Néhány gondolat a magyarországi kvótanépszavazással kapcsolatban  

menekultekVajon eljön végre az a nap, amikor az országok és az emberek nem lesznek majd kétszínűek?

Egyes nyugati országok azt állítják, hogy ők a civilizációt és a demokráciát képviselik, holott nagyon sokszor sajnos pont erről feledkeznek el az energiaszükségletük, az anyagi és stratégiai érdekeik miatt.

Ez a folyamat gyakran néhány ország megszállására, forrásaik elkobzására, sőt gyarmatosításukhoz vezet.

A megszállt országok vallási és etnikai okokból feldarabolódnak, így jó táptalajt szolgálnak a terrorizmusnak. A háború borzalmait megélő ártatlan emberek máshová vándorolnak.

Számos nyugati ország nem óhajt menedéket nyújtani nekik, holott otthonukat biztonságuk érdekében kényszerültek elhagyni.

Azt mondják nekik, hogy „maradjatok csak a saját országotokban és ott oldjátok meg a problémátokat”.

Ebben az egészben az érdekes az, hogy a problémák megoldását is attól az országtól várják, ahonnan eleve ered.

A probléma okozóinak érdekeit persze az szolgálja, ha a régiókban folytatódnak a zavargások, épp ezért Líbiában, Irakban és Szíriában szüntelenek a gondok.

Olyan nemzetközi szervezetek mint az ENSZ és a NATO, nem tesznek elegendő kezdeményezést a béke megteremtése érdekében.

Törökország beavatkozásával Szíriában létrehozható lenne egy biztonsági övezet, hogy a bevándorlók visszatérhessenek szülőföldjükre, így megoldódna Európa bevándorlási problémája.

A világ és a régió békéje megoldhatóvá válna Szíria egyben maradásának megőrzésével és a bevándorlók beköltöztetésével a számukra létrehozott biztonsági zónákba.

Reméljük, hogy a kvótaellenes népszavazáson a magyar nép mint Uniós ország, döntését ezen  igazságok alapján humánusan hozza majd meg.

 Ceylan Faruk Naci – euroturk.hu

 

 

1 COMMENT

  1. Kedves Ceylan! Ne haragudj a torok hodoltsagrol es a muzulman humanitasrol eleg keves pozitiv emlekkel maradtunk. Rokonok vagyunk de a ti elodeitek a mi elodeink felet kiirtottatok es a tragediankat Mohacs utan meg ma is nyogjuk. Trianon is ennek az oka. Minket , rokonaitokat bantotattok de a szerbeket , romanokat es szlovakokat kimeltetek. A ket nep testverisegenek es baratsaganak a hive vagyok de ahogy mi sem millioan megyunk a ti orszagotokba ugy ti sem kellene ilyen aranyban azert jojetek. Nem voltunk gyarmatositok, rabszolgasagot nem csinaltunk es orszagunk nagy reszet is elvesztettuk reszben miatatok. Az ovatos kozeledes hive vagyok tehat a fokozatossag es aranyossag is fontos. Egy kicsit bizalmatlanna tesz elnokotok aki igy nyilatkozott : A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.”

Comments are closed.