
Török kori ezüst pénzérméket és egy ón-ólom ötvözetű gyűrűt találtak a Veszprém Vármegyei Nemesvámos határában. A lelet pénteki bemutatásán Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter elmondta: ahogy korábban többször is, most is önkéntesek bukkantak a fontos leletre, a civilek részvétele a régészeti leletek felkutatásában gyorsítja a beruházások elindítását; a mostani lelet a 77-es út korszerűsítésekor került elő.
A 16. század végén, a tizenötéves háború idején rejthették el a pénzérméket
A Laczkó Dezső Múzeum igazgatója, Péterváry-Szanyi Brigitta elmondta, hogy a kincslelet 154 darab ezüstérméből, és egy ón-ólom ötvözetű gyűrűből áll. A pénzek többsége a 16. századra keltezhető, a legkorábbi veret 1501-1506 között, a legkésőbbi pedig 1592-ben készült. A 154 darab érméből 150 darabot a Magyar Királyság területén vertek, négy darab pedig lengyel területről került az országba.
AZ ÉRMÉK NAGY RÉSZE SÉRÜLÉSMENTES.
Az ezüsttárgyakat szerves anyagból készült erszényben helyezhették a földbe, ennek nyomai nem kerültek elő – mondta. A tárgyakat a török dúlástól való félelem miatt rejthették el a 15 éves háború idején – tette hozzá.
Folytatás
Forrás: www.origo.hu