Tavuk topkapı (Rizzsel töltött csirkecomb törökösen) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

18 db csirke felsőcomb filé (a töltelékkel arányosan csökkenthető)
½ török teáspohár (1 dl-es) olívaolaj
1 pohár (2,5 dl-es) rizs
2 fej vöröshagyma
1 db paradicsom
½ cs. fenyőmag
1 ek apró szemű, fekete mazsola (kuş üzümü)
½ csokor petrezselyem
só, bors, őrölt szegfűbors
1 kk fahéj
1 tk menta
2 dl paradicsomlé (vagy 3 ek sűrített paradicsom)
2 ek mustméz (üzüm pekmezi) – mézzel helyettesíthető

Finomra vágjuk a vöröshagymát és a petrezselymet, a paradicsomot pár pillanatra forró, majd hideg vízbe dobjuk, lehúzzuk a héját, végül felkockázzuk. A mazsolát beáztatjuk egy pohár vízbe, a rizst megmossuk, leszűrjük.

Az olívaolajat egy nagyobb lábasban felforrósítjuk, kissé megpirítjuk rajta a fenyőmagot. Rádobjuk a hagymát, megdinszteljük. Ezután következik a kockákra vágott paradicsom, végül a rizs. Sózzuk, fűszerezzük, majd beletesszük az apró szemű, fekete mazsolát. Legvégül adjuk hozzá a petrezselymet. Felöntjük két pohár forró vízzel, elkeverjük, majd addig főzzük, míg a leve elfő. Ekkor lefedjük, hagyjuk a rizst kipattogni.

A csirkecomb-filéket kissé kiklopfoljuk, megsózzuk. Kisebb tálkát kibélelünk két darab hússal, a közepébe töltünk a rizstöltelékből, majd a hússzeleteket összezárjuk a tetején. Ha nagyobb húsokkal dolgozunk, elég egy darab is a töltéshez. Tepsibe borítjuk a kész töltött combokat, a kis halmok tetejét megkenjük mustmézzel.

A paradicsomlevet (vagy sűrített paradicsomot) vízzel felhígítjuk 3 dl-re, sózzuk, borsozzuk, a hús alá öntjük. 200°C-ra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo