A török kosarasok esélyeshez méltóan győzték le a magyar fiúkat Debrecenben

Kép forrása: www.pikrepo.com

Az Eb-ezüstérmes válogatott magabiztos, nagy arányú sikert aratott a három debreceni kosarast is felvonultató nemzeti együttes ellen.

Az U19-es fiú kosárlabda-világbajnokságon a harmadik mérkőzését játszotta a magyar válogatott kedden este a Főnix Arénában. A mieink remekül indítottak a tornán, hiszen Dél-Korea és Argentína válogatottját is legyőzték az előző hétvégén. Az aktuális ellenfél török válogatott azonban még az előbbi kettőnél is komolyabb játékerőt képvisel, hiszen az előző Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztek. Borzasztó nehéz mérkőzés várt tehát a magyar fiúkra.

A török válogatott egy két- és egy hárompontossal indította az összecsapást, azonban a mieink hasonló kombinációval válaszoltak. Amikor már úgy tűnt, hogy a vezetést is átvehetik Váradi Kornél tanítványai, akkor becsúszott néhány hiba, és a törökök megléptek. Ekkor időt is kért a magyar csapat trénere, hogy rendet tegyen kicsit a fejekben. Egyébként is a törökök voltak a favoritjai az összecsapásnak, de még szerencséjük is volt, több alkalommal egészen lehetetlen módon táncolt ki a magyar labda a gyűrűből. Emellett pedig – ahogyan sejteni lehetett – minden hibát és megingást azonnal megbüntettek, így az első negyed végén 27–14-nél jött a rövid szünet.

A következő játékrész elejét nagyon megnyomták a félholdasok, és egyre inkább elhúztak a mieinktől, ezért a magyar tréner ismét időkéréssel próbálta kizökkenteni az ellenfelet és felrázni övéit. Sajnos ez nem nagyon sikerült, így már a félidő előtt meghaladta a húsz pontot a különbség a két együttes között, a második negyedet követően pedig 58–34 állt a kijelzőn.

Folytatás

Forrás: www.haon.hu