Utazási tanácsok Ramadán idejére

Forrás: commons.wikimedia.org

Senkinek nem kell elhalasztani az utazást azokba a városokba, ahol az emberek tartják a Ramadánt, de van néhány részlet, amit érdemes tudni a ramadáni szokásokról. Törökországban az élet nagyjából a szokásos mederben folyik, de a következő tanácsokkal még élvezetesebbé tehető az utazás.

A Ramadán az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek. Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát. A hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. Az iszlám hit szerint ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka.

Törökországban a Ramadán különleges élmény minden nemzetközi turista számára. A történelmi mecsetek jóval zsúfoltabbak ilyenkor, mint általában, mert a hívők többször látogatnak el ezekre a helyekre az iftár (böjtöt megtörő étkezés) előtt és után is.

Ha valaki ebben az időszakban utazik Törökországba, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia.

Útmutató Ramadán idejére

Ha valaki az igazak álmát alussza egy szállodai szobában, vagy egy barátja házában, ne lepődjön meg azon, hogy váratlanul különös zajokat és hangokat hall, amelyek felébresztik. Ezek a ramadáni dobosok, akik ütemes dobolásukkal és a mani kiabálásával jelzik a hívőknek, hogy kelljenek fel és kezdődhet a szuhúr (kora reggeli étkezés, még napfelkelte előtt). Ezt a dobolást egész hónapban, minden nap megteszik, és bár a hagyomány kihalófélben van, még mindig lehet velük az utcákon találkozni. Néhányan tradicionális ruhát vesznek fel, minden kerületnek külön dobosa van. Az emberek pénzt adnak nekik, így köszönik meg munkájukat.

A pincérek iftariyelik-et szolgálnak fel

Mind a luxus-, mind a pénztárcabarát éttermek különleges iftár menüvel készülnek a Ramadánra. Az asztalokra sörbet, szamovár kerül friss teával és az elengedhetetlen iftaryelik, ami egy speciális étel és a fő fogás előtt fogyasztanak el. Törökországban a ramadáni előételek közül a legfontosabb a datolya és az olíva, ezek azok az ételek, melyeket a böjt megtörés után azonnal elfogyasztanak, persze van, aki először vizet iszik. Ramadán idején fogyasztott datolyának régi hagyománya van, az egész Mohamed próféta idejére vezethető vissza, aki úgy tartotta, hogy a datolya fogyasztástól egészséges lesz az ember és még gyulladáscsökkentő hatása is van.

Mahya

Minden városban a nagyobb mecseteket Ramadán idején különleges világító díszekkel dekorálják ki, úgy, hogy a két minaret közé feszítik ki azokat. Ezeknek a neve mahya. A lógó fényfüzéreken üzenetek olvashatók: Ramazan Berekettir (a Ramadán jótékony), Hoşgeldin Ramazan (Isten hozott/Üdvözlünk Ramadán) vagy On bir ayın sultanı (Tizenegy hónap szultánja). A feliratok nyelve városonként eltérő, így arab és angol nyelvű üzenetek is olvashatók. Ezen szokás az oszmán időkből ered, az 1600-as évek elejéről. Néhány mecsetben az esti ezán elhangzásakor kapcsolják be a fényeket, ezzel is jelezve, hogy vége az aznapi böjtnek.

Cukorünnep (Eid al-Fitr)

A Cukorünnep egy három napos ünnep, ami a Ramadán lezárását követő 3 napon át tart (idén ez július 5-7 közé esik). A muszlimok ekkor együtt imádkoznak és alamizsnát adnak a szegényeknek. A fiatalok meglátogatják az idősebb rokonaikat, együtt esznek és szórakoznak, a gyerekek különböző játékokat játszanak.

A legfontosabb tanácsaink a következők:

Aki teheti, próbálja ki az iftárt vagy a szuhúrt: A muzulmán országokban a szállodák finom ételekkel és érdekes programokkal várják a vendégeket Ramadán idején. Isztambulban sok 5 csillagos szálloda, luxus- és pénztárcabarát étterem is van, amelyek nagy sátrakat állítanak fel az utcán és napfelkelte előtt vagy napnyugat után különleges ételekkel várják az érdeklődőket. Mivel ezek mindenki számára nyitva állnak, így érdemes kipróbálni valamelyiket, hogy minket is átjárjon a Ramadán szelleme.

Adakozzunk: Az iszlám öt alappillérének egyike a zakát, vagyis az adakozás. Ramadán idején a muszlimok számára ez különös jelentőséggel bír. Minden évben a török segélyszervezetek, a Török Vöröskereszt vagy éppen a Vallási Ügyek Ügynöksége (DİB) kitelepülnek a városokba és segítenek a menekülteknek és a szegényeknek.

Aki tud, csatlakozzon valamelyik ramadáni eseményhez: Ha turistaként Isztambulban járunk Ramadán idején szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert minket is megérint a Ramadán különös légköre. A Yenikapı-parton, a Maltepe parkban és a történelmi Sultanahmet téren is bekapcsolódhatunk a ramadáni eseményekbe vagy kerengő derviseket nézhetünk meg a Galata Mevlevi Dervismúzeumban

Legyünk tiszteletteljesek: Ha valaki illően akarja jókívánságát kifejezni annak az embernek, aki böjtöl Ramadán idején a következő köszöntésekkel biztos nem sérti meg: Hayırlı Ramazanlar (Boldog Ramadánt). Egy másik megszokott köszöntési forma, amit gyakran lehet hallani az iftár előtt és után: Isten fogadja el a böjtölésedet!

A muszlimok számára a ramadáni böjt kötelező, de vannak kivételek, akik felmentést kapnak alóla, ők a terhes asszonyok, a szoptatós anyák, a nagybetegek, az úton lévők, vagy akik rossz egészségi állapotban vannak, és a kisgyermekek.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo