Coppola elmondta, hogy egyelőre nem azért látogatott Törökországba – ahol épp most fejeződött be az ország legnagyobb filmfesztiválja –, hogy filmet forgasson, de nagy csodálója a török filmművészetnek, és érdeklődve figyeli az utóbbi években e téren elért sikereket és fejlődést. A neves olasz-amerikai filmrendező Ertugrul Günay török turisztikai és kulturális miniszterrel is találkozott Ankarában, akivel hosszú eszmecserét folytattak a rendező munkásságáról és a török filmekről.
Günay a találkozó után elmondta, hogy reméli, hogy Coppola majd Törökországban készíti egyik következő filmjét. A 70 éves filmrendező újságírók kérdésére kijelentette, hogy egyelőre nem szerepel tervei közt egy törökországi forgatás, de sosem lehet tudni. Mindenesetre ha forgatna is filmet Törökországban, azt helyi színészekkel készítené el. Coppola hozzátette, hogy Törökországban eddig még csak Isztambulban járt, mostani ankarai látogatása pusztán turisztikai jellegű, szeretné élvezni a várost és megnézni a nevezetességeket.
Francis Ford Coppola-t a kritikusok minden idők egyik legnagyobb amerikai filmrendezőjeként tartják számon. Olyan mesterművek fűződnek a nevéhez mint A Keresztapa-trilógia, a Magánbeszélgetés vagy az Apokalipszis most c. filmek.
Nagy Gergely/Kitekintő