Balık köftesi (Halfasírozott) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

500 g tengeri halfilé (pl. tőkehal)
2 fej vöröshagyma
2 szál újhagyma
1/2 török teáspohár zsemlemorzsa (a pohár kb. 1,2 dl-es), helyette használhatunk egy szelet szikkadt kenyeret
1 db tojás
1/2 csokor petrezselyem
1-2 szál kapor
só, bors
reszelt citromhéj (opcionális)
étolaj a sütéshez

A halfilét az egyik – cikkekre vágott – vöröshagymával kevés sós vízbe tesszük, megpároljuk.( Ez a művelet tepsiben, sütőben is elvégezhető – a besózott halra dobjunk egy darabka vajat, daraboljuk mellé a hagymát, fóliázzuk le, majd pár perc alatt pároljuk meg.) Hagyjuk kihűlni.

A halhúst tálba tesszük, ráöntjük a zsemlemorzsát (ha kenyeret használunk, előtte beáztatjuk, kinyomkodjuk, apróra szaggatjuk), beleütünk egy egész tojást. A vöröshagymát nagyon apró kockákra, az újhagymát karikára vágjuk. Felaprítjuk a petrezselymet és a kaprot is. A zöldeket is a halhoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint tehetünk bele kevés reszelt citromhéjat. Alaposan összegyúrjuk.

Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat. Amíg melegszik, a masszából golyókat formázunk, majd a tenyerünkkel kilapítjuk. Forró olajban mindkét oldalukon aranybarnára sütjük. Salátával kínáljuk.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo