Ispanaklı rulo böreği (Spenótos tekercs) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

3 lap yufka
½ kg spenót (vagy 1 cs fagyasztott parajpüré)
1 fej vöröshagyma
2 ek olívaolaj
só, bors, őrölt pirospaprika, őrölt római kömény
20 dkg krémfehér sajt (feta, beyaz peynir)

A szószhoz:

1 db tojás
1 török teáspohár (1 dl-es) joghurt
1 török teáspohár tej
½ török teáspohár étolaj
1 kk sütőpor

A tetejére:

1 db tojás
1 tk étolaj
szezámmag, kerti katicavirág mag (fekete kömény, fekete hagymamag)

A vöröshagymát meghámozzuk, apróra felkockázzuk. Az olívaolajon dinsztelni kezdjük, majd rádobjuk a spenótot. Addig pároljuk, míg a leve teljesen el nem fő. Sózzuk, fűszerezzük, félretesszük hűlni.

Egy tálkában felverjük a tojást a joghurttal, az étolajjal, a sütőporral és a tejjel. A sajtot elmorzsoljuk.

Az egyik yufka lapot kiterítjük egy gyúródeszkán. Az egyik felét megkenjük a joghurtos keverékkel, a másik felét pedig ráhajtjuk. A kapott félkört is lekenjük, majd az egyenes végén elosztjuk a spenót és a sajt egyharmadát. Feltekerjük, a kapott rudat 6-felé vágjuk. Kikent, vagy zsírpapírral bélelt tepsibe tesszük a tekercseket. A másik két lappal ugyanígy járunk el.

Felverünk egy tojást egy kevés olajjal, ezzel lekenjük a tekercsek tetejét. Meghintjük kerti katicavirág magjával és/vagy szezámmaggal. Kb. 180°-ra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo