Miért éppen Türkmenisztán?

Türkmenisztánba? – kérdez vissza mindenki meglepett fejjel. Oda. Könyvvásárra. Mi több, a „Könyv: a haladás és együttműködés útja” – VIII. Nemzetközi Könyvkiállítás és Tudományos Konferenciára.
Bár egy pillanatra én magam is eltűnődöm, hogy mit keresek ott, de hát végül is voltam már magyar válogatott sportoló is floorballban, amit 1991-ben nagyjából tizenöten játszottunk az országban, és egyikünknek valamilyen ott élő rokona kibulizta, hogy elmehessünk egy négycsapatos tornára Svédországba. Úgyhogy miért ne lehetnék akkor meghívott résztvevő tudományos konferencián is? Pláne Türkmenisztánban.

Ferihegyről két óra repülés Isztambul, onnan még szűk négy lesz Asgabat, a türkmén főváros. Beszállás a reptér legeldugottabb sarkában, az ötszázvalahányas kapunál, nyugtázzuk is rögtön, hogy mi, civilizált európai polgárok most tényleg a világ végére indulunk. Aztán egy héttel később helyére kerül az önértékelés, mert a budapesti járat is ugyaninnen megy majd hazafelé.

De most még csak oda tartunk. Hogy hova, azt viszont egyelőre nem tudjuk elképzelni. Az ötszázvalahányas kapuhoz közeledve csak azt látjuk, hogy türkmén népviseletbe öltözött, fejkendős asszonyok gyülekeznek, a saját testméretüknél épp csak valamivel nagyobb kartondobozokat cipelve, és felmerül a kérdés, hogy akkor ők most tényleg háromszemélyes kanapét, szobabiciklit és hűtőszekrényt fognak felhozni a fedélzetre kézipoggyászként? Igen.

Részletek

2013-12-25