Nagy-Kurultaj: Bugac, 2010. augusztus 6-7-8.

Három napos lesz a Nagy-Kurultáj, amelyet Bugacon, 2010. augusztus 6. és 8. között tartanak. A Kurultáj főszervezője és koordinátora a Magyar-Turán Alapítvány közhasznú szervezet, társszervezője Bugac település önkormányzata. A rendezvény hivatalos honlapja a kurultaj.com, hivatalos lapja a Kurultáj újság, amelyet a Magyar-Turán Alapítvány ad ki április hónaptól kezdve. A rendezvénnyel kapcsolatos, közlemények, felhívások, információk csak akkor hivatalosak, ha e fórumok valamelyikén is megjelennek.

Kurultáj

A háromnapos programban szerepel a közép- és belső-ázsiai delegációk fogadása ünnepélyes műsorral. A főszervezők, a főbb díszvendégek és a delegációk vezetőinek beszéde után felvonulnak a látványos megnyitóhoz a hagyományőrző lovas és gyalogos hadak, majd történelmi élőképeket mutatnak be a résztvevők a nagyszínpad előtti “küzdőtéren”. A nap további részében bemutatók, előadások, kiállítások, sportversenyek, vetélkedők, interaktív programok, zenei és táncprogramok zajlanak. A tábor területén hatalmas kézműves vásár is lesz (a részvétel csak szakmai minőség-ellenőrzés után lehetséges).

Kurultáj

A második és harmadik napon a bemutatók és műsorok mellett a delegációk tanácskozására és szakrális programokra (szertűz, életfa szentelés) is sor kerül. A Kurultáj műsorrendjének vázlata áprilistól megtekinthető lesz a honlapon. Eddig több mint 130 Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és kulturális csoport jelezte a részvételi szándékát, soha nem látott méretű lovasbemutatók, gyalogos harci bemutatók, valamint ügyességi és gyorsasági lovasversenyek teszik egyedülállóvá ezt a három napot.

Kurultáj

Hosszú évtizedek után, a Kárpát medencei magyarság újra átélheti az összetartozás felemelő és magasztos élményét. A Kurultaj példát mutat hazaszeretetből és a lelkekben újra gyújtja a magyar testvéri szeretet lángját! A „kurultáj” szó a Közép és Belső-ázsiai főképp török (pl: kazak, türkmén, baskír, anatóliai török) és egyéb áltáji nyelvekben, törzsi gyűlést jelent. Az ősi magyarok is tartottak törzsi gyűléseket, amelyekre a korabeli történeti (főleg arab és bizánci) források is utalnak.

A magyarság ma már egységes (törzsi tagozódás nélküli) nemzet, de történelmének jelentős részét egészen a Honfoglalást követő időszakokig a nagycsaládokon alapuló, nemzetségi-törzsi rendszer határozta meg (mint a legtöbb lovas-nomád nép esetében). A törzsek egyesítése, a Vérszerződés a magyar nemzeti hagyomány egyik alapköve. Árpád vezérlő nagyfejedelem, a Honfoglalás irányítója, a később évszázadokig regnáló magyar királyi dinasztia alapító ősatyja. Személye a magyar történelemnek az egyik legfontosabb alakja. A nemzet erejét és egységét szimbolizálja! Az ő idejében, valamint a leszármazottainak fejedelemsége alatt, későbbiekben pedig a tőle származó Árpád-házi királyok uralkodása idején írták a magyar történelem legdicsőbb fejezeteit.

A Kurultaj a Magyar nemzet egységét fejezi ki. A Kárpát-medence magyar hagyományőrzői, a kazakisztáni Madjar törzs és a rokon népek küldöttségei együtt ünnepelnek és méltósággal emlékeznek nagy őseikre. A Kurultaj a magyar nemzeti hagyomány legrégebbi, de már bizonyosan magyarnak mondható gyökeréig nyúlik vissza. Megemlékezik Árpád fejedelemről és megünnepli a Honfoglalást. A keletről érkező honfoglaló magyarok kultúrája a sztyeppei lovas nomád kultúrában gyökeredzik és ezen keresztül kapcsolódik a közép- és belső-ázsiai régió számos nemzetének a hagyományaihoz.

A Nagy-Kurultaj rendezvényei a 2007. évi első és a 2008. évi második Kurultaj szellemiségében folytatódnak. Célja az összetartozás érzésének erősítése a nemzetrészekkel, a rokoni kapcsolatok erősítése a közép- és belső-ázsiai, anatóliai, kaukázus-vidéki rokon népekkel. Tisztelgés a magyar hagyományban, illetve a rokon népek tudatában is élő nagy és tisztelt ősök — mint Attila, Baján kagán, Madjar baba, Karcig batir — előtt.

Az ünnepségen azokat a hagyományokat és értékeket jelenítik meg, amely a magyar kultúra és hagyomány szerves részeit képezik (hagyományos magyar mondák és legendák, népzene, néptánc). Olyan valós történelmi eseményeknek állít emléket, amelyeket szakmai alapon is bizonyítottak (történeti forráselemzés, régészet). A nemzetek közötti rokoni kapcsolatok esetében is azokat a szálakat próbálja erősíteni a rendezvény, amelyek tudományosan is megalapozottnak (antropológia, genetika) mondhatók.

A rendezvény alapjait tulajdonképpen Bíró András Zsolt magyar antropológus és humánbiológus (a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója) egyik kazakisztáni tudományos expedíciója rakta le. A 2006-os expedíción gyűjtött adatok és genetikai (DNS) minták tudományos elemzése során (Y-kromoszóma analízis) bizonyítást nyert, hogy a kazakisztáni Madjar törzs és a Kárpát-medencei magyarok között nem csak névhasonlóság (névegyezés), hanem genetikai kapcsolat is fennáll. A kutatások eredményeit az American Journal of Physical Anthropology című rangos tudományos folyóiratban publikálták. A tanulmány nemzetközileg is nagy feltűnést keltett, és számos elismerést hozott a kutatócsoportnak. A kutatások eredményei Kazakisztánban és más közép-ázsiai országokban is számos folyamatot indítottak el, felhívták a figyelmet Magyarországra.

A Nagy-Kurultaj alkalmával Magyarországon, sőt egész Európában eddig még soha nem látott nagy számban lesznek jelen a Türk-Hun tudatú népek képviselői (Közép- és Belső-Ázsiából, Anatóliából, a Kaukázus vidékéről, Szibériából, Kelet-Európából és a Balkánról), a Kurultaj néhány napra a Türk-Hun világ központjává teszi hazánkat. A számos Kárpát-medencei díszvendég mellett az ünnepségre további 11 országból (Kazakisztán, Üzbegisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgízia, Türkmenisztán, Ujgurisztán, Baskíria, Tatársztán, Csuvasföld, Tuva, Karacsáj-Balkárföld, Dagesztán, Csecsenföld, Jakutia, Mongólia, Gagauzia, Bulgária) érkezik küldöttség, delegációnként több magas rangú személy jelezte részvételét. A felsorolt országok nagy részében (sajnálatos módon) nincs magyar külképviselet, így a vízum megszerzése is nagy kiadásokkal jár és igen nagy szervezőmunkát igényel. A küldöttségek többsége saját műsorral is készül (lovasbemutató, harci bemutató, előadások, zene és táncprogramok).

A nagy célok kitűzése szép, de még fontosabb azok tényleges megvalósítása! A Kurultaj nemcsak egy néhány napos ünnep, hanem egy hosszú út első lépése. Egy nagy közös építő munka, amelyben az azonos értékeket valló közösségek együtt dolgoznak, küzdenek és összekovácsolódnak. A hosszú munka és szervezés bevégeztével pedig örömteli szívvel ünnepelhetnek a magyarok és a távoli vidékekről érkezett rokonok, példát mutatva országnak-világnak és a jövő nemzedékeknek!

Szeretettel: a Kurultaj szervezői

Forrás: http://tortenelemportal.hu, 2010. március 13