Az orosz és az ukrán delegáció megérkezett Isztambulba, de előzetesen senki nem számít áttörésre

Fotó: ISLAM YAKUT/Anadolu Agency via AFP

Két hét után először tárgyal közvetlenül egymással orosz, illetve ukrán delegáció a háborúról, ezúttal Isztambulban, ugyanakkor az előzetes várakozások alapján kevés esély van arra, hogy áttörés szülessen. Eleve kisebb szintű találkozó zajlik majd kedden, mint legutóbb, amikor a külügyminiszterek, Szergej Lavrov és Dmytro Kuleba találkoztak egymással, ezúttal ugyanis az elnöki tanácsadók fognak tárgyalni.

Kuleba már megüzente a találkozó elé, hogy Ukrajna nem hajlandó lemondani emberekről, területről vagy a szuverenitásáról. A külügyminiszter az ukrán közmédiában beszélt arról, hogy a tárgyalások minimumprogramját szerinte a humanitárius kérdések jelentik majd, míg a maximuma egy esetleges tűzszüneti megállapodás lehet.

A BBC idézett egy amerikai külügyi tisztviselőt, aki szerint kevés esély van a keddi áttörésre, mivel egyelőre nem úgy tűnik, hogy Vlagyimir Putyin készen állna kompromisszumot hozni a háború befejezéséért. Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov is arról beszélt hétfőn, hogy bár a tárgyalások egyelőre nem hoztak lényegi eredményeket, fontos, hogy személyesen folytatódjanak. Részletekbe ugyanakkor nem akart bocsátkozni, mert szerinte azzal csak árthatna a tárgyalások sikerességének.

A két ország tárgyalódelegációi amúgy szinte napi szintű videós kapcsolatban vannak, az előzetes várakozások szerint e tárgyalásokhoz képest kevés előrelépés várható az elnöki tanácsadók személyes találkozóján.

Zelenszkij ukrán elnök korábban jelezte, hajlik arra, hogy tárgyaljon Ukrajna semlegességéről, de ezt népszavazásnak kéne megelőznie, illetve ki kéne addigra vonulnia az orosz katonáknak. Zelenszkij tanácsadója, Alexander Rodnyaszki is arról beszélt a tárgyalások előtt, hogy nem számít gyors megoldásra, ugyanakkor egy kicsit kevésbé pesszimista már, látva hogy az oroszok mennyire szenvednek a csatatéren.

Szerinte az oroszok jelentős katonai veszteségeket szenvednek, a katonák morálja alacsony, míg az ország nem sokáig engedheti meg magának a háborút. Rodnyaszki úgy látja, hogy mihelyt ezt belátják az oroszok, kénytelenek lesznek belemenni egy békemegállapodásba, és ez hatja előre a tárgyalási folyamatot.

A Guardian összefoglalója felidézi, hogy már mindkét fél utalt arra, hogy elképzelhetőnek látnak egy megállapodást, melyben Ukrajna nemzetközi biztonsági garanciák mellett semleges marad, ugyanakkor az oroszok által támasztott területi követelések vitás kérdések maradtak.

Moszkva nemcsak a 2014-ben leszakított Krímet, de a keleti Donbaszt is megtartaná, Zelenszkij pedig a hétvégén utalt arra, hogy Donbasz esetében elképzelhető valamiféle kompromisszum, bár nem fejtette ki, hogy micsoda. Teljesen lemondani a területről ugyanakkor vélhetően nem fognak az ukránok, hiszen az elnök többször hangsúlyozta, hogy az ország területi integritása Kijev abszolút prioritása.

Zelenszkij hetek óta hangsúlyozza amúgy, hogy Putyinnal kéne tárgyalniuk egymással, de legutóbb Lavrov orosz külügyminiszter üzente meg, hogy ez jelenleg még kontraproduktív lenne, és erre akkor kerülhet csak sor, ha már minden lényegi kérdésben megállapodtak a felek.

Forrás: 444.hu