Törökországi utinapló 2009. augusztus 12-17.

augusztus 12-13. UTAZÁS ÉS ÉRKEZÉS NAPJA

Buszunk egyhangú monoton zúgással falja a kilométereket. Az udvari határállomáson fogom fel, hogy ismét utazom Törökországba, ezúttal oldalbordaként, a Bartók Béla Vegyes karral. 24- órás út, ha a négy határ őrei és fináncai is úgy akarják, és ha semmi nem jön közbe. Az útvonal Horvátország –Szerbia – Bulgária, hogy azután a török határt is átlépve Isztambulban ismét érezhessük bejkozi emberek testvéri vendégszeretetét. Belgrádban –nekünk Nándorfehérvár marad- már a délutánba érkezünk. Ez az első komolyabb pihenő. Két órát töltünk a vár történelmi falai között. A parkon át, árusok sorai között érünk a legendás falak közé, ahol magyarul is olvashatjuk Hunyadi János történelmi győzelmét, a Konstantinápolyt is elfoglaló II Mehmed török szultán felett. Hát igen, furcsa játéka ez a sorsnak- közel 600 évnek kellett eltelnie, amíg az eredetileg a két, egy tőről fakadó rokonnép török és magyar- felismerve közös érdekeit ellenségből fokozatosan baráttá vált. Így azután kissé meghatódva állunk a várfalon a Száva folyóval szemben, ahol Kapisztrán János keresztesei váratlan húzásukkal és Hunyadi segítségével győzni tudtak a sokszoros túlerővel szemben, s ezzel kivívva az akkori Európa csodálatát. Egy közös fénykép a várfalon azután folytatódik a kissé kényelmetlen utazás, csak néhány benzinkútnál állunk meg hogy megmozgassuk elgémberedett csontjainkat és kiengedjük a fáradt gőzt. Lassan beköszönt az este, majd az éjszaka. .Videofilmekkel és nótázással próbáljuk elütni a múló időt, aztán lassan elcsendesül a busz, győz az álom a kényelmetlenségek felet, ám ez sem tar sokáig, mert időre megszakítják a határok útlevél ellenőrzései. Kora reggel érünk a török határhoz, mely az előzőkhöz képest modern és tiszta, s bár rengeteg a nyugatra induló vendégmunkás meglepően rövid idő alatt szabad utat kapunk. A felvirradó Nappal fokozatosan megváltozik a táj képe, kopár domboldalak, gyér mediterrán növényzettel, melyet csak néhány falu és kisváros házai és minaretjei tesznek változatossá. Tíz óra körül érkezünk Rodostóba, ahol Rákóczi és hű kurucai, köztük Mikes Kelemen hallgatta a tenger mormolását és ette haláláig a száműzöttek keserű kenyerét. A város kedvesen fogad, miután felismerik buszunkról honnan érkeztünk az emberek mosolyogva integetnek, s mivel nem tudjuk hol a múzeum a rendőrség parancsnoka felvezető autót biztosít, ami levezet a tengerpartra, ahonnan visszanézve feltűnik a már jól ismert épület, Rákóczi egykori ebédlőháza a múzeum. Különös érzés fog el, egyrészt apámat látom magam előtt fiatalon, aki ezelőtt 77 évvel Atatürk magyarjaként 1o évet töltött ebben a csodálatos országban, s neki adatott meg, hogy 1931-32-ben, amikor a magyar állam megvette az épületet a belső festőmunkálatokat elvégezhesse Másrészt Ali Kabult a múzeum igazgatóját két évvel ezelőtt a mohácsi emlékparkban személyesen kalauzolhattam, aki nagyon jól beszél magyarul. Vajon találkozunk-e ismét? A székely kaput átlépve előttünk az épület az ajtón túl a múzeum előszobájában Ali egy idegen úrral beszélget. Ráköszönök magyarul néhány tapogatódzó mondat után felismer, sőt az idősebb úrról kiderül, hogy a rodostói tiszteletbeli magyar konzul, aki szintén ott volt Mohácson. Így azután a kölcsönös barátság és találkozás jegyében grátisz mehetünk a házba. Az első teremben a híres száműzöttek képei és zászlók, és Ali mesél. Az emeleten a tárlókban korabeli fegyverek használati tárgyak képek. Itt volt a konyha Mikes szobája és a fejedelem fogadószobája a legendás Rákóczi székkel, amit saját kezével készített. Miközben a relikviákat nézem, bevillan apám képe is, aki napokat-heteket töltött itt annakidején, gondolkodva és dolgozva a falak belső díszítésein. Köszönöm a Sorsnak hogy láthattam és hogy megadatott ez a csodálatos élmény. Lassan bejárjuk a termeket visszaszivárgunk a nagyterembe, a kórus feláll, Péter a karnagy beint, felcsendül a bujdosók dala, aztán a himnusz és a kuruc kor legendás dala a Csínom Palkó Azután búcsúzunk. A fejedelemtől, Alitól a háztól. Mivel sofőrjeinknek kötelező ez alvás két órát töltünk a Márvány-tenger partján. A bátrabbak Farkas Gyuri, Winterlitz Feri és természetesen Klárika néni – nála ez hagyomány- nem bírnak ellenállni a tenger csábításának, ők alámerülnek mi pedig térdig járva vizében kagylókat és köveket gyűjtünk, halászokkal és egy pelikánmadárral barátkozunk, és folyamatos alkudozásban vagyunk a bennünket ostromló parfümárusokkal. Aztán még megnézzük az egykori magyarok utcáját, amit a fejedelem híveinek biztosított a török kormány még állnak, de látszik rajtuk a múló idő. Két óra körül indulunk, tovább a cél most már Isztambul Négy óra körül feltűnnek a hatalmas metropolisz külvárosai, hatalmas építkezések mindenfelé ,új utak , egyformára épített, sorházak városnegyedek sora kíséri végig a várost övező külső körgyűrűt melyek között újra és újra előbukkannak a minarettek karcsú tornyai. Kissé hitetlenkedve fogadjuk el, hogy lassan húszmillió embernek ad munkát és otthont az a rohamosan fejlődő metropolisz. Újabb két óra után feltűnik a Bejkozt jelző tábla, s csakhamar a felvezető személyautó is. Az új hídon átkelve elhagyjuk Európát itt a házrengetegeket felváltják a ligetek és fák közé bujtatott városrészek, időnként felbukkan a tenger is, hogy azután újra előtűnjön .A dombok közt megbújó szűk és meredek utcás látszólag különálló kisvárosok halmaza igen ez Bejkoz Isztambul hasonlóan gyorsan fejlődő régi-új közel 300000 ezer főt számláló városrésze, a testvérvárosunk. Csakhamar feltűnik a színház számomra már jól ismert épület és a polgármesteri hivatal előtt álló Atatürk szobor, megérkeztünk. Megállunk- az új képviselőtestület Mohácsról már jól ismert alpolgármesternője és néhány képviselő barátságos mosollyal fogad, itt van Semiha is, néhány diákkal és sportolóval, akik néhány nappal előttünk érkeztek meg mohácsi kirándulásukról. Rövid ismerkedés után átkísérnek a tenger mellett fekvő étterembe. Gyors vacsora sok zöldséggel, hallal és vízzel majd irány a szállás. A kórus a városrész új egyetemének kétágyas kollégiumában kapott helyet, míg hét fős delegációnkat a város zöldövezetéhez tartozó és kiránduló központjának számító Polonejköz egyik hangulatos panziójában helyezte el a városvezetés.

augusztus 14. KIRÁNDULÁS NAPJA

Ebben a szép környezetben felgyorsul az idő, az éjszaka pillanatok alatt elrepül. Reggel 9 órakor Coskun bej és a kis mikrobusz vezetője a panzió udvarán fogad, s alig félóra múlva már az énekkarral együtt fogyasztjuk a reggelit. Ezúttal az úti cél az európai óváros megtekintése. Egy óra múlva buszunk az óváros egyik fontos központján, a Hippodrom téren fékez, mely már a bizánci időszakban is amolyan „ forum románumnak „számított. A török időszakban is fontos politikai események színtere volt, pl. itt verte le Mohamed szultán a janicsárok lázadását 1826-ban. A Vilmos kút mellett található Isztambul három meghatározó épületegyüttese A Topkapi Szeráj az Aya Szófia és a Kék mecset. Látogatásunk első állomását az Ágyúkapunak fordítandó Topkapi palota együttest még II Mehmed szultán kezdte el építeni majd a nagy hódító Szulejmán tovább bővítette. A szultánok lakóhelye volt 4oo évig. Szinte város a városon belül. A főkapun Ahmed kútja mellett lépünk a külső udvarba csodaszép park több száz éves fákkal és épületekkel. Azután jön a középső udvar a fogadószobával és a kincstárral. Termeiben felbecsülhetetlen értékű szőnyegek, ékszerek, díszes fegyverek, a szultánoknak küldött egykori ajándékok kápráztatják el az idelátogatót. Végül a „Boldogság Kapuja” vezet a legbelső udvarba, ide a szultánokon és az eunuchjaikon kívül nem tehette be a lábát élő férfi, Itt volt a hárem is tele titkokkal és intrikákkal. Ma turisták tarka, sokszínű kavalkádja, borítja az udvarokat. Van itt mindenféle náció fehér, fekete és ferdeszemű sárga és kattognak a fényképező gépek. A füvön nagy tömegben törökök sziesztáznak, van, aki farmerban és kalapban, úgy európai módra, ám a nők jelentős része a régi hagyományt követi a 3o fokos melegben. Zárt kabát és kendő mögé rejti arcát, miközben a fátyol és a csador csak a tüzes fekete szemeknek enged kitekintést. Még ámulnék sok csodán, ám Semiha hangja hallatszik. Irány az Aya Szófia! Az Isteni Bölcsesség temploma a világ egyik legszebb építménye, alapjait még Jusztiniánusz császár rakta le. 1453-ban a Konstantinápolyt elfoglaló Mehmed mecsetté alakítja és minarettel látja el, majd 1935-ben Kemál Atatürk javaslatára múzeummá nyilvánítják. 56 méter magas kupolája alatt eltörpül az ember. A lámpák sárga fényében hatalmas oszlopok és szultáni tugrák közt haladunk a „Föld köldöke” mellett. A templom emeleti oldalhajójában a mohácsi Fogadalmi templomból jól ismert Piroska hercegnő néz le ránk. Szent László lánya, aki Iréne néven, a bizánci Komnénosz János feleségeként lett a bizánci szentek egyik legnagyobbikává. Mivel rohan az idő, menetközben változik a program. A Kék mecset helyett az elsüllyedt palotát nézzük meg. A bizánci korból származó több ezeréves egykori ciszterna hatalmas oszlopai ma is vízben állnak titokzatos vörös fényben öltöznek, vizében halak fickándoznak, fantasztikus képét adva egy eltűnt világnak Ámulnánk tovább, de nincs idő, még vár reánk a „Miniatűr Türk „csodája, ahova az egykori török birodalom és a mai Törökország kiemelkedő műemlékeit gyűjtötték össze makettek formájában. Indulnánk, de Farkas Gyuri hiányzik, aki nem bírt ellenállni a vásárlás csábításának és elkeveredett az emberekkel zsúfolt tér tarka forgatagában. Induló buszunk menetközben fedezi és veszi fel. Így a menetközben kijelölt mentőcsapat hiába keresi, s csak később érkezik, de mindenki megvan és ez a lényeg. A makett csodák után irány haza étterem és a szokásos vacsora, a már, megismert barátokkal, azután hajókirándulás a tengeren a bejkozi – éjszakában. Fantasztikus a látvány, távolban a körülölelő város színes fényei, fejünk felett a fényben úszó Galata híd, magyar nótákkal fűszerezve, mert a kórus most is hű marad önmagához. Azután egy nem várt meglepetés a kedves vendéglátóktól tűzijáték a tengeren a tiszteletünkre Így az is érthető, hogy kissé fáradtan, de mégis feldobódva indulunk vissza a szállásunkra.

augusztus 15. A VÁSÁRLÁS ÉS A FELLÉPÉS NAPJA

Már a reggeli is meglepetéssel kezdődik nem a megszokott helyen és menüvel. Ezúttal a városrész egyik elit éttermében kapjuk és a bejkozi önkormányzat szűk vezérkara fogadja a csoportunkat, a két polgármester helyettessel az elmaradhatatlan Coşkun bejjel és most találkozunk először a város új polgármesterével Yücel Celikbilek úrral, aki kedvesen köszönt és hogylétünk felől érdeklődik. Szavaira delegációnk vezetője Hoppál Péter karnagy válaszolt, majd Mórócz Sándor a Mohácsi Városvédő és Városszépítő Egyesület nevében törökkori török és magyar pénzekkel köszöntötte. S a kórus nem lett volna kórus, ha nem énekelt volna –természetesen a barátságról. A hivatalos protokoll és a finom reggeli után ismét buszba szálltunk, irány a már ismert Hippodrom tér és a Kék mecset. A mecsetet a zsitvatoroki –békét megkötő Ahmed szultán építtette, bizonyítván: lám mi törökök is tudunk csodákat építeni. Az épület sajátosan kék színű díszes üvegablakaival,finoman megmunkált kőcsipkéivel és imafülkéjével valóban egy ma is működő csoda. Ahol a turisták statisztálása mellett, vallásukat gyakorló, imaszőnyegen térdeplő buzgó igazhitűek imádkoznak arcukkal Mekka felé leborulva. A mecsetet tovahagyva következett a nap fő attrakciója ,bevásárlás a Nagy Bazárban,mely a város másik nevezetessége. Az első ami mellbe vágja az embert az a hatalmas tömeg a másik az a tarka sokszínűség és gazdagság ami benne fellelhető… Van itt minden a filléres bóvlitól a számunkra megfizethetetlen ékszerek és pompás szőnyegek sokaságáig. És zajlik a vásár. Itt textilkereskedő árulja portékáját, átellenben bőrdíszműves csalogat: Gyere magyar, nem kell venni, csak nézd meg…! Odébb kínai csodamütyűrök keverednek aranyláncokkal. Természetesen mi sem tudunk ellenállni, folyik az alkudozás, mindenki vesz valami emléket pénztárcájának megfelelően. Mivel a mi pénztárcánk nem vastag és különben is válság van elsősorban a tea és a fűszerkereskedőknek okozunk kisebb örömet, bár a textilárusok sem panaszkodhatnak. Közben nem feledkezünk meg a Seliha által kiadott jelszóról sem. Két óra múlva a bazár túloldalán „Eminönünél” találkozunk! A megadott időre mindenki ott van csak Péterék kis csoportja és Seliha és stábja hiányzik. Röpke háromnegyed óra után, hála a mobiloknak kiderül, hogy a megadott Eninönü nem is az igazi, azaz félre lettünk informálva Újabb félóra után jön a felmentő csapat és a buszunkhoz vezet, mivel sokat csúsztunk időben a vásárlóközpont megtekintése holnapra marad, mi pedig rohanunk vacsorázni, mert ma este fellép a kórus. Bejkoz egyik parkjában hatalmas a tömeg. A rendőrségi kordonon keresztül tudjuk megközelíteni a szabadtéri színpadot.,még szerencse ,hogy előzékeny vendéglátóink külön szektort biztosítottak számunkra. A fellépés apropója egy sajátos török ünnep, a „körülmetéltek napja„. A színpad és az ülőhelyek között jellegzetes fehér ruhában és díszes sapkában öltözött kisfiúk ülnek szüleikkel. Már vidáman mert a „fájdalmas műtét már korábban megtörtént. Ma őket köszönti a műsor, őket ünnepli a tömeg és a képviselőtestület. A polgármester beszéde után ajándékot kapnak a színpadon Azután egy török táncegyüttes lép fel majd a kórus. A felcsendülő dallamokat érdeklődve hallgatja a közönség, de az érzékelhető, hogy ez a fajta kóruskultúrát itt nem nagyon ismerik, Ennek ellenére a magyar népdalok hamar belopják magukat a nézők szívében és a műsor végén felcsattan a nagy taps A szereplést követően a polgármester emlékplakettel köszöni meg a kórusvezető munkáját, és hasonlót adnak át m Winternitz Ferencnek is, akinek fotókiállítása egy hétig volt látható a városban.

augusztus 16. TESTVÉRVÁROSOK NAPJA

A délelőtt a szokásos reggelivel indult, azután buszba szálltunk és kirándulást tettünk a Camilica Hillre. Ez a városrész egyik magasan fekvő pontja éttermekkel, bazárokkal, ajándék és képeslap árusokkal, és nagyon szép kilátással. Kihasználva a lehetőséget kattogtak a fényképezőgépek, majd elfogyasztva szokásos szendvicsebédünket és a meglepetésnek számító desszert jégkrémünket meglátogattuk a Cevahir AVM bevásárlóközpontot is. Ezt a pécsi Plázához tudnám hasonlítani csak sokkal elegánsabb és drágább. Így itt elsősorban nézelődtünk és megvettük a még hiányzó édességeinket és a kuriózumnak számító török sört már a hazaútra gondolva .Igaz voltak olyanok is akik a már lecsengett bundák helyett, a most divatba jött testreszabott selyemöltönyök közült választottak maguknak. Innen a Híidirv pasa palotájába mentünk át. Ez egy csodálatos parkkal körülvett épület 18-19-ik századi bútorokkal, melynek egy részében egy elegáns étterem üzemel. Parkjában több százéves fa és csodálatos virágok láthatók. Így aztán nem is vettük észre a múló időt, de jött az ukáz: menni kell vacsorázni, mert utána ismét fellépésünk lesz. A helyszín ugyanaz csak a tömeg nagyobb, és egy másik sajátos török ünnepen veszünk részt, a fiatal házasok csoportos polgári házasság kötésén. A tegnapi gyerekek helyén ma asztalok álltak. Az asztaloknál az ünnepi díszben a párok, a sötét estében szinte világítanak a fehér menyasszonyi ruhák, mellettük oldalt a felhalmozott nászajándékok garmadája. Az önkormányzat képviselői sorba járják a párokat, gratulálnak. A polgármester ünnepi palástban, sorban összeadja őket, s a párok a rokonok és az ünneplő tömeg előtt mondják ki a boldogító evet, evet –igen szót. Ezt követte az ünnepi műsor melynek ünnepi színfoltja a népviseletet ünnepi ruhával felcserélő magyar kórus volt melynek népdalait nagy tapssal helyenként együttes dúdolással fogadta a lelkes közönség.

augusztus 17. A BÚCSÚZÁS NAPJA

A hagyományos reggelit követően, már összecsomagolva és a buszba pakolva az önkormányzat irodaházában kissé szomorúan, de ünnepi díszben gyülekezett a csapat. Egyszer minden véget ér és mi most búcsúzunk kedves vendéglátóinktól. Az ünnepi záró fogadáson Celinbilek polgármester úr, meleg szavakkal köszönte meg a kórusnak a vendégszereplést és az élményt, s reményét fejezte ki, hogy továbblépünk a megkezdett úton .A képviselőtestület jelen lévő tagjai, akiknek zöme már járt mohácson lelkesen helyeselt. Az alpolgármester asszony szerényen megjegyezte, hogy ő is kórust vezet és számára nagy élmény volt ez a találkozás. Hoppál Péter válaszában megköszönte azt a sok csodát és élményt, amelyben részünk volt és azt vendégszeretetet, amellyel egész ottlétünk alatt mindenhol találkoztunk, és a kapcsolat folytatásában bízva búcsúzott. A kölcsönös ajándékozásokat követő en még egy közös fotó készült, majd jött az utolsó előtti bejkozi program. Seliha és a fiatalok kíséretében vendéglátóink elvittek a Fekete- tenger ismert fürdőhelyére Sile Beach-ba. Ez egy kis öböl, kopár sziklákkal körülvéve, szikrázó homokpaddal és ember nagyságú hullámokkal. A Nap ragyogóan sütött, pillanatok alatt előkerültek a fürdőruhák és valamennyien kipróbáltuk a hullámok erejét ,fantasztikus élmény volt. Alig akartunk elszakadni a parttól, de a vendéglátók kedves gesztusként még egy ünnepi búcsúvacsorát is rendeztek a tiszteletünkre, ahol végleg elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól. Megvallom fent a buszon, már útban hazafelé furcsa érzések kavarogtak bennem, és mint kiderült társaimban is. Alig egy hetet töltöttünk Isztambulban a „titokzatos kelet” előszobájában, egy kicsit meg” ismerhettük az „Ezeregyéjszaka” csodáit ez már önmagában felejthetetlen élmény volt, ám ezen túl, bepillanthattunk egy rokon nép hétköznapjaiba, barátságok születtek, megismerhettük, személyesen tapasztalhattuk azt a megkülönböztetett kedvességet és vendégszeretetet, amelyről ez ideig csak hallottunk – ez volt az igazi élmény. Köszönjük bejkozi barátaink! Köszönjük Törökország!

Nagy Kálmán