Törökország: igazságos pontosztozkodás a szuperrangadón

Sokáig úgy tűnt, Leroy Sané gólja dönti el Isztambulban a Fenerbahce és az eltiltott Sallai Roland nélkül felálló Galatasaray bajnoki rangadóját, ám az utolsó pillanatokban a csereként beálló Jhon Durán megmentett egy pontot a hazai pályán játszó sárga-kékeknek.
Egy dolog biztos volt a Fenerbahce–Galatasaray török bajnoki csúcsrangadó előtt: bármilyen eredmény szülessék is az isztambuli derbin, a meccs után is ez a két csapat áll majd a tabella első két helyén. Mint ahogy arra is mérget lehetett venni, hogy Sallai Roland nem lesz ott vendégek kezdőjében, a klubcsapatában általában jobb oldali szárnyvédőt játszó magyar támadót ugyanis az előző fordulóban, a Genclerbirligi ellen 3–2-re megnyert mérkőzésen kiállították.
A mérkőzés a listavezető Galata enyhe fölényével kezdődött, ám a 27. percig nem igazán akadt sok munkája sem Edersonnak, sem pedig a látogatók kapusának, Ugurcan Cakirnak. Ekkor viszont a piros-sárgák megszerezték a vezetést: Leroy Sané jobbról indulva kényszerítőzött Baris Yilmazzal, majd egy ragyogó szóló végén ballal célozta meg a kaput – a védőn megpattanó labda becsapta a brazil válogatott kapust, akinek így esélye sem volt a hárításra. A 42. percben egyenlíthetett volna a Fener, de egy jobb oldali beadást hiába csúsztattak a védők pont a hosszú saroknál ólálkodó Marco Asensio elé, a spanyol sután ért a labdához, így a kaput sem találta el.
A térfélcsere után is maradt a kiegyenlített küzdelem, az 50. percben a Galatasaray növelhette volna előnyét, mégpedig Victor Osimhen révén, de a nigériai center jobb alsóba tartó lövését remek reflexmozdulattal hárította Ederson. A találkozó végéhez közeledve a vesztésre álló vesztésre álló házigazdák egyre többször vették célba Cakir kapuját, de eltalálni azt csak egyszer Edson Álvarez révén sikerült, a mexikói szűrő középre tartó próbálkozása pedig nem okozott gondot a török válogatott kapusnak. Már-már úgy tűnt, vendégek három ponttal távoznak a legnagyobb rivális otthonából, amikor Domenico Tedesco csodafegyvere, Jhon Durán ezúttal is tette a dolgát, s a hosszabbítás hatodik percében Levent Mercan középre ívelt szabadrúgásából kiharcolta a játék képe alapján teljesen reális döntetlent.
TÖRÖK SÜPERLIG
13. FORDULÓ
Fenerbahce–Galatasaray 1–1 (J. Durán 90+5., ill. Sané 27.)
Forrás: www.nemzetisport.hu
Meghalt Lehoczki László, a néhai miskolci mentőkutya, Mancs gazdája
Csütörtök este meghalt Lehoczki László, a miskolci Spider Mentőcsoport alapítója, a híres miskolci mentőkutya, Mancs gazdája, közölte Lehoczki hivatalos Facebook-oldalán a család. A posztban azt írták, hogy Lehoczki László hosszú betegség után halt meg, temetéséről később adnak információt.

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 5. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce otthonában. A zöld-fehérek már az első félidőben megszerezhették volna a vezetést, de Yusuf kétszer is a kapufát találta el. A második játékrészben Varga Barnabás fejes góljára hamar érkezett a hazai válasz, a gyors gólváltás után ki is alakult a végeredmény.

XIV. Leó pápa megérkezett az első külföldi látogatására, Erdoğannal is találkozott

Foto: Ricardo Stuckert / PR
XIV. Leó pápa csütörtökön délelőtt megérkezett Törökországba, ez az első külföldi útja a katolikus egyház vezetőjeként. A pápának zsúfolt lesz a háromnapos törökországi programja, a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal is találkozik Ankarában, az eseményről már fotók is készültek. A Reuters cikke szerint a pápa a Rómából induló pápai járaton arról beszélt újságíróknak, hogy első külföldi útját arra szeretné felhasználni, hogy a békét sürgesse, és arra ösztönözze a különböző hátterű embereket, hogy békében, harmóniában éljenek egymással.
Akárcsak a világi vezetés, elnökök, miniszterelnökök első útjai, úgy a katolikus egyház fejének első útja is kiemelt jelentőséggel bír. Az első amerikai pápa a túlnyomórészt muszlim lakosságú Törökországot választotta első külföldi úti célként, hogy más vallási vezetőkkel közösen megünnepelje például a niceai zsinat 1700. évfordulóját.
XIV. Leó pápát májusban választották meg Ferenc pápa utódjának. Ferenc pápa tervezett még ellátogatni Törökországba és Libanonba is, de hanyatló egészségi állapota miatt nem tudott már elutazni egyik helyszínre sem. Ezeket látogatja most meg utódja.
Várhatóan fontos kérdés lesz a vasárnap kezdődő libanoni látogatáson a béke kérdése, miután Libanont is megviselte az átgyűrűző gázai háború. Múlt vasárnap például Izrael egy légicsapásban megölte az Irán által támogatott Hezbollah magas rangú katonai tisztviselőjét a libanoni főváros, Bejrút egyik déli külvárosában az amerikai közvetítéssel kötött fegyverszünet ellenére.
Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője hétfőn azt nyilatkozta, hogy megteszik a szükséges biztonsági intézkedéseket a pápa libanoni biztonságának garantálása érdekében, de a részletekről nem nyilatkozott.
Forrás: telex.hu



























