Újra láttam Isztambul macskáit

Máig emlékszem volt férjem arcára, amikor évekkel ezelőtt a Pingvinek vándorlása című filmet néztük meg a moziban. („Ez most komoly?!”) Na, őt eszembe sem jutott volna elhívni a Kedi – Isztambul macskái című filmre, valószínűleg hasonló lett volna a reakció – ráadásul ő a macskákat sem szereti. A pasim viszont annál inkább! Vessetek a mókusok elé, de gyakran előfordul, hogy egy pohár bor mellett cuki/vicces macskás videókat nézünk kettesben, amikor a gyerekek már elaludtak – gyanítom, ennek köze volt ahhoz is, hogy már három cica él velünk. Nem volt tehát kérdés, hogy együtt nézzük meg a moziban a filmet, pláne, mivel Isztambulhoz sok szép emlék köt mindkettőnket, ő élt is ott néhány évig, tehát törökül is beszél, a film pedig török nyelvű, (magyar feliratos). Macskák és Isztambul. Alapból nyerő helyzet!

Isztambulban – ahogy a filmből is kiderül – rengeteg macska él az utcákon. Ami kint feltűnt, hogy sok helyen lehet kis tálkákat látni, benne száraz macskaeledellel, és a kóbor cicák sem néznek ki hajléktalan koszfészkeknek, kifejezetten jó szőrben volt mind. Ráadásul a legtöbb barátságos, kedves, simogatható, dörgölőző példány. És tényleg mindenhol ott vannak, utcákon, ablakban, földalattinál, üzletekben, éttermek asztalai alatt, a piacokon, még a Hagia Sofiában is találkoztam egy példánnyal. (Volt nálam kézfertőtlenítő és nem féltem használni…)
A csodálatos felvételeken izgalmas perspektívából tárul elénk Isztambul, szinte úgy éreztem, újra ott vagyok. A film nem csupán a hét főszereplő, különböző személyiségű cicát (Simlis, Szerető, Pszichopata, Bulikirálynő, Játékos, Vadász és Úriember) és életüket mutatja be, tele van érzelmekkel: szívet melengető volt számomra még a hideg török férfiak hangjában is érezni a végtelen szeretetet, ahogy a macskáikról beszéltek – ahogy elmesélték, hogyan változtatta meg az állat az életüket.

Folytatás

Forrás: bezzeganya.reblog.hu