Hünkâr beğendi (szultán kedvence) – Szegedi Ági

Hozzávalók:Hünkar begendi

½ kg borjú- vagy bárányhús

2 fej vöröshagyma

3 ek olíva olaj

4 gerezd fokhagyma

2 ek paradicsompüré

2 paradicsom

Só, bors, őrölt római kömény, őrölt pirospaprika (ízlés szerint egyéb fűszer is belekerülhet, pl. babérlevél)

2 nagyobb padlizsán 5 dkg vaj

6 dkg liszt (2 púpozott ek)

2,5 – 3 dl tej

10 dkg reszelni való, félkemény sajt (kaşar peynir)

Só, bors

A padlizsánokat megmossuk, villával megszurkáljuk, forró sütőben puhára sütjük. Meghámozzuk, megsózzuk, hűlni hagyjuk.

A húst felkockázzuk (ne túl nagyra). Az olajon kissé megpirítjuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk a húst, azzal együtt pörköljük tovább. Felkockázzuk és hozzáadjuk a paradicsomokat és az összezúzott fokhagymát. Meghintjük kevés piros paprikával, de tehetünk rá paprika krémet is. Rátesszük a paradicsompürét, fűszerezzük. Időnként az elpárolgott folyadékot visszapótolva puhára pároljuk.

A sajtot lereszeljük. A padlizsánról leöntjük a levet, amit engedett, apróra vágjuk. A vajon kissé megfuttatjuk a lisztet, felengedjük tejjel. Sózzuk, borsozzuk (egy kis granulált fokhagyma sem rontja el). Hozzákeverjük a padlizsánt, 2-3 percig összefőzzük. Beletesszük a sajtot, majd levesszük a tűzhelyről. Tálaláskor a szószra tetszőlegesen ráhalmozzuk a húst.

Afiyet olsun!

2013-11-20
Szegedi Ági /Turkinfó