Szalai Attila zseniális gólpassza is kellett a Fener drámai győzelméhez

Kép forrása: SERHAT CAGDAS / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

A Fenerbahce bajnokija 107 percig tartott, a 88. perc után pedig hat sárgát és egy pirosat hozott. Szalai Attiláék végül begyűjtötték a fontos három pontot.

Szalai Attila zseniális, jó 50 méteres, Michy Batshuayinak kiosztott gólpassza is kellett ahhoz, hogy a Fenerbahce megszerezze a vezetést az Ümraniyespor elleni török bajnokin. Igaz, a magyar válogatott védő csapata sokáig nem örülhetett, mert a találkozó előtt a tabella utolsó helyén álló együttes hamar egyenlített a Fener ellen.

Az első dráma a 89. percben érkezett, amikor Glumac öngólt vétett, így Szalaiék újra előnybe kerültek. A 98. percben úgy tűnt, a hazaiak még egyszer visszakapaszkodnak a meccsbe, miután Nayir a kapuba talált, a VAR azonban elvette a gólt. Maradt tehát a 2-1-es Fener-győzelem a nem mindennapi véget ért összecsapáson, amely 107 percig tartott, a 88. perc után pedig hat sárgát és egy pirosat kellett kiosztania a bírónak.

A három pont megszerzése különösen fontos volt, így ugyanis az isztambuli sztárcsapat tovább üldözi a bajnokságot így is négy ponttal vezető Galatasarayt.

Forrás és videó: www.csakfoci.hu