Előhúzták a kurd kártyát

000_Par8237268_uj_fekvo_leadÚjfent változóban van a közel-keleti konfliktus menete, miután Törökország bejelentette, hogy részt vesz az Iszlám Állam (IÁ) elleni katonai fellépésben. Ankara azonban egyúttal legsúlyosabb saját konfliktusát is felélesztette, hiszen iraki, szíriai és persze hazai célpontjai közé bevette a kurdokat is, akikkel 2012-ben béketárgyalásokba kezdett. A napokban Kurdisztánba települő honvédségi kontingens miatt az események magyar szemmel nézve sem érdektelenek.

Rendkívül sokféle megítélés övezi a kurdok szerepét a Közel-Keleten, azon belül is az Irakban, illetve 2011 óta Szíriában zajló konfliktusokban. Az egykori gyarmatosítók által rajzolt térképeken nem jutott hely egy kurd állam számára, s ilyet – egy de facto autonóm észak-iraki régiót leszámítva – azóta sem sikerült kivívnia a negyvenmilliósra becsült lélekszámú, politikailag persze igencsak megosztott közösségnek.

Az amerikaiak is csak felhasználták őket

Törekvéseiket eddig az itt lévő országok sikerrel megakadályozták. Ugyanakkor most, hogy a külső beavatkozások és az általuk tüzelt szélsőséges iszlamista mozgalmak hatása alatt az iraki és szíriai állam megroppant, új helyzet állt elő. Míg Szaddám Huszein Irakja ellen úgy 1991-ben, mint az 2003-as invázió idején csak felhasználták őket az amerikaiak saját céljaikra, ezúttal – korábban példátlan módon – már tér, mondhatni, hatalmi űr is kínálkozik arra, hogy a kurdok megvalósítsák régóta dédelgetett ambícióikat.

MNO_online
Kérdés, hogy a megnyíló lehetőségekkel tudnak-e élni, illetve meddig bátorítják vagy hagyják érvényesülni őket, mielőtt megálljt parancsolnának nekik. Törökország számára minden önálló kurd entitást tartalmazó forgatókönyv elfogadhatatlan. A maximumot az a békefolyamat jelenti, amelybe 2012-ben, a nyílt összecsapás harminc évét és negyvenezer halottját követően vágott bele az iszlamista gyökerű, akkor még roppant magabiztos török hatalom, élén Recip Tayyip Erdogan elnökkel.

A törökök pacifikálnának

Az elgondolás lényege az, hogy a törökországi kurdokat lehetőleg el kell választani a határokon túliaktól, s különböző engedmények mellett integrálni kell őket a török közéletbe, hagyni, hogy az ország gazdasági konjunktúrája pacifikálja őket.

Ezt a folyamatot azonban – amely a kurdok elleni razziákkal és katonai csapásokkal most dugába dőlni látszik – már akkor kockára tette Ankara, amikor részt vállalt a damaszkuszi rezsim ellenzékének, köztük radikális szunnita csoportoknak a rejtett támogatásában. Ezek, illetve a belőlük létrejött IÁ ugyanis rögvest célba vette a török határ mentén élő kurdokat is, akik számára láthatóan nem volt kérdés, hogy kik állnak a háttérben.

Penge élen táncolnak a törökök

A hadszínteret uraló zűrzavarban márpedig nem sok választja el a törökök (illetve amerikaiak, szaúdiak és katariak) támogatta Aszad-ellenes erők és a kurdok összecsapásait azoktól az összetűzésektől, amelyekben az iszlamistákat kiszorító kurdok válnak török célponttá. Ankara most nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy úgy támogassa a szíriai „rendszerváltás” erőit, hogy közben csapást mér egyik részükre, a nemzetközi közösség által páriaként kezelt IÁ-ra, ugyanakkor elejét veszi annak, hogy a kurdok a maguk céljaira kihasználhassák annak meggyengülését.

Ez is politika

Mondani sem kell, hogy roppant kockázatos politikáról van szó, mely rossz esetben úgy befelé, mint kifelé a konfliktus kiterjedését hozhatja. Arra, hogy miért vállalják ezt Erdoganék, akik hosszú ideig mindent megtettek a háború sodródás ellen, többen egyértelműen az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) meggyengülését adják magyarázatul. Az sem lehet véletlen, hogy az Iszlám Állam és a kurdok elleni fellépés kezdete után két nappal a legnagyobb ellenzéki erő, a szekuláris, atatürkista Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette: „Törökország érdekében” készek koalícióra lépni az egyedül immár kormányozni képtelen AKP-vel.

Az IÁ és a kurdok elleni török fellépés magyar szemszögből sem érdektelen. Alapvetően átrendezi ugyanis a biztonsági helyzetet abban a térségben, ahová éppen a napokban telepítik a Magyar Honvédség Iraki Kiképzésbiztosító Kontingensét (MHIKBK), amely az iraki kurd pesmerga erők nyugati (elsősorban német, olasz és holland) kiképzési helyszíneit hivatott őrizni. Azzal, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár önmérsékletre intette a törököket a kurdokkal kapcsolatban, akaratlanul is elismerte a konfliktusveszélyt.

Zord Gábor László – Magyar Nemzet

Az eredeti cikk itt olvasható>>>