Robbanásveszély Berlinben: nehézsúlyú vendéget fogad a német kancellár

Kép forrása: www.pxfuel.com

Rendszeres vendég volt korábban Németországban a török államfő. Recep Tayyip Erdogan pénteki vizitje azonban mindkét fél számára komoly diplomáciai megpróbáltatásnak ígérkezik – elsősorban a közel-keleti háború gyökeresen eltérő megítélése miatt.

Igencsak megnehezítette Olaf Scholz német kancellár dolgát ez elmúlt napokban a török államfő, aki gyors egymásután Izraelt előbb fasiszta, majd terrorista államnak, a Hamászt pedig felszabadító mozgalomnak nevezte. Recep Tayyip Erdogan szerint Izrael terrorista állam, amely a Gázai övezetben háborús bűncselekményeket, népirtást követ el. Jutott a bírálatból a nyugati államoknak is, amelyek – mint fogalmazott – feltétel nélküli támogatást nyújtanak mindehhez. Név szerint Németországot nem említette, de ezzel a kijelentéssel Berlinnek is üzent.

Ezt követően több magas rangú parlamenti politikus a vizit lemondására szólította fel a szociáldemokrata kancellárt. Bár Olaf Scholz erre nem hajlandó, ugyanakkor bírálóinak „világos beszédet” ígért. Erdogan Izrael-ellenes vádjait abszurdnak nevezte, és kijelentette, hogy ezt a török elnök előtt is hangsúlyozni fogja. A kancellár szerint Izraelnek nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédeni magát a Hamász ellen. Azt pedig a leghatározottabban elutasította, hogy megkérdőjelezzék Izrael állam létezési jogát.

Scholz ugyanakkor támogatókat is kapott Erdogan fogadásához. Így a többi között az ellenzék vezető pártja, a konzervatív CDU elnöke, Friedrich Merz személyében. Szerinte helyes, hogy a kancellár Erdogan vitatott kijelentései ellenére sem mondta le a látogatást. Annál fontosabbnak nevezte, hogy

Scholz egyértelműen kifejezze véleményét a háborúval kapcsolatban.

A CDU elnöke szerint csakis szigorúan vett „munkalátogatástól” lehet szó. Így – mint fogalmazott – fel sem merülhet, hogy adott esetben közösen tekintsék meg a hétvégi német–török barátságos labdarúgó-mérkőzést.

A szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának vezetője, Rolf Mützenich arra szólította fel a kancellárt, hogy Erdogan segítségét kérje a Hamász által fogvatartott német túszok elengedéséhez. „Sajnos a diplomácia része az is, hogy olyan vendégeket fogadj, akikkel nem értesz egyet” – tette hozzá.

Folytatás

Forrás: infostart.hu