Pancarlı bulgur pilavı (Céklás bulgur) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

2 db közepes cékla
2 pohár nagyobb szemű bulgur (pilavlık)
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek étolaj
só, őrölt bors
2 pohár húsleves

A tetejére:

krémfehér sajt (beyaz peynir)

A céklát még nyersen meghámozzuk, sós vízbe feltesszük főni. Amikor már könnyen belemegy a villa, kivesszük a főzőléből, hagyjuk hűlni, majd felkockázzuk. A levét ne öntsük ki, még szükség lesz rá!

A vöröshagymát felaprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Az étolajon megdinszteljük a vöröshagymát, majd rádobjuk a fokhagymát is, és amikor már érződik az illata, mehet rá a felkockázott cékla is. A cékla főzőlevéből öntünk rá egy pohárral, ezután pár percig rotyogtatjuk. Ekkor adjuk hozzá a megmosott bulgurt, sózzuk, borsozzuk, végül felöntjük a húslevessel. Forrásig melegítjük, majd elzárjuk a tűzhelyet és lefedjük az edényt. Mire a bulgur magába szívja a folyadékot, kész az étel.

Tálaláskor krémfehér sajtot morzsolunk rá. Köretként is fogyaszthatjuk, de önálló fogásként is megállja a helyét.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo