Így készült a törökországi földrengés legmegrázóbb fotója
A törökországi földrengés ikonikus képévé vált az a fotó, amely egy édesapát ábrázol, amint a romok alatt holtan fekvő lánya kezét fogja. A kép...
Letartóztatják az építési vállalkozókat Törökországban, akik az összedőlt épületekért feleltek
Országszerte büntetni kezdték azokat az építési vállalkozókat Törökországban, akik a hétfői földrengésben összeomlott épületeken dolgoztak. Eddig több mint száz embert vettek őrizetbe, mert...
A Vasas anyagi segítséget nyújt a földrengés helyszínén dolgozó magyar mentőcsoportnak
Úgy gondoltuk, kötelességünk, hogy a földrengést követően segítsük a mentésben résztvevő magyar szakemberek munkáját - közölte a klub.
A Vasas úgy döntött, hogy anyagi segítséget nyújt...
Elhagyja Törökországot a magyar és nemzetközi mentőcsapatok többsége
A Hunor egyelőre marad, ők házról házra kutatnak, de már csodaszámba benne, ha túlélőket találnának.
A magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége szombaton elhagyja Törökországot....
Éjszaka is kutatott a Hunor Törökországban, síri csendben várták, hogy jelezzen a detektor
Meghaladta a 24 ezret a törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma szombat reggelre, csak Törökországban 20,665-en haltak meg a katasztrófa miatt, és 80...
Előrejelezhették a madarak a törökországi földrengést
Furcsán viselkedő madarakról készült videófelvétel nem sokkal a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések előtt – írja az IFLScience. A videó hitelessége egyelőre nem bizonyított,...
A magyar mentők vizes ballonokból barkácsolt vödrökkel takarítják Törökországban a törmeléket
Egy eldőlt épületnél dolgoznak, centiről centire haladnak.
Az Antakya városában lévő, hátfalára dőlt épületbe, és a környező, itt-ott még lángoló romok közé egyre nehezebben tudnak...
Az IBUSZ válasza török útjaik előfoglalásai kapcsán
Épp a napokban jelentette be az egyik legnagyobb, hazai alapítású, most 120 éves utazási iroda, hogy erősít az idei szezonban a török piacon. Ennek...
A Vodafone és a DIGI nem számít fel roamingdíjat a Törökországban lévő ügyfeleinek
A Vodafone mobil bázisállomásokat is küld, és a műszaki segélynyújtásban legtapasztaltabb munkatársa is odautazik.
A Vodafone Magyarország és a DIGI nem számít fel roamingdíjat Törökországban...
A Hettita Birodalom összeomlása napjaink klímaválságában is tanulságokkal szolgálhat
A mai Törökország területének nagyját időszámításunk előtt 1650 és 1200 között az ókor egyik legbefolyásosabb nagyhatalma, a Hettita Birodalom uralta. Bukását sokáig az úgynevezett...












































