Az iszlamizált örmények 100 éve a „purgatóriumban”

or_purgA muzulmán örmények szerint a „purgatóriumban” hagyták őket, mondván, hogy sem Törökország, sem az örmény pátriárka és közösség nem fogadja el őket.

Azon a konferencián, melyet ” Iszlamizált örmények ” címmel rendeztek meg az isztanbuli Boğaziçi Egyetemen, részleteket árultak el az életükről, melyet többnyire személyazonosságukat elrejtve élnek Törökország keleti és délkeleti tartományaiban.

„Azt kérdezik, min mentünk keresztül, erre a válaszom: „Mi az, amin nem?” Egész életünkben a purgatóriumban voltunk” mondta egy résztvevő, név szerint Sadık, Adıyaman-ból. A társadalom különböző kultúráiban való el nem fogadottság érzése határozta meg az életüket, tette hozzá Sadık. „Mikor bentlakásos iskolába jártam, a többi gyerek ’hitetlennek’ hívott. Nem tudtam, hogy ez mit jelent, azt gondoltam, nem kedvelnek” mondta.

A 23 éves Berfin, aki a muzulmán örmények kérdését tanulmányozza a diplomamunkájához az Oxfordi Egyetemen, azt mondja, identitása külföldön is problémás. „Amikor Franciaországban diákotthonba jelentkeztem, a keresztlevelet kérték tőlem, és amikor nem tudtam bemutatni, nem fogadtak be. Igen, a keresztény örményeknek szintén hatalmas problémáik voltak, de ennek ellenére vagy így, vagy úgy, de identitásuk szerint éltek továbbra is. „100 éven keresztül néma kétségbeesésben kellett élnünk” mondta Berfin.

Egy másik résztvevő, H.T, azt mondta, hogy a muzulmán örmények otthonaikban próbálják gyakorolni a keresztény szokásokat, de azon kívül muzulmánként próbálnak viselkedni. „Azt mondtuk, hogy az élet ellenállás, így maradunk talpon. Bármit tettünk, hitetlennek neveztek. Most már a keresztény örmények sem fogadnak el minket” mondta H.T., hozzátéve, hogy még napjainkban is próbálják elrejteni identitásukat.

Egy neves török-örmény újságíróról, Hrant Dinkről kérdezve, akit 2007-ben Isztanbulban öltek meg, H.T. azt válaszolta: „ Igen, félünk.” Dink ügyvédei közül az egyik, Cem Halavurt, szintén részt vett a konferencián. Azt mondta, ő személy szerint nem fél felvállalni identitását, de úgy véli, az örmény pátriárka és a többi isztanbuli örmény jól teszi, ha óvatosan jár el.

„A misszionáriusok kérdése még mindig tabu ebben az országban. A pátriárka részéről tett legcsekélyebb lépés is misszionáriusi tevékenységnek tűnhet” mondta Halavurt.

Hürriyet Daily News, 2013 nov.6

Fordította: Oláh Ferenc/Turkinfo