Erdoğan újabb botrányos kirohanása: „Tudjad már, hol a helyed!”

erdogan_kareli_ceketRecep Tayyip Erdoğan török kormányfő a média és a nők újabb felháborodását váltotta ki viselkedésével a pénteki napon, amikor is szégyentelen nőnek titulált egy elismert újságírónőt, és azt mondta neki, hogy „ugyan tudja már, hol a helye.”

Közvetlenül a köztársasági elnökválasztás előtt – amelynek egyébként ő a legnagyobb esélyese -, esett neki Amberin Zamannak, az Economist és a török Tarif nevű napilap újságírójának, egy televíziós vitaműsorban elhangzott megjegyzései miatt.

Az újságírónő azt kérdezte a legnagyobb ellenzéki vezetőtől, Kemal Kılıçdaroğlutól a vita során, hogy vajon ki meri-e hívni maga ellen egy muszlim társadalom a hatalmat.

Erdoğan a kelet-törökországi Malatya városában, kampánykörútja csütörtöki állomásán kikelt az újságíró ellen, szégyentelen nőnek titulálva őt, bár a nevét nem említette.

„Egy újságíró szerepében tetszelgő aktivista, egy szégyentelen nő… Tudjad már, hol a helyed!”- dörögte.

„Tollat ragadhattál és egy újság hasábjain írsz…egy olyan társadalmat sértegetsz, amely 99%-ban muszlim.”- csattantak fel szavai a hallgatóság egyetértő fújolása közepette.

Nem ez volt az első eset, amikor Erdoğan nyíltan esett neki egy újságírónak. A média egyre növekvő nyomás alatt áll Törökországban, több riporter ül rács mögött, mint bárhol máshol a világon.

A kormány nőket érintő viselkedése egyébként is napirendi téma, miután Bülent Arinç miniszterelnök-helyettes egy beszéde során kijelentette, hogy a nőknek nem szabadna hangosan nevetgélniük, ha nyilvános helyen vannak. Arinç szavai hatalmas felháborodást váltottak ki országszerte.

„A biztonságát fenyegetik” – Az Economist sajtóközleményt adott ki válaszul a Zamant ért sortűzre, és közölte, hogy kiáll az újságírója mellett, aki már 15 éve tudósít a lapnak.

„Egy demokráciában nincs helye annak, hogy az újságírókat megfélemlítsék. Erdoğan ideje alatt Törökország egy olyan országgá vált, ahol a független újságírás komoly nehézségekbe ütközik.”- áll a közleményükben.

Zaman a Taraf napilap hasábjain válaszolt Erdoğannak: „Egy olyan muszlim nőnek mentél neki, aki mindössze azt mondta ki, amit csinálsz. A nők ülő célpontok, nemde?”

Zaman szerint a kormányhű médiaorgánumok mocskolódásának céltáblájává vált, akik egészen odáig merészkedtek, hogy zsidó kurvának nevezték, akinek az iraki dzsihádisták ágyasai között lenne a helye.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) is kifejezte aggodalmát, úgy látják, hogy az újságírót célba vették, és széleskörű lejárató kampányt folytatnak ellene, ami a biztonságát is fenyegeti.

„Mélyen aggasztó ez az újabb példa a megfélemlítésre és fenyegetésre, ami jelenleg az újságírókat éri Törökországban,” – nyilatkozta Dunja Mijatovic az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője.

Zamant, aki a kormányt és Erdoğant érintő éles kritikáiról híres, a tavalyi év során bocsátották el a Habertürk napilaptól, mert cikkeiben a kormányt bírálta.

Mindeközben a Hürriyet napilap főszerkesztője lemondását nyújtotta be, mindössze két nappal azután, hogy Erdoğan éles szavakkal illette Törökország legnagyobb médiavállalkozását, a Doğan Media Groupot, aminek a Hürriyet is része.

A pénteki kampánykörútjának állomásán Erdoğan mind a Doğanra, mind a német Der Spiegel magazinra ráhúzta a vizes lepedőt, szerinte az elnökválasztásokon az ellenfelét, Ekmeleddin İhsanoğlut, támogatják teljes mellszélességgel.

Már korábban megvádolta a Der Spiegel lapot azzal, hogy káoszt próbál szítani Törökországban. A vádaskodás alapjául egy törökül és németül is megjelent cikk szolgált, melyben a lap a kormányfőt kritizálta a demokratikus reformok visszafordítása miatt.

Erdoğant, aki 2002 óta vezeti az iszlamista gyökerekkel rendelkező kormánypártot, eddig is sok bírálat érte a nyugati politikusok és jogvédő szervezetek részéről a médiaellenes megnyilvánulásai miatt.

Az amerikai székhelyű Freedom House független nemzetközi szervezet májusban fokozta le Törökország médiafüggetlenségi státuszát a részlegesen szabad kategóriáról a nem szabadra.

Ennek ellenére az a legvalószínűbb, hogy Erdoğan megnyeri a vasárnapi választásokat és ő lesz Törökország új köztársasági elnöke. A kérdés csak az, hogy vajon már az első fordulóban sikerül-e neki.

Forrás: msn news, 2014. augusztus 7.

Fordította: KTD

2014-08-15