Prostitúció az Oszmán Birodalomban

prostitc3bacic3b3Úgy tartják, hogy a prostitúció a legősibb mesterség a világon, de az Oszmán Birodalom kapcsán mégis keveset tudni róla, és nem csak azért, mert nem végeztek elég kutatást. Míg a házasságot, a válást, a rabszolgatartást és a házasságtörést az oszmán törvények és az iszlám vallásjog (ez utóbbi a saría) szabályozta, addig a prostitúcióra egyáltalán nem terjedt ki. Ráadásul a kutatók gyakran arra panaszkodnak, hogy a korabeli hivatalos iratok nem tartalmaznak elég részletet, így nehéz megállapítani, hogy az “erkölcstelenségre” utaló panasz valójában prostitúciót takar-e.

A legkorábbi források I. Szulejmán szultán (1522-1566) uralkodásának utolsó éveiben emlegetik a prostitúciót. Egy konkrét esetet 1565-ből Refik Ahmet Sevengil hoz fel “Istanbul Nasıl Eğleniyordu” (Hogyan szórakozott Isztambul) c. könyvében. A lakosok Sultangir kerületének bírója elé járultak, és öt helyi nő miatt – név szerint Arap Fati, Narin, Giritli Nefise, Kamer (más néven Atlı Ases) és Balatlı Yumni – emeltek panaszt, akik szerintük nyilvánosan nyújtottak szexuális szolgáltatásokat. A kivizsgálás során egyedül Arap Fati nem volt hajlandó eleget tenni a beidézésnek. Az ítélet szerint a nőket kényszerítették, hogy eladják a házukat, nekik maguknak pedig el kellett hagyniuk a várost.

Amikor az imám (vallási vezető) megjelent Arap Fati házánál, az elátkozta őt a bíróval és a saríával egyetemben. A helyszínen bebizonyosodott, hogy idegen férfiakat engedett be a házába, olyanokat, akik semmiképpen nem álltak vele rokoni kapcsolatban. A nő felháborodása annak ellenére sem csillapodott, hogy kiderült, Isztambul egy másik kerületében hasonló életvitelt folytatott. Férje janicsárként, állandóan távol az otthonától vett részt a hadjáratokban, ezért Arap Fati ezt az utat választotta a megélhetés biztosítására. Természetesen az ítélet alapján az ő házát is eladták, őt magát pedig börtönbe záratták a férje hazaérkezéséig.

Bűn és bűnhődés

A prostitúció nem korlátozódott egyetlen helyszínre abban az időben Isztambulban. Mindössze két évvel a fenti esetet követően, II. Szelim szultán (1566-1574) elrendelte a prostitúcióra és erkölcstelenségre utaló nyomok feltárását, az érintettek nyilvántartásba vételét és bebörtönzését. Az igazság az, hogy törekvését nem koronázta kiemelkedő siker, aminek oka abban keresendő, hogy a vizsgálatot folytatók elég könnyen megvesztegethetőek voltak.

Marinos Sariyannis “Prostitution in Ottoman Istanbul, Late Sixteenth – Early Eighteenth Century” (Prostitúció az oszmán kori Isztambulban a késő 16. és kora 18. század között) c. munkájában írja, hogy a nem mindenre kiterjedő szabályozás miatt előfordult, hogy egyes bírák olyan döntést hoztak a 16. században, hogy maga a prostitúció legális, míg a futtatás bűntettnek minősül. Az akkori gyakorlat szerint jellemző volt a pénzbírság kiszabása azon nők esetében, akik házasságtörést követtek el, és ezt a prostituáltaknál is előszeretettel alkalmazták. Marinos Sariyannis szintén említ egy esetet a 18. századból, amikor a damaszkuszi kormányzó eltörölte a prostituáltak büntetését, de ezért cserébe azoknak egy meghatározott összeget kellett befizetniük havonta. 1703-ban, Edirnében nagyon sok ”házasságtörő” nő élt a feljegyzések szerint, így a hivatalnokokat kiküldték, hogy kerületről kerületre járva vegyenek nyilvántartásba mindenkit.

A 19. században számos helyen nyitottak tavernákat Isztambulban, egészen Yenikaputól Hasköyig és Beyoglutól Kadiköyig. Rendszerint szép arcú fiatal fiúk szolgáltak itt, bár a szórakoztatásról nők gondoskodtak énekkel és tánccal. Ekkora teljesen kiépült már az a hálózat, amelyen keresztül balkáni nők érkeztek Isztambulba, akiket rendszeresen dolgoztattak Izmir és Trieszt városában is. A külföldieknek engedélyezték, hogy a bordélyházakon kívül is dolgozzanak, de csak meghatározott területeken, míg a muszlim nők hivatalosan el voltak tiltva a prostitúció minden válfajától. Kétség nem fér hozzá, hogy mégis akadt példa az utóbbira, olyan muszlimok lakta negyedekben pl., mint Aksaray, és mindez a lakosság néma hozzájárulása mellett.

Számos konzulátus bonyolódott mentőakciókba, ha kiderült, hogy fiatalkorú állampolgáruk ilyen ügyekbe keveredett, és az illető családja a segítségüket kérte a kiszabadításhoz. Legjellemzőbben Ausztria konzulátusa vett rész “felszabadító” akciókban. A török rendőrség hajlamos volt szemet hunyni afelett, hogy mi történik a külföldiekkel, ezért a lányokkal üzérkedők gyorsan rájöttek, hogy jobban járnak, ha török állampolgárságért folyamodnak, mert így a török jog megvédi őket a külföldi konzulátusok akcióival szemben.

A fiatal fiúk és a prostitúció

Míg a nyugati kultúra jellemzően feltételezi, hogy a prostituáltak csak nők lehetnek, addig az oszmán kultúrában nagy fontosságot tulajdonítottak a fiatal fiúk szépségének is. Water G. Andrews és Mehmet Kalpaklı így említi a jelenséget a “The Age of Beloveds” (Szerettek kora) c. könyvében: “Egy olyan világban, ahol a közéletet a férfiak uralják (főleg az oszmán időkben), ahol a hadviselés szinte mindennapos, és a férfiak életük legnagyobb részét egyenruhában, más férfiak társaságában töltik a hadszíntéren, ahol a férfiak tanulhatnak, de a nők nem, az olyan férfias erény, mint bátorság, erő, vitézség, férfiszépség, művészi tehetség vagy szónoki képesség, mind-mind igen nagyra becsült. Vonzódni egy fiatalkorú fiúhoz, esetleg szerelmet érezni iránta, ezen értékek és erények jóváhagyását jelenti, azokét, amelyeket egy férfi önmagában keres. Ettől függetlenül vonzódhat valaki a nőkhöz és élvezheti a férfi-női kapcsolatot, de ez a fajta kapcsolat soha nem biztosít azonos erőviszonyokat, és nem nyújt kielégítő szellemi táplálékot”.

Az oszmán kultúrában a vagyonos osztályokhoz tartozó nők elzárva éltek az otthonaikban. A szegényebb rétegek női szükségből elhagyhatták otthonaikat, de csak annyira, hogy bevásároljanak odakint és kielégítsék a család alapvető szükségleteit. Így nincs is azon csodálkozni való, hogy fiatal fiúk dolgoztak a török fürdőkben mint segédek, vagy ők szolgáltak fel a tavernákban. Nem tartott sokáig belátni a tulajdonosoknak, hogy ha jóképű fiúkat dolgoztatnak, több vendégre tehetnek szert, akik ráadásul rendszeresen visszajárnak. Andrews és Kalpaklı egy megtörtént esetet idéz a már fent említett könyvében. Gazali költő egy mecsetkomplexumot épített Besiktasban, és rendkívüli szépséggel rendelkező fiúkkal töltötte meg. Rövid időn belül olyan népszerűségre tett szert, hogy a környék törökfürdő-tulajdonosai bepanaszolták.

Úgy tűnik, hogy a hatóságok szemet hunytak a fiatalkorúak ilyen jellegű foglalkoztatása felett és afelett is, hogy a fiúkkal meddig mehettek el a vendégek. Egészen addig nem foglalkoztak vele, amíg nem történt nemi erőszak vagy az illető megbecstelenítése. Ilyen esetekben sem volt összehangolt eljárás, csak ad hoc büntetéseket szabtak ki, mindig az esettől függően.

Írta: Niki Gamm, forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: K. Tengeri Dalma

2014-06-26