Török objektív: Járvány és karantén fotós szemmel

 „A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)

 Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.

Rovatunk cikkeiben egy-egy fotóst és munkásságát szoktuk bemutatni. Most – 2020 tavaszán és nyarán – azonban minden szempontból különleges időszakot élünk meg, legyen ezért ez a cikk is egy kicsit más, mint a megszokott.

Nem egyetlen fotóművész képeivel ismerkedünk meg, hanem egy olyan időszak művészeivel, amit már mindenféle névvel illettünk: világjárvány, karantén, pandémia. Repkednek az olyan fogalmak, mint: új fertőzöttek száma, kijárási tilalom, szociális távolság, visszatérés a normális élethez, és „az új normális”.

Mit tehet egy művész?

Különböző módon próbálja bemutatni azt az időszakot, melyet korábban a ma élő emberiség még nem élhetett át. Vannak, akik lakásukba zárva csendéleteket fotóznak, mások az üres utcákat járva mutatják be azokat az otthon ülőknek, megint mások pedig nekiálltak a mindig halogatott feladatnak, és átnézték az archívumukat, így hozva létre új alkotásokat. Talán a legtöbben dokumentarista képekkel igyekeznek rögzíteni azokat a pillanatokat, melyeket átélnek családtagjaik, szomszédjaik közelében.

Fotó: Yasin Akgül – Sessiz İstanbul (Csendes Isztambul), 2020
forrás: istanbulmodern.org

Természetesen az elkészült alkotásokat meg is szeretnék mutatni a nagyközönségnek.

Egyrészt könnyű a dolguk az internet segítségével, de nehézséget is jelent a tömeges, mindenféle minőségű képek ráöntése az internet népére. A legtöbben az Instagramon teszik közzé műveiket. Önök is nyugodtan böngésszenek a kapcsolódó hashtageket megadva, és néha csodákra fognak találni, természetesen nem csak Törökországból: #yeninormal, #koronagunlerindefotograf, #coronaart, #pandemicart, #pandemicphotography, #coronaphotography és a többi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ötekilerin fotoğrafçısı (@rehavi_oteki_) által megosztott bejegyzés,


Érkeznek már szerencsére a kiállítások is, ahol válogatott műveket láthatunk. Még mindig segítségünkre van ebben az internet, habár lassan már valóban mehetünk múzeumba is.

Egyik első példa az Istanbul Modern Pandemi Günlerinde Fotoğraf  (Fényképezés a járvány napjaiban) című kiállítása, mely 2020. június 1. és november 15. között megtekinthető a múzeum honlapján.

Három korosztály török fotósainak képeit tekinthetjük meg. Vannak új, ebben az időszakban készült képek, és vannak olyanok, amelyek szerkesztése az elmúlt hetekben fejeződött be.

Fotó: Yusuf Sevinçli – Kargalar (Varjak), Kadıköy, 2020. május
Forrás: istanbulmodern.org

A fotósok olyan emberek, akik szeretnek egyesületekbe, csoportokba „tömörülni”. Talán azért, mert lelkivilágukat csak egy másik elhivatott kattintgató érti meg. Átlagos időszakban kollégáikkal találkoznak oktatásokon vagy utazásokon, fotómaratonokon vagy néha fotós fesztiválokon.

Amint megértették, hogy a bezárt időszak hosszabb lesz a vártnál, azonnal elkezdtek internetes szövetségekbe szerveződni, vagy külön projektet hoztak létre a már szokásos fotóegyesületükkel. Zoom-beszélgetések, levelezések zajlottak, így indult a közös – mégis önálló – munka.

Egy ilyen projekthez én magam is csatlakoztam. Célom az volt, hogy elővegyem a fényképezőmet, legyen motivációm ahhoz, hogy végre készítsek képeket (mert ezt hetekig nem tettem), és tanuljak valami újat egy közös munkában, nem mellesleg nagy tudású szerkesztők irányítása mellett.

Forrás: A szerző saját fotója

Meghirdették, jelentkezett 400 fotós. Van, aki az ún. egykockás csoportban dolgozik, azaz egy képkockával szeretnének valamit megmutatni. Munkájukat közel húsz szerkesztő irányítja.

Az egy-egy képet készítők fotóit máris közzétették, és teszik folyamatosan a kezdeményezés honlapján: Korona Günlerinde Fotoğraf – Fényképezés a korona napjaiban. Mindenkit arra biztatok, hogy böngésszen a csoport honlapján. Megtehetik ezt csupán azért, hogy lássák, hogyan teltek el ezek a napok, hetek, hónapok Törökország különböző helyein. Megtehetik azonban azért is – ami szinte garantált –, hogy inspirációt kapjanak saját képek elkészítéséhez.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

KORONA GÜNLERİNDE FOTOĞRAF (@koronafotograf) által megosztott bejegyzés,


A másik nagy munkacsoportban a fényképsorozatokat készítők egy-egy történetet mesélnek el képeikkel. A dokumentarista fotósok egy-egy témát alaposan körbejárva, egy-egy hatásos, magyarázó mese köré, történetté fonják össze fényképeiket.

Van, aki férjének mindennapjait, hangulatát ragadja meg képeivel. Van, aki a szomszédjának fiát, és azt, hogy egy fiatal mit él át ezekben a napokban. Másvalaki mozdulatokat, közelképeket ragad ki az otthoni napokból, vagy az egészségügyi dolgozók fárasztó munkáját örökíti meg, esetleg a híres izmiri bazár, a Kemeraltı napjait mutatja be ezekben a normálistól eltérő napokban.

Én magam nem vagyok fotóművész, csak lelkes amatőr, aki technikailag már képes jó fényképet készíteni, ám van mit tanulnom a dokumentarista és az emberfotózás területén. l Ezért is vonzott az, hogy a vizuális történetmesélésbe belekóstoljak, tanulhassak valamit.

Az én történetem roppant egyszerű: március 14. óta otthon vagyok két gyerekkel, akiknek naponta „be kell ülnie” a távoktatós gép elé. Közben esznek, játszanak, veszekszenek, táncolnak és tesznek mindent, amit a lakás keretei megengednek.

Törökországban a 20 év alatti fiatalok számára teljes kijárási tilalmat rendeltek el, így mi tényleg karanténban élünk. Egyetlen családtag – a fenntartónk, az édesapa – jár el dolgozni. Nem találkoztunk ezen időszakban senkivel: se barát, se rokon, néha messziről köszönünk egy-egy szomszédnak. A napi történések nagy része a lakóterünk közepén található ebédlőasztalnál zajlik, így képeimet kizárólag ezen asztal körül/alatt/felett/mellett fotóztam, így lett a címe ez: 5 négyzetméter.

Forrás: A szerző saját fotója

Legyünk ebben is rendkívüliek most: bár a török objektívekről szól sorozatunk, ne hagyjuk ki a témához kapcsolódó magyar fotósok által készített képeket sem!

A Capa központ április óta egy cikksorozat formájában folyamatosan teszi közzé oldalán a megörökített pillanatokat. Kukkantsanak be az ő oldalukra is, vagy látogassák meg a Magyar fotográfusok a járvány idején című kiállítást, mely 2020. július 8. és augusztus 16. között ingyenesen látogatható!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sandor Csudai (@sandorcsudai) által megosztott bejegyzés,


Ezt a különleges időszakot érdemes dokumentálni, akár csak a magunk kedvéért tesszük, akár azért, hogy bemutassuk a saját nézőpontunkat a nyilvánosságnak.

Erdem Éva – Türkinfo