2026. november 21.
Türkinfo Blog Oldal 1440

A forradalom elárvult gyermekei

A Muszlim Testvériség azt ígérte, hogy egyesíti a megosztott nemzetet; furcsa módon ez az egy dolog sikerült neki, de egyre inkább úgy tűnik: önmaga ellenében.

A január 25-i egyiptomi „forradalom” – az arab tavasz egyik legfontosabb eseményének – második évfordulóján az ország messzebb van a meghirdetett és a mintegy 90 millió polgár által olyannyira vágyott társadalmi változásoktól. A hatalmat immáron demokratikusan – azaz választások által megerősítve – kézben tartó iszlamista Muszlim Testvériség presztízse nagyon-nagyon megkopott, a vele szembeni elégedetlenség mélyen gyökerező és legalább olyannyira elementáris és növekvő, mint az az egykori mozgalom, amely 2011-ben elsöpörte Hoszni Mubarak rendszerét.

Nem mondhatni, hogy a gazdasági helyzet romlott volna, s ma többen éheznének, mint korábban, de az joggal állítható: a „forradalom” nem hozta meg azokat a változásokat, amelyeket a Tahrir téren hónapokon át tüntetők valaha követeltek, de legalábbis reméltek. Az pedig, hogy a lakosság jelentős tömegei nem éheznek, köztudottan az amerikaiak anyagi segítségének köszönhető, nem pedig annak az igazságos és hatékony rendszernek, amelynek bevezetését a Muszlim Testvériség oly nagy hanggal hirdette két évvel ezelőtt.

A Muszlim Testvériség időközben számos érdeket sértett, amikor gyakorlatilag mindenre rátette a kezét; igyekezett – az elnök révén – maga alá rendelni a hadsereget, befolyásolni a kereskedelmet, s megregulázni a magánszektort. Figyelmen kívül hagyta a szakszervezeteket, az ágazati szektorok képviseleteit, maga akarta kitölteni a teljes teret a magánélettől a közéletig, beleértve a nagyon erőteljes elnöki hatalmat, a parlamentet és a Súra Tanácsot. Senki nem hányná ezt a szemére, s nem véletlen, hogy a lakosság fel is hatalmazta a választásokon erre őket, ha hatékonyan működnének, ha jobban mennének a dolgok, mint Mubarak idején. De nem mennek jobban, mi több, az élet számos területén kifejezetten rosszabbul mennek. A Muszlim Testvériség azt ígérte, hogy egyesíti a megosztott nemzetet; furcsa módon ez az egy dolog sikerült neki, de mindjobban úgy tűnik: önmaga ellenében.

Részletek

2013-02-04

Oguzok és szeldzsukok

A szeldzsukok az oguzok egy törzse volt. Az oguz névvel a türk és az ujgur történet során már sokszor találkoztunk. A Türk Birodalom északi részén élő hatalmas tokuz-oguz törzsszövetséggel a türkök nagy küzdelmet folytattak. Ebbe a törzsszövetségbe tartoztak az ujgurok is, akiket a 9–10. századi muszlim források joggal nevezhettek ezért tokuzguznak. A 10. századra az Aral-tótól északra levő területen egy erős oguz törzsszövetség alakult ki. Nyugati határánál, az Emba folyónál érintkeztek a későbbiekben bemutatásra kerülő kazárokkal. Délen Hvárezm (ekkor a Számánidák vazallus állama) és a számánida állam transzoxianai része határolta. Keleten a karlukokkal, északon a kimekekkel voltak határosak. Fővárosuk a Szir-darja felső folyása és az Aral-tó között levő Jangikent (’új város’, perzsa forrásokban Díh-i nau, arab forrásokban Madína al-dzsadída) volt, amelynek romjait a mai Dzsankentnél az S. P. Tolsztov vezette hvárezmi expedíció során ásták ki. De a fővároson kívül sok más oguz városról is tudunk, elég itt közülük a szeldzsuk történelem kezdetén nagy szerepet játszott Dzsandot megemlíteni. Az archeológiai leleteken kívül az írott források is megerősítik, hogy a nomád oguzok nagy tömegein kívül letelepedett, városlakó oguzok is voltak. A jabgu címet viselő uralkodó oguz törzsszövetsége honnan és mikor kerülhetett ide, az Aral vidékére?

A kérdésre a választ Ibn al-Athír arab történetíró adja a kezünkbe egy megjegyzésével, miszerint az oguzok a tokuz-oguzok közül váltak ki, és al-Mahdí kalifa idejében (775–785) települtek le Transzoxianába, ahol hamarosan áttértek az iszlámra. Hogyan tudjuk ezt a híradást egyéb ismereteinkkel összhangba hozni? Az oguz uralkodó jabgu címét feltehetőleg valamikor 744 táján, az Ujgur Birodalom születésekor kaphatta, akárcsak a karluk jabgu. Amikor a 760-as években a karlukok elfoglalták az egykori türges területeket, Balaszagunt és Tarazt, az idő tájt indulhattak az oguzok is nyugatra, a Szir-darja vidékére. Ez az időpont jól egybevág Ibn al-Athír fentebbi adatával. A 820-as évektől kezdve forrásaink már megbízható módon a Szir-darja felső folyásánál és az Aral-tónak a vidékén jelzik az oguzokat. A muszlim források egyszerűen guzznak nevezik őket, a tokuzguznak nevezett ujguroktól való megkülönböztetés végett. A 10. századtól az oguzok türkmen néven is szerepelnek forrásainkban, mely név nem más, mint a türk népnévnek a -man/-men kollektívumképzővel ellátott török alakja.

Részletek

2013-02-02

A Kelet-motívum újjáéledése – Orientalista gondolatok Ady prózájában

adyEurópa és a Kelet.

Az európai ember gondolkodásában a történelem kezdete óta fontos szerepet foglal el a Kelet, ez a titokzatos, gazdag vagy szegény, elbűvölő vagy primitívnek ítélt távoli hely, amelyet a kontinens lakója hallomásból, útleírásokból, ritkábban saját tapasztalataiból ismer. Ez a „Kelet” lehet az ókori Perzsia, Észak-Afrika, a Szentföld, Baskíria, a nagy kínai birodalom vagy egy sziget a Csendes-óceánon – jelentőségét nem az iránytű pontossága szabja meg. Szerepe állandóan változik, a mindenkori politikai, világnézeti átalakulás függvényében ellenség vagy szövetséges, megtérítendő avagy az igaz hit helyszíne, a borzalmak hona vagy a vágyott éden. Lakóiról az ókortól kezdve készülnek etnográfiai, antropológiai jellegű leírások, gondoljunk Hérodotosz, Strabon, Plinius műveire. A középkorban Marco Polo, Evlija Cselebi és a többiek útleírásai közvetítik az ismereteket. Az akkori keresztény Európában élő tudósok ismeretei lényegében az Óvilág kontinenseire, vagyis Európára, Ázsiára és Afrikára korlátozódtak, bár az utóbbiak esetében főként a peremvidékekre: a Földközi-tenger, a Nílus és a Vörös-tenger melletti tájakra, s azok többé-kevésbé mélyen ismert hátországaira terjedtek ki. A középkori Európában a „Kelet” egy ambivalens térfogalom volt, senki sem tudta, hogy északon és északkeleten hol végződik Ázsia, és Afrika mennyire terjed ki déli irányban.

A tanulmány folytatása

2013-02-02

Van, ahol érték a falfirka

02-d00018A8912f4f36fce24A lábazaton két kora újkori látogató is otthagyta a keze nyomát: az egyikük 1578-ban, a másikuk (akinek sietősebb lehetett a dolga, így nem bíbelődött annyit a véséssel) 1590-ben.
Bár a műemlékeket szeretők többsége joggal borzad a falfirkáktól, akadnak olyanok, amelyeket a tartalmuk, vagy az idő valódi értékké tesz. Néhányat mutat be a teljesség igénye nélkül a műemlékem.hu magazin.
Embertársaink egy része olthatatlan vágyat érez, hogy nyomot hagyjon maga után, amerre jár. Fakéregbe karcol, vagy kőbe vés, fest, rajzol rá. Pompejiben is akadnak két évezredes graffitik, Napóleon katonái pedig az ókori egyiptomi romokon hagytak nyomokat az 1798-as hadjárat során.

Persze falfirkákért nem kell szomszédba mennünk. Ha megállunk a pannonhalmi főapátsági templom porta speciosája (azaz déli, a kerengőbe nyíló díszbejárata) előtt, elsőként nyilván a bélletes kapu szépsége nyűgöz le, ám kis vizsgálódással kevéssé odaillő részletet is felfedezhetünk. A lábazaton két kora újkori látogató is otthagyta a keze nyomát: az egyikük 1578-ban, a másikuk (akinek sietősebb lehetett a dolga, így nem bíbelődött annyit a véséssel) 1590-ben. Talán unatkozó és ráérő végvári katonák lehettek, hiszen ekkortájt alakították át várrá a kolostort, amelyben megfordult magyar (a szövetségek és a zsold miatt más európai) és török katona is. Hogy ráértek, egészen biztos, hiszen a vörös márvány nem egykönnyen véshető anyag.

Pannonhalma korábban is népszerű volt az emléküket örökül hagyó firkálgatók között – vagy csak a szerencsének köszönhető, hogy ennyi minden megmaradt? Ha a templom déli kapujától balra indulunk el a kerengőben, a Mátyás király korában kialakított falban újabb érdekes részletre bukkanunk. Az üveglap alatt a korábbi kerengő falrészlete látható, amelyre ráfalaztak a 15. század utolsó harmadában végzett munkálatok során. A korábbi falon egy freskó részlete, a lábfej fölött bekarcolások sokaságát fedezhetjük fel, amelyből csak a 15. századi évszám olvasható.

2013-01-26

Szóbeli hagyomány – írásban?

Miért jegyezték le, milyen emberek voltak Mohamed próféta társai és a Talmud bölcsei? Legalább részben azért, hogy tudni lehessen, megbízhatóan közvetítették-e a tanításokat… Így aztán olykor az is fennmaradt, ki szerette a macskákat és ki volt különösen jóképű!

A történelem során már sokszor előfordult, hogy egy kultúra tagjai úgy gondolták, írásba kell foglalniuk szóbeli hagyományukat. Azonban ez egyáltalán nem egyszerű feladat, és ha ráadásul vallási parancs miatt is törekedni kell a pontosságra, még nehezebbé válhat. Hogyan próbálták kezelni a problémát a zsidók és a muszlimok?

puskatusban-tarolhato-irokeszlet-az-oszman-torok-idokbol-mindig-jol-jon

Puskatusban tárolható írókészlet az oszmán-török időkből. Mindig jól jön
(Forrás: Wikimedia Commons / Walters Art Museum / GNU-FDL 1.2)

Nemzedékről nemzedékre

A zsidó vallási ismeretek két nagy részre oszthatóak, az írott és a szóbeli tanra. Az írottat elolvashatjuk a Bibliában, de ha közelebbről megnézzük a mózesi törvényeket, láthatjuk, hogy ezek sokszor eléggé szűkszavúak és nem részletezik a végrehajtás pontos módját. A szóbeli tan tartalmazza a lényeges részleteket, és ezeket igen sokáig nem írták le – mindenki megtanulta az egyszerűbb dolgokat a szüleitől, a bonyolultabbakat pedig igény szerint a vallási iskolákban. De amikor a zsidóságot a pusztulás fenyegette, a vezetők elhatározták, hogy ezeket az ismereteket is le kell jegyezni. Attól tartottak, hogy még ha a nép maga fenn is marad, nem lesz a fiataloknak kitől megtanulni a tant, mert a vallási vezetőket a rómaiak rendre megölték. Az i. sz. harmadik században így megszületett a Misna, a szóbeli tan első írott gyűjteménye, a következő évszázadokban pedig a Babiloni és Jeruzsálemi Talmud, amelyek a Misna szövegét részletezték és magyarázták tovább. (A misna szó ismétlést jelent, a talmud pedig a tanulásra utal.)

Részletek

2013-01-19

Azzam patikája

Szíriából származó, 18. századi patikusládát adományozott az egri Dobó István Vármúzeumnak M. Soós Tamás, az iszlám világ szakértője. Azzam pasa felügyelte a mekkai zarándoklat útvonalát.

dobo_istvan_varmuzeum_eger_3_1

Azzam pasa patikáját csütörtökön, Egerben nyújtotta át a Kelet-kutató Berecz Mátyásnak, az egri Dobó István Vármúzeum megbízott vezetőjének sajtótájékoztató keretében.

Részletek

2013-01-1

Filmkritika 1453

torok_hoditasA hódítás – 1453 című film az ottomán terjeszkedés legnagyobb diadalaként mutatja be a Bizánci Birodalom megdöntését, és a város elfoglalását. A csata valóban korszakváltást hozott, mert ezzel az iszlám teljesen birtokba vette a kereszténység eredeti központjait, ami végzetes meggyengüléssel fenyegette Európát.
460 éve, 1453-ban esett el a keleti kereszténység központja, Konstantinápoly. Az ostromról hollywoodi mintára készült, nagy költségvetésű, ám nyílt történelem­hamisítástól sem mentes filmeposzt készítettek Törökországban. A hódítás – 1453 című film az ottomán terjeszkedés legnagyobb diadalaként mutatja be a Bizánci Birodalom megdöntését, és a város elfoglalását. A csata valóban korszakváltást hozott, mert ezzel az iszlám teljesen birtokba vette a kereszténység eredeti központjait, ami végzetes meggyengüléssel fenyegette Európát. A kereszténység keletről érkezett a Földközi-tenger nyugati térségébe, miközben év­századokon át a szellemi központok is a Szentföldön, Szíriában, Mezopotámiában és Kis-Ázsiában működtek. Most kezdődő sorozatunkban a keleti kereszténység utolsó centrumának, Bizáncnak a bukásához vezető folyamatokkal, és ennek máig ható következményeivel foglalkozunk.

Részletek

2013-01-17

A Jászkunság múltja

A jászkunok származása

Mielőtt bármelyik jász község múltját ismertetnénk, nem tehetjük ezt anélkül, hogy előbb ne ismerkednénk meg magának a jász népnek a történetével és az idők folyamán betöltött szerepével. Ez a történelem viszont szoros kapcsolatban áll és kapcsolódik egy másik rokon népelem, a kunok történetéhez, együtt pedig szerves részét képezik az egész magyarság, tehát az egyetemes magyar történelem múltjának.

Ismertetésünket tehát a jászkunok származásának és múltjának megvilágításával kell kezdenünk, mert csak így lesz érthető előttünk az a szerep, amelyet ez a nép betöltött a Kárpát-medencét meghódító magyarság történetében.

Bár a jász és a kun sok tekintetben különbözik egymástól, de sorsuk a honfoglalás előtti időkben is egybekapcsolódott. Hazai krónikásaink és a külföldi források is sok esetben együtt emlékeznek meg róluk, s mert a kunok száma népességben nagyobb volt, mint a jászoké, azért az írások sokszor csak a kunokról tesznek említést, így csak az intézkedésekből tűnik ki, hogy a forrásokban említett adatok nemcsak a kunokra, hanem a jászokra is vonatkoztak.

Teljes tanulmány

2013-01-07

Európa és az oszmán tüzérség, 15-17. század

Gyakorta olvasható, hogy az oszmánok, csakúgy, mint az őket megelőző iszlám birodalmak, vallásuk parancsainak engedelmeskedve elzárkóztak és idegenkedtek a más civilizációkból származó kultúrjavaktól, illetve ezeket csak késve s tökéletlenül vették át és alkalmazták. A nyugati keresztény civilizáció vívmányaival szembeni ellenérzés kétségkívül időről időre megfigyelhető a vezető oszmán elit, kivált az ortodox vallástudósok köreiben, akik – arra hivatkozva, hogy az európai kultúra olyan vívmányai, mint a nyomda, a csillagvizsgáló vagy a mechanikus óraszerkezetek, Mohamed próféta idejében ismeretlenek voltak, ezért azok az iszlámmal összeegyeztethetetlen újítások – gyakorta akadályozták, vagy hátráltatták e vívmányok elterjedését a birodalomban.

Az Oszmán Birodalom azonban nem volt az a zárt világ, amilyennek sokan hiszik. Ezt részint földrajzi helyzetének, részint sajátos államberendezkedésének köszönhette. Hódításai során akarva-akaratlan belebonyolódott a nemzetközi politikába, és az európai gazdaságba is szervesen bekapcsolódott. Mind politikai, mind gazdasági érdekei arra kényszerítették őt, hogy lépést tartson a Nyugattal. Az állandó háborúk miatt különösen áll ez a haditechnikára.

Részletek

2012-12-31

ÁGOSTON Gábor

Manzikert 1071

manzikert1RÉSZTVEVŐK
Szeldzsuk törökök : Alp Arszlán szultán, kb. 40.000 fő : leginkább lovasok.
Bizánciak : IV. Romanosz Diogenész császár, kb. 100.000 fő (a kisegítő alakulatokkal és a tábori néppel együtt) : varég gárda, örmények, szíriaiak, zsoldosok; frank, normann és német nehézlovasság; török könnyűlovasság.

Előzmények
A Bizánci birodalom fokozatosan hanyatlásnak indult, egyre kevésbé tudta feltartóztatni az Anatólia városait ért támadásokat. A szeldzsukok Egyiptomot tekintették fő ellenfelüknek, nem volt szándékuk Bizánc ellen harcolni, de amikor IV. Romanosz Diogenész nagy sereget toborozva megindult ellenük, nem volt más lehetőségük, mint szembeszállni vele.

A csata
Romanosz serege nagy volt ugyan, de heterogén és rosszul kiképzett. Fokozta a gyengeségét, hogy a tartalékot Dukasz Andronikosz vezette, akinek családja viszályban állt a császárral. Sok olyan egység is csatlakozott a hadhoz, akiknek megkérdőjelezhető volt a harcértéke és hűsége. Romanosz ráadásul megosztotta erejét, Tarkhaniotész vezetésével jelentős erőket küldött Akhlát erődjéhez. Ő maga a gyengén védett Manzikert ellen vonult, de sok embert küldött szétszórva a környező vidékek felderítésére is. A várost rövid idő alatt bevette. Eközben Alp Arszlán Szíriában Egyiptom ellen készült. Amikor hírét vette a támadásnak, 4000 testőrrel indult el, de gyorsan mozgó hadereje megtízszereződött, mire az ütközetre került sor.

Részletek

2012-12-16

16,474FansLike
639FollowersFollow