Az ég szerelmére! 4. rész

Lányregénybe illő helyszín, csinos magyar lány, helyes török fiú. Álljunk csak meg egy pillanatra! Lányregény? Valóság?… Lili története folytatódik, vigyázat, veled is megtörténhet!

Az idő minden értelmét elvesztette 2013 júliusában. Lilit reggel felébresztette az apja, elmentek reggelizni, beszélgettek életről, kultúráról, erről-arról, csak nem Leventről… A börekárus bácsi már ismerte őket, igazából a környéken már mindenki ismerte őket. Jókedvű falatozás közben egy madzagra kötött kosárra lettek figyelmesek. A kisboltos kenyeret, tejet és vajat tett bele, majd útjára bocsátotta. Apjával egyszerre bámultak felfelé. Nem sokkal később a kosárral együtt leereszkedett a pillantásuk. A boltos bácsi kivette belőle a pénzt, felkiabált valamit, majd rájuk mosolygott.

„Hogy ezek a törökök mennyire élnek!”

Apja is boldog volt itt, mindennap kivesézték a helyzeteket és embereket, általánosításokba vagy összehasonlításokba ragadva próbáltak feldolgozni egy másik világot.

A színek, az illatok, a szagok, a mosolyok és a pillantások viszont csak Leventtel kaptak értelmet. Lili gondolatmenetének bástyáit ledöntötte, összezúzta a fiú. Minden alkalommal elfogultság nélkül, mégis szeretettel beszélt az emberekről akikkel felnőtt, a kultúráról, amibe beleszocializálódott.

Sultan_Osman
„ez még az Oszmán Birodalom és Ázsia-fóbia előtt ugrott be mindenkinek”

Július 15., Liliék konyhája

– Ha készen állsz Mehmetről beszélni, gyere fel a műtermembe. – mormogja Lili apja késélezés közben.

A dzsámi beszűrődő hangját mintha lehalkították volna egy pillanatra. Nem maradt a helyiségben semmi, csak a férfi kongó szavai.

– Mi?? Ki az a Mehmet? – meghűlt a vér a lányban.

– Fent várlak. – apja pillantása érdesen súrolja Lilit.

Felment az emeletre. Lili nem mozdul. Honnan tudja?? Milyen Mehmet?? Nagy levegő, lépcsőfutás.

Apja a terasz előtt álldogál, lassan húzza a vonalakat a fehér pergamenre.

– Hány éves? Mi a munkája? Hogyan találkoztatok? Csak reménykedek benne, hogy nem valami bűnöző. Arra kértelek, hogy ne állj szóba senkivel az utcán. – keze megáll a papírlapon – Rémisztő, hogy egy szót se szóltál róla. – mondja felnézve, a lányába fúrva tekintetét.

– Honnan tudtad meg?? – Lilit ez az egy kérdés foglalkoztatja.

– Megváltoztál. Kiegyensúlyozott vagy mostanában, mégis olykor szertelen, elvarázsolt. Azt hiszem, szerelmes vagy, és az bizony nagyon komoly ügy. Ráadásul Törökországban! Aydin barátom szavai csengenek fülemben: „A lányom minden fiúügyéről beszámolt, kivéve arról, akihez végül hozzáment.” Remélem nem olívabogyó az illető…

Július 15. este, Skype

– Anya, nagyi, képzeljétek megismerkedtem valakivel.

Anya, nagyi tágra nyílt szemmel egymásra merednek a képernyőn.

– Török?

– Igen.

– Ugye nem nagyon sötét??

A színvallás-sorozat után minden ugyanúgy folytatódik, csak nyíltabban és egyszerűbben. A magyar család gondolkodás nélküli legnagyobb félelme a sötét bőrszín. Ez még az Oszmán Birodalom és az Ázsia-fóbia előtt ugrott be mindenkinek. Lili lecsillapítja a kedélyeket, az anyjának fotókkal bizonyítja be, hogy nem olíva a fiú.

"remélem, nem olívabogyó az illető"
„remélem, nem olívabogyó az illető”

Már nem lehet sokáig feszíteni a húrt.

A lány apja nem képes elvonatkoztatni a Mehmet névtől, hiszen minden második török Mehmet, meg amúgy is nagyon jó név a Mehmet! „Mehmet” szellemként lengte be az étert, senki nem látta, de már mindenki hallott róla, mígnem….

„Haló, itt vagy? Lili gyere haza és hozd Mehmetet is!” Így válik a magyar apa Mehmetje hús-vér Leventté. Minden túl korán történik, de a helyszín és a körülmények megkövetelik a tempót.

Levent idegesen téblábol Liliék háza előtt, nem viszi rá a lélek, hogy bemenjen. A lány karba tett kézzel figyeli a jelenetet.

„Még soha nem találkoztam egyik barátnőm édesapjával sem, csak az anyukákkal. – böki ki kétségbeesett pillantással a fiú.”

– Csak nem félsz? – Lili arcán halovány mosoly fut végig.

Levent válaszul kihúzza magát és hősiesen belép az ajtón. Már várják őket. A nappaliból hangfoszlányok és kacaj hallatszódik. A lépcsőfordulóban megállnak. Ezen a ponton Lilit is elkezdi enni a penész. Halkan felsétálnak a lépcsőn. Mindenki elnémul. Az előző pillanatban még jókedvűen hahotázó apa most megigézett komolysággal mered az ajtóra. Lassan feláll, teljes mellszélességgel bemutatkozik.

– Jó estét, Levente vagyok. – közli Lili apja citrom ábrázattal, méltóságteljesen.

– Jó estét, Levent vagyok. – bár a jég még nem tört meg, Levente arcán enyhe mosoly szalad át.

– Foglaljon helyet Levent. Meséljen magáról, mivel foglalkozik? – A kihallgatás elkezdődik. „Mennyit keres? Milyenek a szülei?…” a kommentár mindig csak egy szenvtelen „Aha”. Levent lába fel-alá jár az asztal alatt, Lili bal kezével, erősen leszorítja a földre.

„Huhh, tuti van köztünk rokonság, az apád tiszta török!”

A történet folytatásához kattints ide >>>

Kovács Dalma – Türkinfo