Törökország: bajnok a Galata, négy kiállítás és iksz a Fener-meccsen

fft104mm3685047Miután a Fenerbahce nem bírt a Basaksehirrel – idegenben végzett 2–2-es döntetlenre – a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33., utolsó előtti fordulójában, az éllovas Galatasaray előnye matematikailag is behozhatatlanná volt. A Besiktas elleni vasárnapi rangadón 2–0-s győzelmet arató Galata így megnyerte a bajnokságot.

A Basaksehir–Fenerbahce mérkőzés igen parázsra sikerült, hiszen a 81. percig kétgólos hátrányban lévő vendégcsapat a hajrában kiegyenlített. Második gólját egy kiállítást követően már tíz emberrel szerezte, a hosszabbításban aztán további három játékosa kapott piros lapot.

Mehmet Topuzt durvaságért, Bruno Alvest kezezésért kapott második sárgával, Caner Erkint a játékvezetőnek tett megjegyzésért, Webót pedig az alábbi videón látható durvaságért állították ki.

A Fener ugyan lecsúszott a bajnoki címről, viszont a Bajnokok Ligájában rajthoz állhat, a selejtező harmadik fordulójában kapcsolódik majd be a küzdelmekbe, két kört kell mennie a főtáblás részvételért, amelyet a Galata a bajnoki aranyéremmel elért. Ez volt a Galata történetének 20. bajnoki címe, a tavalyi ezüstérmes visszaült a trónra, ahol előtte zsinórban két évig tartózkodott.

A cikk folytatása>>>

nemzetisport.hu