Szőrtelenítés Szulejmán korában

Ahogy a Szulejmán című sorozatban is láthatjuk, a háremhölgyek sok időt fordítottak a szépségápolásra. Ez bizony így volt a valóságban is, az iszlám társadalmak azon nőtagjai, akik megengedhették maguknak, hosszú órákat töltöttek naponta szépségápolással.

Minden hívő muzulmán embernek kötelessége a rituális mosakodás, a tisztaság, és ezzel együtt az egészség fenntartása, ápolása. A muszlim hölgyek gondosan ápolták testüket, hogy megfeleljenek a muszlim gondolkodásmódnak.

A szépségápolás, gyakori fürdés nem csak arra szolgált, hogy a férfiak szívét rabul ejtsék a hölgyek, hanem arra is, hogy egészségesek maradjanak, mely a valláshoz tartozó kötelességük volt. Tehát nem csak szépség-, hanem egészségápolásról is beszélünk. Egy-egy város gazdagsága középkorban a közfürdők számában is mérhető volt.

Fürdés

A tisztálkodás, testápolás sorrendjét nagyon logikusan meghatározták. Az öltöző helyiségből a vendégek a meleg vizes terembe mentek, ahol a pára megnyitotta a bőr pórusait. Innen a langyos vizes medencébe léptek, majd a hideg vizes mártózás következett.

Ezután a pihenésé, szépítkezésé lett a főszerep, a fürdőhelyiségeken kívül pihenőszobák és étkező is szolgálta a vendégek kényelmét.

A cikk folytatása >>>

Nőkorszak