Nagy tervekkel érkeztek Hollandiába a törökök, hat góllal távoztak

A képet készítette Bicanski honnan Pixnio

Eddig tartott a török labdarúgó-válogatott veretlensége és csoportelsősége a világbajnoki selejtezők G csoportjában, a csapat három győzelem és két döntetlen után súlyos, 6-1-es vereséget szenvedett Hollandiában.

Pedig Senol Günes szövetségi kapitány még a mérkőzés előtt is azt nyilatkozta, magabiztosan készülnek és van A, B, sőt C terve is a mérkőzésre.

Nos, azokat gyorsan el is dobhatta, Davy Klaassen ugyanis már az első percben vezetést szerzett a hazaiaknak, Memphis Depay pedig még kettőt berámolt a szünet előtt. 3-0 után már egyértelmű volt a helyzet, Depay az 54. percben mesterhármast ért el, a hajrában pedig két cserejátékos, Guus Til és Donyell Malen is betalált, a végeredményt Cengiz Ünder a 92. percben állította be.

A csoport másik mérkőzésen Erling Haaland triplájának köszönhetően Norvégia ötöt vágott Gibraltárnak (5-1), így ugyancsak megelőzte a harmadik helyre visszacsúszott törököket.

Az A csoportban Portugália simán nyert Azerbajdzsánban (3-0), de Szerbia csak ikszelt Írországban (1-1), így lépéshátrányba került Cristiano Ronaldóék mögött.

Forrás és további eredmények: 24.hu

Videó: youtube