2026. november 21.
Türkinfo Blog Oldal 1432

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (1.)

hun_okRészigazságok

A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak re­ménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régésze­ti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alap­ján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”

A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot.

Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel.

A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igaz­ság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is.

Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.

Többnyelvű őstörténet

Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelv­rokona­ink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.

Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”.

Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben.

Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Ná­luk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.”

2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyel­vekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”

Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as évek­ben még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brent­jest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek.

Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkot­ják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a man­dzsu-tunguzok.” Rásonyi László tur­kológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.

2014-01-18
http://erdely.ma

Az oszmántól a törökig – a török nemzeti gondolat megszületése

A Törökországot és a török népet valamelyest ismerők számára nem hat újszerű megállapításnak, hogy a törökök rendkívül – a kívülálló számára olykor meghökkentően – erős nemzeti öntudattal rendelkeznek. E vonásukkal egyedülálló helyet foglalnak el az iszlám világban – ahová kulturálisan alapvetően tartoznak –, hiszen az iszlámban az egyén és a közösség önmeghatározásának lényege, első számú vonatkoztatási pontja a vallási hovatartozás. Kevesebben tudják ugyanakkor, hogy ez a nemzeti érzés igencsak új keletű: nagyrészt a 20. század első évtizedeiben született meg, majd az Oszmán Birodalom első világháborús katasztrófája és az azt követő hatalmas társadalmi és lelki átalakulás során szilárdult meg. Nem csoda hát, hogy a török identitást mind a mai napig súlyos tisztázatlanságok, ellentmondások és viták terhelik.
Alábbiakban a modern török nemzettudat előzményeivel, kialakulásával foglalkozom. Azt vizsgálom, hogy milyen identitás jellemezte az Oszmán Birodalmat az 1300 és 1923 közötti hosszú időszakban, és hogy ez milyen viszonyban állt a török önazonossággal.

Részletek

2014-01-17

Írói fantázia vagy történelem? Kik voltak az egri vár védői?

3940Gárdonyi Géza regényében számos olyan szereplő jelenik meg, akik valóban éltek egykor. De vajon ki volt Dobó István vagy Bornemissza Gergely? Tényleg kém volt Varsányi? Honnan tudhatunk róluk, és mi lett a sorsuk később?

Gárdonyi Géza regényében számos olyan szereplő jelenik meg, akik valóban éltek egykor. Ezt a főszereplők esetében (Dobó István, Bornemissza Gergely, Mekcsey István stb.) nem csodálhatjuk, hiszen Tinódi Sebestyén néha több strófán keresztül, mintegy zsoldlistaként sorolta fel hőskölteményében a vár védőinek vezetőit. Ezen túl Gárdonyinak számos eredeti, vagy a regény megírásakor már publikált forrás állt rendelkezésére, amelyek segítségével igen hihetővé tehette regényét – olyannyira, hogy az olvasónak szinte az az érzése, hogy a regénybéli történéseket akár az egykori valóságként kezelheti. Természetesen erről csak részben lehet szó, hiszen Gárdonyi regényíróként nem tudományos művet alkotott, hanem egy történelmi regényt, amely azt a célt szolgálta, hogy a magyar történelem kevés fényes epizódjának egyikére hívja fel a figyelmet, amiből nem csupán a 19. század, hanem a ma olvasója is reményt, példát meríthet.

Részletek

2013-12-31

Amikor a Hagia Sophiát újraszentelték

5315790_3aca3ee3803e2b16ab26c6be7bc0f24a_wmMajdnem másfél évezreddel ezelőtt, 563. december 24-én szentelték újra a világ egyik leglenyűgözőbb keresztény imahelyét, az isztambuli Hagia Szophia ortodox bazilikát, miután tűzvész és földrengések következtében többször is újjá kellett építeni.

A mai Isztambul leghíresebb látnivalójának számító Hagia Sophia ugyan története során több isten dicsőségét is hirdette, valójában talán az emberi kitartás emlékműveként tarthatnánk leginkább számon. Az épület történetének első évszázadai során ugyanis úgy tűnt, átok ül rajta, a különböző uralkodók mégis újra és újra felépíttették, hogy valahogy mégis megérje a kort, amikor szent emberek és hódítók helyett turisták tömegei tolonganak majd a kapuinál.

Az Hagia Sophia helyén először II. Constantinus uralkodása idején, a 4. század közepén épült keresztény székesegyház, ezt azonban 404-ben porig égették, miután a császári és főpapi fényűzés ellen szót emelő Aranyszájú Szent János érseket leváltották posztjáról. A fából újra felépített templom 532-ig bírta, amikor a Nika-felkelés idején megint leégett. Justitianus császár levonta a tanulságot, és immár kőből építtetett újabb székesegyházat – méghozzá azzal a kimondott céllal, hogy a világ leghatalmasabb temploma hirdesse az Úr, és persze a császár dicsőségét.

Részletek

2013-12-28

Miért éppen Türkmenisztán?

5162782_71833c9d752717faa4e0bac8b0d8236c_wmTürkmenisztánba? – kérdez vissza mindenki meglepett fejjel. Oda. Könyvvásárra. Mi több, a „Könyv: a haladás és együttműködés útja” – VIII. Nemzetközi Könyvkiállítás és Tudományos Konferenciára.
Bár egy pillanatra én magam is eltűnődöm, hogy mit keresek ott, de hát végül is voltam már magyar válogatott sportoló is floorballban, amit 1991-ben nagyjából tizenöten játszottunk az országban, és egyikünknek valamilyen ott élő rokona kibulizta, hogy elmehessünk egy négycsapatos tornára Svédországba. Úgyhogy miért ne lehetnék akkor meghívott résztvevő tudományos konferencián is? Pláne Türkmenisztánban.

Ferihegyről két óra repülés Isztambul, onnan még szűk négy lesz Asgabat, a türkmén főváros. Beszállás a reptér legeldugottabb sarkában, az ötszázvalahányas kapunál, nyugtázzuk is rögtön, hogy mi, civilizált európai polgárok most tényleg a világ végére indulunk. Aztán egy héttel később helyére kerül az önértékelés, mert a budapesti járat is ugyaninnen megy majd hazafelé.

De most még csak oda tartunk. Hogy hova, azt viszont egyelőre nem tudjuk elképzelni. Az ötszázvalahányas kapuhoz közeledve csak azt látjuk, hogy türkmén népviseletbe öltözött, fejkendős asszonyok gyülekeznek, a saját testméretüknél épp csak valamivel nagyobb kartondobozokat cipelve, és felmerül a kérdés, hogy akkor ők most tényleg háromszemélyes kanapét, szobabiciklit és hűtőszekrényt fognak felhozni a fedélzetre kézipoggyászként? Igen.

Részletek

2013-12-25

Ilyen csúnyán végezték Eger hősei

Eger-ostroma(650x433)Dobó megtört, beteg öregember lett a börtönben, Bornemisszát felakasztották, Mekcseyt parasztok lincselték meg.

A várat 1552-ben vette ostrom alá a török egy nagyszabású hadjárat részeként. Alig 2100 katona és a várba menekült civil nézett szembe Nagy Szulejmán 75 ezres seregével és félelmetes ostromágyúival. A magyarok diadala hatalmas jelentőséggel bírt: hittel, reménnyel és büszkeséggel töltötte el nemcsak a török kezében vergődő országot, de az egész keresztény világot. A győzelem után összeállított jegyzék az egyetlen forrás, amelyből a közrendű várvédőkről is információt szerezhetünk.

A Gárdonyi által is szerepeltetett főhősök életéről és további sorsáról viszont jóval több ismerettel rendelkezünk. Történetük korántsem felemelő.

Dobó István az ostrom után komoly birtokadományokban és rangemelésekben részesült, 1552 novemberében Mekcsey Istvánnal együtt felmentését kérte a vár vezetése alól. A következő évben erdélyi vajdává nevezték ki, ebben a tisztségében igyekezett megtartani a területet I. Ferdinánd hűségén. Ám 1568-ban, felső-magyarországi főurak Habsburg-ellenes felkelése kapcsán az akkor már idős Dobót is meggyanúsították – derül ki H.Németh István munkájából.

Részletek

2013-12-22

Kör­uta­zás­ok délnyugat-Tö­rök­or­szág­ban – ré­gi­sé­gek nyo­má­ban

efesEz­zel a cím­mel hir­det­te meg a 8 na­pos utat az oszt­rák uta­zá­si iro­da, ame­lyen a győ­ri ná­dor­vá­ro­si plé­bá­nia szer­ve­zé­sé­ben 32 győ­ri hí­vő is részt vett. A kör­uta­zás egy­ben él­mé­nyek­ben dús za­rán­dok­lat is volt, hi­szen sok ke­resz­tény em­lék­he­lyet fel­ke­res­het­tünk. Ide­gen­ve­ze­tőnk né­met nyel­ven tar­tot­ta az is­mer­te­tést, ame­lyet dr. Né­meth Gá­bor te­o­ló­gi­ai ta­nár for­dí­tott ma­gyar­ra.

Mind­járt a ki­rán­du­lás más­nap­ján Myra vá­ro­sá­ban (ma­nap­ság Demre a ne­ve) Szt. Mik­lós püs­pök 7. szá­zad­ban épült temp­lo­mát ke­res­tük fel. Ezt a temp­lo­mot a 9. szá­zad­ban ke­reszt­ha­jós ba­zi­li­ká­vá épí­tet­ték. A 11. szá­zad­ból szár­ma­zó fres­kók és mo­za­ik­pad­lók mind a mai na­pig jól ál­la­pot­ban lát­ha­tók.

Szt. Mik­lós föl­di ma­rad­vá­nyai je­len­leg a dél-itá­li­ai Ba­ri vá­ro­sá­ban nyug­sza­nak. A kri­mi há­bo­rú (1853) után a fel­újí­tást az oro­szok vál­lal­ták ma­guk­ra, mi­vel Szt. Mik­lóst nem­ze­ti szent­jük­nek te­kin­tik. A 4. na­pon ter­mé­keny völ­gyek, meg­mű­velt szán­tó­föl­dek, gaz­dag na­rancs­ül­tet­vé­nyek, és az 1500 mé­ter fö­lé nyú­ló, erős he­gyek kö­zött vitt utunk Efezus vá­ro­sá­ba.

A tö­rök utak ki­tű­nő­ek és a főbb vá­ro­so­kat au­tó­sztrá­dák kö­tik ös­­sze. Efezus vá­ro­sa lát­ni­va­lók­ban an­­nyi­ra gaz­dag, hogy a hel­lenisztikus és a ró­mai idők­ből több ma­rad­vány lát­ha­tó itt, mint a ró­mai fó­ru­mo­kon. Ma­ga a vá­ros már a Kr. e. VII. szá­zad­ban a jón (gö­rög kor­szak előt­ti) vá­ro­sok szö­vet­sé­gé­ben ve­ze­tő sze­re­pet ját­szott. Iga­zi fel­len­dü­lé­se a Nagy Sán­dor ural­mát kö­ve­tő év­szá­zad­ok­ra esik.

Eb­ből az idő­ből is sok lát­ni­va­ló ma­radt, ame­lye­ket a je­len­le­gi tö­rök ál­lam szé­pen rend­be is ho­za­tott. Min­ket azon­ban az apos­to­li idők em­lé­kei kö­töt­tek le. Ugyan­is Szt. Já­nos apos­tol az el­ső je­ru­zsá­le­mi ke­resz­tény­ül­dö­zés után Efezus­ban te­le­pe­dett le, és ve­le la­kott a Bol­dog­sá­gos Szűz Má­ria is, a tör­té­né­szek egy­be­hang­zó meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint Kr. u. 37 és 42 kö­zött. Bár a Szent­írás nem be­szél ró­la, de a Ha­gyo­mány úgy tud­ja, hogy Má­ria ha­lá­la előtt mind­ket­ten vis­­sza­tér­tek Je­ru­zsá­lem­be és ott szen­de­rült el a Szűz­anya, Kr. u. 45-ben, kb. 60 éves ko­rá­ban. A ko­rai bi­zán­ci, ap­ró temp­lom, ame­lyet Má­ria há­za­ként tar­ta­nak szá­mon, az idők fo­lya­mán fe­le­dés­be me­rült.

A XIX. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben kezd­tek a ré­gé­szek új­ból ku­tat­ni Má­ria la­kó­há­za után és Emmerich Szt. Ka­ta­lin lá­to­má­sa alap­ján ta­lál­ták meg 1894-ben. A je­len­le­gi szent­atya, XVI. Be­ne­dek pá­pa 2006. no­vem­ber 29-én ke­res­te fel Má­ria há­zát. Ab­ban a nagy sze­ren­csé­ben le­he­tett ré­szünk, hogy no­vem­ber 5-én, Szt. Im­re nap­ján a szent­mi­sét a Má­ria há­za mel­let­ti fe­ren­ces ko­los­tor ká­pol­ná­já­ban tart­hat­tuk. A ke­resz­tény­ség fel­sza­ba­du­lá­sa után (Kr. u. 313) a bi­zán­ci csá­szá­rok Szűz Má­ria tisz­te­le­té­re a IV. szá­zad­ban ha­tal­mas ba­zi­li­kát épí­tet­tek Efezus­ban, amely­nek csak rész­ben meg­ma­radt fa­lai és rom­jai 145 mé­ter hos­­szan nyúl­nak el.

Eb­ben a temp­lom­ban mond­ta ki a III. egye­te­mes zsi­nat 431-ben, hogy Má­ria nem­csak a Ná­zá­re­ti Jé­zus Krisz­tus­nak az édes­any­ja, ha­nem a II. Is­te­ni Sze­mély­nek, az Igé­nek is édes­any­ja. Így a föl­di em­ber, Má­ria va­ló­sá­gos Is­ten­anya, a gö­rög nyelv meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint Is­ten­szü­lő. Imád­ság­ba mé­lyed­ten em­lé­kez­tünk ar­ra, hogy Má­ria tisz­te­le­tünk el­ső és té­ved­he­tet­len egy­há­zi ta­ní­tá­sát ezen a he­lyen fo­gal­maz­ta meg a je­len­lé­vő mint­egy 200 püs­pök és a pá­pa kül­dött­sé­ge. Saj­nos a ké­sőb­bi föld­ren­gé­sek és a 654-ben be­kö­vet­ke­zett arab in­vá­zió a ba­zi­li­kát rom­ba dön­töt­te és töb­bé már nem épült fel tel­je­sen.

Efezus má­sik nagy ba­zi­li­ká­ja a Szt. Já­nos-ba­zi­li­ka, ame­lyet az evan­gé­lis­ta sír­ja fö­lé emel­tek. A ba­zi­li­ka mai nagy­sá­gát a jo­gász­csá­szár, Jusz­tiniánusz építet­tette. Ma­ga a temp­lom kb. 130 mé­ter hos­­szú le­he­tett, de az ara­bok be­özön­lé­se ide­jén en­nek nagy ré­sze meg­sem­mi­sült. Szt. Já­nos sír­ját táb­la jel­zi. Szt. Já­nos evan­gé­lis­ta és apos­tol Szt. Pál apos­tol ha­lá­la után tért vis­­sza Efezus­ba mint a vá­ros el­ső püs­pö­ke, és itt is halt meg, mi­u­tán a pat­moszi szám­űze­tés so­rán ka­pott ki­nyi­lat­koz­ta­tást a Je­le­né­sek köny­vé­ben meg­ír­ta.

Szt. Pál apos­tol Kr. u. 57-ben mű­kö­dött Efezus­ban. Be­szé­dét a ha­tal­mas sza­bad­té­ri szín­ház­ban mond­ta el, de az Ar­te­misz is­ten­nő kul­tu­szát ki­szol­gá­ló ezüst­mű­ve­sek mi­att el kel­lett hagy­nia a vá­rost. Ne­kik ugyan­is a ter­mé­keny­sé­get szim­bo­li­zá­ló Ar­te­misz is­ten­nő kul­tu­szá­ból nagy hasz­nuk szár­ma­zott. Ezüstszob­ro­kat és ezüsttemp­lo­mocs­ká­kat árul­tak a za­rán­do­kok­nak. A ke­resz­tény­ség gyors el­ter­je­dé­se vé­get ve­tett vol­na en­nek a ke­res­ke­dés­nek. Ezért De­me­ter ezüst­mű­ves ve­ze­té­sé­vel Szt. Pál apos­tol el­len for­dul­tak. Ma is áll a nagy szín­ház rom­ja, ahol Pál apos­tol mun­ka­tár­sa­it az efezu­si­ak be­vá­dol­ták a ró­mai ha­tó­sá­gok előt­t.

Ugyan­csak is­me­rős he­lyek kö­vet­kez­tek uta­zá­sunk utol­só két nap­ján. Perge vá­ro­sát az Apos­to­lok Cse­le­ke­de­te (13,13) is em­lí­ti, Hier­apolist pe­dig ma­ga Pál apos­tol a ko­lossze­i­ek­hez írt le­ve­lé­ben (4,14). Mind­két he­lyen a meg­ma­radt ro­mok ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy mennyi­re je­len­tős vá­ro­sok le­het­tek az ókor­ban.

Nem ma­rad­ha­tott el a tö­rök uta­kon meg­szo­kott ba­zá­ri be­vá­sár­lás sem. Antalya óvá­ro­sá­ban bőr­árut, ék­sze­re­ket, sző­nye­get és szőt­te­se­ket árul­tak min­de­nütt. Al­ku­doz­ni nem­csak le­he­tett, ha­nem szük­sé­ges is volt. A ke­res­ke­dők a ma­gas­ba kezd­ték ten­ni az ára­kat, de a ma­gyar tu­ris­ta föld­kö­ze­li ösz­­sze­get aján­lott. Vé­gül a tö­rök és ma­gyar ba­rát­ság je­le­ként az ár­ban meg­ál­la­pod­tunk, sőt, te­á­val és édes­ség­gel is kí­nál­gat­tak ben­nün­ket.

A sze­ren­csés ha­za­ér­ke­zés után min­den­ki­nek csak aján­la­ni tud­juk, hogy pró­bál­ja ki ezt az utat. Le­he­tő­leg azon­ban pa­pi tár­sa­ság kí­sé­re­té­ben utaz­zék, az em­lí­tett kegy­he­lye­ken ma­gya­rul ér­tő pa­pot nem fo­gunk ta­lál­ni.

Részletek>>>

2012-02-20
hitvallas

Egy általam eddig nem ismert török kávéfajta – saray kávé

sarayA minap, szokásos vasárnapi reggelink (brunch) után kurd barátunk, a kávézó tulajdonosa meghívott bennünket egy különleges kávéra, az ő elmondása szerint a kávé neve kervansaray kahvesi, vagyis karavánszeráj kávé és az ő vidékükön, Şanlıurfában hagyományosan fogyasztott kávéfajta.
Néztem nagyot – egyrészt nem ismertem ezt a kávét, másrészt nem szeretem a török kávét, amiről előttem Lara már sok szépet és jót írt, de nekem nagyon nem ízlik, mivel cukor nélkül nagyon keserű, cukorral nem szeretem, mert csak egy kicsit édesíti meg az amúgy is nagyon keserű, iszonyúan forró italt. A zaccot még elviselném. Van a rágós változat, sakızlı, de ott is csak kicsit érzem a rágót, a keserű íz mindent elnyom.

De ugye tudjuk jól, a meghívást nem illik elutasítani – így nem mondhattunk nemet.

Ezek után nagyon meglepődtem azon, amit felszolgáltak:
gyönyörű réz kávéscsészében, amiben egy porcelán csésze ült, és egy réz kupakja is volt, csodásan habos kávé. Az illata ínycsiklandó és kóstolás után édes, selymes ízű kávéíz marad a szájban, ami minden édesítőszer nélkül édes. Sehol a már ismert keserű íz.

Részletek>>>

2012-02-14
Életem Törökországban – Egy magyar lány élményei

Európa legnagyobb vigalmi negyede volt a lágymányosi Konstantinápoly

konsti2Konstantinápoly pontos Duna-parti másának felépítéséből és bazárbevételeiből szeretett volna milliomos lenni Somossy Károly revüigazgató, életművész. Az uzsorahitelekből felépített lágymányosi török város azonban a rendszeres szúnyogtámadások miatt fél év alatt csődbe ment. A budai Aja Szófia dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll.

A Déli (lágymányosi) kikötő

Paleocapa Péter olasz mérnök és Lechner József királyi országos építészeti főigazgató a törvényhozásnak tett beszámolói szerint a 153 emberéletet követelő és a több milliós kárt okozó 1838-as nagy pesti árvizet, a Duna Gellérthegy alatti keskeny (298 méter) kanyarja és a tágas (1043 méter) Csepel-szigetcsúcsi elágazása közötti csekély vízhozamú, ezért jégdugulást előidéző szakaszának volt köszönhető. A későbbi pusztító erejű árvizek elkerülése végett a mérnökök 1847-ben azt javasolták az államnak, hogy a Gellértheggyel szemközti pesti rakpart lebontásával szélesítsék ki folyómedret 380 méteresre; a vízhozam felgyorsítása érdekében pedig zárják le a Duna soroksári ágát úgy, hogy a Gellérthegy tövében egy 4,1 négyzetkilométer nagyságú kikötőnek is alkalmas Duna-ágat kialakíthassanak. Míg Pest városa és az ekkor még a Habsburg koronauradalom alá tartozó Ráckeve községe az országos vízi-és szárazföldi útjaikat, valamint a lebontásra ítélt házaikat féltette, addig a törvényhozás a Vásárhelyi Pál által kiszámolt tetemes mederszabályozási költség (8,9 millió forint) miatt mondott nemet a tervre. A pénzügyi keret hiánya mellett a Duna fővárosi és magyarországi szabályozásának a Bach-korszaknak nevezett politikai fordulat sem kedvezett. A levert szabadságharcot követően ugyanis míg a hazai közvélemény passzív rezisztenciába, addig a tömegektől félő Bécs nyílt abszolutista önkénybe menekült: eszerint sem a magyaroknak, sem az osztrákoknak nem volt érdekében, hogy egy honszerető polgár vagy nemes vezetésével elvégezzék ezt a hatalom szempontjából gyanúsnak értékelhető nagy társadalmi összefogást igénylő munkát. Az első kapavágásra tehát csak a kiegyezés után kerülhetett sor. A kormány először 1870-ben 14 millió forint kölcsönből kezdte el szabályozni a főváros Duna szakaszát, amelynek több mint a felét (7,7 millió forint) tette ki a két száraz és két vizes dokknak is helyet adó öbölszerű promontori Duna-ág kialakítása.

A főváros három és fél év alatt elkészült új kikötője több mint 3,6 kilométer hosszú szakaszt csípett le a Gellérthegy alatti Dunakanyar budai oldalából, amelynek legszélesebb része meghaladta a két kilométert. A tényleges kikötő keleti oldalát a Duna ívét követő 3,79 méter magas töltéspart, nyugati oldalát pedig nagyjából a mai Stoczek – Bogdánfy felső szakasza – Vízpart utcák határolták, de a kikötő háttérintézményei miatt az ipari terület egészen a Promontori útig (ma Budafoki út) nyújtózkodott. A kikötő bejáratát Reitter Ferenc főmérnöki vezénylete alatt a főkivitelezéssel megbízott bécsi székhelyű Allgemeine Österreichische Baugesellschaft cég a mai Kopaszi gátnak nevezett területen képezte ki. Mivel a hatalmas kikötő közepén 1873-ban kezdték el építeni a Dunántúlt Alfölddel összekötő zsilipekkel tagolt Déli Vasúti Összekötő hidat (ma részben a Lágymányosi híd is), így Engerth Vilmos udvari és Wex Gusztáv miniszteri tanácsosok ajánlata alapján közvetlen keskenynyomtávú vasúti összeköttetést is kiépítettek a vasúti híd és a kikötő szélén álló kőolaj-finomító és téglagyár között (mai Móricz Zsigmond körtér és Gárdonyi tér közötti terület). A mérnökök ajánlását megfontolva az állam hosszabb távon kilátásba helyezte azt is, hogy a Gellérthegy belsejében közraktárakat alakítanak ki az esetleges megugró teherforgalom miatt (ez utóbbi létesítmény nem valósult meg).

Fabatkát sem ért az új budapesti kikötő

A tetemes költségért megépített promontori Duna-ág az 1876. február 25-én ismét lecsapó dunai árvízkor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Paradoxon, de tény: nagyobb anyagi kár csak azért nem keletkezett a főváros épületeiben, mert a félkész kikötőn és vasúti töltésen keresztül minden gond nélkül zúdulhatott át a majdnem lakatlan lágymányosi lapályra az árvíz. A Belvárosban kiépített védművek ellenben viszonylag jól teljesítettek: az árvíz csak Óbuda, Újlak, Tabán, Viziváros és Pest alacsonyabban fekvő részeit (Újpest, Ferencváros) öntötte el. A hasztalannak tűnő beruházás totális csődjétől függetlenül a kormány 1885-ben 8,52 méteresre megemeltette a kikötő Duna felőli gátrendszerét, több kő-párhuzamművel feltagoltatta az elszélesedő mederszakaszokat, valamint teljesen kikotortatta a folyó fő-és mellékágait. A munkálatok 5,5 millió forintjába kerültek az államnak.

Részletek >>>>

2012-02-11
http://falanszter.blog.hu

Az oszmán miniatúrafestészet

oszman_miniaturafestesA Diyarbakırban eltöltött időszakban lehetőségem nyílt belekóstolni a miniatúrafestészetbe. Ne gondoljatok semmi komolyra, csak amolyan esti szabadidős tevékenységként részt vettem egy tanfolyamon. Akik ismernek, most felhúzzák a szemöldöküket, mert nem tudnak elképzelni békésen festegetve. Őszintén szólva furcsán is éreztem magam az elején, de igazi kalandorként kipróbáltam és érdekes élményként könyveltem el.

A miniatúrafestészet ezen fajtája régmúlt időkre nyúlik vissza, a technikája pedig elmondhatom, hogy kitartást és nagy adag türelmet igényel.

A miniatúra (miniatúrafestés, miniatúrafestészet, miniatűrfestés, miniatűrfestészet, miniatűr kép) kis kép pergamenen, papíron, fatáblán, fémen, vásznon vagy bármilyen hordozón. Díszít szöveget, kódexet, könyvet vagy bármilyen hordozón önállóan jelenik meg.

Az oszmán miniatúrafestészet a kalligráfia (díszes, szép kézírás), a márványozás (erről már írtam korábban) és a könyvkötészet mellett az oszmán kori könyvillusztrációk egyik fontos területe volt. Kialakulásában fontos szerepet játszott a perzsa miniatúrafestészet és a kínai művészeti ágak erőteljesen hatottak rá.

A könyvillusztráció mesterei általában egy műhelyben dolgoztak, amit Nakkashanenak neveztek. A miniatúra készítők a képeiket soha nem írták alá. Egyrészt azért, mert társadalmuk nem az individualizmusra épült, így nem tartották fontosnak, hogy számon tartsák műveiket. Másrészt azért, mert a képeken általában többen dolgoztak, volt, aki a keretet készítette, más a kontúrokat festette meg és megint más a figurákba lehelt életet. A könyvillusztrációként készülő miniatúrák mindig az adott könyv tartalmát követték.

Az oszmán miniatúrafestészet érdekessége, hogy a perspektívákat teljesen másként kezelte, mint az európai reneszánsz festészet, így a témát egy képen belül több térben és időben ábrázolták. A színeket porított színezőanyagból és tojásfehérjéből keverték ki, leginkább élénkpirosat, zöldet és a kék különböző árnyalatait használták. Szívesen éltek a kontraszt technikájával, a ragyogó ellentétes színek egymást váltották a képeken. A miniatúrafestészetben az árnyékolás technikáját mesteri részletességgel alkalmazták.

Részletek >>>

TéDé

2012-02-05

16,474FansLike
639FollowersFollow