Törökország: A Fener az éllovast verte

Fenerbahce – Basaksehir 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Tufan (28.), ill. –

A török élvonal 18. fordulójában a Fenerbahce az éllovas Basaksehir csapatát látta vendégül. Igencsak kevés helyzetet hozott a rangadó, de gólt így is láthatott a publikum. A 28. minutumban a hazaiak tudtak előnybe kerülni Tufan révén. A Fener a 74. percben büntetőt is lőhetett, de a csereként beálló Fernando nem tudta megduplázni csapata előnyét. Ez így sem lett baj a hazaiaknak, hiszen a lefújásig vendég részről sem esett már gól, így 4 pontosra csökkentette hátrányát a jelenleg az Európa Liga-selejtezőt erő 4. helyet elfoglaló Fenerbahce a most legyőzött Basaksehir-rel szemben.

A fordulóból még egy meccs hátra van, a 2. helyezett Besiktas játszik holnap az Alanyaspor ellen. Ha a Besiktas nyer, akkor az élre áll 18 forduló elteltével.
Ezen felül a mai Gaziantepspor – Genclerbirligi találkozót elhalasztották.

Sok meglepetést nem látni a táblázatra pillantva, a legnagyobb névnek számító együttesek ott vannak az élmezőnyben, és nagy csata várható az első helyekért a továbbiakban is. A Basaksehir ilyen jó szereplése kicsit meglepőbb, valamint az, hogy a Trabzonspor csak a 10., viszont még sok van hátra a szezonból.

A török labdarúgó-bajnokság legizgalmasabb és legfontosabb eseményeiről továbbra is beszámolunk, így érdemes követni minket.

Folytatás

Forrás: www.fociklub.hu