Bartha Júlia – Állatmotívumok a törökségi kultúrában: a juh példája

A juh a játékkultúrában

A játékkultúra archaikus rétegébe tartoznak a csontjátékok, közöttük is azok, melyek alakjába valamilyen állatot lehet belelátni: főleg a szárnyasok, a lúd vagy a kacsa mellcsontjából készült játékok, a sertés, a marha, a juh és a kecske ízületi csontjaiból való állatfigurák, a csigolyacsontokból összerótt emberi formák. A felsoroltak közül kiváltképp az ízületi csontok, csigacsontok, az astragalosok sorolhatók a legrégebbi történeti rétegbe. Az ókori kínai és görög feljegyzések szóltak először az astragalos (a juh hátsó lábának bokaízületi csontja) játékokról, Homérosz úgy említi Íliászában, hogy a görög fiatalok kedvenc szórakozása volt a juh vagy a kecske bokacsontjával való játék. A csontjátékok nagy valószínűséggel Keletről indultak, de hogy ki kinek adta át, követhetetlen és talán lényegtelen is. Fontos, hogy a csontocska és a hozzá kapcsolódó „kapójátékok” szabályrendszere, variánsai interetnikus kapcsolatokat hoztak létre, népeket, kultúrákat kötöttek össze. Amit a magyar népi kultúra csűdözés, bikázás, bitykőzés, pitykézés néven ismer, a mongol, a kazak, ujgur, a kumük, oszét és az anatóliai török gyermekfolklórban is ismert, ma is játsszák. (5)

Jóslásra és amulettként is használják az astragalos csontocskákat. Mivel olykor „megfúrják” a csontot és ólmot öntenek bele, ezáltal megváltozik a súlypontja, és arra a oldalára esik, amelyik „kedvezőbb” sorsot jósol. (A szolnoki török kori várásatási anyagban találtak a régészek ólmozott astragalus csontocskákat. Az 50 lelet között több megfúrt csontocska is volt.[12] A négyszállási temető jász anyagában is talált az ásató régész, Selmeczi László ilyen csontokat.[13] Az utóbbi esetben mivel sírmellékletként szerepelt a csont, valószínűleg amulettként óvta a halott másvilági útját. Az anatóliai törökök szintén használják jóslásra is a csontocskákat, a házasság kimenetelét jósolják vele, olykor „cinkelik”, hogy a kívánt oldalára essék, és jó házasságot jósoljon. A pásztorkultúrákban terjedt el játékszerként az astragalos, főként kapójátékok eszközeként. Igaz, a kapójátékokat kővel is játszották olykor, lásd a törökök beş taş (öt kő) nevű nagyon népszerű kapójátékát. Olyan régi ez a játék, hogy már a hettiták is ismerték, sőt már az őskori kultúrákban is meglehetett, hiszen a rézkori és kora bronzkori régészeti leletek között is találtak ilyen csontocskákat.

A kazak nemzeti játékok között első helyen áll a tokuz kumalak, a kilenc bogyó nevű játék, amit a juh vagy teve „bogyóival” játszanak a gyerekek, persze a nem pusztai gyerekek kővel helyettesítik a játékszert.

Aligha van olyan ember szerte a világban, aki ne hallott volna még a gökböri, köpkári, Afganisztánban buzkasi, a kazakoknál kökpar játékról (a magyarországi Nagykunságon egykor kekbere néven ismerték). A játékot minden év tavaszán játszották, rendszerint egy hónapon át különböző helyszíneken. A lovakat felkészítik a játékra, hiszen nagy gyorsaságot, nagy energiát igénylő, valójában a harci edzést biztosító, amolyan felkészítő-karbantartó játékról van szó, mint a békeidőben játszott lovas játékok, harci játékok mindegyike. A lovak kiválasztásánál a széles szügyű állatokat részesítik előnyben. Aki győzött, az a lova és természetesen a saját edzettsége révén közismert és elismert lett a közösségben. A vidékek egymás között versenyeket rendeztek. A játék során használt „játékszer” egy juh vagy kecskegida. Miután levágták az állatot, a belsőségeit kiszedik és homokkal kitömik. Egy-egy ilyen felkapkodni való állat 30-40 kg. Az kap pontot, aki a vágtató lóról felkapja a juhot és magasra emeli. Elég vad, durva játék, sok sérüléssel jár.[14]