Kapuska – Szegedi Ági

A kapuska a törökök káposztás egytálétele. Készítik önmagában, rizzsel, darált hússal vagy kockákra vágott hússal is. Ezúttal a darált húsos változat következik.

 

Hozzávalók:

½ fej káposzta

40 dkg darált hús

4 ek. olívaolaj

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 ek. sűrített paradicsom (domates salçası)

1 ek. paprikakrém (biber salçası)

Só, bors, őrölt római kömény, őrölt pirospaprika

 

A káposztát vékonyan felszeleteljük, félretesszük. A vöröshagymát felkockázzuk, a fokhagymát összezúzzuk.

Egy lábasban felforrósítjuk az olajat, majd rádobjuk a vöröshagymát. Amikor megdinsztelődött, hozzáadjuk a fokhagymát, és egy-két perc múlva a sűrített paradicsomot és a paprikakrémet is, mellyel további egy-két percig pirítjuk.

Beletesszük a húst, tovább pirítjuk. Ha levet eresztett, a saját levében pároljuk, közben sózzuk, fűszerezzük. Hozzáadjuk a káposztát, felengedjük vízzel, ha szükséges, utána sózzuk. Addig főzzük, míg a káposzta is megpuhul.

Tálaláskor adhatunk mellé citromot, illetve joghurtot.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo