Szoboszlai tizenegyesgóljával folytatódott a válogatott veretlenségi sorozata

Szoboszlai Dominik góljával 1-0-ra verte Törökországot a magyar futballválogatott idei első meccsén.

A magyar csapatnak Gulácsi és Schäfer személyében két nagy visszatérője volt, mindketten 2022 szeptemberében, az olaszok elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsen szerepeltek utoljára a válogatottban. Akkor 2-0-ra kikaptunk, de azóta egyetlen ellenfél sem tudta megverni a magyar válogatottat, amely így 12 meccses veretlenségi sorozattal érkezett erre a találkozóra.

Intenzív letámadással kezdtek a törökök, és ezzel nem könnyítették meg a magyar csapat helyzetét a labdakihozataloknál. A meccs első két lövése a törököké volt, az elsőnél Kökcü még nem adott munkát Gulácsinak, a Baloghot kicselező Yildiz viszont éles szögből igen, de a magyar kapus résen volt. 25 percet kellett várni, mire először adott életjelet a magyar csapat, Sallai lövése azonban nem hozta a frászt a török kapusra.

Aztán a találkozó addigi legnagyobb helyzeténél is Sallai volt az egyik főszereplő, a másik pedig Gönuk, akitől a közeli lövésnél nagy bravúr kellett, hogy ne vágódjon a labda a léc alá. A félidő végén még a törökök is aktívkodtak, amikor egy percen belül kétszer is eltalálták a kapunkat, de nagy galiba egyik kísérletből sem lett.

Amikor a lengyel bíró lefújta az első felvonást, Szoboszlai meglehetősen vehemensen magyarázott Schäfernek, ám az újraindulás után már egészen más arcát mutatta a csapatkapitány. Aki kiharcolt egy szabadrúgást, majd a beívelése után Lang fejese egy védő kezét érintette, a büntetőt pedig Szoboszlai nagy erővel lőtte a jobb sarokba.

A nemrég magát a világ legjobb középpályásának tituláló, az Interben tényleg pazar idényt futó Calhanoglu nem tudta meglepni a léc alá tartó löketével Gulácsit, de sajnos mi sem tudtuk növelni az előnyünket, pedig Szoboszlai és Sallai ügyes összjátéka után Vargának még a csele is ült, ám Gönuk meccsben tartotta az ellenfelet.

Részletek>>>