Minden, amit a börekről tudni kell

A börek az egyik leghagyományosabb péksütemény, amely ma is nagy népszerűségnek örvend egész Törökországban. Használd a következő útmutatót, hogy megtudj mindent a börekről, valamint, hogy kiderítsd, melyek Isztambul legjobb böreklelőhelyei.

A börek a sütemények egy fajtájára utal, amelyet általában papírvékonyságú tésztából készítenek, amit törökül yufkának neveznek. Képzeld el, hogy meghívást kaptál a búza hazájába, Törökországba, ahol az időszámításunk előttre nyúlik vissza a tészták réteges egymásra helyezésének hagyománya, mint sütemény készítési módszer. Ez a régió egyik legősibb kulináris hagyománya. A börek az Oszmán Birodalomban is népszerű volt, és még ma is a török konyha egyik főszereplője.

A börek főbb fajtái

Su böreği

A Su böreği igazán egyedi, nemcsak a sajátos elkészítési stílusa miatt, amelynek során a vékony, kézzel hengerelt lapokat sütés előtt megfőzik, hanem azért is, mert nagyon sok helyen, nagyon sok verzióban elérhető. Hagyományosan feta sajt, petrezselyem és vaj keverékével töltik meg, és a lasagnához hasonlóan tálalják.

Boşnak böreği

A Kol böreği egy szintén közkedvelt börekfajta, amely leveles tésztából készül, és spirális alakra formálják. A Kol böreği tölteléke változatos, lehet sajtos, spenótos, burgonyás, a nagy kedvenc pedig darált húsos, ami tartalmazhat fenyőmagot és ribizlit is.

A Boşnak böreği nagyon hasonló a Kol böreği-hez, a különbség csupán abból adódik, hogy a tésztát vékonyabbra tekerik. Hagyományosan sajt és spenót keverékével van töltve, de lehet darált húsos és burgonyás is.

Gül böreği

A Gül böreğit szintén összetekerik, de kisebb adagokba, rózsaalakúra formálják. Rétes tésztából készítik és a 4 legnépszerűbb tölteléke a feta sajt, a spenót, a burgonya és a darált hús.

A Kalem böreği vagy Sigara böreği egy kisebb börekfajta és hengeralakú. Általában feta sajt és petrezselyem keverékével van töltve, amelyet háromszög alakban olajban sütnek ki.

Pacanga böreği

A Pacanga böreği és az Avcılar böreği négyszögletű és szintén olajban sütik ki. A Pacanga böreğit általában sonkával és sajttal töltik, míg az Avcılar böreğit darált hússal. Mindezt ki is rántják.

A Talash böreği a börekek egy külön kategóriáját alkotja, és nagy szerencsénk van, ha rátalálunk egy étteremben. Ha mégis sikerül találnunk, akkor megkóstolhatunk egy bárányhússal és borsóval töltött, négyzetalakú péksüteményt.

Çiğ böreği

A Çiğ böreği egy szintén kedvelt süteményfajta, különösen Törökország tatár közösségeiben. Vannak éttermek, amelyek kizárólag ezen félköralakú sütemény sajtos, darált húsos és egyéb változatainak elkészítésére szakosodtak.

A Tepsi böreği egy kifejezetten házi készítésű börekfajta, amelyben a töltelékek kifogyhatatlan választékát fedezhetjük fel az egyes régetek között. A töltelék lehet vaj, tojás, néha akár tej vagy joghurt is.

Küt böreği

A Küt böreği, más néven kurd börek több tucatnyi leveles tésztából álló édes sütemény, vajjal és porckorral ízesítve, aranybarnára és ropogósra sütve.

 

 

 

Most pedig következzenek Isztambul legjobb böreklelőhelyei:

Aslı Börek 

Ahogy a neve is jelzi, az Aslı Börek arra törekszik, hogy a legjobb su böreği szerepeljen a kínálatában. Muszáj megállni és betérni, hogy megkóstolhassuk a különféle péksütemény-kínálatukat, legyen szó sajtos, spenótos, darált húsos börekről. Még szerencse, hogy az üzletlánc üzletei Törökország szerte fellelhetőek.

Meşhur Sarıyer Börekçisi

A Meşhur Sarıyer Börekçisi már 1895 óta árul böreket. Ahogyan a hely neve is sugallja: kol böreği és süteményválasztékáról híres, egy ikonikus hellyé vált a Boszporusz közeli városrészben. A darált húsos börekjük, amely fenyőmagot és ribizlit is tartalmaz, Sarıyer szimbolikus süteményévé vált, és mindenképpen megéri megkóstolni. Továbbá itt lelhető fel egy igazi ritkaságnak számító börek is, az édes küt böreği .

Çengelköy Börekçisi

A Çengelköy Börekçisi az egyik legkedveltebb hely Çengelköy negyedben, amely a Boszporusz ázsiai oldalán fekszik, többek között itt található egy igen híres teakert is, a Tarihi Çınaraltı Çay Bahçesi. Tökéletes kombinációját élvezhetjük a kiváló péksüteményeknek, valamint egy tea elfogyasztásának – páratlan boszporuszi kilátással. A hálózatnak vannak boltjai Ortaköyben és Kanlıcaban, ahol szintén óriási börekválasztékkal szembesülhetünk. Található itt su böreği, kol böreği, kalem böreği és még küt böreği is. A hely specialitása a sajtos-hagymás és a sajtos- diós börek teljes kiörlésű lisztből.

Boşnjak Mutfak

A Boşnjak Mutfak Etilerben és Karaköyben lévő éttermei mindennapos helyszínei a késő esti vacsoráknak – hagyományosan a bosnyák tradícióknak megfelelően. A hely rusztikus berendezése is hagyományos bosnyák stílust tükröz. Találhatunk itt burgonyás, spenótos és cukkinis böreket, valamint a hely saját készítésű mantıját is.

Kireçburnu Fırını

A Kireçburnu Fırını az 1950-es évek óta fogadja vendégeit Sariyerben. Börekek széles választéka található itt, úgymint: su böreği gomba töltelékkel, kol böreği és gül böreği.

Tarihi Bilice Börekçisi

Egy másik kiváló hely szintén Sariyerben kerületében. Kol böreğit találhatunk itt nem mindennapi töltelékkel, például mazsolával vagy csirkével.

Tarihi Yeniköy Börekçisi

Tarihi Yeniköy Börekçisiben már 1930 óta szolgálnak fel böreket. Ez ismételten egy tenger melletti nyugodt hely, ahol a hagyományos kol böreği széles választékát találjuk.

Karaköy Güllüoğlu

Végül, de nem utolsósorban, következzen a Karaköy Güllüoğlu, amelyet világhírű baklavája mellett érdemes megemlíteni a náluk készített sajtos, spenótos és darált húsos su böreği miatt is.

fordította: Lantos Ágota – Türkinfo

forrás: Daily Sabah