Az oltatlanoknak kötelező lesz a tesztelés Törökországban

Kép forrása: www.pikrepo.com

Törökországban az oktatásban, a belföldi utazáshoz, valamint egyes szórakozási lehetőségek és közösségi eseményeknél is negatív PCR-tesztet követelnek azoktól, akik nem oltatják be magukat a koronavírus ellen – tájékoztat róla az MTI Recep Tayyip Erdogan elnök bejelentése alapján.

A török államfő ismertette, hogy az iskolákban szeptember 6-án indul a jelenléti oktatás, és azoktól

a tanároktól, illetve iskolai dolgozóktól, akik nem oltatják be magukat, hetente legalább két negatív PCR-teszt bemutatását követelik meg.

Így járnak majd el az oltatlan egyetemi hallgatókkal és a felsőoktatási alkalmazottakkal is. Az oltatlanoknak negatív tesztre lesz szükségük továbbá a belföldi repülő- és buszjáratok igénybevételéhez, valamint a koncertekre, a színházakba, a mozikba, valamint egyéb közösségi eseményekre történő bejutáshoz is.

Az állami kórházakban a tanárok és az iskolai dolgozók ingyen elvégeztethetik a PCR-teszteket

– tudatta Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.

A 83,6 milliós országban eddig a kínai Sinovac, valamint az amerikai-német Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával oltanak, a kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 45 millió 336 ezer, míg a másodikat 34 millió 481 ezer ember kapta meg. A harmadik dózis felvételére azoknak az egészségügyi dolgozóknak, valamint 50 évnél idősebbeknek van lehetőségük, akik korábban az ázsiai vakcinát kaptak.

Forrás: index.hu