2026. november 21.
Türkinfo Blog Oldal 1426

Sebestyén Márta – Félhold és kereszt

Legyen általános erkölcsi felemelkedés – ezt várja az új kormánytól Sebestyén Márta. A népdalénekes, aki most nyerte el – első magyarként – az UNESCO Művész a békéért kitüntetését, lapunknak elmondta: méltatlan volt, ahogy a napokban Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényén a külföldi művészekkel bántak.

A kultúrák közötti párbeszédért tüntették ki – épp akkor érkezett a hír, amikor egy török és egy görög művésszel lépett fel a pécsi dzsámiban.

Az elismerés nagy öröm volt, ugyanakkor Pécsett csalódás ért. Az Európa Kulturális Fővárosa programjairól szóló 178 oldalas kiadványban egy szó sem volt arról, hogy fellépek a városban, s így világhírű vendégeimet sem említették.

Lehet, hogy később derült ki a program, mint ahogy a kiadvány készült?

Nem. Tavaly augusztusban kaptam a felkérést a Művészetek és Irodalom Házától. Éppen Kréta szigetén tanítottam, ahol a klasszikus oszmán zenét játszó Derya Türkan török kemendzseművész is jelen volt. Mondtam neki, jöjjön velem, hiszen Isztambul is Európa kulturális fővárosa. Elhívtuk még Sofia Lambropoulou görög kamunművészt, vele is többször felléptem már. Fontosnak tartottam, hogy a török kultúrát Magyarországon ne a dervisbulival és a hastánccal azonosítsák. Erre azt sem mondta nekik senki, hogy fapapucs.

A külföldi vendégek is úgy érezték, nem kapnak kellő figyelmet?

Amikor a szállodában Derya Türkan lapozni kezdte a kulturális főváros programjairól szóló kiadványt, látszott rajta, mennyire meglepte, hogy nem vagyunk benne. A velünk lévő görög újságíró is csalódott volt, hogy sehol egy plakát. Tőlem a Facebookon kérdezték külföldiek, mondjam meg, Pécsett vagyok-e, mert nem találják a programot a Pécs 2010 honlapján. Sok fesztiválon részt vettem már, de még sosem tapasztaltam, hogy ennyire nem becsülik meg a meghívott művészt.

Végül mégis telt ház volt a katolikus templomként működő dzsámiban, ahol Balassi Bálint korának zenéjét idézték meg.

Valóban telt ház volt, fantasztikus közönséggel, de a koncertet szervező Művészetek és Irodalom Háza is mindent megtett a sikerért. Nagy álmom volt egyébként, hogy egyszer a dzsámiban énekelhessek. Méltóbb helyszínt el sem tudtam volna képzelni egy magyar- török programra, mert itt építészetileg is találkozik a két kultúra: a félhold, a török imafülke és a kereszt egyszerre van jelen.

Idén kétszer is járt már Isztambulban. Ott milyen hozzáállást tapasztalt?

El voltam ájulva attól a felkészültségtől és a szeretettől, amellyel körülvettek. Nem tudom, mennyi kitüntetést kellene még kapjak ahhoz, hogy egy ilyen rendezvény itthon is kellő figyelmet érdemeljen.

A Művész a békéért kitüntetés milyen kötelezettségekkel jár?

A cikk folytatása itt olvasható>>>

SEBESTYÉN MÁRTA
énekes, 1957-ben született Budapesten.

Kitüntetései: Liszt Ferenc-díj, Kossuth-díj, Prima Primissima díj, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje. Állandó partnere Bolya Mátyás és Szokolay Dongó Balázs. • Gyakran szerepel a Gryllus testvérekkel.

A menekültek és emigránsok nem pusztán problémát, de egyfajta megoldást is jelentenek

A menekültek és emigránsok nem pusztán problémát, de egyfajta megoldást is jelentenek a Globális Falu Infrastruktúrájának. Ha a menekülteket egy transz-globális hálózatként tekintjük, akik felismerik saját államiságuk lehetőségét, akkor a világ menekültjei a legjobb (talán az egyetlen) jelöltjei a Millenneum gazdasági/szociológia és politikai/ideológiai avantgárdjának. A megoldás: a “Menekült Köztársaság”.
A menekült köztársaságok modern történelme, elsőként az USA-é, mutatja, hogy a bevándorlók folyamatos beáramlása az egyik alapvető sajátja a világ leggazdagabb országának; bár a világ e ténnyel általában nem foglalkozik sokat. Az USA, mivel társadalmi és ökológiai befogadóképessége mára meggyengült és nemcsak nemzetközi autoritását de ideológiai jogát is elvesztette arra, hogy a világ új menekültjeit befogadja; az USA már nem képes arra, hogy meggyőzően támogassa befogadott menekültjeinek vallásait és kultúráit.

A hivatalosan jegyzett (19 millió) és egyre növekvő menekült népesség (számuk majdnem 50 millióra van becsülve) pedig ENSZ táborokban van szétszórva a világ különböző tájain. Mára a nem jegyzett s a világban szétszórt személyek száma a világ népességének egy százalékát teszi ki. A Menekült Köztársaság lehetősége a jövő generációké… egy határokkal be nem kerített kísérleti állam formálódik, ami multi-kulturális, multi- vallásos, multi-nyelvű, ami fel van készülve az önmagából adódó társadalmi, ideológiai és gazdasági kihívásokra, s képes a felmerülő problémákat megoldani. Ez a fajta entitás struktúrája később modellként fog állni a világ előtt, a jövő Transz-Nemzeti állama lesz. A Menekült Köztársaság, vagyis a jövő igaz avantgárdjának kepe csupán egy kis elmozdulás a jelen valóságától.

A mai világ menekültjei majdnem minden esetben társadalmi és gazdasági tehernek vannak nyilvánítva. Az ENSZ segítségével ezek az emberek különféle táborokban vannak életben tartva, “a nemzetközi jótékonysági hálózat rabjai” – persze menekült státuszukra folyamatosan emlékeztetve. Ez a csoport nem pusztán az egy nemzetiség fölött de a közös nyelv és vallás homogenitása fölött áll.

Az ENSZ által bejegyzett menekültek száma 19 millió, ami Venezuela vagy Irak lakosságának számával, vagy Magyarország és Bulgária összeadott népességének számával egyezik meg. Ez a szám nagyobb mint Ausztria vagy a volt Kelet Németország lakosságának száma. Azonban a nem regisztrált menekültek száma jóval magasabb: az UNHCR (menekültügyi főbizottság) becslése szerint ez 47 millió, majdnem annyi, mint amennyit a Második Világháború produkált. A Második Világháború menekültjei többnyire Európaiak voltak, akik akkor gyorsan otthonra találtak a Nyugat országaiban. A ma menekültjei azonban már túlságosan heterogének ahhoz, hogy az ötven évvel ezelőtti eseményekhez hasonló gyorsasággal asszimilálódhassanak egy új világba. 1983 óta a menekültek csoportjának száma elkepesztő gyorsasággal növekszik, évente mintegy 10-20-%-al. A világban elszórva ezek az “idegenek” adják a föld népességének 1%-át, és ezzel huszadikok a világ legbenépesültebb országainak 220 tagból álló listáján. A Menekült Köztársaság népességének száma Törökország lakosságának számával egyezik meg, majdnem annyi mint Anglia vagy Olaszorszag lakosságának száma, 15-ször több mint Libanoné, és kétszer annyi mint Kanadáé vagy Algériaé. Ha ez a növekedés egyenesen folytatódik, akkor a Menekült Köztársaság népességének a száma tiz éven belül meg fogja haladni Oroszország vagy az USA népességének számát.

Az Egyesült államok képes volt profitálni az európai rendszerekből átmentett ötletekből és hibákból. A kocka később megfordult és a ma Európája az USA-t tekinti példaképének, jövőbeli mintájának. Azok az országok amelyek eddig leginkább befogadták a menekülteket, már nem képesek arra, hogy a befogadás megkívánt globális spektrumát továbbra is hűen reprezentálják. Ezért van szüksége a világnak egy ùj Menekült Köztársaságra. Ez az ùj világ tehát a valóság tükörképe, annak a valóságnak, amelyben a régi ideológiák már nem érvényesek, amelyben az egyes tagországok pre- mig más országok már postpolitikusak, ahol a különböző globalizáló tendenciák a retribalizációt (etnizáltságot és regionalizaciót) céloznák meg. Joseph Nye szerint a világ meg nem olvadt össze a nagy globális faluvá de sok kis faluból áll, amelyek fokozatosan közelednek egymáshoz – ahol a földrajzi izoláció már eltűnt az információ sűrűjében, és a családi házak egymástól eddig független hálózata egy gigantikus, egymásba nyíló lakás-komplexussá burjánzott.

Ha elfogadjuk, hogy egy nemzetnek saját területtel, közös kultúrával és nyelvvel (tehát közös identitással) kell rendelkeznie, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ma ilyen állam tulajdonképpen nincs is – szinte minden ország multikulturális.

Forrás: http://molo.blog.hu, 2010.06.03.

1. UNHCR statisztika, 1993 Augusztus
2. US Menekult Bizottsag, 1990
3. The United Multicultural City States of the World (A Vilag Egyeseult Multikulturalis Egyesulese)
4. The Shape of Cities in the Future (A Jövő Városainak Alakulása)

Az embermentő Törökország

Az isztambuli menedék – Törökország a vészkorszakban címmel a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Törökországgal foglalkozó harmadik könyve.

Az Atatürk és kora, valamint A Török Köztársaság története című munkája után a szerző ezúttal Törökország embermentő tevékenységét dolgozta föl. Magyarországon alig ismert kalandos, fordulatos életpályákat mutat be a nácik németországi hatalomátvételétől a II. világháború végéig terjedő időszakból.

Musztafa Kemál Atatürk, a török köztársaság első elnöke 1933-tól befogadott országába német, majd osztrák és cseh egyetemekről „faji” és politikai okokból elüldözött több száz értelmiségit. E jótéteményével Törökország megmentette az odamenekült orvosok, színházi emberek, művészek, zenészek, tanárok, köztük három magyar tudós életét. Később a török államvezetés – levonva a következtetést az első világháborús hadba lépés tragikus következményeiből – a második világháború alatt semlegességet fogadott, s ez kedvező feltételeket teremtett további embermentő tevékenységéhez. Berlinnek ugyanis érdeke fűződött ahhoz, hogy Ankara semleges is maradjon, s ne csatlakozzék a szövetségesekhez.

Az embermentés kezdete egybeesett Atatürknek azzal a tervével, hogy megreformálja az egyetemi oktatást, így az isztambuli egyetemet is. Az államfő ezért közvetítők útján kapcsolatba lépett egy svájci pedagógiaprofesszorral, és felkérte arra, hogy a helyszínen mérje föl a török oktatás állapotát. A Németországban élő Schwartz Fülöp magyar patológus eközben már megszervezte az állásukból eltávolított német tudósok szükségközösségét, majd később kiutaztatását Törökországba.

Ő maga 1933 közepén Isztambulban találkozott a török közoktatásügyi miniszterrel. Elébe tárta menekülttársai névjegyzékét. Sokan közülük már világhírűek voltak. A miniszterrel való első találkozóján sikerült kieszközölnie 33 álláshelyet. Ez a szám később több százra emelkedett az isztambuli és az ankarai egyetemen. Schwartz Fülöp – sok német értelmiségi mellett – még két magyar tudóst közvetített ki Isztambulba: Péterfi Tibor orvosbiológust és Schwarz András Bertalan jogtörténészt, a papirológia tudományának egyik legelismertebb művelőjét.

A menekültek között volt Ernst Reuter szociáldemokrata gazdasági szakember, Berlin későbbi polgármestere – aki 1935 és 1946 között élt Törökországban. Rudolf Nissen német sebészprofesszor már menekültként, 1938 februárjában érkezett Isztambulból Budapestre, hogy megoperálja Babits Mihályt. A nagy költő orvosát fogadta Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál, a tragikus végű későbbi kormányfő.

Isztambulban talált menedékre az osztrák kommunista Margarete Schütte-Lihotzky asszony, később hazája ünnepelt építésze, Carl Ebert német rendező, intendáns, a török állami opera és balett megalapítója, Eduard Zuckmayer zenész, zenepedagógus, az ankarai zenetanári akadémia létrehozója – aki 1936-tól haláláig, 1972-ig Ankarában élt -, Paul Hindemith zeneszerző, zenepedagógus, az ankarai konzervatórium megalapítója.

Az embermentésben török diplomaták is kivették részüket, köztük Behics Erkin, aki 1928 és 1939 között követ volt Magyarországon, majd párizsi nagykövetként sok török állampolgárságú zsidót segített a meneküléshez. Selahattin Ülkümen rodoszi főkonzulként a német megszállás idején 50 török zsidót mentett meg a szigeten. Ülkümen a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésének eddigi egyetlen muszlim birtokosa. Isztambulban nemzetközi, valamint zsidó és keresztény jótékonysági szervezetek segítették az üldözött európaiakat, hogy eljussanak Palesztinába.

Flesch István az Ünnepi Könyvhéten, vasárnap délután 4 órától a Vörösmarty téren dedikálja új könyvét a Corvina Kiadó sátránál.

Forrás: http://mult-kor.hu, 2010. június 1.

Török akcentus Fatih Akin-portré I.

„A semmiből jött, 20–21 évesen. 1993 végén jártunk. A helyesírása mindent alulmúlt, de teljesen mindegy volt. Volt valami szokatlan kisugárzása és hajlíthatatlan akaratereje a fiúnak.”1 Így jellemezte Ralph Schwingel producer a Rövid és fájdalommentes forgatókönyvével felbukkanó, ma már népszerű német filmrendezőnek számító Fatih Akint, akinek Soul Kitchen című új filmjével nyitja kapuit az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron.

NÉMETORSZÁG X

A hamburgi Wüste Film produkciós céget 1989-ban alapította két producer, Ralph Schwingel és Stefan Schubert, valamint Lars Becker rendező (Becker időközben elhagyta a céget). Céljuk a nagy producerektől való függetlenedés, a szabad munka feltételeinek megteremtése, egy alkotóműhely létrehozása volt. Nem sokkal később, 1994-ben, hasonló indíttatásból három rendező, Tom Tykwer, Wolfgang Becker és Dani Levy, valamint Stefan Arndt producer létrehozták az X Filme Creative Pool elnevezésű filmgyártó, később filmforgalmazóvá is váló cégüket. A német filmvilágban megkezdődött valami, ami a nyolcvanas évek elején, az Autorenfilm széthullásával, megszűnni látszott: rendezők, forgatókönyvírók (akiknek szerepe az Autorenfilm alatt szinte eltűnt), operatőrök és színészek egy újabb generációja jelent meg, hozta lendületbe a német mozit.
A fiatal filmkészítőknek kettős szándéka volt, egyrészt igazi, bizonyos értelemben szórakoztató mozifilmekkel akarták visszacsábítani a német közönséget, másrészt minőségi filmeket, szerzői munkákat akartak rendezni. E kettő ötvözete, melyet a nevükben rejlő ’X’ betű volt hivatott szimbolizálni, olyan nemzetközi visszhangot elért alkotásokat hozott létre, mint A lé meg a Lola vagy a Good bye Lenin. Mára pedig a legfontosabb német filmek előtt, gyártóként vagy forgalmazóként, az X Filme spotja jelenik meg. Fatih Akin karrierje nem kapcsolódik szorosan az X-filmesekhez, de műveinek hasonló irányvonalán érződik az egységes légtér, a kor szelleme. Akin útjait, egészen 2004-ig, amikor saját céget alapított Corazón International néven, a Wüste Film egyengette.
Akin esetében az X nemcsak a műfaji és szerzői elemek összefűzését jelenti, hanem a német és török kultúra közötti kapcsolatot, vonzást vagy taszítást, mely szinte mindegyik művében jelen van, valahol mélyen még legújabb alkotásában, a Soul Kitchenben is. A bevándorlókkal, az emigrációból származó problémákkal foglalkozó filmek szemléletmódját a 70-es években a kultúrák közötti különbség, az idegenség határozta meg, akár a bevándorlók, akár a be(nem)fogadók nézőpontját ábrázolták, így ezek a filmek az „idegenség mozija” (Das Kino der Fremdheit) nevet kapták. Számos film közül idesorolhatók Fassbinder munkái, A vendégmunkás (1969), A félelem megeszi a lelket (1974) vagy Helma Sanders Shirins Hochzeit, (1975), illetve Werner Schroeter Palermo oder Wolfsburg (1980) című filmje. Ám a 80-as évekre felnőtt egy generáció, akiknek szülei bevándorlók voltak, ők azonban már Németországban szocializálódtak. Ennek a generációnak számos tagja most már nemcsak ábrázoltja, hanem alkotója is lett a német filmnek. E műveket, a két kultúra közötti élet tapasztalatát feldolgozó alkotásokat jelölik a Kino der Métissage néven.2 Akin filmjei mellett érdemes megemlíteni Thomas Arslan, a „berlini iskola” képviselőjének trilógiáját, a Geschwister – Kardesler, a Dealer és a Der schöne Tag című filmeket. A kettős kultúra, az idegenség vagy az óhazába való visszatérés minduntalan felbukkan Akinnál, de legerőteljesebben majd csak A másik oldalon (Auf der anderen Seite) című filmjében válik központi témává. Korai munkái különböző műfajokba helyezik ezt a problémakört – még a Fallal szemben (Gegen die Wand) című filmjében is, amely választóvonal lesz az első három műve és A másik oldalon között, erősen dominál a melodramatikus színezet.

ELINDULÁS

Első filmjének, a Rövid és fájdalommentesnek (Kurz und schmerzlos) kezdetben forgatókönyvírója és főszereplője lett volna (Akin gyakran tűnik fel epizódszerepekben saját és kollégái filmjeiben). Ám az indulástól a megvalósulásig tartó hosszú idő alatt Akin lehetőséget kapott a Wüste Filmtől két rövidfilm, a Sensin – Du bist es! (1995) és a Getürkt (1996) leforgatására, a producerpáros pedig megbizonyosodott, hogy egy nagyjátékfilm megrendezésével is megbízhatja a fiatal filmest. A Rövid és fájdalommentes a ZDF-fel közösen készült, televíziós sugárzásra, Super 16 mm-es nyersanyagra, ám az elkészült film minősége arra ösztönözte a gyártókat, hogy moziforgalmazásban is megméressék művüket. 70 kópiával terjesztették és
80 000 nézőt érdekelt, amit bukásként könyvelhettek el. Nem mérték fel kellőképpen célcsoportjukat, és nem tudták rábírni a török közönséget, hogy saját problémáit nézze a vásznon. A kritikai visszhang azonban nem volt rossz, a film számos fesztiválon megfordult, különböző díjakat kapott, köztük a Bayerischer Filmpreis-t a legjobb debütáló rendezőnek.
A történet Hamburg Altona negyedében, Akin szülőhelyén játszódik, műfaját tekintve a gengszterfilm és a melodráma ötvözete. Több hasonlóságot mutat Martin Scorsese olasz-amerikaiakról szóló korai munkáival, gyakran egy-egy snittel tiszteleg e filmek előtt; a főcím alatti verekedés a Ki kopog az ajtómon? elejét juttatja eszünkbe, a szereplők bemutatkozó képsorai vagy indulataik ártatlan járókelőkre szabadítása pedig az Aljas utcákat és benne Johnny Boy (Robert de Niro) karakterét idézik meg. Hősei, a török Gabriel, a szerb Bobby és a görög Costa multikulturális barátságát szétzilálja a bűn és a csábítás. Bár e figurák származásuk miatt idegenek maradnak abban a világban, melybe beleszülettek, hasonlóan Kassovitz Gyűlölet című filmjének csellengő fiataljaihoz, Akin mégsem emeli ki annyira egyértelműen a befogadó ország elnyomó magatartását, mint francia kollégája. Az, hogy szereplői a helyes utat válasszák, nem lehetetlen. Ezt példázza Gabriel, aki taxisofőrnek áll bátyjához, sőt Costának is szerez munkát. A tragédia mégis elkerülhetetlen, a maffiával barátkozó Bobby végül magával rántja barátait is, Gabriel egyetlen lehetősége a menekülésre az marad, ha visszatér Isztambulba. E megoldás, mely itt a bosszúból gyilkossá váló Gabriel számára tulajdonképpen fizikai kényszer, a későbbiekben, a Solino, a Fallal szemben vagy A másik oldalon című filmekben az élet folytatásához szükséges lelki szükségletté alakul át.
A Rövid és fájdalommentest kimondottan elsőfilmes hibák választják el későbbi munkáitól. Nyers, gyakran komor, 35 mm-es kópiára nagyított szemcsés képei, a vágástechnikája, nemcsak tartalmilag, hanem stílusában is a korai Scorsesét idézi. A későbbiekben ez a fajta képi látásmód teljesen eltűnik, stílusa profibbá, kevésbé szembetűnővé válik, inkább filmjei típusához igazítja a formát. Plánozása és színészvezetése itt még túl kiemelő, egyértelmű érzéseket akar hatásosan kifejezni, szinte szavakra lefordíthatóvá tenni gesztusokat, így néhol erőltetetté válik. Ám minden hibája és naivsága inkább bájt kölcsönöz a filmnek, mint hogy minőségén rontana, és már e munkájában is fellelhető az emberi kapcsolatok iránti érzékenysége, mely későbbi műveit jelentőssé teszi.

ÁT A HÍDON
A Júliusban (Im Juli., 2000) egy romantikus road-movie komédia, sztárokkal, Moritz Bleibtreujal és Christiane Paullal a főszerepben, humoros jelenetekkel, magyarországi autós üldözéssel és a Boszporuszon átívelő befejezéssel, vagyis tökéletes ellentéte első filmjének. Juli beleszeret a tanár Danielbe, akinek egy napot ábrázoló gyűrűt ad el azzal a jóslattal, hogy az első lány, aki vele szembejövet napmintát visel, élete szerelme lesz. A trükk az lenne, hogy maga Juli jelenik meg, nappal a ruháján, ám a véletlen megtréfálja őket, először Meleket, a török lányt küldi Daniel elé, aki azon nyomban beleszeret, majd, amikor úgy dönt, hogy a lány után megy Isztambulba, a második tréfa Julit jelöli ki útitársaként. Számtalan kaland veszi kezdetét a Duna menti országokban, amíg végül eljutnak a Boszporusz-hídig, és Daniel is ráébred, kibe is szerelmes igazán. A Júliusban vicces, kedves, kalandos film, egyenletes munka, végig szórakoztató, lendületesen elmesélt történet, melybe Akinnak sikerült magából is belecsempésznie valamennyit, humora mellé pedig némi irónia is társult, legalábbis a különböző nemzetek nem sértő módon sztereotip ábrázolása mintha ezt sejtetné.

HAZATÉRÉS

Harmadik mozifilmje, a 2002-es Solino előtt egy dokumentumfilmet készített Denk ich an Deutschland – Wir haben vergessen zurückzukehren címmel 2001-ben. Az elég személyes hangvételű filmben saját családját bemutatva próbálja meg a bevándorlók életét, a kettős kulturális kötődést és az óhazától való elszakadást ábrázolni. Gyökereit kutatva visszautazik abba a kis török halászfaluba, ahonnan 1965-ben apja indult útnak Németország felé, és ahova most térnek vissza azóta először. A film a Megaherz TV Fernsehproduktion Denk ich an Deutschland című dokumentumfilm-sorozata egyik epizódjának készült. A Solino volt első munkája, melynek forgatókönyvét nem maga írta. A könyv (szerzője Ruth Toma) azonban tökéletesen beleillik az Akin által vizsgált témakörbe.

A cikk folytatása itt olvasható >>>

Pécsi török író-olvasó találkozó – Zilinszki Ágnes

Yollarda – Az európai irodalom Törökországban, a török irodalom Európában

A www.turkinfo,hu egyik aktív fórumozójától, Feyyaztól tudtam meg, hogy Pécsett rendezik meg az Utazás a török félhold körül nevezetű török fesztivált. A programokat böngészve bukkantam rá egy irodalmi vonatkozású rendezvényre, amelyen mindenképpen részt akartam venni. A hab a tortán számomra az volt, hogy az egyik meghívott vendég magyarul megjelent munkáját már olvastam – Baharseven jóvoltából.

De mi is ez a bizonyos program? 2010. május 18. és 23. között Magyarországra látogatott a „Yollarda – Utakon” névre keresztelt utazó irodalmi szalon, melynek elsődleges célja a török irodalom megismertetése Európában, illetve az európai irodalom megismertetése Törökországban. Ez a művészeti turné 2009 májusában indult: 24 török nagyvárosban 44 híres írót láttak vendégül – a magyar irodalmat Bartis Attila és Dragomán György képviselte Kütahyában. A Yollarda 2010-ben indult külföldre nyolc európai uniós város érintésével, és 2010. június 25-én zárul Brüsszelben. A magyarországi író-olvasó találkozónak Pécs városa, Európa kulturális fővárosa adott otthont. A négynapos rendezvény során két jeles török írónővel találkozhattunk, Perihan Mağdennel és Ayşe Kulinnal. Emellett egy buszos mozgókönyvtár is kísérte őket, ahol olvashatóak voltak a keleti ország más alkotóinak művei is.

Én a programsorozat harmadik napján tudtam részt venni, amelyet a pécsi Művészetek és Irodalom Házában rendeztek meg egy gyönyörű díszteremben, ami nagyon kellemes légkört teremtett a felolvasásnak. A találkozón szinte családias hangulat uralkodott, mivel igazán nem voltunk sokan: a felolvasás kezdetekor három vendég volt összesen, pár perccel később még érkeztek érdeklődők, így körülbelül tizenöten gyűltünk össze (előadók, szervezők, barátok, sajtó és az olvasók együttesen). A beszélgetést irányító és tolmácsoló török hölgy bemutatta a két írónő eddigi munkásságát: megtudhattuk, hogy Ayşe Kulinnak 25 évet kellett várnia, hogy az első regénye megjelenjen, miután kiadóról kiadóra járt, míg Perihan Mağden mosolyogva mondta, hogy neki szerencséje volt, mivel az első regényét a legelső kiadó kiadta.

A bemutatkozás után az írónők beszéltek a magyarul megjelent regényeikről (Perihan Mağden: Bajban vagyok veled [2005], Ayşe Kulin: Az utolsó vonat Isztambulba [2010 májusa]). Sajnos, török nyelven nem olvastak fel a művekből, pedig jó és különleges lett volna meghallgatni őket, annak ellenére, hogy nem beszélek törökül. Helyette a beszélgetést vezető hölgy, Naciye Güngörmüş olvasott fel részleteket, szerintem nagyon élvezetesen.

A találkozó befejező részében mi, olvasók tehettük fel a kérdéseinket. Szó volt a török cenzúráról, hogy létezik-e az irodalomban, és ha igen, akkor milyen formában. A két írónő megegyezett abban, hogy nem létezik. Továbbá, hogy melyik török költők és írók művei olvashatóak magyarul, illetve olvas-e manapság a török ifjúság, és természetesen szóba került Orhan Pamuk Nobel-díjas író is. Így megtudhattuk, hogy a török diákok általában nem olvasnak szépirodalmat, mivel az egyetemi felvételire kell koncentrálniuk, Orhan Pamuknak pedig sokat köszönhetnek maguk az írónők is, mivel a Nobel-díjjal együtt a külföldiek figyelme a török irodalomra terelődött – így rájuk is.

Összességében egy nagyon kellemes, rövid, de annál értékesebb beszélgetés volt, nekem mindenképpen megért 140 kilométert autózni ezért a röpke óráért, és nagyon örülök, hogy nem hagytam ki. Ráadásul gazdagodtam két dedikált könyvvel is. Szép emlék marad, hiszen ki tudja, mikor lesz még egy ilyen találkozó legközelebb.

Zilinszki Ágnes

Azerbajdzsáni kitüntetés Holló Józsefnek

Hassan Hassanov, az Azerbajdzsáni Köztársaság nagykövete a magyar-azeri kapcsolatok elmélyítésében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért kitüntetést adományozott Dr. Holló József altábornagynak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójának, Németh Zsoltnak az Országgyűlés Külügyi Bizottság elnökének, illetve Horváth Jánosnak az Országház korelnökének. Az intézmény főigazgatója beszédében elmondta: a díjból arra következtet, hogy egy híd épül, amelynek létrejöttében a történelem és a két országban bemutatott kiállítások nyújtanak segítséget. Dr. Holló József altábornagy fontosnak tartotta kiemelni a hadisír gondozás területén elért kétoldalú eredményeket is.

Forrás: honvedelem.hu

A török gyerekek ünnepén Isztambulban voltunk – Demirkan Ela Eszter

A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium meghívást kapott egy török iskolától. 10 gyerek és 2 tanár mehetett Isztambulba, hogy részt vegyen a gyereknapi ünnepségen, ahová minden évben sok országból hívnak meg gyerekeket. Angoltanárunk, Jilly Viktor bácsi az 5.b-t választotta. Nagy volt az öröm köztünk, mert tavaly mi szerveztük a Fazekasban a Török Napot. Kisorsoltunk 10 angolos gyereket, akik mehetnek. Ez a 10 gyerek (köztük én is) osztályfőnökünk, Tóthné Horváth Gabi néni segítségével betanult egy magyar táncot, amit majd előadtunk.

Az utazás repülővel történt. Eredetileg április 17.-én indultunk volna, de kitört Izlandon a vulkán, lezárták a légteret, szóval 2 napig nem mehettünk. Végül a Török Légitársaság küldött Magyarországra egy repülőgépet. Így este 10-kor végre útnak indulhattunk. Éjfélre voltunk az isztambuli Atatürk reptéren, ottani időszámítás szerint hajnali egykor. Egy órás buszozás következett az iskolához, mert az iskola a város túlsó partján, az Ázsiai oldalon volt. Ott vártak már ránk a családok, akiknél laktunk. Hajnalban fáradtan kerültünk ágyba, és izgultunk a következő napok, ránk váró eseményei miatt.

Másnap ismerkedtünk a házigazdáinkkal, akik nagyon kedvesek voltak hozzánk, mindig próbáltak a kedvünkben járni. A hajnali érkezés miatt iskolába is később mentünk. Beültünk az órákra, bejártuk az iskolát. A következő napi program városnézés volt. Isztambul hatalmas! Több ember lakik, mint egész Magyarországon. És nekünk csak egy napunk volt ahhoz, hogy ezzel a várossal megismerkedjünk. A nap Topkapi Szerájjal kezdődött. Láttuk az egykori szultánok ruháit, kincseit… Majd az Aya Szófia következett (ami egy bizánci templom volt, most múzeum) aztán irány a híres bazár. A két nap késés miatt összetorlódtak a programok, ezért nem mentünk el a Kék mecsetbe. A napot szó szerint a két kontinens Ázsia és Európa között zártuk, mert egy panoráma hajóút következett a Boszporuszon.

Másnap volt az ünnepély. Április 23. náluk gyermek ünnep. Minden iskolában előadásokat szerveznek. Így volt a mi iskolánkban is. A gyerekek előadták a táncukat, versüket, éneküket… Aztán jöttünk mi. Népviseletben előadtuk a Fazekasban tanult alföldi táncot, ami egész jól sikerült. Délután a családoknál voltunk. A következő napon kétszer is előadtuk a táncot. Először egy stadionban, majd egy bevásárlóközpontban. Eljött az utolsó este. Összecsomagoltunk, reggelig jól kialudtuk magunkat, elbúcsúztunk, és beszálltunk a repülőbe. Fáradtan, de sok élménnyel érkeztünk haza. Ilyen volt a két nappal lerövidített (de attól még nagyon jó!) Törökországi utazásunk. Demirkan Ela Eszter 5.b

Megdőlt a több évszázados rekord – íjászat

Hat méterrel szárnyalta túl szombaton Mónus József magyar sportoló a hagyományos íjászat 1226-ban felállított csúcsteljesítményét.

Több mint hat méterrel döntött meg egy 784 éve fennálló rekordot Mónus József magyar íjász, a budapesti Nyílegyenes Távlövő Bajnokságon szombaton. Esunkhei mongol harcos volt, s 1226-ban 502,5 méterre repítette nyílvesszőjét Dzsingisz kán egyik ünnepi versenyén. Mónus József 508,74 méterre lőtte nyilát a hét végi versenyen, és ezzel megdöntötte a mongol harcos évszázadok óta fennálló „rekordját”.

Grózer Csaba íjkészítő mester készítette az 508,74 méterre repített nyílvesszőt. A mester már három éve kísérletezik különböző technikákkal, az ősi, hagyományos íjkészítést ötvözi a modern újításokkal. A negyvenöt fokos szögben kilőtt nyílvessző több mint hatvan kilométeres óránkénti sebességgel hasította a levegőt, és négy-öt másodperc alatt tette meg az új rekordnak is minősíthető távot.

A magyar sportolók már évek óta dobogós helyet érnek el a Hagyományos Íjászok Világfesztiválján (WTAF). A tradicionális íjászat legrangosabb megméretésén a versenyzők ősi öltözetben jelennek meg, s a fesztiválon pedig nem csupán versenyeznek egymással, hanem táncos íjászbemutatót is tartanak.A tradicionális íjászat 2008-ban hivatalosan bekerült az olimpián kívüli versenyszámok közé, s ugyanebben az évben alakult meg a Hagyományos Íjászok Világszövetsége is. „A tervek szerint májusban rendezzük meg a tradicionális íjászok európai versenyét Magyarországon” – mondta lapunknak Posta Pál, a szervezet alelnöke.

2 perces interjú: Grózer Csaba, íjkészítő mester

– Hat méterrel sikerült megdönteni szombaton a 784 évvel ezelőtt felállított rekordot. Ez már nemzetközileg is elismert eredmény?

– Nem, egyelőre csak hazai. Az idén nyáron a magyar íjászok részt vesznek Törökországban egy kulturális fesztiválon. Ott is bemutatjuk távlövő tudásunkat, és ekkor válik külföldön is elismertté ez a teljesítmény.

– Az íj, amivel a rekordot elérték, mennyire hasonlít középkori elődjéhez, amit az egykori harcosok használtak?

– Hasonló szerkezetű, mint amilyenek a középkori íjak is voltak, de a fa mellett ma már természetesen modern anyagokat is felhasználtunk az elkészítéséhez. Így alakult ki az úgynevezett biokompozit felépítésű íj, amelynek középső rétege fából, belső rétege préselt szaruból, a külső pedig préselt ínlemezből áll. Az így készült íjak kifeszítésükkor is érezhetően lágyabbak és rezonanciamentesek, sebességben pedig megelőzik laminált társaikat.

– A versenyeken kívül mivel foglalkoznak még a magyar íjászok, mit terveznek a közeljövőben?

– Úgy tervezzük, hogy nyílvesszővel átlövünk a Boszporusz tengerszoros felett, ahogy egy régi legendában is feljegyezték. A legkeskenyebb szakaszánál a szoros 750 méter széles. Az új technika segítségével reményeink szerint sikerrel járhat a vállalkozás. Igyekszünk az íjászatra mint sportra felhívni a magyarok figyelmét, szeretnénk, ha ez nemzeti büszkeségünkké válna. Kulturális fesztiválokat is szervezünk, amelyeken a keleti hagyományokat népszerűsítjük, így például olyan török lovakat mutatunk be, amelyek minden bizonnyal hasonlítanak az ősmagyarok lovaira. (AE)

Forrás: magyarhirlap.hu, 2010. március 17., Asztalos Emese

Szövés, csomózás, fonás: varázslatos török kézművesség

A selyem nem pusztán anyag, annál sokkal több: érzés. Azért, hogy átélhessük a selyemérzést, ajánlatos ellátogatni Bursába, a török kereskedővárosba. A város a selyemgyártás egyik fontos központja, és kulcsszerepet játszik a Kelet textil üzletágában. A látogatás csúcspontja lehet a Koza Han selyembazár – a selyemtermékek történelmi árusítóhelye. Az 1490-ben Abdülula Bin Pula sah által épített bazár a hasonló nevű parkban található. A Koza Han emellett a téglaépítészet nagyhatású példája is.

A Bursa központjában fekvő Koza Han 95 helyiségnek ad otthont. A felső emelet termeiben gyakorlatilag bármi megvásárolható, ami a szívet melengeti: a selyemáruk meglepő választéka várja a vásárlókat a sálaktól a párnahuzatig és a tradicionális török motívumokkal készült ruházatig. A szomszédos teaházak egy csésze kellemes török teára csábítanak, hogy rövid időre kiszakadhassunk a bazár forgatagából. A Koza Han meglátogatásánál az igazi szórakozást a kereskedőkkel folytatott áralku és a fazettált selyemtermékek bősége kínálja.

Photo by ayşe key: https://www.pexels.com/photo/concrete-structure-surrounded-with-trees-12267644/

Bár a Koza Han már régóta nincs tele hófehér selyemhernyó-gubóval, az épületet és Bursa városát még mindig a selyemmel azonosítják. A selymet elsőként időszámításunk előtt 2600-ban Kínában kezdték gyártani. A kínaiak 2000 éven át úgy őrizték a selyemgyártás titkát, mint a szemük fényét. Egy legenda szerint időszámításunk előtt 149-ben Turkesztán (a Kaszpi-tenger és a Góbi-sivatag közötti terület) királya, Hakan feleségül vett egy kínai hercegnőt. A hercegnő azonban nem tudta nélkülözni a selymet, ezért fejdíszében selyemhernyó-gubókat csempészett be új hazájába.

Később Hakan 400 selyemgyártót telepített Bursába, és világszerte elterjesztette a selymet. Az Oszmán Birodalomban Bursa nemcsak az oszmán udvar selyemszállítója volt, hanem európai uralkodóházakat is ellátott selyemmel. A 15. században viszont már az egész világba exportálták a selymet Bursából, amely a selyemgyártás egyik fellegvárává vált.

2012-05-14
infovilag.hu

Amikor a népmese inkább őshorror

szarvA szarvas-szultánkisasszony a legújabb török mesegyűjtemény a magyar piacon: 2011-ben jelent meg, de csak pár nappal ezelőtt mutatták be a kötetet a Magyar Írószövetség klubtermében. Ennek apropóján átfésültük a keleti mesék hazai kínálatát. Akadt néhány furcsa találat is.

A kezdetek: a dev és az arab joker

A legérdekesebb, és egyben a legrégibb török mesegyűjtemény az az 1923-as kötet, amelyre a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban bukkantunk. Itt is csak egy példány található belőle, a lassan százéves könyv azonban minden különösebb procedúra, szent esküvések és a nadrágunk otthagyása nélkül is kölcsönözhető. Ezenkívül időnként antikváriumokban is kapható a gyűjtemény, amelyet Kúnos Ignác jeles turkológus Adakále mesekertje címmel adott közre. A gyűjtőről is érdemes néhány szót szólni: nemzetközileg elismert tudós, az isztambuli egyetem folklorisztika tanszékének megszervezője, a mai napig a török népköltészet felfedezőjének tartják.

A mesekönyv tartogat néhány nyelvi döccenőt a kortárs szemnek, de ettől eltekintve nagyon jól olvasható. Külön érdekesség, hogy Kúnos Ignác rímes prózában írt a mesékhez egy kedves bevezetőt. A történetek török szereplői többnyire egymással és a gyakorta felbukkanó devvel viaskodnak, aki maga az ördög, és magyar párjához hasonlóan változatos alakokat képes ölteni. Egy alkalommal például olyan öregasszonyét, aki éppen kenyeret dagaszt, és „jobb melle a bal vállára, bal melle a jobb vállára van átcsapva”, az éhes főhős ráadásul még szopogatni is kezd a mellekből, a sokkal diszkrétebb „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál” megfelelőjeként. (Jesszum! – kaphat a szívéhez a magyar olvasó, amikor elképzeli, hogyan filmesítette volna meg az esetet a Magyar Népmesék stábja …)

A másik érdekesség a mesékben az időről időre felbukkanó arab, aki a jolly joker szerepét tölti be a szereplők életében. Félik, de azért minden további nélkül csicskáztatják a lámpából, gyűrűből és más kellékekből előugró figurát. A történetek a meglepően durva horrorisztikus elemektől sem mentesek, és a horrorisztikus alatt itt egyáltalán nem a Piroska és a farkas diszkrét, jelzésszerű emberevését és farkasbelezését kell érteni, hanem például azt, hogy az egyik mesében a lányka „látja a devet, hogy hogyan húz elő egy holttestet a sírból, hogyan vájja ki a gyomrából a májat és hogyan kerül vele haza. Odaadja a májat a lánynak, és mondja neki, hogy süsse meg” stb.

Részletek >>>

2012-05-11
mno.hu

16,474FansLike
639FollowersFollow