Nem szabad elengedni a Balkán kezét

Szerbia már ki is jelentette, ha nem tesznek lépéseket uniós részről, akkor Magyarország déli szomszédja Oroszország felé fog fordulni. A nyugat-balkáni térséget nem lehet egységesen kezelni, nem lehet a 2004-es kártyát újra kijátszani.

A Balkán ezernyi szállal kötődik Európához, Törökországgal ellentétben történelme, kultúrája, identitástudata egyértelműen azt mutatja, hogy az egységes európai közösség határain belül van a helye. Egyre több szakértő és európai politikus mégis úgy vélekedik a kérdésről, hogy Horvátország 2013-as csatlakozását követően minimum egy évtizedre le fog állni a bővítés folyamata. A nyugat-európai koncepció, mely a 2007-es bővítést elhamarkodottnak tartja és úgy véli, hogy a túlságosan gyors integráció az Európai Uniót gyengíteni fogja, téves.

A probléma igazi gyökerét a 90-es években kell keresni – a közép-európai államokat a Nyugat mindig is csupán egy vagy két térségként kívánta (és a továbbiakban is kívánja) kezelni. Az Európai Unió lassú, bürokratikus berendezkedése miatt a 90-es évek során lelassult Magyarország és Lengyelország integrálódásának folyamata annak érdekében, hogy a többi térségbeli állam fel tudjon zárkózni. Több mint egy évtizedes távlatból ma súlyos hibaként lehet aposztrofálni a 1999-es helsinki döntést, amelyben kettéosztották a térség országait és a csatlakozást egészen 2004-ig halogatták (a 2007-es bővítés ennek a folyamatnak a csúsztatott folytatása volt). A kényszerből mellékvágányra terelt országok közül hazánk szenvedte el a legnagyobb hátrányokat – reálisan nézve Magyarországnak és Lengyelországnak már 2000-ben az unió berkein belül kellett volna lennie.

Az unió helyesen döntött, amikor Szlovéniát elkülönítette a többi volt jugoszláv köztársaságtól, ugyanakkor Horvátország esetében már jelentős késedelemmel kellett szembenéznie az európai közösségnek, pedig a horvátok tavaly hat európai uniós tagállam gazdaságánál (köztük Magyarországénál) jobban teljesítettek. Jelenleg Európában senki sem állítja, hogy Horvátország hátrébb lenne, mint a 2007-ben csatlakozott Bulgária és Románia – ugyanakkor a hat éves csatlakozási különbség lényegesen lelassította a horvát fejlődést. Szembe kell nézni a ténnyel, hogy már 2007-ben az Európai Unió komoly nehézségekkel ütközött az intézményi struktúra és tagállami finanszírozás területén. A Lisszaboni Szerződés csak elodázta a gondokat, de a problémák Horvátország (és esetleg Izland) csatlakozását követően újra fel fognak merülni – például a gazdaság befolyásolása vagy az intézményi képviselet szempontjából (különösképpen, ha Skócia önállósodási tervei szárba szökkennek az elkövetkező 1-2 évben).

Részletek

2012-02-20
Milanov Viktor – Kitekintö