„Európa legbátrabb asszonya” Isztambulban
Székelyné Németh Mária magyar főkonzul meghívására R. Várkonyi Ágnes Zrínyi Ilona „Európa legbátrabb asszonya” című török–magyar nyelvű életrajzi kötetének bemutatója a tavasz eleji napokban, március 24-én lesz Isztambulban. A könyv a közelmúltban jelent meg, a Magyar–Török Baráti Társaság gondozásában.
Somfai Kara Dávid: A száguldó sámánkutató
Török történész a magyarokról: Hayrullah Yigitbasi a közös nyelvről és Attila unokáiról
– Hogyan került kapcsolatba hazánkkal?
– Kilencvenhétben utaztam először Magyarországra, azóta egyre szorosabb a kötődésem mind az országhoz, mind a magyarsághoz. Turkológiai kutatásokat végeztem önöknél. Általános török történelemmel foglalkozom, tehát az iszlám előtti időszakkal, mely a magyar történelemnek is szerves része. Tudniillik ugyanarról a területről indultunk, s annak idején szoros kapcsolatban volt a két nép, tehát az oszmán időkben nem először találkoztunk.
A három iskolateremtő tudós-tanár:Németh Gyula, Ligeti Lajos, Fekete Lajos
Németh, noha tudományos pályája elején az összehasonlító altajisztikával foglalkozott, sohasem lett altajista. Ehhez hiányzottak mongolisztikai alapjai, bár módszeres nyelvtörténeti ismeretei hozzásegítették, hogy fiatalon az összehasonlító altajisztika területén is lényeges tanulmányokat jelentessen meg. Németh turkológus volt, akinek megadatott, hogy pontosan száz szemesztert tölthessen el a budapesti egyetem Török Filológiai Tanszékének (eredetileg: Török Filológiai és Magyar Őstörténeti Tanszék) élén.



























