Hamsi tava (Serpenyős szardella) – Szegedi Ági

A hamsi (szardella), a Fekete-tengerből származó, apró hal, nagy népszerűségnek örvend Törökországban. A legegyszerűbb étel, amit készíthetünk belőle, a kukoricalisztbe hempergetett, forró olajban kisütött változat, ami ropogós, omlós, szinte „szőröstül-bőröstül” ehető.

Hozzávalók:

1 kg hamsi (szardella)
1 nagy pohár kukoricaliszt
2 ek. búzaliszt
1 púpozott teáskanál só
étolaj a sütéshez
citrom

A pucolása egyszerű, de – igen apró halról lévén szó – kissé időigényes. A halacskák fejét levágjuk, hasuknál megnyitjuk, és egyetlen mozdulattal megszabadulhatunk az igen csekély belsőségtől. Aki ügyes, kézzel is letépheti a halfejet, és ugyanazzal a mozdulattal ki tudja húzni a belét – én inkább biztosra mentem… A pucolás végeztével megmossuk, lecsepegtetjük.

Egy serpenyőben felforrósítjuk az étolajat. Egy tálban összekeverjük a kukoricalisztet a búzaliszttel és a sóval. Ebbe a keverékbe hempergetjük bele a halakat, majd a forró olajba dobjuk. Egy-két perc alatt pirosra, ropogósra sül. Szűrőkanállal papírtörlőre szedjük, majd tálra rendezzük. Citrommal díszítjük. Salátával kínáljuk, de készíthetünk belőle szendvicset is.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo