Birkózás: öt érem a törökországi kadét Győzelem-kupán

Magyar arany is született a törökországi Gebzében, a korosztály egyik legrangosabb nemzetközi versenyén. Klányi Krisztofer a kötöttfogású 71 kilogrammosok között remekelt, és aranyérmet szerzett, míg a tízfős magyar válogatott további egy ezüst- és három bronzérmert nyert.

A Török Birkózó Szövetség 21. alkalommal rendezte meg a Győzelem-kupát, amely a kadét korosztály egyik legrangosabb nemzetközi versenye. A Gebzében lebonyolított idei viadalon több mint 200 sportoló lépett szőnyegre: a magyar válogatott mellett török, orosz, kazah, azeri, bolgár, román, grúz, olasz, svéd és argentin fiatalok is versengtek, így bátran kijelenthető, hogy Európa krémje mérte össze tudását a kupaküzdelemben.

Magyarország kötött- és szabadfogásban összesen tíz versenyzőt delegált. A Tóth Gábor vezette szabadfogásúaknál a kadét világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Budai-Kovács Marcell a döntőig jutott az 55 kilogrammos súlycsoportban, a fináléban azonban már nem bírt azeri ellenfelével, így második lett. A fogásnem másik magyar érmese Korcsog Milán volt, aki bronzérmet szerzett a 80 kilogrammosok között.

Amint arról korábban már ITT írtunk, Kliment László, a kötöttfogású kadétválogatott vezetőedzője mentális problémát tapasztalt a fiataloknál. A mester azonban most változást látott ebben, ugyanis három érmet szerzett a fogásnem Törökországban.

Folytatás

Forrás: www.nemzetisport.hu