Jazz Törökországban

cazzbelInterjú Batu Akyollal

A38blog: Hogyan született az ötlet, hogy a török jazzről készíts dokumentumfilmet?

Batu Akyol: Először is nagy jazz kedvelő vagyok, szeretek jazzt hallgatni és kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik a jazzel világszerte. Másodszor, azt vettem észre, hogy a török jazz zenéről mindeddig nem készült egy átfogó dokumentáció. Ezért úgy döntöttem, hogy megteszem ebbe az irányba az első lépést. Kíváncsi voltam, hogy milyen hatással volt a jazz Törökországra és milyen kölcsönhatása volt a török zenészeknek a műfaj nemzetközi fejlődésére.

A38blog: Több neves török jazz lemez mégis külföldön készült, elég ha csak Maffy Falay vagy Okay Temiz lemezeit említjük. Miért költözött el több jazz zenész is Törökországból és hogyan alakult a külföldi pályafutásuk?

BA: A kezdetek kezdeténél a jazz még a kisebbség zenei műfajának számított. Majd az éjszakai klubzenei kategóriába került. Általában a koncertek után a jazzel „kergették haza” az embereket. Azóta ez teljesen megváltozott és mára a jazz egy elit műfajjá nőtte ki magát. Abban az időszakban, amikor Törökországban a jazzt még nem tolerálták, több európai országban a fénykorát élte, mint például Svédországban, ahova Maffy Falay is költözött. Rövid időn belül Okay Temiz követte őt Svédországban, ahol közösen megalapították a Sevda projektet. Arif Mardin mindig is arról álmodott, hogy valamikor big bandeknek lesz a producere, ezért a Quincy Jones által létrehozott ösztöndíjnak köszönhetően a jazz központjába, az Egyesült Államokba emigrált.

Törökországban a jazz nem a szabadság zenéjeként tör be, és ezt részletesen elemezzük is dokumentumfilmünkben. Konkrét elit társadalmi csoportok zenéjeként jelenik meg és része az amerikai kultúrpropagandának. Természetesen azt nem állítanám, hogy Dizzy Gillespie törökországi fellépései után rögtön mindenki megszerette a jazzt. Az amerikai propaganda kampány sokkal korábban kezdődött, az Amerika Hangja (VOA) rádióadásaival. A jég megtört, a török emberek rákattantak a jazzre. Aztán elérkezett a bakelitlemezek ideje. És mindez egybeesik a “Jazz Ambassadors” nevű kezdeményezéssel és Dizzy Gillespie törökországi koncertjeivel. Ha vetünk egy pillantást a török jazz kialakulásának történetére, akkor tisztán látszik, hogy az a sok jazz workshop és jazz zenei tanfolyam mely az amerikai propaganda buzdítására alakult nem volt tartós időtartamú. Ezért sem beszélhetünk “török jazz iskoláról”, azok a zenészek pedig, akik komolyan vették a küldetésüket, hamarosan külföldön kötöttek ki, vagy itthon maradtak, de kénytelenek voltak főállásban konzervatóriumokban dolgozni. Mindez elég negatív hatással volt a török jazz fejlődésére. Nagyon sok tehetséges zenészünk van, de aki bármennyire is komolyan vette magát, az események szívébe, Amerikába utazott. Aki itthon maradt, a megélhetéséért harcolt nap mint nap. A hetvenes és nyolcvanas évek török jazz zenésze gyakran a pop zenében találta meg az anyagi háttrét. Természetesen sokan közülük írtak jazz zenét is, de egyszerűsítve a mondandómat, a pop szakma sok tehetséges jazz zenészt integrált magába.

A38blog: A török rock, vagy más nevén Anadolu rock állítólag a The Shadows isztambuli koncertje után alakult ki és vált tömeges jelenséggé. Volt e hasonló külső és belső impulzusa a török jazznek?

BA: A legnagyobb helyi impulzust talán a Big Haçaturyan Orchestra megalakulása és az amerikai kultúrpropaganda hozták. Amikor a 20-as években Cüneyt Sermet, Arif Mardin és Arto Haçaturyan létrehozták a Haçaturyan bigbandet a nagyvárosokban igazi jazz őrület vette kezdetét. A műfaj igazi népszerűsítésére viszont az 50-es években került sor, Dizzy Gillespie nagyzenekarának, Dave Brubeck vagy Louis Armstrong vendégeskedéseivel a Hilton Hotelben, vagy a már említett “Jazz Ambassadors” programnak és az Amerika Hangja rádióadásainak köszönhetően.

A38blog: A török rockzene fénykora a hetvenes évek végére kifulladt, többen szintén a pop szakmában folytatták pályafutásukat.

BA: Pontosan erről beszélek. Rock és jazz zenészek vettek részt pop zenék megkomponálásában. Egyetértek az interjúalanyaimmal, miszerint a török jazz túl magasra lőtte fel magát. A jazz zenészek nem akartak publikusan részt venni a pop hullámban, amiről azt gondolták, hogy technikailag és minőségileg gyenge. “Pult alatt” vállaltak munkákat a pop szakmában. Ez negatív hatással volt a jazz fejlődésére, de pozitívan érte a pop zenét. A jazz körökből származó Onn Tunc az egyik legfontosabb ilyen személyiség. A személyisége fordulópontot jelentett a török pop zenében. A filmünkben van egy rész, mely bemutatja honnan származik Onn és kik voltak a tanárai. Meggyőződésem, hogy a török pop nem lenne olyan amilyen, Onno Tunç nélkül. (Onno Tunc teljes neve Ohannes Tunçboyacıyan, az Armenian Navy Bandet alapító Arto Tuncboyaciyan bátyja – szerk.)

A38blog: Ha periodizálnod kellene a török jazz történetét, melyek lennének a mérföldkövei és kik voltak a főbb szereplői? Mi történik a török jazzel napjainkban?

BA: A jazz első korszakában zárt, nem muszlim közösségben szólt, többnyire örmény és zsidó zenészek játszották. Az első népszerű jazz zenekarnak a Big Haçaturyan Orchestra számított, valamint egy új szakasz kezdődött az örmény Gregor Kelekian visszatérésével Franciaországból. Gregor tánc- és szalonzenét játszott, hallgatói és csodálói között volt Cüneyt Sermet is. De Cüneyt szerint nem Kelekyan zenéjével vette kezdetét a török jazz. Én egy picit másképp fogalmaznék – valószínűleg ez még nem volt jazz zene, de szellemében és hangulatában megteremtette az alapokat a jazz szélesebb körű befogadásához.

1955 szeptemberében viszont, az isztambuli pogromok következtében a görögök és örmények lakta negyedeket kifosztották, melynek következtében több tehetséges zenész hagyta el Törökországot. Akik meg itt maradtak, befejezték zenei pályafutásukat és más útra tértek. Ez egy komoly kulturális csapás volt. Az 50es évek végén jött az erős amerikai hatás, és beindult a klubélet. Ebben az időben még nem beszélhetünk lemezgyártásról, de az olyan rádióállomások szerepe, mint a TRT (Turkish Radio and Television Corporation) kulcsfontosságú volt. Az első Törökországban gyártott jazz lemez csak 1978-ban jelent meg. Tuna Ötenel, Kudret Öztoprak és Erol Pekcan triójának “Jazz Semai” c. korongja mérföldkőnek számít a török jazz történetében. Az 1980-as államcsíny hatására bezártak az éjszakai klubokat, de a rádiósugárzás megmaradt.

Napjainkban rengeteg jazz lemez készül, de még a mai napig nincsen megfelelő jazz iskolánk. Majdnem tíz éven keresztül üzemelt a Bilgi Egyetem előadóművészeti szaka. Onnan származik a legtöbb fiatal török jazz zenész, kivéve azokat, akik külföldön szereztek diplomát. A fiatal zenészek nagyon sok lemezt adnak ki és rengeteget foglalkoznak technikai tökéletesítésükkel. Eltekintve ettől, én még mindig úgy látom, hogy javítani kell a minőségen. Ennek ellenére, meggyőződésem, hogy a török jazz szcéna nagyon ígéretes. A mai fiatal török jazz nemzedék szerintem sokkal progresszívebb bármelyik eddigi generációnál.

A38blog: Van(nak)-e a modern jazz szcénának vezéregyénisége(i)?

BA: A gitáros Önder Focan az egyik legfontosabb személyisége a kortárs török jazz szcénának. Elsősorban nem muzsikusi képességei miatt, hanem szervezői tehetségét dicsérem, ahogy maga köré tud szervezni embereket és létre tud hozni projekteket. Egy másik ilyen személyiség a zongorista Kerem Görsev, a klasszikus akusztikus jazz védnöke. Ezek nem személyes kedvencek, hanem elsősorban olyan fontos személyiségek, akik szervezőtehetségüknek és karizmájuknak köszönhetően nagy hatással vannak a török jazz jelenlegi alakulására. Személyes nagy kedvencem a virtuozitásáról is ismert trombitás Imer Demirer. Rajtuk kívül említést érdemel a dobos Ferit Odman és a nagybőgős Kağan Yıldız, akit Benny Golson is kedvencei közé sorolt! Sibel Köse a jazz vokalisták közül tűnik ki csodálatos hangjával; minden évben szervez workshopokat, ahonnan rendszeresen kerülnek ki újabb és újabb tehetségek. A gitáros Sarp Maden a new wave jazz fúzióját képviseli, Ozan Musluoğlu nagybőgős állandóan új projektek létrehozásán töri a fejét, Burak Bedikyan pedig egy olyan zongorista, aki egy teljesen saját utat jár és nem kizárt, hogy legendás zenésszé válik. Aydin Esen munkáit pedig nagyon alábecsülte a közönség és a szakma. És ez csak egy pár név, ami elsőre eszembe jutott.

A38blog: Kik voltak azok a külföldi zenészek, akik hozzájárultak a török jazz fejlődéséhez, vagy sokat játszanak török zenészekkel? Olyan együttműködésekre gondolok, mint Don Cherry és Okay Temiz kollaborációja, stb.

BA: Az egyik legfontosabb török hozzájárulás a jazz történetében Arif Mardin nevéhez fűződik, aki producerként olyan zenészekkel dolgozott az Egyesült Államokban, mint Aretha Franklin, Norah Jones vagy a Modern Jazz Quartet. (Arif Mardin a szintén török származású Ahmet és Nesuhi Ertegün testvérpáros által alapított legendás Atlantic Records munkatársa/producere volt – szerk.). Rengeteg tanfolyamot szerveznek Törökországban, az első komolyabb workshopot a kilencvenes években Jan Garbarek vezette. Jelenleg Marcus Miller készít aktívan közös projekteket török zenészekkel. A dokumentumfilmben legfőképp a török jazz belső fejlődését próbáltam bemutatni, mintsem hogy konkrét zenészek karrierjét monitoringoltam volna, ezért nem én vagyok az az ember, aki erre a kérdésre a legjobb választ tudja adni.

A38blog: Milyen hatással vannak az aktuális törökországi politikai események a kulturális életre?

BA: Szinte minden fesztivált töröltek. A jazz fesztiválokat viszont nem kellett lemondani, kivéve egy pár előadást. Szerintem ez az ISKV (Istanbul Kültür Sanat Vakfi) alapítvány erős poziciójának is köszönhető.

A38blog: Mit gondolsz a nemzetközi jazz jelenlegi helyzetéről? Milyen tendenciák foglalkoztatnak a legjobban?

BA: Én a nyugati és a keleti zenék szintézisét szeretem, valószínűleg azért, mert török vagyok. Ugyanakkor a hipnotikus hangzásvilága miatt nagyon szeretem a skandináv jazzt is. Még mindig bolondulok a klasszikus jazz iránt. Szenvedélyes Mingus fanatikus vagyok, és szeretném magamévá tenni a művészeti attitűdjét a saját munkáimban.

A38blog: Milyen online platformokat, honlapokat, blogokat tudnál javasolni azoknak, akik mélyebbre akarják magukat ásni a török jazz tanulmányozásában, vagy egyszerűen meg akarnak ismerkedni a friss anatóliai jazz hírekkel?

BA: A Nardis Jazz Club honlapját (nardisjazz.com) és annak programját követve minden érdekes és aktuális helyi jazz zenekarról értesülhetünk. Ha Isztambulban jársz, látogass el mindenképp ebbe a klubba. A cazkolik.com honlapon az új lemezek után lehet kutatni, de ez sajnos csak török nyelvű kontentet tartalmaz.

A38blog: És végül milyen lemezeket javasolnál azoknak, akik csak kezdik a török jazzel való ismerkedésüket?

BA: Szerintem mindenképp meg kell hallgatniuk Tuna Ötenel, İmer Demir, Sarp Maden lemezeit. Én a fúvós hangszerekért rajongok, ezért íme egy pár tipp: İmer Demirer, Engin Recepoğulları, Şenova Ülker. A zongoristák közül kihagyhatatlan az örmény származású Burak Bedikyan, legújabb lemeze nagyon jó visszhangot keltet mind Törökországban, mind a határon túl. Az előző kérdéseidben már megneveztem pár fontos helyi zenészt, de akik még kimaradtak – Neşet Ruacan, vagy Sevinç Tevs. Aki eljön október 7-én az A38 Hajóra a „Jazz in Turkey?” dokumentumfilm vetítésére még részletesebben megismerkedhet a helyi színtér történetével és jelenlegi szereplőivel.

Video

2013-12-03
http://www.a38.hu