Súlyemelő Eb: öt magyar a vártán, Saziye Erdogan három aranya

Kép forrása: facebook

A 100. férfi és a 34. női súlyemelő Európa-bajnokság kezdődött el szombaton Tiranában, az öt magyar szereplő egyaránt az A-csoportban versenyezhet majd. Az első napon török és olasz győzelem született női 45, illetve 49 kilóban.

Sportági belső csatározások miatt az Európai Súlyemelő-szövetség elvette az idei kontinensviadal rendezési jogát Szófiától, így a bolgár főváros lecsúszott a dicsőségről, amennyiben ő lehetett volna a 100. férfi Eb házigazdája. A helyére Tirana lépett február elején, így szombattól jövő vasárnapig az albán főváros fogadja a jubileumi férfi- és a 34. női kontinensviadal résztvevőit. Az ukrajnai háború miatt az oroszok és a fehéroroszok nem indulhatnak, miképp a tavaly nyáron egy évre eltiltott románok is hiányoznak.

Tirana a súlyemelés története során másodszor lesz Eb-helyszín, legutóbb 2013-ban rendezett, és akkor öt magyar – négy férfi, egy nő – próbált szerencsét. A létszám nem változott, ezúttal is öten – de fordított nemenkénti elosztásban – lépnek pódiumra: Nagy Péter (+109 kg) hármas holtversenyben a nyolcadik, Jung Beáta (64 kg) a hetedik, Mitykó Veronika (76 kg) másodmagával a nyolcadik, Boros Viktória (87 kg) kettes holtversenyben a hetedik, Gyürüs Barbara (+87 kg) szintén a hetedik legjobb nevezési eredménnyel szerepel az indulók listáján, ami azt sugallja, hogy mindannyian az első nyolc között végezhetnek.

No meg azt is jelenti, hogy – meglepetésre – a legjobbakat felvonultató A-csoportban versenyeznek. Többek között annak köszönhetően, hogy női 87 és +87 kilóban csak egycsoportnyian gyűlnek össze, valamint a férfi ólomsúly gyengeségéről árulkodik, hogy hárman is (köztük a 14. Európa-bajnokságán pódiumra lépő Nagy Péter) bőven 400 kiló alatti nevezéssel (390 kg) fértek be a főverseny mezőnyébe. A női ólomsúlyú Gyürüs Barbara Eb-részvételét például az indokolja, hogy mindössze hat vetélytársa lesz, azaz egyik riválisa esetleges kiesése folytán becsúszik a hat közé, holott 196 kilós nevezési teljesítményével még az 59 kilósok A-csoportjában sem kapott volna helyet…

A nyitó napon a pillesúlyú nők emelgették a vasakat, és a törökök indították be az éremgyártást. A 45 kilósok versenyében a harmincéves, 2013-ban kétéves eltiltással büntetett Saziye Erdogan nem osztott lapot a többieknek, mind a három aranyat ő szerezte meg. A 2019-ben a világ- és Európa-bajnokságot is megnyerő Erdogan tíz kilót vert honfitársára, a mindössze 18 éves Cansu Bektasra. A 49 kilósok között a tavalyi Eb-n a 45 kilóban aranyérmet szerző bolgár Nadezsda Nguen kiesett szakításban, az összetett elsőség a 2021-ben junior Európa-bajnok olasz Giulia Imperióé lett.

Forrás: www.nemzetisport.hu