényegében egyedül nevelte. A Toldy Ferenc gimnáziumban kezdte középfokú tanulmányait, de diákcsínyek miatt érettségi vizsgát már a közgazdasági gimnáziumban tette le. Az egyetemen a földrajz szakot, mint rendkívüli hallgató fejezte be, mivel nem volt latin érettségije.

1898-ban került állami szolgálatba, majd 21 évesen atyjának jó barátja, Konkoly-Thege Miklós igazgató kalkulátorként alkalmazta az OMFI-ban. 1902-ben tudományos státuszba kerül, asszisztensi kinevezést kap. 1903/04-ben az Ógyallai Obszervatóriumban Marczell György irányításával meteorológiai, csillagászati, földmágneses és földrengés megfigyeléseket végez. 1912-ben Kolozsváron, Cholnoky Jenő professzornál, a Ferenc József Tudományegyetemen doktorál „A földrengésekről, különös tekintettel az Alföldre és Kecskemétre” című dolgozatával. 1913-ban a „Najade” hadihajó fedélzetén – több meteorológus kollégájával együtt – vett részt az első Adria-kutató expedíció munkájában. 1918-ban IV. Károly király egyetemi adjunktussá nevezi ki. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, a „Kísérletügyi Népbiztosság” keretében alakult Tudományos kísérletezés ügyosztály vezetője, egyben szakszervezeti bizalmi. 1920-tól megbízott egyetemi előadó, 1923-ban „Éghajlattan” témakörben egyetemi magántanár.

1925-ben kezdeményezésére AZ IDŐJÁRÁS című szakfolyóirat fennmaradása érdekében megalakul a Magyar Meteorológiai Társaság, amelynek ő lesz az első főtitkára, külföldi munkavállalásáig.1925 októberétől két éven át Törökországban dolgozik mint igazgató-szakértő, megszervezi az ottani meteorológiai megfigyelő hálózatot és Ankarában obszervatóriumot létesít. Tevékenységét Kemál Atatürk államfő magas kitüntetéssel ismerte el.

Hazatérése után megbízást kap az első nemzeti Éghajlati Atlasz megszerkesztésére. Az 1901-1930 évek adataiból készült Atlasz 1943-ben készült el. 1933-ban helyettes igazgató, majd MTA javaslatára, miniszteri előterjesztésre a Kormányzó 1934. április 30-i dátummal az OMFI igazgatójává nevezi ki. 1934-1944 között az MMT főtitkára, 1945-1948 között pedig elnöke volt. 1939-ig növeli az Intézet létszámát, rendszeresíti a műszeres napsugárzás méréseket, sűríti a napfény-tartam mérő hálózatot, sok új éghajlati és csapadékmérő állomást szervez, tehát enyhíti a Trianon utáni mélypontot.

1939-ben IMO felkérésre, Béll Bélával barométer összehasonlítási körúton végez méréseket Európa nyolc fővárosában. A Szent István Akadémia rendes tagjai közé választotta 1941. február 21.-én. Ezután kéri nyugdíjazását, de gróf Teleki Mihály FM miniszter a nehéz időkre hivatkozva visszatartja a szolgálatban. Az ország német megszállását követően, 1944 április 25-ével állásáról betegségre hivatkozva lemond és családostól Tokajba költözik. 1945. május 3-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány visszahelyezi igazgatói beosztásába. 1948. április 15-én vonul véglegesen nyugállományba.

Réthly Antal gazdag szakirodalmi tevékenységet folytatott. Az MTA és más kiadóknál 9 könyve, meteorológiai és földrajzi kiadványokvan 60 dolgozata és tanulmánya, egyéb folyóiratokban pedig 250 cikke jelent meg. Különösen maradandó alkotása az Időjárási események és elemi csapások Magyarországon címen három időszakra osztott, négy kötetbe foglalt monográfiája. Az MMT 1959-ben és 1966-ban Steiner Lajos emlékéremmel tünette ki. Számos tudományos testületben és társadalmi szervezetben viselt tisztsége mellett, a Szent István Társulat örökös tiszteleti világi elnöke is volt. 1975. szeptember 21-én, életének 97. évében hunyt el. Budapesten, az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra, szülei mellé.

(Forrás: Simon Antal: Magyarországi meteorológusok életrajzi lexikonja. Kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest, 2004)

Cappadocia mesés vidéke

kapadokyaA 14 órás út Isztambulból Kappadókiába meglehetősen fárasztó volt. Reggel 8 óra körül értünk Göreme központjába, ahonnan 10 percnyire volt a kiszemelt szálláshelyünk. A sátorkemping a célnak megfelelt, a tulajdonos azonban meglehetősen flegmán bánt a vendégekkel. Lerítt róla, hogy kifejezetten rühelli a turistákat, egyáltalán nem csinálja szívesen ezt az egészet. A valaha jól-kialakított körülmények elhanyagolva bár, de fennmaradtak, az igazi vállalkozó kedv (vagy maga a vállalkozó) azonban felszívódott.A domináns szerepet betöltő Show úszómedence mögött volt egy általa teljes mértékben került, stílusosan kialakított Show barlangebédlő, ahol szieszta idején jól el lehetett lenni. Dél körül kisétáltunk, hogy alaposabban szemügyre vegyük a zegzugos Show holdbéli tájat.

Olyan valószerűtlenül szép volt minden! A Show tufába vájt lakások, néhol külső épületekkel kiegészülve, szemet gyönyörködtetve simultak a tájba. Felkapaszkodtunk a lakónegyed felett uralkodó hegyre, a látvány befogadhatatlan volt. A távolban a rózsavölgy méltóságteljesen dominálta a fehér-sárga színekben fodrozó szurdokait. Mögöttünk terült el a tündérkémény völgy, alattunk a Show barlangszállók labirintusa. Barlangtemplomok – Open Air Museum Másnap reggel kisétáltunk az Ürgüp irányában lévő 3. században létrejött keresztény templomokhoz. A nagy számban összegyűlt turisták miatt a barlangok megtekintése nyájszellemben történt. Olykor olyan sokat bambultak egy-egy kápolnát, hogy csak hosszas várakozás árán tudtunk hangyamódra bejutni. Az élmény intenzitását ez nagyban befolyásolta: a különleges helyszín hangulatát tömegben jóval nehezebb átérezni. A korai keresztény Krisztusábrázolások és az újra- és újra-visszaköszönő bibliai motívumok imitt-amott értelmezhető és élvezhető állapotban maradtak fent. Az emberábrázolások nagyon megszenvedték a muszlim ráhatásokat: a fejek helyén lyukak tátongtak. Az egyik török ajkú idegenvezető angol turisták által feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a kikapart fejek a nyolcvanas években idelátogató műveletlen turistáknak köszönhetők.

A kappadókiai bornak minden időkben nagy kultusza volt: már a keresztény szerzetesek is nagy figyelmet fordítottak az isteni nedű előállítására. A barlangi adottságokat kihasználva olyan belső kamrákban tárolták a borokat, melyekben évszaktól függetlenül mindig 18 Celsius fok uralkodik. Szőnyegvásár a templomok után valami szellős, világi élményre vágytunk, így lestoppoltunk egy autót Ürgüp irányába. Kiadós ebéd utáni őgyelgésünk során szóba elegyedtünk egy helyi szőnyegkereskedővel. Szó szót követett, pillanatok alatt tengernyi kilim és perzsaszőnyeg társaságában ernyedten szürcsöltük a vendégnek kijáró ízletes almateát. Ártatlan csevejnek indult a dolog, a bácsi lelkesen dicsérte a magyar nemzetet, állítása szerint a mahdzsar ember nagyon jó ízléssel rendelkezik, „Budapeste” nagyon szép meg minden. Egyértelmű volt, hogy beszélgetésünk tárgya vendéglátónk kénye-kedve szerint jól meghatározott mederben csordogál.

Teltek a percek, egyre családiasabb hangulatban folyt az eszmecsere, a bácsi egyáltalán nem kapkodta el a dolgokat: valahányszor elfogyott a tea, intett az inasfiúnak, az pedig minden egyes alkalommal másféle ízű finomsággal tért vissza. Közben vendégek jöttek, a derék török elnézésünket kérve pár percre otthagyott bennünket, ez alatt a legénnyel próbáltunk értekezni. Megkértük, hogy mutassa meg a kilimeket és mondjon árat rájuk. Az előbbi kérésnek rögvest eleget tett, ár azonban továbbra sem hangzott el. Több tucat gyönyörű kilimet csodáltunk meg, a fiú segítségével több körös szavazással kiválasztottuk a legszebbeket. Ezalatt eldöntöttük, hogy ha 50 euróig kapunk megfelelő szőnyeget, akkor veszünk egyet, ennyit megér nekünk a dolog. Török úriember nem mond árat, leg fennebb mutat, a nebuló sem cselekedett másképpen: gyorsan elővarázsolt egy számológépet és rövid gondolkodás után bepötyögte a kiindulási árat: 320 EURÓ. Hát ez nagyságrendileg nagyobb az általunk becsült összegnél, azonnal tudtam, hogy nem lesz ebből üzlet. Beírtam az általam kínált összeget: 35 EURÓ. A srác tört angolsággal habozás nélkül rávágta, hogy „this is not possible” egyértelműen tudtunkra adva, hogy a nagyságrendileg különböző összeg között nem lát átjárhatóságot.

Éreztem, hogy csak tempózik, bár elég reménytelennek tűnt a dolog, kedvem volt számháborúzni. Rövid stratégiai egyeztetés után benyögtem a 40 EURÓ-t, mire a srác lejött 240-re. Huh, ez nagy eredmény, ekkorát nem szoktak egyszerre csökkenteni az áron, bizonyára nagyon túllőtt a célon az eredeti összeggel. Időközben vendéglátónk gyorsan nyélbeütött egy üzletet az olasz vásárlóival, majd visszajött hozzánk. Ugyanott folytatta ahol abbahagytuk: tudomást sem véve a közben kiterített kilimekre tovább csevegtünk Törökországról, a szőnyegekről, Kayseriről, turistákról. Nem kapkodta el a dolgot, tudta, hogy az idő neki dolgozik, minél többet ülünk, annál nagyobb összegért adhatja el portékáját. Miután megdicsértük a kilimeket, megkérdezte, hogy melyik tetszik a legjobban. Kati rábökött két-három példányra, mire vendéglátónk elismerően nyugtázta ízlését, majd a szőnyegek eredetéről tartott egy kiselőadást. Részletesen elmesélte az egyes motívumok szimbolikáját, hihetetlen érzékkel kidomborítva a bennünket is érinthető részleteket. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, egyértelmű volt, hogy egy jól felépített, számtalanszor eljátszott jelenet szereplői vagyunk, melynek egyetlenegy befejezést álmodott meg a mindenkori szőnyegkereskedő. Ennek ellenére élveztem a dolgot, mert a rendező nagyon jól csinálta a dolgát, hihetetlen aprólékossággal építette fel a jelenetet, nyugodt, kivárós tempóban mellőzött minden alpári módszert. Hosszú perceken át folyt az alkudozás, vendéglátónk úriemberhez mérten a végsőkig nem mondott árat, csak ismételgette jól bejáratott kérdését: „What is the best price for you? Tell me your best price!”. És megmondtuk. A végső összeg 60 EUR lett, az elképzelt maximumnál 10 egységgel adtunk többet. Az élmény mindenképpen sokkal többet ért ennél, úgyhogy boldog kilimtulajdonosként távoztunk világpolgár barátunktól. Mi a legjobb ár számodra? Mondd meg a legjobb árat! Török fürdő a sikeres szőnyegvásár után végre sikerült megtalálnunk a keresett török fürdőt; 10 perc múlva már jellegzetes helyi törölközőbe csavarva szívtuk a párás levegőt.

Törökország élő térbeli mandalája a fürdő. A török fürdők felépítésének fő szempontja -mint minden egyéb dolognak Törökországban- a társas közeg megteremtése. A fürdő centrumában egy kéttestnyi átmérőjű kör áll, ezt 4-5 szimmetrikusan elhelyezett kisebb nyitott helység szegélyezi. A kör küllőit az ernyedt testek alkotják fejjel a centrum felé fordulva. A periférikus szárnyakban szimmetrikusan elhelyezett csapok között padokon ülve egy fél tucat ember számára van hely: ideális kontextus egy-egy rögtönzött társalgáshoz. A zuhanyzós-szaunázó élmény után bevánszorogtunk az elkülönítőbe, ahol alapos kosztalanítás várt ránk: durva kesztyűvel ledörzsölték az elhalt hámsejteket, majd egy jól megtermett súlyos kéz bő szappannal végiggyúrta fedetlen testrészeinket. Felejthetetlen élmény volt. Derinküyü Élmény dús nappal zártuk kappadókiai látogatásunkat. A délelőtt folyamán ellátogattunk Derinküyü földalatti városába (a környék számos hasonló létesítménye közül ez a legnagyobb). Nyomasztó élmény volt szűk folyosókon egérút után kutakodni, aggódva lestük a kiutat jelző zöld nyilak irányát, miközben a pirosak mentén bejártunk minden zugot. A legtöbb folyosó annyira szűk volt, hogy két ember nem fért el egymás mellett, így állandóan figyelni kellett a szemből jövőket az esetleges forgalmi dugók elkerülése érdekében. Az élmény tetőfoka négy megtermett török férfi megjelenése volt a hetedik mélységi szinten: harsányan kérdezték, hogy milyen náció ásta ezt a csodát. Megszeppenve habogtuk, hogy turkiye, turkiye, a válasz szemmel láthatóan nagyon tetszett nekik, bizalmasan megveregették a vállamat. Úgy gondoltuk, az lesz a legjobb, ha elillanunk. Követve a jeleket, egy hosszú folyosóval próbálkoztunk. Ötvenméternyi görnyedt lépkedés után beértünk egy 3×3-es szobába, melynek egyedüli kiútja a megtett útszakasz volt. Zsákutca! Noh, visszafordulás, amíg nem késő, döntöttem el gyorsan, de már hallottam a meglett férfiak lihegését, a mindenit, meg kell várnunk, hogy mind a négyen odakússzanak hozzánk.

Féltettem a mellettem lapuló fehérnépet, attól tartottam, hogy az ő vállát is megveregetik, és nem fogom tudni visszatartani őket. Biztos, ami biztos, kipattintott bicskával a zsebemben, mosolyogva vártam az első test felbukkanását. Leizzadva bukkant fel a vezér, s egy pillantással felmérte, hogy itt nincs semmi látnivaló, megfordult és hadonászva kiabálta a többieknek, hogy nincs miért idejönni. Rövid vita után úgy döntöttek, hogy nem éri meg a fáradozást: megfordultak és visszacsoszogtak a főterembe. Lenyeltem a torkomban megszáradt gumót, még egy pillantást vetettem a mögöttünk húzódó sírmélyedésre, intettem az asszonynak: visszavonulás. Szándékunk helyénvalónak bizonyult, mert időközben több turistacsoport is megjelent pillanatok alatt megtöltve a földalatti kápolnát. A földalatti városnézés különös élmény volt, de szépnek nem nevezném. Több órát töltöttünk naptól távol, a halogén izzók társaságában, de egy percig sem tudtam elengedni magam. Vörös völgy és rózsavölgy a nyomasztó délelőttöt sikerült ellenpontozunk egy tágas, szín gazdag alkonyattal. Kappadókiai kirándulásunk utolsó ütemeként megtekintettük a zóna legfestőibb természeti képződményeit: a fodros völgyeket. Ideális időpontban érkeztünk a helyszínre, ezek a furcsa, csodás képződmények naplementekor mesés színárnyalatokban pompáznak. A kanyon utolsó szakaszában találkoztunk egy piknikező avanosi családdal. Ahogy megláttak bennünket, azonnal intettek, hogy foglaljunk helyet: vendégeik vagyunk egy pitére. A családi összhang tökéletes volt: a helyszínen sütött tésztát a férfiak lassú tűzön, türelmesen sütötték, a kész ínyenség nagy részét pedig a gyerekek és a magunkfajta bambuló turisták zabálták fel. Sok mutogatással szerény török szókinccsel jól megértettük egymást, rossz volt felállni és otthagyni őket. teljes cikk: http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/2390? req=elmenybeszamolok/2390

Törökország – autóval (2006. június)

torokoautoOdafelé a Michelin útvonaltervező által is ajánlott Kecskemét-Szeged-Beograd-Nis-Szofia-Plovdiv-Edirne-Istanbul útvonalat követtük. Szerbiában a magyar határtól nagyjából Belgrád-Újvidék távolság feléig csak egy pályás autóút van, és annak minősége sem az igazi. Az utána következő Nisig tartó autópálya már elfogadható, és jól felszerelt. Belgrádot átszeli ez az út, de oda és vissza is gyorsan haladtunk, hiszen ez gyakorlatilag városi autópálya. Összesen 27 Euró volt az autópályadíj, 6+6+15 megoszlásban.

Érdemes a határon dinárt váltani és abban fizetni, úgy olcsóbb. Az utakon állandó rendőri jelenléttel kell számolni.A közhiedelemmel ellentétben nem szállnak rá kifejezetten a külföldiekre, mindenkit megbüntetnek, akinél valamit észlelnek (ok nélkül nem). Alkudni viszont lehet, sőt kötelező, hazafelé kora hajnalban Belgrádnál az első ködlámpa működtetése miatt állított ki a rendőr, 40 Euróról 10-re alkudtam, persze zsebre. Szóval a gyorshajtással csak nagyon óvatosan. Nis és a bolgár határ között 30 km-es szakaszon várhatóan még jó ideig elterelik a személykocsikat egy kis hegyi útra, sajnos átlagosan a burkolat 60-70 százaléka hiányzik vagy hibás. Enyhén szólva is futómű-gyilkos, de azért kis odafigyeléssel megúszható. A legfrissebb információm szerint 2007-re már rendbe rakták. A bolgár határon óraállítás (-1 óra), madárinfluenza miatt dezinfekció 2 Euró (elég röhejes a megoldás, ablakot jó ütemérzékkel még előtte érdemes felhúzni), és a hetes úthasználati matrica 4 Euró. Jó 40 perc várakozás megvolt oda-vissza is, pedig szinte csak pár autó volt előttem.

Szófiáig és ott, az elkerülőn elég rossz az útburkolat minősége, de onnan Plovdivig jó autópálya vezet. Plovdiv után még jó 15 km-t kell menni az autópályán, ahol aztán el is tévedtünk a rossz táblázás miatt, mert természetesen nem a térképen jelzett útvonalon kell Szvilengrád-Istanbul irányába elmenni (2006-os Európa autóatlaszunk volt, ami a készülőfélben lévő részeket is jelzi). A rendőrökre itt sem árt rendesen odafigyelni, mindenhol vannak, de aki a hazaiakat kiszúrja, általában itt időben észreveszi őket, és általában a többi közlekedő is szapora villogással jelez.
Általános tapasztalatom, hogy a volt jugoszláv és a bolgár rendőrök is egyenes emberek, nemigen bujkálnak. Vagy csak egyszerűen lusták erre. Érdekes módon, 2 helyen a Szófia-Plovdiv autópályának tábla szerint vége pár km-es szakaszra, ahol mindössze annyi a változás, hogy nincs középen szalagkorlát, de különben marad a 2*2 sáv+ leállósáv. A középső részen pedig napközben mindig szériatartozék a mérő és büntető rendőr. A török határokon most már nem adnak ki külön papírt a kocsinak, hanem csak bejegyzik az útlevélbe. 20 Euró/fő a vízum ára, amely itt is megváltható. Egy óra várakozás mindkét irányban alapesetnek tűnik, pedig alig volt forgalom. Mi lehet itt a vendégmunkás áradatkor? Érdemes a vámmentes boltba benézni, fél áron van a dohányáru és a szesz, de a márkás parfümök kedvelői sem fognak csalódni. A senki földjén a bolgár oldal felé van egy benzinkút, ahol 0.75 Euró/liter volt a benzin ára (másutt 0.85 alatt ritkán láttam ez idő tájt), ott kötelező tankolni, Európa egyik legolcsóbb helye!

Aki Törökországban többet szándékozik autópályán menni, annak esetleg érdemes kártyát venni. Nem tudom milyenek a kondíciók, hogy éri meg, mert amúgy elég olcsó az autópálya, 5-10 líránál többet nem kellett sosem fizetni, még a hosszabb szakaszokra sem, viszont a Boszporusz hídon jól jött volna, mert készpénzben sehol nem lehetett fizetni. A kapu után leálltam és visszaballagtam az épületbe, az első emeleten lehetett fizetni egy tagnál, aki már előre mosolygott rajtam, és az újságjára volt felírva a rendszám. Először azt gondoltam, hogy a török rendőrök nemigen mérnek. Párszor kiintettek, de amikor látták a külföldi rendszámot, mutatták is, hogy menjek tovább. Azonban a Dardanellák és Edirne közt félúton egyszer kiszedtek, és közölték a rendőrök, hogy 90 helyett 110-el mentem így 76 lírát kell, majd befizessek. Azt mondták, a határon van egy bank, amit nem találtunk meg, így nem fizettük ki. Nem tudom lehet-e ennek valamilyen következménye (legközelebbi alkalommal a határon kifizettetik?)?

Istanbul – Bazár Istanbul – Aya Sofia Ahol lehet, érdemes kártyával fizetni, jó a váltási ráta, ha pedig pénzt kell váltani, azt bankban érdemes! Míg a hivatalos váltóknál 1.95-2.005 körül járt az Euró árfolyam, a bankban 2.05 is elérhető volt. Ezeknél nincs is mindig kitéve az árfolyam, kérdezni kell. Istanbul – Kék Mecset Istanbul – Kék Mecset Isztambulban a Fatih negyedben szálltunk meg, 35 Euró volt a dupla szoba ára (Fatih Residaye Hotel, a mecset háta mögött). Kis éjszakai kalandozással jutottunk el oda, eredetileg a Sultanahmetben akartunk megszállni, de az nem volt kitáblázva az autópályán (Eminömü a jó megfejtés:)). Az autót itt letettük, és többnyire gyalog közlekedtünk, ez a legjobb módja a város megismerésének. Jó a villamos is, 1.1 YTL a hozzávaló zseton, amit szinte minden megállóban árulnak. A főbb nevezetességek megtekintése és egy koncert fért csak bele az itt töltött 3 nap, 4 éjszakába, ezután mennünk kellett tovább. Istanbul – Topkapi (hárem) Istanbul – Topkapi a Márvány-tengert megkerülve indultunk Pamukkáléba. Esetleg érdemes megfontolni a kompot, nem messze Isztambul után van rá lehetőség, habár időben nem sokat takarít meg az ember, esetleg 80 km-nyi benzint (1.5 Euró/liter a törököknél a 95-ös).

Pamukkáléban még nem volt szezon, így 25 líráért volt szoba reggelivel. Motoros futárokkal fogják a kuncsaftot, menet közben is alkusznak:). Pamukkale medencéi Afrodisias Innen Afrodisias-Marmaris irányába indultunk. Afrodisias igen szép állapotban megmaradt, és kellő információkkal is ellátják a látogatót. Marmarisban sikerült egy apartmant (Ibrik Apartman) kivenni (nappali, háló, konyha), 3 éjszakára 100 líráért. Itt főztem is a helyben vásárolt alapanyagokból, kiváló volt. A ház alatt volt a zöldséges, szép áruja volt. Különös módon minden megvásárolni kívánt cuccot egybe pakolt, és úgy mérte le. Hogy minek, azt nem tudom, minden vásárlás 1 líra volt, ha sokat vettem 2:). Volt a ház alatt egy tengeri étterem is, igen jól főztek, elfogadható áron. Marmarisban érdemes elkerülni a fő strandokat, inkább kimentünk az öböl keleti felébe, nem messze a kempinghez. Itt nem volt tömeg, és a víz is legalább 3-4 fokkal melegebb volt (a belvárosi strandon igen spártai volt a vízhőfok júniusban). Marmaris egyik legfőbb nevezetessége a fenyőméz, melyet a környező nemzeti park fenyveseiből nyernek. Nekem nagyon bejött, tilos teába rakni, annyira finom!
Marmaris után kora reggel irány Ephesos. Igen szép állapotban maradt meg a város, ez volt az út egyik fénypontja. Kár, hogy a stadion és a tengerparti sétány most nem volt látogatható.

Ephesos – Színház Ephesos – boltív Ephesos (iránymegadás a bordély-felé) Ephesos -taxi Ephesos Celsus könyvtár Ephesos – út Tervek szerint Izmirben szálltunk volna meg, de szerencsére lebeszéltem magam, és Pergamontól nem messze, Dikiliben szálltunk meg. Előzőleg Candarlikot néztük ki a térképen, de itt a sajátos mikroklímának köszönhetően állandó az erős szél (szörfösöknek, vitorlásoknak ez a jó). A félsziget túlsó oldalán található Dikili, ahol viszont már teljesen nyugodt a tenger, mintha egy másik földrészen lennénk. Itt az előzőekhez képest kicsivel magasabb szállásárak voltak, úgy 50 lírát fizethettünk egy éjszakára, de nagyon kedves kis hely volt, közvetlenül a parton. Az Égei-tenger is igen kellemes volt annak ellenére, hogy június derekán jártunk. Az élővilága aránylag gazdag, találkoztam pár futball-labdányi medúzával is. Candarlik – Alfával Pergamon, színház a hegyoldalban Innen pár km Pergamon. Nekem abszolút csalódás volt, szinte mindent elhordtak a Berlini Pergamon Múzeumba. Az odavezető úton a táblázás, és a helyszínen a megmaradt műemlékek információval történő ellátása is itt volt a leggyengébb az út során. A városban nagyon kell figyelni, és kérdezősködni is tanácsos, a műemlékek különböző helyszíneken vannak! Pergamon – Asklepieion Pergamon – Zeusz-oltár Lassan letelt az időnk, és indulni kellett hazafelé:

Canakkale volt a következő állomás, a Dardanellák egyik ázsiai központja. Érdektelen hely, de – gondolom a kompnak köszönhetően – elég sok szálláson nem volt hely, és a maradék is 60 líránál indult (50-ért olyan szoba volt csak, ahol nem volt fürdő, csak a folyosón közös, ilyet pedig nem akartunk). Egy éjszakára végül kibírtuk a magasabb árfekvést is, de máskülönben még a város hangulata sem tetszett. Annál inkább Trója, ahová másnap kora reggel indultunk, néhány kilométer innen. Sok minden itt sem maradt meg az évezredek alatt, de mégis érdekessé teszi a rengeteg információs tábla és rekonstrukciós ábra. Persze egyik kedvenc olvasmányom az Iliász, így szépen elképzeltem, amint Hektor rohangál a város falai között, illetve kívül felsorakozik az akhájok serege:))) Szóljatok Odüsszeusznak, kész a faló! Trójai szemléltető ábrák egyike: a város rétegei Tója végeztével sikerült a 13 órás kompot elcsípni. Szombati nap ellenére is dugó volt Canakkaleban, így több mint 20 percig vergődtünk a városban. Egyszóval nagy mákunk volt, behajóztunk és már indult is a komp, máskülönben egy órát várhattunk volna (minden órában van indulás). A Dardanellák mellett vezető út mesésen szép tájakon visz, ha nem szorít az idő, szívesen eltöltöttünk volna itt pár napot. Néhány helyen pazar panorámaként bal kéz felől az Égei-tenger, jobb felől pedig a Márvány-tengerre nyílt egyszerre kilátás. Edirne után pedig már az egyszer bejáratott útvonalat ismételtük, természetesen visszafelé.

Hazafelé érdemes Nis-ben jól figyelni. Nem vettem észre a Belgrád felé menő elkerülő utat, így bementünk a városba, ott pedig elég rosszul van minden táblázva, 20 km felesleges autókázás az éjszakában lett a dolog vége.A bolgár-török határnál ember által fel nem fogható kamionforgalom van, min. 5-10 km-es sorban állnak. A bolgár-szerb pedig még ennél is kritikusabbnak látszott. Talán az uniós-tagság enyhít e valamit, de akkor is nagyon kell figyelni, mivel a kamionok elfoglalnak egy sávot a kettőből, így a szembejövő oldalon kell navigálni (vagy szembejövő forgalomra számítani). A határ közelében még olyan balesetet is láttunk, hogy a kamionok közül a kávézó parkolójából kijövet találta el valaki a főúton haladót. Igaz, nem volt komoly, az autók épp csak összekoccantak, de ha engem talál el, biztosan tépem a hajam. Alternatív és frissítő megoldásként a szerb oldalon érdemes bemenni a határvárosba, Dimitrovgrádba, ott lehet jobban haladni is, és ha úgy tetszik, egy jó kávét meginni. A két hét mérlege végül több mint 4500 km-nyi út megtétele volt. A Kecskemét-

Isztambul és Canakkale-Kecskemét távot egy huzamban tettük meg, természetesen másfél-két óránként pihenőkkel. Aki nem bírja az ekkora távot, és van ideje, nyugodtan álljon meg pl. Plovdivban, igen szép az óváros. Mi is ezt terveztük visszaúton, de a végén úgy döntöttem, hogy haladjunk, és az éjszaka leple alatt a kisebb forgalomban inkább hazavezettem, így „megtakarítva” magunknak a vasárnapot, hiszen hétfőn már dolgozni kellett. A végére pedig következzen néhány adat: Teljesen pontos statisztikám nincs, mert az indulás előtt utolsó pillanatban derült ki, hogy a kilométeróra jeladója meghalt, így már nem tudtam cseredarabot beszerezni. A hozzávetőlegesen elvégzett számításaim alapján kb. 4500-4800 km volt a teljes út. A benzinfogyasztás nagy átlagban kb. 9 literre jött ki, ami sokkal jobb a tőlem megszokottnál. Igaz spóroltam a technikával, hiszen nem feltétlen öröm külföldön a szervizlátogatás. Az Alfa 155 pedig a nemcsak felénk, hanem a Balkánon is ritka autó. Általában minden nagyobb etapban sikerült hozni a minimum 90-100 km/h átlagsebességet úgy is, hogy másfél-két óránként megálltunk 5-30 perc szünetet tartani. Reggel 5:30-kor indultunk Kecskemétről, és 23:30 óra magasságban értünk Isztambulban az autópálya fizetőkapuhoz (szerb-bolgár határon óraállítás!). Innen még több mint két órát vergődtünk a dugóban, plusz a városban kalandoztunk, amíg a szálláshoz értünk. (Érdemes a taxisokkal is konzultálni szállásügyben, segítőkészek!).
Kecskemét-Isztambul kb. 1300 km. Isztambul-Pamukkále ~650-700 km volt, 10 óra magasságában indultunk a szállodából, és este 7 körül érkeztünk. Pamukkale-Marmaris ~280 km afrodisiasi kitérővel. Reggel 9-kor indultunk, megnéztük Afrodisiast, és délután 6-kor már a tengerben fürödtünk, addigra szállást is találtunk.

Marmaris-Ephesos-Dikili ~250+350 km, egy nap alatt abszolválható, de ehhez az kellett, hogy reggel 8-kor már úton legyünk, ám este 8 óra körül már volt szállásunk. Dikili-Pergamon-Canakkale ~280 km, szintén egy napos program, és ebbe belefér a Pergamoni műemlékek megtekintése. Canakkaleból a 13.00-ás komppal indultunk, Edirne felé félúton megejtettünk egy nagybevásárlást egy Migros szupermarketben (gabonafélék, vörös lencse, Oliva olaj, kekszek, édességek, ivólevek -a török rostos levek nagyon jók, és feleannyi, mint itthon-, stb.), illetve az Ida hegyen megálltunk olívabogyót vásárolni az út menti árusoknál. Nagyon sajnálom, hogy csak egy üveggel vettünk, a vörös olíva mennyei volt, és bár ott sokalltam az árat, itthon drágábban csak feleannyit kapni. Szófiában a benzinkútnál pont kezdődött az este 9-es (10-es) VB-focimeccs, Nist nagyjából helyi idő szerint éjfélre értük el, 2-3 körül értünk ki Belgrádból, majd 5-5:30-ra voltunk a magyar határon.

Szemenyei Gyula Ráadás – olvasói kérdések – válaszai:

Kedves Szemenyei Gyula! A napokban Törökországba utazunk, van lehetőség fakultatív útra Pamukkaleba. Az idegenvezető szerint nem érdemes elmenni, mert nincs már víz a teraszokon (?) És Antalyaból nagyon hosszú az út. Kaphatok friss infót ezzel kapcsolatban? Köszönöm: Márta – August 13, 2007 6:57 AM Kedves Márta! Az idegenvezetőnek részben igaza van. A turizmus valóban óriási károkat okozott a medencékben, ám pár éve elkezdtek egy rehabilitációs programot, és már szemmel látható eredményeket értek el, tulajdonképpen „visszanövesztik” az elpusztult teraszokat, illetve most már csak a kijelölt utakon, mezítláb lehet közlekedni.
A beszámolómban is látható képet magam készítettem 2006 júniusában, szóval, ha lehetőség van rá, nem szabad kihagyni, nekem óriási élmény volt látni. És természetesen az ókori fürdőváros, Hierapolisz romjai is csodásak. Amikor mi voltunk akkor víz is volt, habár azt én is hallottam, hogy nagy esély van arra, hogy a helyet tápláló forrás pár évtized múltán ki fog apadni. Az elképzelhető, hogy a nagy szárazság miatt most is kisebb a vízhozam, illetve jó néhány medence száraz. Ugyanis pont az a lényeg, hogy azzal tudják gyorsítani a rehabilitációs folyamatot, hogy amikor a medencék megtelnek vízzel, akkor elterelik a vizet, és hagyják teljesen kiszáradni, így a víz teljes ásványi anyag tartalma beépül a medence falára. Közben találtam egy linket, az itteni képek szerint sem száraz minden: http://poundster.com/turkey/white-rocks-pamukkale-turkeySzóval úgy gondolom, hogy mégis érdemes megkockáztatni a kirándulást. Üdvözlettel, Szemenyei Gyula – August 13, 2007 9:51 AM

Kedves Gyula! Üdvözletem és elismerésem küldöm! 19 évvel ezelőtti török motorkirándulásunk közepette, egy török sráccal összebarátkozva tudomást szereztünk Kappadokia létéről. És mindig bennünk volt egy valamiféle vágy, hogy egyszer meglátogassuk. Aztán most, 3 gyerekkel, és egy 8 éves Renault Megane autóval idén öten nekivágunk a következő túrának (a megállóhelyeket írom): -Halas-Isztambul. 2 éjszaka, városnézés. -Isztambul-Rodostó-Trója-Pergamon-Kusadasi. Utóbbiban 5 éjszaka, kirándulások: Ephesos, Milétosz-Didime, Aphrodisias. -Kusadasi-Pamukkale-Göreme(Kappadokia).2 éjszaka Kappadokia 1 napos megtekintése -Göreme-Edirne. 1 éjszaka -Edirne-Rila. Régi adósságunk magunk felé a kolostor meglátogatása (Kétszer jártunk BG-ban és idő miatt kimaradt) -Rila-Kiskunhalas. Még nem mertem összeadni, de 5000 km felett lesz. Mostanra összeállt a forrás, keresem a neten az erre megfordult ritka hollók tapasztalatait, ez alapján tovább pontosítom a költség-és megvalósítási tervet. Leginkább a közbiztonságról és a hosszú utazás alatt előjövő problémák kezelési lehetőségei (megállás, WC, stb.) érdeklődöm. (A bolgár-szerb utakat több soron végigjártuk mostanában, de Törökországban utoljára 89-ben jártunk.) Kösz a segítséget: Hegedűs Zoltán – March 06, 2008 11:31 PM

Kedves Zoltán! Csak irigykedni tudok, az útitervet látva J Szerintem az általánosan ajánlott dolgokon túl nem kell semmiféle extrémitásra külön felkészülni.Mint az iszlám országokban az jellemző, sokkal jobban kinézi magából a társadalom a tolvajokat, s a köztörvényeseket általában. Tényleg, az a tapasztalatom, hogy az iszlám országokban jobb a közbiztonság, mint itthon. Persze a frekventált turistás-helyeken nem árt az óvatosság, mint a világon bárhol, zsebtolvaj előfordulhat, éppen ezért érték ne legyen, elöl, lehetőleg a kocsiban sem legyen semmi sem szem előtt, pénz, útlevél, bankkártya legyen biztonságos helyen, sőt mi a pénzt mindig több helyre szétosztva tároljuk, ebből soha nem lehet baj. A tárcában elöl, mindig csak annyi legyen, ami mondjuk, az elkövetkezendő 1-2 nap kiadásait fedezi. De egyébként tényleg semmilyen negatív tapasztalatunk nem volt, nem is láttunk ilyet. A bazár más hely, ott könnyen átvernek, észnél kell lenni, nagyon rafkósak J Gondolom, ezt sem kell külön ecsetelnem. Mivel az utak nem mindenhol az igaziak, nem érdemes túl peres gumival nekivágni az útnak, de amúgy amivel a hazai, esetleg pesti utakon eljár az ember, kint is megteszi. A nagyobb benzinkutak mentén kint is érdemes megállni, ott általában a hazai viszonylatokhoz képest nem vészes a mosdó és a WC. Néhol pottyantós, erre fel kell készülni, de ha ismeritek a bolgár viszonyokat, nagy meglepetés itt sem fog érni.

Enni-inni még az utcai árusoknál is lehet, érdemes oda járni, ahová a helyiek is mennek. Ha nincs előre foglalt szállás, az sem baj, kint mindig találtok megfelelőt. Lehet alkudni is. Mielőtt kiveszitek, mindenképp nézzétek meg a szobát. Az Isztambuli közlekedés kissé kaotikus, mi a szállodánál letettük a kocsit, és mindenhová gyalog, vagy tömeg közlekedve jártunk. Pár nap alatt bele lehet rázódni különben, de gyalogosan sokkal jobban megismerhető a hely, ezt preferáljuk másutt is. A törököknél is egyre több helyen van körforgalom, ezt két hét alatt nem tudtam igazán kiismerni, ott tényleg nagyon óvatosnak kell lenni, szinte kiszámíthatatlan J Mivel a törökök sem szeretnek adót fizetni, így az részben a benzinbe van beépítve. Másfél eurós árakra fel lehet készülni, de akár kicsit többre is, függően a nemzetközi helyzettől. Az árak egyre pedig jobban hasonlítani a mieinkhez, tervezz azokkal, legfeljebb marad egy kis tartalékod. Isztambulra ez különösen igaz. Keletebbre és a kisebb helyeken azért majd minden olcsóbb lesz, de itt sem árt óvatosan tervezni. Ha van kérdésed, nyugodtan írj még, szívesen segítek, amiben csak tudok! Üdvözlettel, Szemenyei Gyula

Match 10, 2008 2:46 PM a beszámolót a következő linken találtunk: http://www.utikalauz.hu/torokorszag/Szemenyei_Gyula-Torokorszag-2006.html
Szemenyei Gyula

16,474FansLike
639FollowersFollow