Váratlanul megbetegedett a török elnök, kihagyja az európai közösség találkozóját

Kép forrása: www.pxfuel.com

Recep Tayyip Erdogan lemondta a spanyolországi útját, ahol az Európai Politikai Közösség (EPC) tagjai találkoznak csütörtökön és pénteken – írta meg a Politico brüsszeli hírportál. A török elnök az értesülések szerint megfázott, azért hagyja ki az eseményt.

A granadai találkozón az államfő a kétoldalú kapcsolatokat is megvitatta volna Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel. Törökországban szintén törölte a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) üléseit.

Ez már a második alkalom az évben, hogy Erdogan betegségre hivatkozva mondta le a politikai elfoglaltságait.

A 69 éves elnök a törökországi választási kampány alatt is visszalépett több nyilvános megjelenéstől. Akkor egy televíziós interjúja alatt lett rosszul, állítólag gyomorrontás miatt.

Az Európai Politikai Közösség Spanyolországban már a harmadik ülésére gyűlik össze, legelőször Prágában, majd Moldovában, a bulboacai Mimi kastélyban találkoztak a résztvevők. Az EPC-t Emmanuel Macron francia elnök hívta életre 2022-ben, elsősorban az ukrajnai háborúra és az energiaválságra válaszul.

A platform célja Európa biztonságának, stabilitásának és jólétének a megerősítése az Európai Unión áll szélesebb körben is, így a közösség tagjai közé tartozik például Egyesült Királyság és Ukrajna is.

Granadában összesen 47 európai állam, valamint az EU-s intézmények vezetői gyűlnek össze.

Részt vesz a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök is a csütörtöki harmadik ülésen, majd pénteken ugyanott az Európai Tanács informális csúcstalálkozóján is jelen lesz.

Az október 5–6-i találkozón az uniós vezetők vélhetően arról is tárgyalnak majd, hogyan tudnák megreformálni az EU-t az új tagok felvétele érdekében. Brüsszel a napokban csúcssebességbe kapcsolt, hogy Ukrajna csatlakozási tárgyalásait mihamarabb megnyithassa – áll a Reuters hírügynökség összefoglalójában.

Forrás: magyarnemzet.hu