A mintegy 8200 éves lelet egy törökországi lelőhelyen került elő.Mintegy 8200 éves, kőből készült fekete szemfestő eszközt találtak a törökországi Yeşilova Höyükben – számol be az Arkeonews. A helyszínen és a közeli Yassıtepe Höyükben 2005 óta folynak a feltárások, a helyi leletek azért jelentősek, mert sokat elárulnak a több ezer éves településekről, illetve a neolitikum fontos részleteiről.
Zafer Derin, az Égei Egyetem munkatársa és a feltárás vezetője közleményben jelentette be az ősi sminkeszköz felfedezését.
A mintegy 9,5 centiméter hosszú kőeszköz egyfajta szemceruza, egy úgynevezett kohl, ez a legkorábbi ilyen tárgy, amelyet valaha megtaláltak.
Derin szerint a lelet hegyén fekete festékmaradvány van. A felfedezés azt mutatja, hogy az Égei-tenger térségében élő nők már 8200 évvel ezelőtt is törődtek szépségükkel.
„A kihegyezett kőceruzát úgy használták, hogy egy festékkel töltött edénybe mártották, ez a módszer ma is él Anatólia különböző részein. Nem ez az első leletünk, amely azt mutatja, hogy az égei-tengeri nők a térségben fontosnak tartották szépségüket: találtunk egy edényt is, amelybe a díszeiket helyezték” – mondta a szakember.
Az elemzésre küldött lelet hegyén lévő fekete anyagot mangán-oxidnak tartják. Ez a porított ásványi anyag volt a kohl nevű kozmetikum fő összetevője, amelyet az ősi időkben szemceruzaként használtak.
Forrás: ng.24.hu