Kalandozásaink Napkeleten – Tizedik nap: Urfa, a dicsőséges

Şanlıurfa, azaz „dicsőséges” Urfa egyike azoknak a törökországi városoknak, ahová szívesen visszamennék újra. Sokszínűsége, különleges atmoszférája, és hihetetlenül gazdag történelmi múltja teljesen lenyűgözött.

Története időszámításunk előtt több mint 8000 évre nyúlik vissza. A terület az őskőkor óta lakott volt. Lakói az elsők között vették fel a kereszténységet és az iszlámot is. A délkelet törökországi várost ma többségében kurdok és arabok lakják. Keresztények, zsidók és muszlimok zarándokhelye. A próféták városa. A Biblia Urfát tekinti Ábrahám (Ibrahim) szülővárosának, és Jób (Ayub) próféta lakóhelyének. Az iszlám tanításai szerint szinte minden próféta járt a városban, csak Jézus nem (Őt a muszlimok prófétaként tisztelik), de itt is őriznek egy arcképével díszített leplet. Urfa a középkorban az Edessza nevet viselte. Az Ószövetség szerint a mezopotámiai Úr városából származó Ábrahám próféta itt kapta meg az Istentől az Ígéret Földjét (szövetség az Úrral), majd innen indult el az Aleppo – Damaszkusz útvonalon a Jordán folyó vidékére, a későbbi Szentföldre. A Tigris és Eufrátesz által határolt medence a mezopotámiai kultúra bölcsője. Ennek a területnek a szíve pedig Urfa. Nos, azt hiszem, az ember igazán kiváltságosnak érezheti magát, ha eljut egy ilyen helyre…

Diyarbakır után Urfát lényegesen derűsebbnek, barátságosabbnak éreztem. Talán Diyarbakır fekete-fehér díszítésű, robusztus épületeinek komorsága, vagy a levegőben lógó feszültség okozta, nem tudom… Azóta sajnos az ott megcsodált épületek némelyike (Dört Ayaklı Minare, Ulu Camii) a városban zajló összecsapások következtében erősen megrongálódott.

A délelőtti órákban is rekkenő volt a hőség. A hangulatos, hol összeszűkülő, hol pedig kiszélesedő utcákon bandukolva meg-megálltunk, hogy szemügyre vegyünk néhány szép régi házat, épületet, majd sorra látogattuk a nevezetességeket…

A Fırfırlı Cami (12 apostol temploma, vagy „fodros” mecset) eredetileg keresztény templomnak épült 1092-ben, amit később dzsámivá alakítottak át.

A Selahattin Eyubbi Camii (Szaladin mecset) hajdanán Keresztelő Szent János templom volt (457-ben épült). Később dzsámiként használták, majd erre a templomra építették rá a jelenlegi dzsámit. A sokáig romosan álló épületet 1993-ban felújították.

Az Ulu Cami kezdetben zsinagóga volt, majd az átalakítások során előbb keresztény templom, végül (1170-75-ben) dzsámi lett belőle.

A Mevlid-i-Halil Camii az Ábrahám barlang közelében található. Helyén a Szeleukida korban egy templom állt, ami fölé 150-ben egy keresztény templomot építettek. Miután ez romba dőlt, helyére katedrálist emeltek, ami az iszlám hódítás eredményeként ugyanarra a sorsra jutott. Így lett dzsámi ebből is a későbbiek folyamán.

Rızvaniye Cami egy bizánci templom helyére épült. A dzsámi udvara körül helyezkedik el a medresze.

A Halil Rahman Camii (a Kegyelmes Isten Barátja) és Korán-iskola szintén egy korábbi, 504-ben épített keresztény templom helyén áll, ami a Szent Mária nevet viselte. 1211-ben alakították át dzsámivá, melynek minaretjei feltehetően az omajjád korban, a 8. században épültek.

A barlang, ahol Ábrahám született a Halil-ür Rahman tó mellett álló Mevlid-i Halil dzsámi udvarának déli oldalán látható.

A legenda szerint Nimród (törökül Nemrut) azt álmodta, hogy a hatalom kicsúszik a kezéből. A bölcsei szerint egy gyermek fog születni abban az évben, aki fellép a pogány vallás ellen, és véget vet a királyságának. Ezért Nimród parancsot adott, hogy minden abban az évben született csecsemőt öljenek meg. Az Ábrahámmal várandós anyja mindenki előtt titkolta terhességét. Ábrahámot egy barlangban szülte meg titokban, és itt élt Ábrahám 7 éves koráig. Felnőve harcot kezdett Nimród és népe bálványimádó vallása ellen. Ábrahám az egyistenhitet terjesztve a város bálványait összegyűjtötte és összetörte, ezért az uralkodó, Nimród, tűzhalálra ítélte. Amikor tűzbe dobták, Allah a tüzet vízzé, a tűzifákat pedig halakká változtatta. Ezért a helyet, ahol Ábrahámot a tűzbe vetették Halil-ür Rahman tavának hívják. Nimród lánya, Zeliha szerelmes volt Ábrahámba, és könyörgött apjának, hogy kímélje meg az életét. Amikor látta, hogy Ábrahámot tűzbe dobják, ő is a tűzbe vetette magát. Ezt a helyet Ayn- ı Zeliha tavának hívják.

A Szent Halastóban (Balıklıgöl) rengeteg, a sok etetéstől kövérre hízott „szent”ponty úszkál. Tilos őket kifogni, megérinteni. Nem is teszi senki. Emiatt sok elpusztult haltetemet láttunk a medencében. A tavat egy hatalmas, gyönyörű, árnyas park veszi körül (Gölbaşı Parkı), amely olyan, mint egy zöld oázis, óriásira nőtt pálmafákkal, különleges növényekkel, virágokkal.

Ábrahám barlangja előtt belépésre várakozó nők és férfiak csoportja sorakozott. A barlang üvegfallal van elválasztva a zarándokoktól. Belépve az alacsony, kis helyiségbe, amely zsúfolásig tele volt földön ülő, imádkozó asszonyokkal, ezen a falon keresztül lehetett csak bepillantani – a nagy sötét ürességbe. Bár semmit sem láttam, én is odapréselődtem az üvegfalhoz, és elmondtam egy fohászt.

Ezután elsétáltunk a közeli bazárba. Az urfai bazár az egyik legautentikusabb, legősibb bazár az országban. Itt az égvilágon minden kapható. Órákig mászkáltunk fel s alá Ágival. Nézelődtünk, bámészkodtunk, el-eltévedtünk, élveztük a színes forgatagot.

A vásárlások során annyi holmi felhalmozódott már, hogy vennem kellett egy bőröndöt. Ezt görgetve magam után, fáradhatatlanul róttuk tovább a piac zegzugos utcáit. Szállásunkra visszaérve nem kis fáradtságba került átcsoportosítani és bepakolni a cuccokat. Másnap reggel indultunk tovább. Egy újabb fantasztikus kaland várt ránk…

Küzmös Enikő / Türkinfo