Ahol a Nap alszik

Mevlâna Idris Zengin
Napkút Kiadó
2011

A török író 1966-ban született Kahramanmaras Andirin nevű településen. Jogi diplomát 1989-ben szerzett Isztambulban. Több török gyermekirodalmi díj kitüntetettje. A Csengő-bongó meseutca meséiben a hétköznapi, megszokott világ szövetét valamilyen abszurd fordulat szakítja szét, hogy rávilágítson olyan fontos dolgokra, amelyeket el szoktunk felejteni.

A Nap elfáradt az örökös felkeléstől és örökös lenyugvástól.

„Mi lenne, ha aludnék egyet?” – gondolta. Az égen nem volt hely az alvásra, de a Földön csak található egy alkalmatos zug. Meg is kérdezte a tengert: „Bocsánat, annyira elfáradtam… Ha nem alhatom egy kicsit, elpusztulok a kimerültségtől. Alhatom rajtad?”

A tenger ránézett a megfáradt Napra, és így válaszolt:

„Szeretném, ha a színemen aludnál, ám Te annyira, de annyira forró vagy, hogy ha rám feküdnél, kiszáradnék. Ha kiszáradok, mi lesz a halakkal? Mind elpusztulnának.”

A Nap belátta, hogy nem aludhat a tengeren. Továbbállt. Kis idő múlva egy nagy esőfelhővel találkozott. Na, ez azután kellemes ágy lenne! Az esőfelhő megállt és megkérdezte: „Mit óhajtasz?”

A Nap válaszolt: „Elfáradtam, aludnék. Egy kis időre lennél az ágyam?”Az esőfelhő ezt mondta: „Szívesen, de épp megyek, hogy egy szárazságtól szenvedő országot megöntözzek esőimmel. Az ottaniak már sok-sok hete várnak. Ha rám fekszel, az esőcseppek elpárolognak. És az emberek! Kérlek, ne haragudj, nekik nagy szükségük van az esőre. Mennem kell.”

Az esőfelhőnek igaza volt.

A Nap innen is továbbállt. Egyre jobban elfáradt, és már nagyon aludni akart. Egy kertben meglátott egy kisgyermeket, aki a fák alatt ült. A gyermek egyenként tépdeste a pipacs szirmait, és sorolta: „szeret, nem szeret, szeret, nem szeret.”

„Hé, figyelj csak!” – mondta a Nap.

A gyermek felkapta fejét a pipacsról, arcát a Nap felé fordította, és szemét hunyorgatva kérdezte: „Nekem szóltál?”

„Igen, nagyon fáradt vagyok, aludni akarok. Tudsz egy helyet, ahol elalhatnék?” – kérdezte a Nap.

A gyermek boldogan tapsikált: „Jaj, persze hogy van, gyere csak!” – mondta, és széttárta a karját. A kert bámult, a hangyák bámultak, a diófa bámult, a cseresznyefa bámult, az akácfa bámult, a fecskék bámultak, a pipacs is bámult, amikor a Nap gyengéden a gyermek karjaiba ereszkedett. A gyermek azonban egyáltalán nem volt meglepve. „Hogy elfáradtál!” – mondta. Majd, hogy elalhasson, a Napot a szívére fektette.A Nap valóban olyan fáradt volt, hogy a fiú szívén rögtön édes álomba merült. A gyermek pedig folytatta a pipacslevelek tépkedését: „Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret…”

Ha néhanapján az égen nem látjuk a Napot, nem szabad aggódnunk. Biztosan elfáradt, és az egyetlen helyre ment, ahol alhat: abba a kicsi szívbe.Részletek>>>,