Ezen a napon: Törökország első olimpiai aranyérmese: Yaşar Erkan

1931-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Berlinnek ítélte az 1936-os nyári olimpia megrendezésének jogát. A döntés Németország visszatérését jelezte a nemzetközi közösségbe az I. világháborúban elszenvedett vereség miatti elszigeteltsége után. 1936 augusztusában Adolf Hitler náci diktatúrája két hétre álarc mögé rejtette rasszista, militarista jellegét, amikor otthont adott a nyári olimpiai játékoknak. A berlini viadalon minden korábbinál több, negyvenkilenc ország képviseltette magát a világ minden tájáról. Németország állította ki a legnagyobb csapatot 348 sportolóval. Az USA küldöttsége volt a második legnagyobb, 312 taggal. A Szovjetunió nem vett részt a berlini olimpián. (forrás: encyclopedia.ushmm.org)

Ezekre – az azóta is sokat emlegetett, sok szempontból különleges – olimpiai játékokra Törökország 11 birkózót, 7 vívót, 5 kerékpározót, 19 futballistát, 4 lovast, 9 kosárlabdázót és 4 vitorlázót, összesen 59 sportolót delegált. Ez az olimpia hozta meg az ország első aranyérmét a játékok történetében.

Yaşar Erkan birkózó 1936. augusztus 10-én nyerte el a dicső címet, a medált egy nappal később, augusztus 11-én akasztották a nyakába. Az İstiklal marşıt – a török nemzeti himnuszt – egy katonai zenekar játszotta, és a stadion 4 sarkában a török zászlót az első helyezetteknek járó helyre vonták fel. Minden jelenlévő török kiabált örömében. Az ünnepély után Yaşar Erkan sírva lépett le a dobogóról.

Ki volt Yaşar Erkan? Hogyan jutott a dobogó csúcsára?

Erzincan megye Refahiye városában született Ali Pehlivan és Seher asszony első gyermekeként 1911. április 30-án. Édesapja családneve a törökül tudók számára máris árulkodó lehet, a pehlivan szó ugyanis azt jelenti: erős ember, birkózó. Az apa, sőt a nagyapa is birkózó volt, így a fiúcska már otthon megkezdte felkészülését. Később rövid ideig a Kumkapı Birkózó Klub sportolója lett, de hamarosan találkozott a válogatott csapat edzőjével, Raol Peterrel. Edzője és édesapja sem hitte, hogy élsportolókkal szemben nyerhet, de ő mindent megtett a sikerért, és 61 kg-os súlycsoportban minden fontos ellenfelét legyőzte, majd 1931-ben Isztambul bajnoka lett.

Minden vágya volt, hogy bekerüljön a nemzeti válogatottba, és mikor ez 1932-ben nem sikerült, egy időre abbahagyta a sportolást. A kihagyás során technikáját fejlesztette, majd 1933-ban már a csapat tagja lehetett, és 61 kilóban megnyerte a 2. Balkán Bajnokságot, majd 1934-ben és 1935-ben ismét.

1933-ban, amikor a török csapat az olaszok ellen küzdött, a nézők között ült Mustafa Kemal Atatürk is. A sikeres fiatal sportolót meghívta magához ebédre, ahol ezt mondta neki: „Láttam, milyen eredményes vagy. És én tőled még nagyobb sikereket várok.” A sportolóra ezek a szavak doppingszerűen hatottak.

1936-ban régi mestere nyugdíjba ment, és a finn Onni Pellinen lett az edzője, aki nagyon bízott a fiatal sportolóban. Az új edző szabadfogású birkózást gyakorolt vele, de Erkan ebben a technikában sikertelen volt. Ugyanakkor sportolótársa, „Mersinli” Ahmet Kireççi eredményes volt, így bronzérmet nyert az olimpián.

Erkan visszatért a kötöttfogáshoz – szerencsére. Berlinben augusztus 2-án a magyar Tóth Ferencet 13 perc 23 másodperc alatt tussal győzte le. Ez az egész csapatra ösztönzőleg hatott. Majd sorban nyert dán, japán, olasz ellenfeleivel szemben, és a döntőben a lett nemzetiségű Kundsinsi felett pontozással győzedelmeskedett.

Győzelme és aranyérmének átvétele után gratuláló üzenetet kapott a török miniszterelnöktől, Inönütől, és természetesen Atatürktől is.

Az olimpia után 1937-ben ismét balkán bajnok lett, de folyamatos derékfájdalmai miatt 1938-ban abba kellett hagynia a versenysportot. 1986-ban, 75 évesen hunyt el a török birkózás „aranyembere”.

Információk forrása: dunyabulteni.net, willdergi.com

Erdem Éva – Türkinfo